Hosszas kihagyás után ismét a görög mitológia ágas-bogas történeteihez térünk vissza, ezúttal egy olyan sztorival, amely elejének hasonmását szinte mindenki ismeri, ugyancsak ókori forrásból. Nem lesz nehéz rájönni, kire-mire gondolok, de inkább rátok hagyom, hogy megfejtsétek a talányt.

Gyere csak, lovacskám, szükségem van rád, hogy a nők fölé repüljek, mert mindig rám akarják vetni magukat, pedig már sisakot is szereztem, hogy ne lássák sugárzó szépségemet ...

Trisztánt legutóbb rossz arcú, leprásnak maszkírozott zarándokként láttuk a sárban hemperegni. Miközben Izolda az istenítélet helyszíne felé haladva egyre több ruhadarabjától szabadult meg, lovagja ellenkező irányba indult, és meg sem állt Swales-ig, ahol mindjárt Gilan hercegnek ajánlotta fel fegyveres szolgálatait. Gilan fiatal volt, nőtlen és vidám cimbora, ráadásul mindjárt dobott egy hátast, hogy a híres Trisztán éppen az ő országát tiszteli meg jelenlétével.

Na, átmentem a 3. rostán? Felvesznek a színművészetire? Akarom mondani, a titkosszolgálathoz?

A XII. század híres francia szerelmespárjának sztoriját legutóbb ott hagytuk el, hogy Héloïse kolostorba vonult, Abélard pedig férfiasságától megfosztva vérzett egy elhagyatott szobában, és valószínűleg mélyen megbánt mindent attól a pillanattól kezdve, hogy eszébe vette: csak azért is ráveti magát szép kis tanítványára.

Ne beszélj mellé, Petikém, a te hibád. Élni tudni kell, azt könyvekből nem lehet megtanulni.

Hogy lesz valaki apáca? És apátnő? Nem feltétlen a hatalmas hivatástudat vezeti erre a pályára, ahogy Letícia nővér blogjából is tudjuk. Nem volt ez másképp a középkorban sem, sőt, akkor még sokkal különösebb indokok is kolostorba irányíthattak egy lányt, mint manapság.

Akkorát lekeverek, hogy a fal adja a másikat, ha még egyszer ilyeneket írsz az önéletrajzodban ... Még hogy én akartam apáca lenni!

Ezúttal azonban nem általánosságban véve az apácasághoz vezető kacskaringós utakról értekezünk, hanem egy bizonyos nőszemélyről és egy bizonyos férfiúról: figyelem, nem kitalált személyek, nem regényszereplők alakítanak itt nektek a mai posztban, hanem hús-vér emberek a XII. századi Franciaországból.

Ha már regényeinknél tartunk, a Trisztán-folytatás után Brünhilde története is esedékessé vált, fogadok, hogy ezt is elfelejtettétek közben, de ott vannak a korábbi posztok, ha van kedvetek, olvassátok el őket újra.

Jóvanna, bámuljatok csak engem meg az eget, mintha semmi közötök nem lenne az egészhez, úgyis tudom, hogy nekem kell elvinnem a balhét. Megszoktam.

Legutóbb Siegfried, a pozitív hős kinyiffantásának sztoriját meséltem el: halálában úgy körülbelül mindenki hibás volt, aki élt és mozgott a környéken: nem csak gyilkosa, Hagen, hanem az őt felbujtó Brünhilde, a likvidálásba hallgatólagosan beleegyező Gunther király és pereputtya, valamint a hős felesége, immár özvegye, Kriemhilde is (ha emlékeztek még a hölgy hímzőművészetére) ...

Épp itt az ideje, hogy folytatásos Trisztán-„regényünket” újabb epizóddal gazdagítsuk, mielőtt még végleg feledésbe merülne.

Még jó, hogy sosem húzzuk el a kufircokat annyira, hogy egyszer is rajtakapjanak, nem gondolod?

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Márk király wellness-hétvégét rendezett, amelyen mindenkinek a vérét vették, Melot kertitörpe lisztet szórt szét a hálóban, Trisztán bemutatott egy salto mortalét, és a mosónők hetekig emlegették a sok vért, amely a szép ágyneműt összemocskolta. Az egész kaland azonban nem volt elég ahhoz, hogy egyértelműen kiderüljön, Trisztán és Izolda valóban szeretők-e vagy sem. Maradt a kétely és az örök pletykálkodás.

Közkívánatra visszatérünk a görög mitológiához, amely már-már bosszantó módon mindent kitalált, amit egyáltalán ki lehet találni (vagy nagyon közel járt hozzá).

Hölgyeim, ne reménykedjenek, nem engem klónoztak! Én vagyok itt a rosszfiú.

Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a természettudományok avatott és avatatlan képviselői, meg a sci-fi írók  tulajdonképp csak a régi istenek (vagy megéneklőik, a költők) ötleteiből dolgoznak, mint hozott anyagból. (Ha megkövezés jár érte, tessék csak virtuális köveket alkalmazni.) Ezúttal egyéb szörnyűségek mellett egy isten(nő)-klónozási esetről lesz szó.

Szokásunktól eltérően ezúttal nem mitológiai hősök vagy regényszereplők izgalmas erotikus történetei egyikét fogjuk elregélni nektek, hanem a nem kevésbé érdekfeszítő valóságból merítünk ihletet. Bár ez a valóság is olyan messzinek tűnik, mint a legendák … Volt egyszer egy totalitárius állam, nem is egy volt, hanem mindjárt kettő egymás mellett, egy nagyobb és közismertebb, a spanyol királyság, és egy kisebb, de akkoriban nem kevésbé jelentős, Portugália. Szintén királyság, természetesen.

Ne tülekedjetek, srácok, mindenkinek jut épp elég nő az Újvilágban.

Engedvén a noszogatásnak és a férfiak csillapíthatatlan kíváncsiságának (vajon mit számít a méret, mekkora az akkora, kisebb-e, mint az övék, vagy nagyobb, és egyébként is), írok végre a mitológia kertitörpéjéről is.

Benne vagy? Vagyis benned van? Csókolózni is kell vele, hogy eredményes legyen a dolog?

Priaposz anyukája, gondoltátok volna-e, régi ismerősünk és kedvencünk, a varázslatos Aphrodité volt. Az anya biztos, az apa, mint oly sokszor, bizonytalan: legtöbbször a szenvedélybeteg (idült alkoholista) és cseppet sem daliás kiállású (pocakos) Dionüszoszt (latinul Bacchus) emlegetik ebben a szerepben, de akad, aki Hermész vagy Adonisz nyakába varrná a kis torzszülöttet.

Adott egy pocakos öregember, aki lassan, komótosan, de igen magabiztosan átveszi a világuralmat a karácsonynak is nevezett téli napfordulós ünnep fölött, amelyet egy időben, a világ bizonyos tájain (Európa, Közel-Kelet) más szereplők uraltak. Köztük egy Jézus nevezetű csecsemő. A téli napforduló, mint tudjuk, az az időpont, amikor a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal, a nyári napforduló meg épp az ellentéte. (Akkor van Szent Iván éj, szintén sok népszokással megtűzdelve.)

Ez nem én vagyok, ez csak a plüss-változatom. Tudjátok, merchendising.

Noha a karácsony közeledtével a fenti cím éppenséggel félreérthető is lehetne, nem Jézus fogantatásának körülményeiről készítettem nektek erotikus beszámolót, hanem kedvenc görög mitológiánkból merítettem ismét ihletet. Igaz, vannak bizonyos hasonlóságok, egy szűz, aki valahogy gyerekhez jut, egy gyerek, akit rejtegetni kell, de ezek igazán csak a véletlen számlájára írhatók ... Főszereplőinket már ismeritek, ezúttal a sánta kovácsisten, Héphaisztosz, és a zseniális katonanő, Pallasz Athéné különös kettőséről szól majd a mese.

Így nőnek a kis hercegnők a papa fejére ...

Rég volt már, hogy Brünhildéről és társairól regéltünk nektek, épp itt az ideje, hogy folytassuk a Nibelung-átok történetét.

Hol maradnak már a WADA emberei? Gunthert alapos doppingvizsgálatnak kell alávetniük.

A legutóbbi posztban hősnőnk számára is kiderült, amit mi már tudtunk, vagyis, hogy későbbi férje, Gunther az első pillanattól fogva átverte: nem csak a kezéért vívott atlétikai versenyen doppingolt pofátlanul, de a nászéjszakán is, márpedig nem kék bogyókat alkalmazott (ez még megbocsátható lett volna), hanem barátját, Siegfriedet vetette be, mint titkos fegyvert. Az tisztázatlan maradt, hogy végül is ki rabolta el az izlandi nőszemély leányságát és ezzel együtt roppant erejét, de Siegfried felesége, Kriemhilde alaposan bemártotta a férjecskéjét … Ami a lehető legnagyobb ostobaság volt, amit elkövethetett.

Több, mint egy hete hevertek már parlagon, szegény olvasóim, ám most itt van Gloria ismét, teljes dicsőségében, ha a nagy hatalmú istenek, meg a szerkesztők is úgy akarják … Ez utóbbiak ízlése és szeszélye legalább olyan kiszámíthatatlan, mint az előbbieké.

Ugyan már, srácok, nézzétek a pozitív oldalát: nem kell azon törnötök a fejetek, hogyan legyetek öngyilkosok. VIP elbánás, maga Hermész kísér a Tartaroszba, bónuszként megadom az ottani haverjaim elérhetőségét! Soha vissza nem térő alkalom!

Vissza az ókorba, a mítoszokhoz és a különböző erőpróbákhoz, melyeknek fődíja egy szép és természetesen előkelő, gazdag leányzó, minimum hercegi sarj. Péliász király lányáról, Alkésztiszről van szó ezúttal, akinek persze nem volt beleszólása a férjválasztás módjába, ki kérdezte szerencsétlent, ő csak legyen szép, egyébre nincs is szükség. Egyelőre.

Mit mondasz, papa? Elég, ha szép vagyok, az eszemre semmi szükség? Köszi!

Előző posztunkat azzal fejeztük be, hogy Márk király, a megcsalt férj mintapéldánya újfent meggyőzte magát arról, hogy őt nem szarvazzák fel, és szeretett unokaöccsének visszaadta a királyi hálótermekbe bejárást biztosító belépőkártyát, ami egyet jelentett azzal, hogy Trisztán a továbbiakban a felségekkel egy szobában alukálhatott, meg piheghetett napközben, ha nagyon kimerült a nehéz fizikai munka után. (Ne tessék nevetni, ez komoly!)

Lányok, nem tűnnétek el egy fél órára a hálóból, amíg fogadom a kedvenc zenetanáromat?

Szorgalmas és hűséges olvasóink minden bizonnyal már alig várják, hogy kiderüljön,  Melot-nak, a gonosz kertitörpének, a hivatásos téglának és szarkeverőnek sikerült-e a meló, vagyis be tudta-e bizonyítani urának, Márk királynak, hogy a felesége, Izolda  meglehetősen szabadon értelmezi a házastársi hűség fogalmát. Mint legutóbb szóltunk róla, Melot Izolda királyné bizalmasának adta ki magát Trisztán előtt, hogy a szokott randihelyre, a forráshoz csalja mindkettejüket, majd rohant az erdőbe Márk királyhoz. Az ugyanis már kiderült, hogy Márk csak a saját szemének hisz, vagy még annak se.

Nem úgy értettem a téglát, Trisztán! Ezért kár volt lerombolni a palotát!

Pygmalion nevét George Bernard Shaw színdarabja miatt ismerik legtöbben: mindjárt előrebocsátom, hogy a darab csak távolról emlékeztet az eredeti sztorira.

Kicsit vézna is, kicsit görbe is, de az enyém.

Aki a Shaw-művet esetleg sose látta volna, annak elég annyit mondanom, hogy My fair lady. A Pygmalion filmváltozatát  egy erdélyi magyar (egyébként valószínűleg, legalábbis Shaw szerint a barna segge alapján cigány) pasinak, művésznevén Gabriel Pascalnak köszönhetjük. Az ennek alapján készült musicalt csak az tudta szerintem elkerülni, aki még nem állt be a boldog tévétulajdonosok népes táborába. (A félreértések elkerülése végett: Shaw egy nudista strandon kukkolta meg Pascal seggét. Ott kötöttek egymással örök barátságot. Nem ám egy irodalmi szalonban. Vagy másfajta szalonban ...)

Mielőtt teljesen megfeledkeznétek Brünhildéről, a harcos amazonról, akit bunyó nélkül nem lehetett lefektetni, visszatérünk hozzá, és elmeséljük, hogyan alakult különösen létrejött házassága Guntherrel, az örök másodhegedűssel, illetve mi történt a másik párocskával, Siegfrieddel és Kriemhildével.

Mióta Gunther felesége vagyok, már egy miniruhát se vehetek fel ...

Talán emlékeztek még Siegfried Brünhilde elleni, idegenben aratott kiütéses nászéjszakai győzelmére, és arra, hogy nem tudhatjuk, valójában ki vette el a harcos izlandi amazon szüzességét, valamint ezzel együtt bivalyerejét. Siegfried volt a tettes? Vagy Gunther? Örök titok marad.

Ankhiszész és Aphrodité kettőse hétfőn csúcsokat döntött, több, mint 9500-an voltatok rájuk kíváncsiak. Köszönöm nektek a biztatást és az érdeklődést.

Kitartásotokat meghálálva jön e népszerű téma folytatása.

Ne feledd, drágám, egy szót se a haveroknak! Halloooood?

Ismét kedvenc szajhaistennőnkhöz kanyarodunk vissza, hogy ókormániás olvasóink kedvére tegyünk, és ezúttal az alvilágot még csak érinteni se fogjuk, mint  Adonisz esetében …

Én oroszlánt csak takaró formájában szoktam látni, nincs ezekre valamilyen póráz?
 

Zeusz, a minden-lében-kanál pernahajder, aki csak egy lében nem lehetett soha kanál, mégpedig a szerelemistennő levesében, olykor ettől a magára rótt tilalomtól annyira besokallt, hogy ostoba játékokra ragadtatta magát. Egy alkalommal például megakadt a szeme egy csinos ifjoncon, a dardánok (vagyis a trójaiak) királyán, bizonyos Ankhiszészen, és az az ötlete támadt, hogy mi lenne már, ha úgy alázná porig Aphroditét, hogy ezzel a pasival akarjon kavarni, mitöbb, gyereket is szüljön neki.

Miután tettünk egy kört mediterrán tájakon, visszakanyarodunk Cornwallba, és a már ismert szerelmi háromszög újdonságaival jelentkezünk. Mint említettük, Márk király, mint a férjek általában, utolsóként értesült arról, hogy szarvacskák nőnek a homlokán … Akarom mondani, Marjodo, Trisztán kedves „kollégiumi” szobatársa (az az áruló!!!), jelentkezett nála önkéntes besúgóként, pedig még csak 10%-ot se remélhetett (igaz, ez nem nyereségalapú korrupciós ügy volt) …

Hogy kerül a magassarkú ebbe a posztba? Végre felfedhetem, honnan vettem a Gloria Mundi nevet. Igen, a film főszereplőjét hívták így ... Másrészt olyan jól jön most ide ez a cím ...

Abból kiindulva, hogy esetleg érdekelhet valakit az olvasók közül, mellékelek egy felhívást. Nem szexszel és nem csatákkal kapcsolatos (sajnos?), hanem tudománnyal. Íme:

A Palimpszeszt tudományos folyóirat következő számának témája a kizökkent idő, mely fantáziacím utalhat akár a shakespeari gondolatra, akár a narratív szöveg időbeliségére, akár olyan közösségek időélményére, amelyek virtuálisan egy másik korban élnek (vallási csoportok, kisebbségek, zárványok).

Ezzel a témával kapcsolatosan várnak tanulmányokat, esszéket.

További infók itt:

http://www.prae.hu/prae/appeals.php?menu_id=98&type=0&aid=48&cat=1

Előző posztunkat egy bírósági ítélet kihirdetésénél hagytuk abba: Kalliopé múzsa igazságosan úgy döntött, hogy mindenki kap Adoniszból egyharmadot (nem darabolós módon), Aphrodité, Perszephoné, és maga az érintett is.

Srácok, ti értitek, hogy kerül ide, a plakátunkra ez a kiscsaj?

Kicsit más időkeretek között, de a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás elve látszott megvalósulni. Éljen Kalliopé, a szocializmus és a munkásmozgalom korai előfutára! Éljen május elseje! Éljen Lenin … (Na jó, ezt inkább hagyjuk.)

Tudom, már hiányzik nektek Aphrodité, meg a napfényes mediterrán világ, ez így, október derekán nem is csoda, úgyhogy egy kicsit hanyagoljuk az északi tájékot, és mesélünk kedvenc istennőnk viselt dolgairól, no meg a mitológia legszemrevalóbb pasijáról, akit elég gyakran emlegetünk ma is, bár inkább negatív értelemben, ha egy krapek nem éppen egy Adonisz … De milyen, ha az? Lehet, hogy annyira azért nem kellemes (mármint neki).

Ha tudnátok, mekkora felelősség ilyen jó pasinak lenni! És milyen fárasztó!

Múltkor ott hagytuk félbe a valkűrkirálynő sztoriját, hogy befejeződött az atlétikai verseny, mind a két (nem, három) résztvevőről folyt a víz, és mind a két (nem, három) résztvevő frusztrált volt, de igyekezett jó képet vágni a dologhoz.

Ha még szkandereznénk is egyet, tuti nem győznél le.

Brünhildének nem tetszett se az, hogy legyőzték, se az, aki legyőzte (márpedig ehhez a pasihoz kellett hozzámennie), Gunthernek szar érzés volt, hogy Siegfriedre szorul (és nem ez volt az első alkalom, titokban ki nem állhatta már, hogy a haverja annyira jóságos hozzá, de még magának se merte bevallani), Siegfriednek meg megfeküdte a gyomrát, hogy átverte a királynőt, valahol sejtette, hogy ez nem volt egy szerencsés húzás, de ami történt, megtörtént.