Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismét kedvenc szajhaistennőnkhöz kanyarodunk vissza, hogy ókormániás olvasóink kedvére tegyünk, és ezúttal az alvilágot még csak érinteni se fogjuk, mint  Adonisz esetében …

Én oroszlánt csak takaró formájában szoktam látni, nincs ezekre valamilyen póráz?
 

Zeusz, a minden-lében-kanál pernahajder, aki csak egy lében nem lehetett soha kanál, mégpedig a szerelemistennő levesében, olykor ettől a magára rótt tilalomtól annyira besokallt, hogy ostoba játékokra ragadtatta magát. Egy alkalommal például megakadt a szeme egy csinos ifjoncon, a dardánok (vagyis a trójaiak) királyán, bizonyos Ankhiszészen, és az az ötlete támadt, hogy mi lenne már, ha úgy alázná porig Aphroditét, hogy ezzel a pasival akarjon kavarni, mitöbb, gyereket is szüljön neki.

Kisfiam, hányszor mondtam már, hogy nem szép dolog a micsodádat fogdosni, mikor épp festmény készül rólunk?
 

A projekt végrehajtásában nyilván Erósz (Ámor-Cupido), Aphrodité fiacskája is részt vett, mert szerelmet ébreszteni az ő monopóliuma volt, viszont olyan egyszerű lehetett lekenyerezni (megvesztegetni?, korrumpálni?), mint akármelyik tetszőleges ország politikusait, egy kis szívesség fejében bárkit bárkivel összeboronált volna, nemre, korra, vallásra, vagyoni helyzetre és szexuális irányultságra való tekintet nélkül.  És persze a saját anyukáját is eladta volna egy tál lencséért, ha szerette volna a lencsét, de történetesen nem élt vele.

Erósznak ezúttal még  a szokásosnál is könnyebb dolga volt, nem kellett lesben állnia, órákig könyökölnie a célkeresztbe nézve, mint egy mesterlövésznek, aki le akarja lőni az amerikai elnököt, csak beleült a szépséges mamája ölébe, és addig birizgálta apró nyilacskáját, míg bele nem döfte a mama mesés bal mellébe. Juj, ez fájt, rossz fiú! - panaszkodott Aphrodité, és lelökte a merénylőt a földre. Az istennő a megmondhatója, milyen idegesítő tud lenni egy kissrác, aki sose nő fel, sose tanulja meg kifújni az orrát, és örökké félpucéron repdes az anyukája környékén.


Én is szívesebben célozgatnék egy jó nő bizonyos testrészeire, mint az amerikai elnökre ... Akarom mondani, a talibánokra. Persze nem ekkora mordállyal ...


Erósz durcás képet vágott, és kijelentette, hogy nem is szereti a mamát, majd lemegy  Ankhiszész bácsihoz, aki olyan aranyos barikákat mutatott neki az Ida-hegyen, sőt, még azt is megengedte, hogy a pásztorok üres csajkáin gyakorolja a célbalövést.  Aphrodité egyszer, ha látta ezt a csinos királyocskát, és azon nyomban el is felejtette, ezért eléggé furcsállotta, mikor Erósz odavetett megjegyzése nyomán azon kezdett kattogni az agya, hogy miként randizhatna vele mihamarabb. (Mert Aphrodité nem volt az a hosszan álmodozós, levelezgetős, tesze-tosza nőszemély. Imádták volna bármelyik netes társkeresőn.)

Nem mondom, hogy pont így nézett ki az a piros ruha, de ezzel se lett volna baj ...


Mi van ezzel az Ankhiszésszel, hogy nem megy ki a fejemből? - morfondírozott az istennő, miközben kihányta az ágyra az egész ruhásszekrényt, mert phrügiai hercegnőnek akarta álcázni magát, és erre a célra volt egy pompás piros felszerelése. Ha nem lett volna olyan sietős, meg persze nem egy egyszerű halandóról van szó, nyilván elmegy előtte bevásárolni, de egy pásztorkirálynak ez is bőven sok megtiszteltetés, meg hát a ruha nem sokáig lesz rajta. A lényeg, hogy a varázsövet otthon ne felejtse.

Ankhiszész eközben az igazak álmát aludta az egyik pásztora kunyhójában (ugyanott járunk, mint ahol a szépségverseny megesett, Párisz is itt legeltette a marháit, hiába, az istenek valamiért szívesen sétálgattak arrafelé). Képzeljük el, ahogy egy medve- és oroszlánbőrökkel letakart ágyikón szunyókál, és álmában sem gondolja, hogy reggelig még valami érdekes történhet vele, persze azon túl, hogy megcsípi néhány szúnyog vagy bögöly, esetleg más rovar.

Aphrodité végre menetkészen áll, az álca tökéletes, beépülhetne téglaként a phrügiai udvarba, a phrüg antropológusok se mondanák meg, hogy öltözéke nem autentikus … Egy kis ambróziaparfüm a nyakra, és már mehet is a galambfogat. Á, a bal elsőnek valami gondja van a szárnyával, ki kéne cserélni, és egyébként is ráférne már az egész csotrogányra egy állapotfelmérés, villan át az istennő agyán, esetleg nem kéne a galambokat rénszarvasokra cserélni? Tényleg, mégiscsak nagyobb a húzóerejük. Na, majd megbeszélem Árésszal …

Ennél gagyibb kocsihúzási megoldást még nem láttunk, az biztos. Akkor inkább a rénszarvasok ...
 

Az Ida-hegyre érve a galambok ingyenes parkolóhelyet keresnek, ami viszonylag könnyen sikerül nekik, Aphrodité kilibben a járgányból és engedélyt ad fejek szárny alá dugására, mert reggelig nem lesz szükség a madarak szolgálataira. Eddig könnyű volt, de hogyan adjuk egy alvó pasi tudtára, mikor még életében nem látott minket, hogy kufircolni akarunk vele? (Ötletek?)

Aphrodité céltudatosan belép az egyik díszes sátorba, de ott éppen azt az ipart űzik, amelyet ő védnököl, úgyhogy csak áldását adja a munkálatokra, és elegánsan távozik, hogy másodjára végre megcélozza az Ankhiszész által konfiskált illetve kölcsönvett kéglit. Szóval medve meg oroszlánbőr, ez nyilván nem a sátor eredeti tulajának alapfelszerelése, hanem a király szokásos ágyneműje, hiába, akkoriban még illett az embernek saját ágyneműről is gondoskodnia, ha a beosztottai lakásába merészkedett.

Egy kis lábmasszázs, szépségem? Addig a fiúk tartják a sátortetőt, hogy ránk ne omoljon ...

Az istennő megáll és csak nézi az alvót. Felépítés rendben, kor kifogástalan, DNS hibátlan, nincsenek hibás kromoszómái, éljen … (Igen, azóta csekkolja az apajelölteket, mióta olyan torzszülöttei lettek, mint Priaposz, rossz rá gondolni, szegényre …) Fogamzásgátló? Nem azzal Aphrodité nem él. És ezzel az Ankhiszésszel dinasztiaalapítási tervei is vannak.

Nos, de ideje akcióba lendülni, míg Héliosz, a napisten fel nem hág az égre (az a szemét, aki beárulta a férjénél, Héphaisztosznál!) … Aphrodité aktiválja a varázsöv feromon-kibocsátási funkcióját, a sátor megtelik szexillattal. Ankhiszész felébred. Először a kardjához kap, naná, illetéktelen betolakodó. (Testőrei nem voltak, öreg hiba …) Aztán észreveszi, hogy a betolakodó eszméletlen jó nő, és épp azzal van elfoglalva, hogy exkluzív sztriptízt adjon elő a félhomályban.


A motozáshoz is ragaszkodsz?


Nem volt szükség sok verbális kommunikációra ahhoz, hogy a sztriptíz végeztével a medvebőrön folytatódjék a műsor, amelynek méhzümmögés adott zenei aláfestést. Bár Ankhiszész ezt a méhecskés számot inkább hanyagolta volna, mert olykor rájött a frász, hogy megcsípik a kis dögök …

Hajnalban Aphrodité csapzottan és kielégülten, a szerelmi csatározástól kissé kábán, és meglehetősen meggondolatlanul úgy döntött, hogy bemutatkozik … A nem kevésbé csapzott Ankhiszész először nem akart hinni a fülének, aztán leborult a földre, és reszketeg hangon könyörögni kezdett, hogy az istennő ne nyiffantsa ki, ugyanis pontosan tudta, hogy az alapszabályok szerint annak a halandó férfinak, aki pucéron lát egy istennőt, a Tartarosz szokta a másik pofont adni.

De kedvenc szajhaistennőnk meg lehetett elégedve a pasi szeretői teljesítményével, úgyhogy ezúttal megkegyelmezett, sőt, kijelentette, hogy máris útban van a baba (nem sok hír ez két percen belül?), aggodalomra semmi ok, majd híres embör lesz, ha megnő. Mi van??? Baba is lesz? - rémült el a szerencsétlen, mert erre végképp nem volt felkészülve. Feleségül csak nem kell elvenni a kismamát … Dejsz van neki férje … Ha Aphrodité nem nyiffantotta ki, majd jön a féltékeny Héphaisztosz …

Honnan szokott támadni a férjed, föntről, vagy lentről? Esetleg hátulról?


Kicsit OFF: Nem tudom, feltűnt-e nektek, hogy kedvenc istennőnk szaporodási képességei és mesterségbeli kötelességei alapján szinte folyamatosan terhes lehetett, vagy szoptatott , vagy a kettőt együtt … Még ha dajkákat alkalmazott is, a terhességeket csak neki kellett kihordania … Ehhez képest szinte egyetlen képen sem domborodik a hasa, és folyamatosan úgy viselkedik, mint az emancipált szinglik, akik akkor mennek el otthonról, ha kedvük tartja, és akiket senki sem cseszeget azzal, hogy egy anyának (ráadásul sokgyermekes anyának) fel kell áldoznia magát, és jobb, ha az első gyerek születése után felhagy minden reménnyel. Igaz, a görög mitológiában szereplő istennők közül nem sokan írhattak volna csecsemőgondozási kézikönyvet ...) OFF bezárva ...

Szegény Ankhiszész alaposan be volt rezelve, de ahogy teltek-múltak a napok, és még mindig nem jelent meg a vulkánisten az Ida hegyén, kezdett megnyugodni. Olyannyira megnyugodott, hogy egy este hatalmas ivászatot rendezett a haverokkal. Biztosan sejtitek, hogy ez nem volt olyan nagyon jó ötlet, de a részleteket legközelebb mesélem el, úgyis annyira szeretitek a folytatásos történeteket. Vagy nem? Tessék tiltakozni, ha nem!

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr781492109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuri / Bariildi 2009.11.02. 11:00:53

Szeretjük a történeteidet, pontosabban ezeket a klasszikus történeteket, a te tálalásodban - én legalábbis nagggyon szeretem őket.
De kezd összekavarodni a fejemben Brünhilde, hogy most akkor magára rántotta Trisztánt, vagy mi van...??!!! :)
Jó, jó, még nem vesztettem el egészen a fonalat, de közel járok hozzá....
Hány szálon is futtatod most éppen a folytatásokat????

Csuri / Bariildi 2009.11.02. 11:37:09

Az olvasószámból következtetve címlap, hanemegyéb :))
Megérdemelt módon! Gratula!!!!

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.11.02. 12:02:58

phrügiai hercegnőnek miért kelll pirosban lenni?

Nincs kedvem utánanézni a wikin...

Hátha megírod..

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 13:05:51

@Csuri / Bariildi: Most 3 folytatásos történet van, és kérésed alapján többet nem is indítok, amíg be nem fejezek egyet. Ez az Ankhiszész csak 2 részes ... A 2 középkori (Brünhilde és Trisztán) hosszabb, ezért muszáj elnyújtanom őket. Brünhilde nem rántotta magára Trisztánt, sztem túl puhánynak találta volna. Trisztán inkább egy művészlélek, mint vad bunyós :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 13:08:14

@S'hark: Hát, erre van 1 ártatlan magyarázat, miszerint nyilván az volt a nemzeti viseletük, meg van 1 mitológiai, ami kissé megfeküdné a pasik gyomrát ... Biztos, h kell ez nektek?

inselle 2009.11.02. 13:30:02

Valami jó a mai napban :)

Curval 2009.11.02. 14:33:14

Ez nagyon bearanyozta a délutánt, köszönöm.

absztraktor.blog.hu/

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.11.02. 15:30:30

Nem lehetett rossz dolog ókori istennek lenni... Főleg nem Aphroditénak, hiszen neki már-már kötleő hódolnia a szerelemnek (vagy inkább szexnek?). Ráadásul nem is igazán kínozhatták meg a növekvő babák, ha ilyen leleksen közreműködik újabbak születésében. Hgy gyereknél is tartunk?

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.11.02. 15:45:38

Jártam hasonlóan. Igaz se istennő, se medvebőr nem volt, de még egy árva méhecske se, de a hölgy legszebb álmomból ébresztett (nem szaglott, szájalt), és annyiban mindenképp stimmel a történet, hogy ő is rövid időn belül (no, nem pár perc) bejelentette a gyermekáldást.
Hát, nem okozott vele felhőtlen boldogságot, de így, a történelmi háttér ismeretében már valamivl megértőbben viszonyulok a tötréntkhez.

Volt piros ruhája is, de nem emlékszem, hogy bármiféle szerepet játszott volna az est folyamán.

ps.: a medvebőr marhaság. Szúr.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.11.02. 15:45:48

@Gloria Mundi: Kell...mi pasik mindent kibírunk. és a wikin sincs róla semmi

qmmy 2009.11.02. 16:17:03

Ha istennővel háltok,sose mondjátok el senkinek !Merthogy az istennők gonoszak is tudnak lenni és úgy jártok,mint szegény Ankhiszész!Dicsekedett aztán megvakult........:(

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 16:21:34

@Vérnűsző Barom: Nocsak, milyen életszagúak ezek a sztorik, ugye? :) Nem próbáltam a medvebőrt, de ha olyan, mint a cserge, akkor ki lehet kergetni vele a világból :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 16:29:45

@S'hark: Te akartad ... Robert Graves értelmezésében Aphrodité Urania többek között a nyári napforduló istennője is. A szt királyt (ez egy olyan pasi, aki bizonyos, korlátozott időtartamra kap mandátumot, és utána elég csúfos véget ér, a matriarchátus időszakában simán felkoncolják) ez a drága Aphrodité nagggyon csúnya módon nyiffantotta ki, akár a méhkirálynő a heréket. Szóval kitépte neki ... Így kerülnek ide a méhek, és a vörös ruha is. A phrügiai Ida-hegy Aphroditéját méhkirálynőként tisztelték, és papjai eksztázisba esve önmagukat herélték ki. Én mondtam, h fájdalmas ... Az eredeti mítoszváltozatban Ankhiszészt is feláldozzák, de később megváltozott a sztori, és életben hagyták, hogy Aineiász (Aeneas) papájának szerepét eljátssza: erre az Aeneasra a rómaiaknak eredetmonda szempontjából volt szükségük.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 16:30:47

@qmmy: Én úgy tudom, meggörbült. De halandó nőkkel se nagyon dicsekedjetek, azok is tudnak alkotni ...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 16:34:24

@Ms. Mazsola: Hogy mennyire kötelező, az majd 1 rövid sztoriból kiderül. Nem tudom, hány gyereke lett, sok. Mégis mindig Ámorral ábrázolják, mert ő örök kölyök :)

Csuri / Bariildi 2009.11.02. 16:44:56

@S'hark: @Gloria Mundi:
Jujjjj.... S'hark, kellett ez neked??
Mennyire kellene önkívületbe esned, hm...?

qmmy 2009.11.02. 16:47:33

@Gloria Mundi: Egész pontosan Aphrodité azt mondta neki,hogy semmitől sem kell tartania,amíg őrzi szerelmük titkát.De elmondta és egy villám megvakította....

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 16:58:12

@qmmy: Az indiszkréció meg a villám stimmel, és most utána néztem a Kleine Pauly-ban, valóban van olyan verzió, h megvakul. Ismertebb, h lebénul, ill. hétrét görnyed és soha többé nem tud kiegyenesedni. Ezért kell majd a fiának a hátán cepelnie, mikor a görögök elfoglalják Tróját. Az tuti, h leszázalékolták volna, bármelyik változatot is nézzük.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.11.02. 17:07:31

@Gloria Mundi: Rosszabb. Sokkal sprődebb, merevebb szárú a szőre. Nem hinném, nagyon ki szeretnéd próbálni.

Vérnűsző Barom (törölt) 2009.11.02. 17:12:08

Hm. Nem hinném, hogy... A hogyocska valahogy kimaradt.

Az viszont biztos, istennővel nem jó kezdeni. Csupa macera az egész.

Nem istennővel se sokkal békésebb, de legalább nem változtat disznóvá, bagollyá, mifenévé, csak kárál. Esetleg csapkod, karmol, zsarol és sír. Vagy hazudozik összevissza. Tulképp... Disznónak lenni nem is lehet annyira rossz...

Csuri / Bariildi 2009.11.02. 17:33:31

@Vérnűsző Barom:
:)))))
Tetszik ez a gondolatmenet, melynek végén már legszívesebben disznyó lennél :)
de azt, ha elérte a megfelelő súlyt, megeszik ám!!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 17:39:25

@Vérnűsző Barom: Á, úgy látom, bővíteni kell a repertoáromat, nem szoktam verekedni ... Sőt, még átváltoztatni se senkit, de sztem a pasik maguktól változnak át. Egyébként is, mi ez a név, h vérnűsző barom? :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.02. 19:02:31

@tiboru: Mire gondolsz? Nem hiszem, h a szövegem annyira csodás :)

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.11.03. 08:58:41

@Gloria Mundi: Köszönöm a választ.:)

@Csuri / Bariildi: Hé, hé..egy isteni szexért, nem kasztrálom magam. Inkább átolvasom a Káma szútrát.

Tényleg, Gloria. Keleti mitológia nem lesz?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.03. 11:45:28

@S'hark: Szerencsére a kasztrálás már nem divat :)
Nem értek annyira a keleti mitológiához, ahogy már vkinek írtam. Amíg van nyugati, addig abból táplálkozom, és az is kifogyhatatlan. De nem zárok ki semmit, ki tudja, hová alakul még ez a blog.

Ződgyík 2009.11.07. 11:42:09

@Gloria Mundi:
Javaslom, kukkantsd meg a legutóbbi kasztrálás történetét. Pár hónapja láttam, bár az magát nyírta meg...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.07. 15:54:08

@Ződgyík: Inkább kihagynám, ha nem baj! Hogy lehet ilyet végignézni?
süti beállítások módosítása