Lesbia. Nem, ne is mondjátok, mi jut róla először az eszetekbe. Nem az, amiről ez a poszt szólni fog. Illetve, valami köze mégiscsak van hozzá. De csak áttételesen.

Sírjatok, gyász Vénuszok és Kupidók,
Vénusz hívei szerte a világon!
Meghalt, meg, a veréb, gyönyörű lánykám
legfőbb gyönyörűsége (...)

Az a Lesbia, akiről én beszélek, az i. e. (Kr. e., ízlés szerint) I. században élt, Rómában (kábé 94-ben születhetett), és ha valaki kicsapongásairól vagyis meglehetős szexuális szabadosságáról lett híres-hírhedt akkoriban, az ő volt. Nem semmi nő lehetett, annyi biztos. Catullus, a mindössze 30 évet élt (87-57), de máig nagyon modernnek és merésznek, szókimondónak ható költő, az örök fiatal Catullus képtelenül odavolt érte. Nem csupán erotikus értelemben, nem csak a kufirc erejéig. Halálosan bele volt zúgva, attól teljesen függetlenül, hogy a nőnek mennyi alkalmi és tartósabb szeretője akadt rajta kívül. Vagy éppen ezért.

Drága Olvasóim,

ezúttal nem itt, hanem egy másik blogban olvashattok tőlem posztot. Kissé szokatlan lesz számotokra a téma, mert a had-és rendvédelem témakörében eddig nem nagyon nyilatkoztam meg (bár a lemilt rendszeresen olvasom, és persze kommentelem is), mindazonáltal remélem, hogy átlátogattok oda, és érdeklődéssel figyelitek majd a debütálásomat.

Kommentelni se felejtsetek el!

Gloria

Itt van az ősz, itt van újra, és épp elég régen írtam már posztot ahhoz, hogy elkezdjem szégyellni magam, ez mégsem járja, biztos alig várjátok a legújabb csavaros sztorit, én meg ülök a babérjaimon (bár még nem volt díjkiosztó, és ottan se fogok kapni semmit, babérkoszorút tuti nem).

A hosszú szünet után hagyományaimhoz híven (jé, már hagyományaim is vannak) visszatérek Zeusz papához, és az ő utolsó földi szextúráját mesélem el nektek. (Sajnálom lányok, ha reménykedtetek volna, a nagy pernahajder többé nem jön a környékre vadászni, valószínűleg belefáradt a hódításba.)

Kedves Olvasóim,

ez a nap is elérkezett, a Szexcsaták, amelyet annyian olvastok szívesen, betöltötte életének első esztendejét, amely a legtöbb blognak meg sem adatik, mert bizony nagy az újszülött blogok halálozási aránya, bármily szomorú is ez. Itt még működik a természetes szelekció: a gyermekágyi láz helyett azonban a kevésbé tragikus akut lustaság és téma-, valamint időhiány szedi áldozatait. Mert blogot indítani addig sem tart, mint gyereket nemzeni, viszont ordítani nem szokása, ha már jó ideje nem nézett rá az ember – vagyis a bloggazda.

Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, van-e szebb blogger a vidéken?

Félretéve a bonyolult mitológiai sztorikat és a hosszasan kígyózó lovagregényeket, ma egy középkoriasan szűkszavú ibériai eredetmondát mesélek el. Nem kell sok nevet megjegyezni, és visszalapozni az előző részekre. Pihentető lesz, ígérem. Éppen hőséghez illő.

Basszus, én vaddisznót akarok lőni, nem szarvast!

Volt egyszer egy jóvágású nemes úr, bizonyos Diego (vagy Diogo: modernkori druszájáról itt olvashattok pikánsakat), akire ugyan nem bíztak semmiféle dél-amerikai válogatottat, de gyors döntésekre és hirtelen fellobbanó lelkesedésre azért ő is hajlott. Egy nap elment vadászni, mert akkoriban nem valami sok szabadidős tevékenység kínálkozott, és egyébként is övé volt az erdő, annyi állatot lőhetett, amennyit csak akart, illetve amennyit sikerült neki. Aznap tulajdonképpen vaddisznóval álmodozott, de beérte volna egy nyúllal is. Valaki  aztán keresztülhúzta a számításait.

Drága Olvasóim,

tegnap derült ki, mégpedig számomra teljesen váratlan módon, hogy a Goldenblog egyik kategóriájában (nem, nem a szex vagy pornó kategóriában, olyan nincs is), a kult-szórakozás területén negyedik helyet szerzett a szexcsaták.

Ne bántsatok! Miért ne lehetne nekem is emelvényem? Vagy legalább egy felfestett sorszámom?

Elgondolkodtam, miféle híres negyedik helyezettel hozhatnám párhuzamba magam, de a történelem, a mítoszok és hasonló kegyetlen versenyeztető testületek csak az elsőket szokták feljegyezni. (Igaz, tavaly a Szórakozás kategóriában a konteo lett a negyedik, igazán megtisztelő a nyomdokaiba lépni.)

Lánykérés esetén a nyertesen kívül olykor mindenki másnak lecsapják a fejét, például. Vagy olyan vérszerződést köttetnek vele, amely miatt később  kénytelen teljesen értelmetlen háborúba vonulni. Az istennő-szépségversenyen meg nem is volt negyedik induló. De még a második díjat se osztották ki. Pedig lobbizásból nem volt hiány.

Lát valaki olyan futót, akinek glória van a fején?

Jut eszembe, jelentkezzék, aki a Szexcsaták nevében lobbizott, mert szeretném megrázni a kacsóját, és leszerződtetni egyéb tevékenységeim menedzselésére. Egyelőre fizetni nem tudnék, de a dicsőség, a gloire, az garantált!

Köszönet azoknak, akik egyáltalán jelöltek, akik szavaztak rám,  köszönet a zsűrinek (amelynek mindig rendkívül nehéz a munkája), és gratula a többi helyezettnek, meg mindenkinek, aki bekerült a legjobb 50-be!

Itten van a zsűri összetétele:

- Szlengblog
- László Éva Lilla, a hvg.hu kultúra rovatának vezetője
- Szertár blog

És a szöveges értékelés:

Szertár:

"A Szex/csaták anno az ötvenes lista egyik legkiválóbb blogja. Gloria Mundi a történelem és a mitológia egy olyan vetületét mutatja be, amely garantáltan mindenkit érdekel - olyan stílusban, hogy mégse kelljen a 18-as karikát kitenni.  Lám, nem múlik el a világ dicsősége. Gratulálok."

Hálás köszönet.

Gloriátok

Régen tartozom már a Trisztán-saga befejezésével, most végre elszántam magamat rá. Valahogy a szívünkhöz nőnek ezek a hősök, bármilyen sok hülyeséget követnek el az epizódok során, aztán nehéz tőlük búcsút venni.

Ne is próbáljatok meggyőzni, elegem van a csicskás szerepből, nem szervezek több rapid randit.

Az utolsó jelenetekben az eddig mindig béketűrő és segítőkész kis Brangänét láttuk kivetkőzni magából: nekiesett cinkostársának, a Szőke Izoldának, mert Cariado, Izolda kirúgott udvarlója azt adta be neki, hogy Trisztán sógora, Kaedin csak gerincre akarta őt vágni, hogy utána azonnal lelépjen. Az, hogy Trisztán is felszívódott, nem érdekelte. Hisz főszájhősünk már épp elégszer gerincre vágta a királynőt, és valószínűsíthető volt, hogy megint kedve támad rá.

Legutóbbi posztunkban főként a következő szereplők kavartak Leszbosz szigetén:

- Daphnisz, 15 éves kecskepásztor
- Khloé, 13 éves birkapásztorlány
- Lamón, nem tudjuk, hány éves, de Daphnisz nevelőapja (természetesen kecskepásztor)
- Drüász, nem tudjuk, hány éves, Khloé nevelőapja (természetesen birkapásztor)
- Pán isten (Ne essünk pánikba, örökkévaló, Daphnisz és Khloé jóakarója)
- Lükainion, maximum 17-18 éves, ügyeletes kikapós menyecske

Érdekes, van itt egy kör, amibe bele lehetne illeszteni egy botot ... Majd megbeszélem Khloéval, ha felébred.

Ezúttal igazán ártatlan témát választottam, a hőségre való tekintettel, nehogy túlságosan felforrósítsalak benneteket. Meg lassan itt a tanítási szünet, és hátha idetéved az ifjúság, és hátha nincs még teljesen felhomályosítva az erotika mibenlétéről. (Ne nevessetek! Az lehet, hogy bioszból tanulták a szaporító szervek működését, és pornót is láttak már. De ettől még nem tudnak mindent.)

Na, menjetek biosz órára, mert rátok fér. A gyakorlathoz úgyis túl ződek vagytok még.

Kitett gyerekekről olvashattunk már párszor, egy valamirevaló mitológiai hősnek dukál, hogy a szülei vagy közeli rokonai minél hamarabb meg akarjanak szabadulni tőle. Ennek a sztorinak (melyet egy Longosz nevezetű görög írt a III. században) két főszereplőjét is ez a megtiszteltetés érte, mégpedig Leszbosz szigetén, ahol úgyis minden megtörténhet. Egy Lamón nevű pásztor fiúcsecsemőt talált, akit nem egy farkas, hanem az ő kecskéje táplált, mégpedig elég hatásosan. A csecsemő nem ám valami fapados módon volt kitéve, nehogy ágrólszakadtnak nézze, aki megtalálja: helyeztek mellé pár luxustárgyat, hogy majd pár év múlva azonosítani lehessen. Bár Lamón először úgy gondolta, hogy elég lesz neki a drágaságok gondját viselni, kell a fenének egy gyerek, de aztán jobb belátásra tért, és a srácot is hazavitte az asszonynak.

Az élet nagy rejtélyei között minden bizonnyal előkelő helyen szerepel az a kardinális kérdés, hogy ki élvez többet és jobban: a pasik vagy a nők? Attól eltekintve, hogy ez persze eszméletlen személyfüggő, elvileg úgyse lehet eldönteni, mert az emberiség csak igen kis hányada transzszexuális, anyagi eszközök hiányában, például, bár a jelenség társadalmi elfogadottsága sem éppen olyan magas, mint az utcai zavargásoké IMF-segítség érkezése idején.

Mennyire beindulnék most önmagamra, ha még pasi lennék.

Ismét visszatérünk Trisztánhoz, aki oly sok házasságtörő hőstett után legutóbbi epizódunkban végre a férj szerepébe kényszerült, és csúfos kudarcot vallott. Se a nászéjszakán, se azt követő hosszú napokon és éjszakákon nem történt semmi érdemleges közte és szép felesége, a Fehérkezű Izolda között azon kívül, hogy sakkoztak és Trisztán többször kikapott, ami azelőtt nem volt rá jellemző.

Nagyszerű, most meg monopolizni akar?

Izolda, e néven a sztoriban a harmadik, gyötrődött. Hogy a pasik nem tudják, mit akarnak. Hogy minek kellett őt elvenni feleségül, ha Trisztán nem csinál vele semmit (a sakkozás nem számít). Hogy talán ő a hibás? Van benne valami visszataszító, amiről nem tudott? Csak nem túl kövér? Esetleg túl sovány? Túl sokat beszél? Túl keveset? Nem elég jó az illata? Noha a vallási fanatizmus nem volt számára ismeretlen, azt a szöveget, hogy Trisztán fogadalmat tett az egy éves önmegtartóztatásra, nem bírta megemészteni. És hallgatni volt a legnehezebb.

Mai sztorink úgy kezdődik, mint egy ártalmatlan népmese. Amennyiben léteznek ártalmatlan népmesék, mert ezen is illene elgondolkoznunk. Ebben, a XV. századi spanyol regényben azonban az események váratlan fordulatot vesznek …

Uram, ha ez így megy tovább, lovagokat kell importálnunk a Távol-Keletről. Már kaptunk is árajánlatot az agyaghadsereg készítőitől.

Volt egyszer, hol nem volt egy öreg király meg a felesége (őt nem merjük öregnek nevezni), illetve világszép lányuk, akit Mirabellának hívtak. Ez a kis hercegkisasszony annyira jó nőnek tűnt, hogy az ország (nevezzük Skóciának, de csak a rend kedvéért, inkább Spanyolországban tudnak ilyenek előfordulni) minden épkézláb lovagja kanos volt tőle, és ezek egymást módszeresen lekaszabolták az általános kangörcs legszentebb nevében. (Kicsit ugyan gyanús, hogy a társadalmi presztizs és az örökségre való kilátás is nyomott valamennyit a latban, de spongyát rá.)

Zeusz, a nagy pernahajder, akárcsak Mátyás királyunk, vagy egy mezei fedett nyomozó, előszeretettel álcázta magát, de nem csak szegényembernek és maffiózónak, hanem mindenféle lénynek: olykor állatalakot öltött, olykor légköri képződményként lendült támadásba, de ritka alkalmakkor egészen antropomorf is tudott lenni, a változatosság kedvéért.

Jé, majdnem beindultam erre a csajra, de aztán észrevettem, hogy csak Héra, a saját feleségem. Ááá, öregszem ...

Ilyenkor halandó nőcsábász képében sétálgatott a földön, és szemelt ki magának lánykákat, akik Hollywoodba látogató színésznő-palánták módjára nyilván másra se vágytak, minthogy a nagy rendező felfedezze és halhatatlanná tegye őket … Kár, hogy ez nem ment a kötelező teherbeesés, és Héra valószínűsíthető, cseppet sem emberbarát üldözése nélkül … De a hírnévért biza meg kell szenvedni.

Fogadjunk, hogy nem számítottatok már kedvenc pernahajderünk újabb kalandjaira! Pedig messze vagyunk még attól, hogy lezárjuk a témát. Az is igaz, hogy régen volt már ókori mitológia, görög meg még annál is régebben. Ezért aztán itt az ideje, hogy ismét megmártózzunk benne.

Ilyen az igazán lucskos szex ...

Volt egyszer egy kis papnő, Íó (nem jutott neki hosszabb, hangzatosabb név, de még így is jobban járt talán, mintha Böskének hívták volna), aki ugyan nem tett szüzességi fogadalmat, mint Rhea Silvia, de történetesen az olimposzi történelem legféltékenyebb istennőjének, Hérának szolgált. Ezért igazán elvárható lett volna, hogy a főnökasszony férjére ne vessen szemet, még ha az a világ legnagyobb szoknyapecére is úgy egyébként.

Ha már ennyire lendületben vagyunk Trisztán-ügyben, folytassuk a nem-tudom-hányadik in flagranti kísérlet végkifejletével. Márk a legutóbbi részben egyedül ugyan rajtakapta a kufirc után szunyáló feleségét és annak szeretőjét, de döntésképtelensége olyan mérvűnek bizonyult, hogy ismét elmulasztotta a cselekvésre alkalmas pillanatot: szaladt, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság segítségét kérje.

De nehogy most jusson eszedbe, hogy még kimennél az árnyékszékre! Az már nem fér bele.

Folytassuk gyorsan Trisztánékkal, amíg friss az emlék: ott hagytuk abba, hogy Márk király kukkolási hajlamának engedve belesett a szerelembarlang ablakán, és nem ám valami forró szexjelenetet látott, de még csak nem is a szokásos turbékolást. A lusta és meglehetősen kiéhezett párocska aludt, mint a bunda, közöttük Trisztán csupasz kardja.

Jópofa ez a Márk, hogy bedőlt a kardos trükknek. Néha tényleg sajnálom szegényt.

Folytatjuk Trisztán és Izolda szappanoperáját, mivel régen volt már, hogy foglalkoztunk hőseinkkel, röviden összefoglalom az eddigieket: adott egy szerelmi háromszög, melynek állandó szereplői: Márk király, a felszarvazott férj, Izolda, a kikapós feleség, és Márk unokaöccse, Trisztán, az élethosszig tartó tanulás, és a több lábon állás korai képviselője.

Úgy hiányoztál a szerelmi háromszögből! Unalmas csak egy pasival kavarni állandóan, főleg, ha az a férjem ...

Az árral szemben úszva én csakazértse a választásokról fogok írni.

Mint már pár poszttal korábban említettem, a blog elmúlt fél éves. 2009. augusztus 8-án indítottam be, úgyhogy február 8-án volt hat hónapos, azóta már a 8-at is betöltötte. Elmulasztottam, hogy statisztikákkal kedveskedjem nektek, pedig biztos leginkább azt szeretnétek olvasni, de voltak jobb ötleteim is. Vasárnap viszont nick-névnapomat ünnepeltem, gondoltam, jó alkalom ez is némi számadásra. Ezúttal a képekhez nem írok szöveget, egy a közös bennük, a Gloria mundi címet viselik, vagy címük tartalmazza ezt a szóösszetételt.

Az volt a kívánságotok, írjak valami habkönnyűt, meg nyuszisat, meg szexelőset, igaz, Romulusék suhanc létükre eddig a szexelésben nem jeleskedtek, és már 3 poszt óta róluk van szó.

Adjak egy kis gyorstalpalót Romuluséknak? De simogatni nem hagyom magam.

Vajon kíváncsiak-e az emberek arra, hogy mi a francnak simogatják agyon a csóró nyuszikat (jaj, de cuki, de 2 hónap múlva nem tudunk mit kezdeni vele, megy a fazékba vagy a nyársra, csak a kölyök meg ne tudja), minek festenek tojást, és miért issza le magát fél Magyarország a locsolkodásnak nevezett össznépi büdösítés mámorában? … Különös népszokások tömkelege, látszólag köszönő viszonyban sincsenek az ünnep vallási részével, vagyis Jézus feltámadásával. Pedig mégiscsak van valami összekötő kapocs.

Ahelyett, hogy egy másik folytatásos sztorinkat vennénk elő, gyorsan tovább meséljük a szukatejivó ikrek történetét, mely fordulópontjához érkezett. Erősen gondolkodtam, hogyan illeszthetnék ebbe a posztba legalább egy, hiányos öltözékű nőszemélyt, de nem jutottam semmire, ezért előre is elnézéseteket kérem. Pasik viszont bőven lesznek, igaz, nem feltétlen hiányos öltözékben ...

Egy biztos: nem így néztem ki, mikor lerohantuk Alba Longát. Meg nem is rohantuk le, csak vasárnapi sétára indultunk. Meg a Téli Palotát se ostromolta meg senki. Naés?

Ki gondolta volna, hogy a római, akarom mondani, Alba Longa-i ikrek meglehetősen régi sztorija ekkorát szól majd? Majdnem 20.000 olvasó volt rá kíváncsi abban a 24 órában, amelyben fent felejtették az index címlapján. Egyéni csúcsomat alaposan túlszárnyaltam ezzel. Szép volt, ikrek!

Te, Remus, ébren vagy? Hallottad, hány olvasónk volt? Szerinted városalapítás helyett ne legyünk inkább bloggerek?

Több, mint fél éves a blog, és még nem kerültek sorra a rómaiak.

Te láttad Gloriát? Arról volt szó, hogy mi vagyunk a kedvencei, oszt tessék, itt várakoztat fél éve. Ilyenek a nők ...

Induláskor nem gondoltam volna, hogy ilyen szégyenben maradok, hisz a rómaiakkal kezdődött az ókor- és mitológiaimádatom. Nem volt szép tőlem ennyi ideig hanyagolni őket, de az istenek a tanúim rá, a görög mitológia alapszereplői nélkül kissé nehézkes lett volna belefogni. Most azonban már nem kell mindent a kályhától vagyis a tojástól kezdve elmagyarázni. (Ab ovo, mert a rómaiak tojással kezdték a nagy evészeteket, és usque ad mala, mert almával végezték. Hogy közben mi vót, na, arról majd valamikor máskor …),

Kedves Olvasóim,

amíg nem állok elő ismét valami új sztorival vagy folytatással, ajánlom  ezt, a blog témájába vágó lemil-posztot, amelyet tiboru követett el, és garantáltan színvonalas szórakozást biztosít:

http://lemil.blog.hu/2010/03/08/delila_az_elso_kemno

Éljenek a kreatívok, a bloggerek, a vándorok, meg a díjak!

Csak néztem-néztem, hogy vándorol ez a díj ide-oda, valahol elvesztettem a fonalat, de aztán hirtelen a kezembe adták. Mint Ariadné Thézeusz kezébe.  Nem, most nem mesélem el ezt a sztorit, de még sor kerül rá, esküszöm!)

Kukucs! Kard megvan, fonál megvan, már csak a Minotauruszt kéne megtalálnom. (Minotaurosz 9 óránál.)

Emlékeztek még a Nibelung-sztorira? Annak a folytatásával is adós vagyok egy ideje, úgyhogy most belevágok a következő részbe.

Ezek itt mind biztonsági őrnek jelentkeztek kincsőrzésre.

Legutóbb Kriemhilde vesztesként hagyta el a terepet, Hagen lemészárolta férjét, Siegfriedet (hogy ő is sáros volt benne, az csak ront a helyzeten), és örökségét, a Nibelung-kincset is konfiskálták, majd elsüllyesztették a Rajnában. A megtört özvegy azonban nem adta fel bosszúterveit egy pillanatra sem. Tudta, hogy eljön még az ő napja.