Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Métisz, a keresztbe lenyelt első feleség  

Eddig ugyan csak Héráról esett szó, de a villámlás, a mennydörgés és a félrelépés istenének nem a húga volt az első felesége. Nem az első, és nem is a második. Első házasságának története tragikusnak mondható, már abból a szempontból is, hogy kiviláglik, milyen mélyen gyökereznek bennünk a szülői minták, és mennyire képtelenek vagyunk uralkodni legalantasabb ösztöneinken.


A torzonborz fej érző intelligenciaistennőt takar! Valószínűleg Métisz miatt tart még ma is Zeusz uralkodása, bár ma másképp nevezik. Azért a test se megvetendő, ugye?


Lehet, hogy Métisz, az okosság  istennője (nocsak, uraim, a görögök még tudták, hogy az intelligencia elsősorban a női nemhez köthető tulajdonság!)  olyan kékharisnya volt, hogy nem tudta ébren tartani férjecskéje érdeklődését (egyébként is elsősorban hálából vette el Zeusz, nem, mintha annyira beindult volna tőle a fantáziája), mindenesetre mikor kiderült, hogy gyereket vár, megint beütött a Zeusz családjában immár hagyományosnak mondható jóslat: a születendő fiú le fogja taszítani apját a trónról. Ezt az okosságot Zeusz cseppet sem szívbajos és kispályás nagyszülei, Gaia (a Föld) és Uránosz (az Ég) hintették el a nagyra törő unoka fejében.

Az meg pontosan tudta, miről van szó. Nem hiába taszította le olyan nagy fáradtsággal saját apját a trónról, nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát, amelyet a nagyapja, akit az ő apja pöckölt ki a királyságból, meg az apja, aki nem tudott különbséget tenni egy csecsemő és egy kődarab között. Persze, le kell nyelni valakit, ez tiszta sor, de legjobb mindjárt a gyereket és az anyját, egyben!

E technikai újítás kétségkívül korszakalkotónak nevezhető, főleg annak fényében, hogy egy terhes feleség jóval nagyobb terjedelmű, mint egy újszülött, ráadásul a feleségben lévő magzatot valahogy mégiscsak ki kell piszkálni a napvilágra …

Sokat törhette a fejét Zeusz apánk, míg kipattant az agyából a ragyogó Athéné. Teljes fegyverzetben, vagyis felnőtt nőként. Ahhoz képest, hogy fiúnak készült, nem is rossz. Uraim, itt a követendő példa (best practice): tessék lányt szülni fejből!

Anyjának sorsán okulva Athéné megmaradt szűznek, és igyekezett mindenben apja kedvében járni. Például mindenféle gyilkos szerszámokkal és városmenedzsmenttel foglalkozott. Az esze, mint tudjuk, megvolt hozzá. Sajnos a feministák nem tekinthetik példaképüknek, aligha lehet fiúsabb nőt elképzelni ... Csak egy botlása volt a lelkemnek, részt vett egy szépségversenyen. Nem kellett volna.


Némelyek szerint a jámbor kis  Métisz nagyon jól elvolt a továbbiakban férjecskéje agyában, és onnan sugalmazta jótanácsait, csöppet sem haragudva azért, hogy ez a drága embör (ja, elnézést, istön) bekajálta, mint valami disznótorost. Nem tudom, pszichológiailag ez mennyire elképzelhető, hölgyeim, ki szeretne a volt férje agyában lakozni, és onnan irányítani az eseményeket? (Kivéve, persze, mikor a másik fej veszi át az irányítást, az a bizonyos, amelyben tuti nem lakik semmiféle észkombájn istennő?)

Rosszindulatú pletykák szerint  Métisz  puszta fogalom, és Zeusz igazán szűznemzéssel hozta létre Athénét (akinek Athén városával való névazonossága nem a véletlen műve, teljesen szándékos.) A szűznemzés miatt irigykedett rá Héra, és nem féltékenységből foganta egyes egyedül Héphaisztoszt, a vulkánok istenét (róla majd bőven lesz szó később) – hiszen Métiszre, egy előző, és keresztbe lenyelt feleségre csak nem volt már féltékeny! (Főleg, ha csak eszme, nem hús-vér rivális. Bár eszmék ellen nehezebb harcolni.)

                                          Zeusz agya - vagy Métisz?
 

Csak, hogy érzékeltessük, mennyire zavarosak a mitológiában az időviszonyok és az ok-okozati összefüggések, egy bizonyos sztoriváltozat szerint Métisz Zeusznak nem első felesége, hanem akárhányadik szeretője volt, és Héra igenis féltékenységből meg kivagyiságból foganta Héphaisztoszt. Akkor viszont hogy lehet, hogy éppen ez a vulkánisten operálta ki Zeusz fejéből Athénét? Ne higgyünk a szemünknek, minden csalás és ámítás. De a sztorik azért szórakoztatóak ...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr131305976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GabiFirenze 2009.09.17. 13:23:41

Szia Csilla, jok a sztorik (tudom, hozott anyag :)) meg a megkozelites is. Egy dolgot viszont muszaj szova tennem, azt irod, hogy "olyan kékharisnya volt, hogy nem tudta ébren tartani férjecskéje érdeklődését". Na nehogy Te is az osdi (es nofobias) sztereotipiak csapdajaba ess: miert kotod ossze egy no kekharisnyasagat (ha egyaltalan) azzal, hogy mennyire kepes a ferje erdeklodeset fenntartani. Egyebkent is, mi az hogy a nonek kell a ferje erdeklodeset fenntartani (es a masik oldala a dolognak)??? Szoval ez az egesz mondat ugy gaz, ahogy van.
De a blog egyebkent szuper :)
Gabi

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.17. 14:15:22

@GabiFirenze: Hoppá, oda az incognitóm :P Itt csak Gloria vagyok :)
A kékharisnyás dolog provokatív volt, van pár ilyen provokáció a szövegekben. Éppen azért, h vki fennakadjon rajta és esetleg vita kerekedjék. Köszi, h te fennakadtál és megjegyezted :) A túlzott kékharisnyaság persze egy kicsit tényleg fékezi a pasik érdeklődését, sajna, de hát ezt tapasztalatból úgyis tudjuk, nem? :)

GabiFirenze 2009.09.17. 16:04:08

Nekem nem ugy tunik, hogy fekezne... :))))))))
Mindenesetre hoppa, fennakadtam, nem gondoltam az incognitodra... Bocsanat!!! (Valahogy szedd ki a szovegbol, mint admin. :)))
Ha pedig tenyleg provokacio volt, akkor az eleg gaz, hogy senki nem vette eszre.. hmmm

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.17. 16:14:06

@GabiFirenze: Akkor a kékharisnya definíciójában nem értünk tán egyet :) Számomra az a tudálékos nőszemély, akiben nincs semmi lazaság, semmi humor. Nem az okos, művelt, kedves értelmiségi nőkről van szó, mint mi :P
Semmi gond, nem akkora titok az identitásom.
Csak törölni tudom a kommentet, belenyúlni nem, de nem is akarok.
Te észrevetted, az már vmi :)) Nem hiába voltak a gender-stúdiumok ...

GabiFirenze 2009.09.17. 16:32:54

Szerintem a kekharisnya lehet okos, muvelt, kedves, ertelmisegi vagy akar utalatos, besavanyodott, muveletlen, esetleg mindketto egyszerre (kontextusfuggo ugyis minden), a lenyeg, hogy a noi-ffi eselyegyenloseget komolyan vegye, kovetelje, megelje stb.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.17. 17:50:15

@GabiFirenze: Hatásosabb, ha okos, művelt, stb, de főleg kedves :) És nem követel ... Mo.-on főképp, m itt nagy az ellenállás, tán kicsit elfelejtetted már, h milyenek az itthoni viszonyok :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.17. 23:35:20

@GabiFirenze:

A "kékharisnya" szerintem simán egy be(ki)száradt, aszexuális HP, akit maximum a macskái (vagy egy pár tudományos értekezés) tudnak kibillenteni az általa kiegyensúlyozottnak nevezett (valójában inkább sivárnak minősíthető) hétköznapokból.

A női-férfi esélyegyenlőségről pedig az a véleményem, hogy területfüggő, ergo nem lehet általánosítva beszélni róla.

A magyar bírói kar 70 százaléka nőkből áll, a pedagógusok 65 százaléka is nő. Csak mondom.

És nagyon remélem, hogy például a nagyon erőltetett női kvóták ellen is lesz a feministáknak egy-két szavuk, elvégre ez ellentmond annak az alapelvüknek, hogy csak az emberi-szakmai kvalitások számítsanak, és ne az, hogy muffja van az alanynak vagy fütyköse.

Nem akarok én parttalan vitát ebből, csak kikívánkozott belőlem, mert érzékeny szaglásom kékharisnya-illatot vélt felfedezni a levegőben.

Uff, beszéltem.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.18. 00:06:11

@tiboru: Ha te egyszer beszélni kezdesz ... :) Nem tudom, mi lesz még ebből, de egy mediátor elkél majd. :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.18. 00:24:21

@Gloria Mundi:

Végül is átgondoltam és GabiFirenzének igaza van: egy kékharisnya is biztosan képes ébren tartani férje érdeklődését.

Például a már említett Heller Ágnes (akit - félreértés ne legyen - mellesleg nagyon tisztelek) óriási beszélgetéseket bonyolított le Gottfried Leibniz egzisztenciális metafizikájáról férjével, Fehér Ferenccel.

GabiFirenze 2009.09.18. 11:36:30

tiboru: Hat, sok megjegyzesem van mindahhoz a sztereoptipiahoz, amibe sikeresen te is belefutottal:) Egyreszt a "feminista", "kekharisnya" ondefinicio kerdese, igy tehat vannak olyanok, akik ekkent definialjak magukat, es kozben vonzoak, szexisek, ertelmesek stb.
Godolom azt te is tudod, hogy pl. a pedagogusok nincsenek jol fizetve (eufemizmus), ezert ha nagy szazalekban nok, az nem jelent semmit. A szakma tarsadalmi presztizserol meg mar ne is beszeljunk (en magam, aki tanarkent vegeztem komplett luzernak tartom azt, aki ma jelen fizetesek es korulmenyek kozt tanit. Jo esetben fanatikusnak.)
A kvotak mellett es ellen is van erv. Az azert bizonyos, hogy ha egy adott modon szocializalod es neveled a noket (gyenge, passziv, csak human teruleteken van eselye, nem eleg hatarozott stb stb) nehezen tudnak majd egy ferfias ertekekkel mukodo vilagban ervenyesulni.
Heller Agnes peldaja: remek, remelem ezzel nem azt akartad mondani, hogy ha valaki ilyen szinten is kepes a ferjevel kapcsolatot tartani (szinten lenni), az mar nem is no. Vagy nem vonzo. Vagy nem tudom, mit akartal mondani.

GabiFirenze 2009.09.18. 11:38:19

A szemelyes megjegyzesem meg az ilyen tipusu ferfiervekhez (sajnos nem tudom visszafogni magam, pedig probaltam nem szemelyeskedni): nem lehet, hogy te halalra remulsz az olyan noktol, akik vonzoak ES szellemileg is "ott vannak"??

GabiFirenze 2009.09.18. 11:47:25

Gloria - vegre megjelenitette a te commentedet is, igy tudok ra valaszolni.
Igen, teny, hogy Mo-n meg remultek a ferfiak, ha egy no esetleg onallo es okos is, plusz vonzo. Nem tudjak ertelmezni, hogy valakinek nem apa/eltarto/fonok kell egy parkapcsolatban, hanem tars, ugy minden teren (tisztelet a nagyon keves kivetelnek... de hol is vannak azok????). Mashol azonban mar jobban is mukodhetnek a dolgok. Az egeszen biztos teny (sajat tapasztalat ugye :), hogy ami otthon eroszakos feministakent iteltetik meg, az itt Olaszorszagban noies es "dolce". Nem tudok mit mondani, erdemes mashol is keresgelni :))))

GabiFirenze 2009.09.18. 11:52:35

Egy dolgot kihagytam (aztan mar abbahagyom a rengeteg kommentet), nem emlitettem a magyar ffiak masik 50 %-at, akiknek viszont anya es ugyintezo, plusz haztartasi alkalmazott kellene. Az sem jobb. A legnehezebb valoban a tars-sag...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.18. 13:41:28

@GabiFirenze:

Hehe, nekem lottóznom kéne, nem pedig értelmes, vonzó és szexis nőkkel vitatkozni, ha már úgyis rettegek tőlük :-)

Az a szerencse, hogy te egyetlen sztereotípiába sem futottál bele és a gender-közhelyek olyan távol állnak tőled, mint Marilyn Manson a Katolikus Püspöki Kartól.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.18. 13:42:19

Glória,

nem látom a ClusterMaps-et. Vagy ide nem is akartál?

GabiFirenze 2009.09.18. 13:52:41

tiboru: Ertem, te pedig erdemben vagy kepes vitatkozni...ahogy fentebb latszik

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.18. 14:19:18

@GabiFirenze: A mediátor jelentkezik ... :) Igaz, h sok macsóság van a magyar ffiakban, pl Nardi fiam nem hagyja, h a számítógép előtt üljek és nektek válaszolgassak, de nem tudom, h ő igazán magyarnak számít-e vagy félig portugál? :P
Mindenesetre az igazság vhol középen van. Tiboru nem fél az okos és nőies nőktől, úgy láttam :) GabiFirenze pedig egy kedves kékharisnya (ha ő így definiálja magát) ...
Mind egyéniségek vagyunk!!!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.18. 14:20:41

@tiboru: De, majd akarok, csak nem jutottam hozzá.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.18. 16:23:11

@GabiFirenze:

De most őszintén: szerinted van értelme, hogy 1648-adszor is mindketten elpufogtassuk az összes pro és kontra érvet, amit valaha hallottunk-olvastunk a témáról, s amelyek az elmúlt x évben minden hasonló fórumon és alkalommal előjönnek?

Olyan ez, mint a vegák és a húsevők, vagy a heterók és a melegek közötti hídverési kísérletek: a sok szövegnek nincs értelme, mert meggyőzni soha nem fogják egymást (egészen másként látják a vonatkozó központi témát), de békében egymás mellett élni - na, ez viszont szükségszerű.

Ráadásul olyan zavarbaejtően toleráns, rugalmas és empatikus fazon lettem, hogy a tíz-tizenöt évvel ezelőtti önmagam biztosan szemen köpne, ha egy időugrás keretein belül találkoznék vele.

GabiFirenze 2009.09.18. 16:37:01

Igy meg egyszer vegigmenni a temakon - semmi ertelme nincs, biztosan. Sot, nem is konkretan teged akarlak meggyozni, meg eppen vitatkozni is utalok. De amig megesik, hogy pusztan azert, mert no vagyok, kevesbe szamit a velemenyem, mint egy ferfinak, netan ugyanazert a munkaert kevesebbet kapok, amig nem tudok feljebb jutni a rangletran a munkahelyemen, addig azert nem lezart a dolog. (Ugyanez vonatkozik a homoszexualisokra is, persze.) Arrol nem is beszelve, hogy par napja itt Olaszorszagban egy marokkoi ferfi gyakorlatilag lefejezte a lanyat, mert olasz pasival jart - es a lany anyja szerint meg jol is tette, "biztos", mert a lany nem az elvarasok szerint viselkedett. (Ami a homoszexualisokat illeti: mult heten vertek felholtra egy gay sracot itt Firenzeben.) Szoval szeretnek en tobb olyan tolerans embert latni, mint te, es addig is tamogatok minden feministat es toleransot... (ami a vegakat illeti, asszem olyan nagy atrocitasok azert nem erik oket :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.18. 17:34:29

@tiboru: @GabiFirenze: Sztem nem teljesen haszontalan ez a vita, m most jól összefoglaltátok azok számára, akik még nem hallották ezeket az érveket. Ha felkértelek volna rá, nem lett volna ilyen flott. :)
Sztem a tolerancia abban is megnyilvánul, ha vitázunk, és ha nem vesszük magunkat 100% komolyan. De a macsó kiszólásokat nem állítanám párhuzamba bűncselekményekkel, akármennyire is nagy a szavak hatalma. Az álláspontokat meg lehet közelíteni, van, akinek sikerül. Sorry az újabb közhelyekért. :)
süti beállítások módosítása