Tapasztalataim szerint kifejezetten bírjátok a bibliai nőszemélyeket, úgyhogy egy korábban már szavazásra bocsátott témához nyúlok most, Sára és Ábrahám házasságának sztoriját fogom elmesélni.
Ezúttal nem Ábrahám, az ősatya lesz a főszereplő, hanem felesége, Sára. Olvastam én már olyan véleményt, hogy ők az ideális házaspár az Ószövetségben, ha boldog házasságot akarunk látni, itt kell keresgélnünk. Nos, itt az ideje, hogy megvizsgáljuk, vajon ez az idealizáló állítás mennyire meggyőző számunkra.
Ha valaki kicsit járatos a bibliai történetekben, annak a fejében valószínűleg egy olyan Sára képe él, aki túl a menopauzán illetlenül nevetgél azon az ötleten, hogy neki még a kissé már vénecske Ábrahámtól gyereke lehet (igaz, szemtelenül letagadja az angyaloknak, hogy kacarászott, mikor rápirítanak, mi ez a szkepticizmus). Az Úrnak persze végtelen mennyiségű ideje van, ő tud várni és imádja megtréfálni kiválasztottait mindenféle próbákkal, mert különben unalmas lenne az élet - hát, Sárát is alaposan megtáncoltatta, ami azt illeti.
Hősnőnk egyébként valami extrém szép lehetett, mert ha a Biblia kormeghatározását komolyan vesszük (lelketek rajta), úgy még kilencvenvalahány évesen is olyan jó nő volt, hogy uralkodók csorgatták utána a nyálukat. Ki tudja, milyen karrierről ábrándozott kiskorában, de az biztos, hogy mikor hozzáment féltestvéréhez (vagy nagybátyjához), a kissé elvarázsolt nomád vándorhoz, Ábrahámhoz, nem gondolta, hogy az anyasági promócióra kábé hetvenöt évet kell majd várnia... Igaz, hogy monotóniára nem panaszkodhatott, mert az Úr kegyelméből a família bejárta a fél Közel-Keletet, és szexeltek mindenütt, ahol csak tudták, a várt áldás mégsem akart bekövetkezni. Ami elég frusztráló tud lenni.
Mikor Egyiptomba vetődtek, Ábrahám azzal a nem teljesen hazug legendával kábította az ottaniakat, hogy a neje valójában a húga - attól tartott ugyanis, hogy kinyiffantják, ha megtudják, hogy a felesége. Az ilyen jó csajokat ugyanis helyi szokás szerint mindig rövid úton transzportálták a fáraó háremébe. Mivel pedig a nőbeszerzők nem arról voltak híresek, hogy holmi válási procedúrával vacakolnak, ha esetleg férjes asszony akad az útjukba, Ábrahám félelme nem volt alaptalan. De igaz, ami igaz, az sem zavarta különösebben, hogy Sára révén befolyásra tehet szert, és mindenféle földi jóban fog részesülni. Úgy tűnik, Sárának se volt annyira ellenére ez a kiruccanás az akkori világ legfejlettebb civilizációjának központjába, pedig nem csak wellnessezni vitték oda.
A fáraó azonban ráfaragott: alig kezdték meg az új ágyas kiképzését (lásd még Eszter sztoriját), mindenféle szerencsétlenség sújtotta az országot, itt is fájt, ott is fájt, a politikai elemzők okoskodtak, terrorelhárítási bizottságot hoztak létre, majd a titkosszolgálat elemzői megállapították, hogy az új csajjal nem kóser valami. Mikor pedig kikérdezték Sárát, az megmondta a frankót: ő bizony annak a cseles nomádnak a neje, már elég régóta.
(Egy másik változat szerint - ami nekem nagyon tetszik - ahányszor a fáraó rástartolt Sárára, egy testőrangyal lökte félre, és minél jobban próbálkozott, annál többet kapott az angyaltól, így aztán kénytelen volt lemondani az ígéretes falatról). A pórul járt egyiptomi ezután maga elé hívatta Ábrahámot, jól lehordta, miért nem mondta el rögtön, hogy mi az ábra, majd mosta kezeit, visszaadta neki az asszonyt, de meghagyta az ajándékokat is, csak már szabaduljon a córesztől, amit Ábrahám miatt volt kénytelen elviselni. Hősnőnk tehát búcsút inthetett érett korában elkezdődött udvarbéli, urbánus karrierjének, a vezetékes víznek és a masszőröknek, Ábrahám meg az agglegény lét örömeinek, és a békés semmittevésnek.
Vándoroltak, gyarapodtak tovább, no meg öregedtek is jócskán, az Úr hiába ígérte meg többször is Ábrahámnak, hogy népek atyja lesz, egy darab gyereke nem született szerencsétlennek. Már rég gondolniuk kellett volna a kézenfekvő megoldásra, de Ábrahám olyan jámbor férfiú volt, hogy nem mert előhozakodni vele, míg Sára meg nem lépte a dolgot, pedig az öreg már jó ideje legeltette a szemét Hágár domborulatain, akit Egyiptomból hoztak magukkal, és még teljesen alkalmas korban volt a gyerekszülésre. (Bizonyos források szerint Hágár a fáraó saját lánya volt, és szolgálóként adta oda az angyali testőrt foglalkoztató Sárának, azért ez is szép verzió.) Sára a sok évtized meddő várakozás után beadta a derekát, és megengedte a férjének, hogy elvegye Hágárt is, oszt próbálkozzanak a gyerekcsinálással, amíg össze nem jön. Naná, hogy hipphopp összejött (az Úr humorérzéke határtalan), de persze ne lepjen meg senkit, hogy ezek után Sára ki nem állhatta Hágárt, és akár szemtelenkedett vele az egyiptomi ribanc, akár nem, az első feleség pokollá tette a másik asszony életét.
A két nő folyamatos civakodását Ábrahám nem bírta elviselni, és mikor Sára elkezdte amiatt rágni a fülét, hogy Hágár mennyire leszarja, mióta terhes, a lehető legegyszerűbb módját választotta a problémamegoldásnak: Sárára bízta, hogy csináljon a riválisával, amit akar. Szóval, a jó öreg évtizedeket vár egy gyerekre, és mikor a saját felesége által megengedélyezett csaj végre teherbe esik tőle, hagyja, hogy a feleség kiüldözzön a világból egy tőle terhes nőt, csak, mert neki nincs kedve rendet teremteni. (Lehet itt arra hivatkozni, hogy a szolgálókkal Sára rendelkezett kényére-kedvére, de szerény véleményem szerint Ábrahám kevésbé félt az Úr, mint a felesége haragjától, pedig az Úr se volt szívbajos, ha törni-zúzni támadt kedve...)
Hágár nem bírta cérnával a szekálást, nekiindult a pusztának, lesz, ami lesz. Nem a jövendő apám múlt, hogy nem veszett oda a gyerekével együtt, az Úr egy angyalt küldött utána, aki fogta a grabancát és visszairányította Ábrahámékhoz, miután fűt-fát ígért neki, és megmondta, mi legyen a születendő fiú neve (Izmael). Ábrahám ezután 86-tól 99 éves koráig úgy gondolta, hogy Izmael marad az egyetlen fia és ő lesz az örököse. Hát, szegény Izmaellel eléggé kibabráltak, mert az Úr vicces kedvében egészen addig várt a kistesó megfoganásának engedélyezésével, amíg Ábrahám 99 éves nem lett.
Akkor követeket küldött hozzá, mindjárt három, igazán fess fiatalembert (noha az angyaloknak nincs nemük, valahogy mindig dögös pasik képében jelennek meg, olyannyira, hogy Lót sztorijában egész Szodoma rájuk gerjedt, de ezt majd máskor mesélem el), hogy azok a házaspár tudtára adják, jön a gyermekáldás, de ehhez azért nekik is hozzá kell tenniük valamit. Míg Ábrahám a követekkel tárgyalt, Sára a sátorban hallgatózott, ekkor talált jót kuncogni már annak a gondolatán is, hogy ő még teherbe essen, ha már nincs is havi vérzése... Hiába, ő aztán tudta értékelni az Úr különös humorérzékét.
Azt várnánk, ezek után a kissé már koros párocska ugyancsak nekidurálta magát a babagyártásnak (bár előbb Ábrahámnak fel kellett épülnie a saját kezű körülmetélésből), de még közbejött néhány esemény, ami kissé elterelte a figyelmüket a legfontosabb feladatról. Ábrahám alkudozott egy jót Istennel Szodoma elpusztításával kapcsolatban, majd megint vándorútra indult (miközben Lót, Sára testvére kissé unotrodox módon két gyereket is nemzett a saját lányainak), és Gerárban előadta ugyanazt a legendát, amit már egyszer Egyiptomban elsütött. Vagyis, hogy Sára a húga így meg úgy. Sára ekkor 90 éves volt, ne feledjük, de a helyi tótumfaktum, Abimélek bizony a háremébe vitette, szóval itt vagy mindenki vaksággal volt megverve, vagy szeretném azonnal megkapni a ránctalanító krémet, amit Sára használt! Éljenek a dögös kilencvenévesek!
Hősnőnk megint nem részesült az erotikus változatosság áldásaiban, pedig az Ábrahámmal töltött kábé 75 évnyi házasélet után csak megérdemelte volna, hogy valami mást is kipróbáljon, de hol volt akkor még a szexuális forradalom! Vagy már... Abimélek még addig se jutott el, mint a fáraó, nem birkózhatott a testőr angyallal, őt az Úr álmában figyelmeztette arra, hogy Sára már valakinek a felesége, úgyhogy szíveskedjék Ábrahámot jól megjutalmazni, a bocsánatáért esedezni és visszaadni neki reménybéli népének ősanyját. És lőn.
Ezen izgalmasabbnál izgalmas kalandok után hősnőnk végre teherbe esett a férjétől és a csinos angyalok által megjövendölt módon és időben fiút is szült: ezt a srácot Izsáknak nevezték el. (Bizonyos rossznyelvek szerint a nép nem vette be, hogy Sárának tényleg saját gyereke lehet ennyi idős korában, ő pedig a kétségeket úgy próbálta eloszlatni, hogy kiült nyilvánosan szoptatni, hadd lássák, hogy nem kamuzik.)
Egy kis ideig béke honolt, de Sárára megint rájött a féltékenységi roham, mikor észrevette, hogy a kis Izsák a bátyjával játszik. Szólt Ábrahámnak, hogy most már aztán eleget tűrte Hágár és a kölyke jelenlétét, ideje, hogy szélnek eresszék őket. Az öregnek ugyan nem smakkolt a dolog, de nem nagyon mert ellentmondani. Meg aztán kapóra jött, hogy az Úr is Sára mellé állt, és biztatta a szerencsétlen apát, hogy hagyja csak elmenni Hágárt és elsőszülött fiát, nem lesz semmi bajuk, nagy nép származik belőlük is, satöbbi, satöbbi,. Hát, az apai érzések iránti tisztelet valahogy nem volt az Úr erőssége, ahogy az a következőkből is kiviláglik majd. Hágár tehát kénytelen volt világgá menni, és ha nincs megint egy angyal (hogy azok mennyit lebzseltek ezeknek a nőknek a közelében!), még képes és feladja a küzdelmet. De valahogy csak túlélte, sőt, mitöbb Izmaelt tartják a muszlimok ősatyjának, és nézzétek meg, mi van azóta is Palesztinában. Nem lett volna jobb hagyni, hogy a két srác együtt játsszon a homokban? Na, mindegy.
A kis család éldegélt hát tovább, egygyermekes, monogám módon, nem sejtették, hogy az Úrnak lesz még egy morbid húzása. Nem volt elég neki, hogy elvette a sokat tűrt Ábrahámtól Izmaelt, most még azzal tetézte a dolgot, hogy parancsba adta az öregnek, áldozza fel Izsákot. Ez a történet valószínűleg sokakat zavar, próbálják magyarázni így is, meg úgy is, de nekem máig megfekszi a gyomromat. Jó, hogy előre tudjuk a végét, és talán Ábrahám is sejtette, hogy az Úr nem azért ígérte meg milliószor, hogy nagy nép őse lesz, hogy utána megölesse vele a fiát, mindazonáltal több, mint kínos.
A Biblia mélyen hallgat arról, hogy Sára hogyan reagált a feláldozásos epizódra, tudott-e róla, vagy csak utólag mondták el neki... De azért vannak olyan források, amelyek kiegészítik a történetet. Az egyik verzió szerint Sára abba az álhírbe halt bele, hogy a fiát feláldozták. A másik változat a Sátán színrelépésével számol: Lucifer először elhiteti az anyával, hogy férje feláldozta a gyermeküket, de Sára ezt a tudatot még elviseli, és Ábrahám nyomába ered, ekkor azonban a Sátán közli vele, hogy vissza az egész, mégis él a fiú: na, akkor hősnőnk örömében leheli ki a lelkét.
A hivatalos változat szerint egyébként 127 évet sikerült teljesítenie, vagyis még láthatta a fiát férfivá érni. (Ha nem csesz ki Hágárral, élhetett volna tovább is, állítják a rossznyelvek). De azért a 127 is elég szép teljesítmény. Főleg, ha ebből minimum 90-ig kívánatos nő bírt lenni. Hogy milyen volt a házassága Ábrahámmal? Egy biztos: baromi hosszú. És nem épp eseménytelen. Azzal kapcsolatban, hogy ez mintaházasság lenne, nekem vannak azért kétségeim, de lehet, hogy szerintetek ennyi kilengés és konfliktus a házasságoknak csak jót tesz. És egy tanulság mindenképpen van: 40 után is nyugodtan lehet szülni. Sőt, még hárembe jelentkezni is.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
