Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Régen tartozom már a Trisztán-saga befejezésével, most végre elszántam magamat rá. Valahogy a szívünkhöz nőnek ezek a hősök, bármilyen sok hülyeséget követnek el az epizódok során, aztán nehéz tőlük búcsút venni.
Ne is próbáljatok meggyőzni, elegem van a csicskás szerepből, nem szervezek több rapid randit.
Az utolsó jelenetekben az eddig mindig béketűrő és segítőkész kis Brangänét láttuk kivetkőzni magából: nekiesett cinkostársának, a Szőke Izoldának, mert Cariado, Izolda kirúgott udvarlója azt adta be neki, hogy Trisztán sógora, Kaedin csak gerincre akarta őt vágni, hogy utána azonnal lelépjen. Az, hogy Trisztán is felszívódott, nem érdekelte. Hisz főszájhősünk már épp elégszer gerincre vágta a királynőt, és valószínűsíthető volt, hogy megint kedve támad rá.
Ha a középkori regényírók bloggerek lennének, nem úsznák meg olyan könnyen a logikátlan húzásokat, főleg pedig az elkenéseket, amelyeket a sztoriszövésben egy profi politikust megszégyenítő ügyességgel követnek el, mint így, hogy maximum utólag kommentelhetjük őket. Thomas kolléga ugyanis valahogy nem tartja fontosnak tisztázni, hogy Trisztánunk, a bús hősszerelmes, és sógora, Kaedin miért tűnt el olyan hirtelen Márk király udvarából, de főleg Izolda és Brangäne ágyából.
Bocsáss meg, drágám, egyszerűen muszáj volt lelépnem. Tudod, poszkoitális kényszer. Azt hittem, túlvagyok rajta. Hát, tévedtem.
Cariado, a Szőke Izoldára ráhajtó udvaronc állítólag elkötötte a lovaikat az istállóból. Na, de ha csak a lovak lettek oda, a szerelmes ifjak miért szívódtak fel? Márpedig felszívódtak. És Brangäne ettől, persze főleg a saját pasija felszívódásától nem hiába pöccent be és mondta fel úrnőjének a véd- és dacszövetséget. Egy ügyes húzással mindjárt Márk királynál is bemártotta, azt hazudva, hogy ezúttal nem Trisztán akarja a szarvait nagyobbra növeszteni, hanem Cariado (a lótolvaj). Márk pedig Brangäne gyámsága alá helyezte a feleségét.
A két hősszerelmes eközben már messze járt, pontosabban Bretagne felé tartott, mikor Trisztánt heves lelkiismeret-furdalási roham terítette le, amiért faképnél hagyta királynőjét. (Cariado mégis igazat mondott volna?) Nota bene: az érzékeny lelkű férfiú feleségére, a Fehérkezűre egy gondolatot sem pazarolt.
Kaedint a jelek szerint semmi nem rohanta meg, ő teljes lelki nyugalommal készülődött hajóra szállni. Trisztán azonban úgy döntött, hogy ismét színészi adottságait, valamint a mocsokban való fentergéshez való vonzódását fogja kamatoztatni. Mivel sok más szerepet nem volt alkalma gyakorolni, megint hajléktalannak maszkírozta magát némi leprás beütéssel, és visszaoldalgott Cornwallba, hogy kéregetőként férkőzzék Izolda közelébe. A misszió majdnem sikerült is (persze kapott néhány jól irányzott seggberúgást a testőröktől), de Brangäne felismerte, és juszt is beleköpött a levesébe: nem hagyta, hogy beszéljen Izoldával.
Kern Andris se csinálná jobban. De tényleg.
Trisztánnak ekkor esett le, hogy a szerelmi hírvivőként ezerszer használt és kihasznált "lánynál" igencsak betelt a pohár. Az okát persze nem értette. Hát nem szerette gyengéden azt a lányt? Nem paskolta meg olykor a popsiját, és nem csipkedte az arcát elégszer? Most meg ez az árulás! Teljességgel felfoghatatlan.
Mit csinált ál-hajléktalanunk ebben a helyzetben? Magába zuhant és elbujdosott. Mivel használaton kívüli aluljáró épp nem volt kéznél, egy várromban. Ott fetrengett pár napig, éhezve, fázva és siránkozva (férfias és vonzó jelenség lehetett, ugye?), épp a kapus lakásához vezető lépcső alján húzta meg magát. (Hogy előbb-utóbb azért rátaláljanak. Minden öngyilkos-jelölt ezt szeretné.)
Szerencséjére a kapus felesége még a nagy fagyok beállta előtt orrabukott benne, és miután rájött, hogy nem az Ördög látogatta meg tisztességtelen szándékkal (pedig az mennyivel izgalmasabb lett volna), annyira megkönnyebbült, hogy átment utcai szocmunkásba, és kivakarta a mocsokból az elhanyagolt külsejű fiatalembert. Férje, a kapus még a szerelmi küldönc szerepét is vállalta. Izolda tehát hírt kapott Trisztánról, a gond csak az volt, hogy Brangäne, a börtönőr, megvesztegethetetlennek tűnt. Aztán mégis beadta a derekát, mert a kíváncsisága nagyobb volt, mint a bosszúvágya: tudni akarta, miért tűnt el Kaedin olyan nagy sietséggel az ágyából.
Trisztán, akkor maradjon mégis inkább a leprás álca. Az határozottan férfiasabb, hogy úgy mondjam.
A hajléktalanból avanzsált nagybeteg Trisztántól Brangäne azonban vagy nem kapott egyértelmű magyarázatot, vagy csak mi nem tudtuk összerakni annak lényegét a sóhajtozásokból. Mivel azonban Kaedinhez Trisztánon át vezetett az út, a sokat próbált udvarhölgy jobbnak látta, ha ismét összehoz egy randit kedvenc szerelmespárunknak.
Ezúttal egy márványteremben került sor egész éjszakás légyottra. Hihetetlen, milyen gyógyító ereje van a szexnek, ugyanis a nemrég még félhalott állapotú Trisztán a kufirc után úgy spurizott Kaedinhez, mint egy fiatal tacskókutya. Épp ideje is volt, mert a sógora lassan halálra unta magát a La Manche csatorna szélén. Rögvest hajóra szálltak, és hazahúztak Bretagne-ba, a Fehérkezű Izoldához. (Ha még emlékszünk, az egész kiruccanásra azért került sor, mert Fehérkacsójú bevallotta a bátyjának, hogy még szűz, Trisztán meg azzal magyarázta a dógot, hogy a világ legszebb nőjébe szerelmes: akit persze Kaedinnek saját szemével kellett megvizsgálnia.)
És mindjárt megint lelép. Most mit találjak ki, hogy visszajöjjön? Mióta megnősült, találékonyabbnak kell lennem.
A két barát hazatért hát, Szöszke Izolda persze nem nyughatott, ő mindig a következő randira koncentrált. Az a jámbor és hasznos ötlet jutott eszébe, hogy eztán "a legnagyobb titokban" ciliciumot, vagyis vezeklő övet fog viselni, kivéve persze akkor, ha Márkkal alszik, mert az mégis hogy venné ki magát. A legnagyobb titok egyébként nála azt jelentette, hogy felbérelt és szeretőjéhez irányított egy vándorénekest, akinek versbe kellett foglalnia, hogy ő mennyire szenved. Ki volt kötve a megbízási szerződésben, hogy a cilicium kifejezés lehetőleg minden ötödik sorban szerepeljen, mert a megrendelő pontosan tudta, hogy Trisztán olyan, mint az egyszeri választópolgár, ha elég sokszor hall bizonyos kulcsszavakat egy adott szövegben, nagy valószínűséggel a megfelelő helyre ikszel, vagyis hajóra száll, hogy lebeszélje csodás szerelmesét az önkínzás eme utálatos fajtájáról.
Trisztán tehát megint útrakelt, és Kaedint is magával hurcolta, bár annak eszébe se jutott volna saját "imádottja" miatt a bőrét kockáztatni, neki a távoli epekedés is tökéletesen megfelelt. Minden jel arra mutat, hogy korántsem rajongott úgy Brangänéért, mint sógora a Szőke Nőért. (Na jó, Trisztán rajongása valóban pszichiáterért kiált.) Cornwallban a nőzésen kívül a fiúk kardoztak is párszor, és ha már ott voltak, kinyírták a lótolvaj és notórius szarbajkeverő Cariadót is, akinek tulajdonképp az volt a legnagyobb bűne, hogy gyávának nevezte Kaedint. Pedig ő milyen bátor volt. Olyannyira, hogy most megint gyorsan meglépett Trisztánnal együtt, mielőtt a cornwalliak kinyuvasztották volna.
Blabla, szenvedés, blabla cilicium, blabla, szerelmi kín, blabla, cilícium, blabla, összefogás, blabla, cilicium, blablaz emberek, blabla, cilicium.
A srácoknak sikerült ép bőrrel megúszniuk a kalandot, és bosszú- valamint ciliciumellenes hadjáratuk sikerén felbuzdulva egész jól érezték magukat odahaza. Persze az egyre jobban becsavarodó Trisztán most se nyughatott: rávette Kaedint, hogy csináljanak maguknak az erdő mélyén egy szupertitkos képes termet, tele nőcis festményekkel. Ne gondoljunk rosszra, nem Miss Április extra méreteiben akartak gyönyörködni, hanem Izoldában és Brangänében. Bár az az ő titkuk maradt, hogy a festményeken az említett hölgyek milyen öltözékben voltak ábrázolva.
Egy ilyen klasszikus, szolid pin-up girl igazán elfért volna a képes teremben.
A békés, képnézegetős korszak azonban nem tartott sokáig. Egy napon szemtelenül idegesítő lovagocska tűnt fel az erdőszélen, és a Szerelmes Trisztán kastélya felől érdeklődött. Mikor a mi Trisztánunk bemutatkozott neki, sietett leszögezni, hogy őt is ugyanúgy hívják, csak a mellékneve Törpe (mint már korábban említettük, a törpéktől óvakodni kell, még ha magasak is), és ő is szerelmes, mint az ágyú. Az igazi Trisztánt pedig azért kereste fel, hogy az segítsen neki visszaorozni a csaját, akit a Merész Dölyfös néven elhíresült maffiavezér raboltatott el.
Mondhatnánk, mi köze a mi Trisztánunknak ehhez, hisz nem ő az FBI vagy a Nemzeti Nyomozóiroda, de akkoriban ilyen intézmények még nem léteztek, ember- főként pedig nőrablók azonban nagyon is. A társadalmi konvenciók szerint pedig sajnos egyetlen lovag sem küldhette el a búsba azt, aki őt rendőrnek vagy profilozónak nézte. Trisztán eddig igazán nem vitte túlzásba a lovagi hőstetteket, biztos azért nem ugrott azonnal, inkább azzal jött, hogy először haza kéne mennie fürdeni, átöltözni, becsomagolni, satöbbi. A nemtörpe Törpe ezt hallva teljesen kikelt magából. Ha a mi Trisztánunk az igazi, autentikus, pöcséttel ellátott Szerelmes Trisztán volna (de lehetne akár Jack Bauer is), akkor egy pillanatig nem habozna, csak nekiindulna, és menne, menne, amíg ki nem szabadítja a bajba jutott hölgyet, meg le nem mészárolja mind egy szálig a gonosz bűnözőket, ha ő maga ott pusztul is (addig persze se kaja, se pia, se WC).
Látott engem már valaki enni? Vagy inni? Vagy pisilni? Naugye. Nem csoda, hogy annyit lövöldözöm.
A pofátlanság igazán hatásos tud lenni, Trisztánunk is bedőlt neki, és azonnal haptákba vágta magát. Kaedin bezzeg bölcsen hazabaktatott, igaz, őt nem is kérte fel senki semmire. A nőszabadító akció akkora vérfürdőbe torkollott, mint egy rosszul megtervezett kommandós rajtaütés, a túszejtők is kinyiffantak, meg a Törpe is (a túsz valószínűleg szintén), csak a mi rendes Trisztánunk maradt életben, de nagyon kellemetlen helyen érte egy mérgezett dárda: az ágyékán. Trisztánnak már volt találkozása mérgezett fegyverrel, a sztori elején. Akkor csak az Aranyhajú Izolda tudta meggyógyítani. Nem nehéz kitalálni, hogy ezúttal se lehetett sok esélye a zseniális doktornő nélkül.
Bezzeg, ha hazamentem volna átöltözni, és elhozom az ágyékpáncélomat. Idióta törpetrisztán az ócska szövegével ...
Hősünk nagy nehezen hazavergődött, Kaedin meg az ő gyógykezelésére költötte az arra az évre tervezett teljes egészségügyi költségvetést: az ország legjobb orvosai tartottak naponta konzíliumot a betegágy körül, javasasszonyok hada főzte a gyógyfüveket, aki csak valamicskét értett a kuruzsláshoz, vagy ebből akart megélni, mind ott kavart, de hiába. Meglehet, az is közrejátszott a sikertelenségben, hogy Trisztán a fejébe vette: őt csak az Aranyhajú tudja kikúrálni. Ágyéksebről lévén szó ebben azért volt némi ráció (főleg az orvostudomány akkori színvonala ismeretében.)
Trisztán tehát magához hívatta Kaedint, és miután elég hosszan és szívet tépően kizokogta magát a vállán, rátért tulajdonképpeni mondanivalójára: azt akarta, hogy a sógor hozza el a szeretőjét Bretagne-ba. Nem számít Aranyhajú férje, Márk, nem számít Trisztán neje, a Fehérkezű, semmi és senki sem számít.
Én modernebb technikát használok, de ugyanúgy lehallgatom a férjemet, mint Fehérkezű. Sőt, azt is tudom mindig, hogy hol van éppen.
A feleség azonban másképp gondolta. Mikor megtudta, hogy a férje a bátyjával akar beszélni, elbújt a betegágy melletti falba épített rejtekhelyen. (Akkoriban a paloták elengedhetetlen kelléke volt az ilyesmi.) Ott aztán végig kellett hallgatnia, ahogy a hites férje (aki mégsem a férje) ötféle módon is elrebegi, hogy sose szeretett mást, mint a világszép, csodálatos, felejthetetlen Szőke Nőt, emiatt nem volt kedve a nejéhez (aki ezek szerint nem világszép, nem csodálatos, és tökéletesen felejthető). Azért ez erős, akárhogy is vesszük.
Kaedin jobb haver volt, mint amennyire rendes fivér, bár úgy is nézhetjük, hogy egy haldoklótól nem szép dolog megtagadni az utolsó kívánságát. Belement Trisztán tervébe: kereskedőnek álcázta magát, és luxuscikkekkel, női csecsebecsékkel megrakodva Londonba vitorlázott, hogy felvegye a kapcsolatot Izoldával. Kaedin áruja első osztályú volt, Izolda meg soha ki nem hagyott volna egy ilyen szuper standot. Hiába a nagy szerelmi nyavalygás, azért ez a nő sokkal jobban bírta a gyűrődést, mint a kedvese, azt meg kell hagyni. Most viszont muszáj volt döntenie. Nem játszhatta tovább az elegáns királynőt a publikumnak, és a dögös szeretőt Trisztánnak. Javára kell írnunk: nem habozott, és azonnal otthagyott minden flancot, hogy átmenjen életmentő doktornőbe.
Hölgyeim és uraim, Kaedin standja igazi különlegességekkel várja önöket! Gyűrűk, láncok, láb- és orrkarikák, arany cilicumok, csilingelő lakatos erényövek, ami csak szem-szájnak ingere.
Csak a La Manche nem akarta, hogy a mentő mihamarabb célba érjen, hol vihart produkált, hol szélcsendet, és egy átkozott vitorlás esetében a szélcsend elég kellemetlen tud lenni. (Érdekes, hogy az előző átkelésnél Trisztánék gályát használtak, akkor több eszük volt.)
Amíg a mentőcsapat a Csatornán vagy annak szélén toporzékolt türelmetlenségében, Fehérkezű Izolda eldöntötte, hogy elég aljas módon áll bosszút. Trisztán olyan gyenge volt, hogy felesége hirtelen felindulásból simán megfojthatta volna egy párnával. Vagy leszúrhatta volna. Ő azonban tökéletesebb büntetést akart. Trisztán arra kérte Kaedint, hogy ha a Szöszke a hajón van, fehér vitorlát húzzon, ha azonban megtagadta a segítségnyújtást, feketét. Ismerős valahonnan? Bár azt a mitológiai sztorit a blogban még nem meséltük el … Mindenesetre már akkor se jött be. Nem javasolnám, hogy a jövőben még valaki próbálkozzon vele.
A vitorla? Ja, az fekete. Nem vagyok színvak, Trisztán. Te látsz rosszul.
Trisztán ekkorra jókiállású, vonzó pasi helyett püffedt, bűzlő emberi roncs volt már, egy paraszthajszál választotta el a haláltól. Ezt a hajszálat nyisszantotta el Fehérkezű úgy, hogy azt hazudta a férjének, Kaedin hajóján fekete a vitorla. Mikor Aranyhajú megérkezett, csak egy holttestet talált, és noha megtört szívet az orvostudomány nem ismer, az ő halálát ezzel magyarázzák. (Van olyan verzió, amely azt állítja, hogy Brangänét is a megtört szíve vitte el, mások viszont elegánsan megfeledkeznek még a létezéséről is. Nem kellemes legfontosabb mellékszereplőnek lenni.)
Ugye, velem tartasz a pokolba? Ha ilyen messzire utaztál miattam ...
Thomas itt végzi a történetet, mások azonban még leöntik némi keresztényi és romántrikós mázzal: ezek szerint Kaedin értesítette Márkot, aki személyesen jött Bretagne-ba, hogy hazavigye unokaöccse és felesége holttestét. Tintanjolban kolostort alapított, ott temette el őket, és oda lépett be ő maga is, miután Trisztán nevelőapjára hagyományozta a trónt. Állítólag, mikor a bájital-sztori a tudomására jutott, kijelentette, hogy ha ezt még az esküvő előtt tudja, inkább átengedi Izoldát Trisztánnak. Na, persze, utólag milyen könnyű okosnak meg nagylelkűnek lenni.
Pedig milyen jó gazdáink voltak. Ez nem igazság. Most mehetünk az Illatos útra.
A legenda szerint a két őrült szerelmest egymás melletti sírba temették, Trisztánéra Márk rózsabokrot ültetett, Izoldáéra meg szőlőtövet, és ezek a növények persze összekapaszkodtak, mert a bájital őket is megbolondította.
VÉGE
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.