Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Több, mint fél éves a blog, és még nem kerültek sorra a rómaiak.
Te láttad Gloriát? Arról volt szó, hogy mi vagyunk a kedvencei, oszt tessék, itt várakoztat fél éve. Ilyenek a nők ...
Induláskor nem gondoltam volna, hogy ilyen szégyenben maradok, hisz a rómaiakkal kezdődött az ókor- és mitológiaimádatom. Nem volt szép tőlem ennyi ideig hanyagolni őket, de az istenek a tanúim rá, a görög mitológia alapszereplői nélkül kissé nehézkes lett volna belefogni. Most azonban már nem kell mindent a kályhától vagyis a tojástól kezdve elmagyarázni. (Ab ovo, mert a rómaiak tojással kezdték a nagy evészeteket, és usque ad mala, mert almával végezték. Hogy közben mi vót, na, arról majd valamikor máskor …),
Aeneas, fiacskám, hivatalos értesítést kaptam, hogy felvételt nyertél a római mitológiába, mint ősapa. Valami Julius Caesar nevezetű hadvezér próbálja így isteni származását bizonyítani. Az ötlet nem is rossz. Csak az a bajom vele, hogy nem szeretek senkinek az öreganyja lenni.
Nem megyünk vissza Aeneashoz, Ankhiszész és Aphrodité-Vénusz fiacskájához, aki méhecskék közreműködésével fogant (helyszíni közvetítést lásd itt), mert akkor megint a görögökről meg a trójaiakról regélnénk naphosszat, ezúttal az echte római ősapák kalandos születéstörténetét tálaljuk fel nektek. (Aeneas úgyis csak aktuálpolitikai okokból került a sztoriba, mint Pilátus a krédóba, Caesar politikai marketingjének része volt, hogy egyenest Vénusztól eredeztesse magát, és ez a verzió kétezer évig érvényben tudott maradni. Ezt csinálják utána a maiak!)
Alba Longán röhöghettek, de Rómán nem. Értve vagyok?
Volt egyszer, hol nem volt egy Alba Longa vagyis Hosszú Fehér nevezetű város, amin a gimiben, ahová jártam, halálra röhögték magukat a latin faktosok (a latintanárnőnk apáca volt, mi is annak készültünk olykor, de azért ezt az alba longát nem állhattuk kuncogás nélkül, na) … A város királyának, Procának (nem női név, ne reménykedjetek), két fia volt, az idősebbik Numitor, a fiatalabb Amulius. Mit tesznek az istenek, Numitor elsőszülötthöz illően szabálykövető jófiúvá serdült, Amulius meg a kisebb testvérek hátrányos helyzetéből fakadóan görbe utakon járó ifjonccá.
Ma is meglehetősen hatásos installáció. Van, aki nem tud neki ellenállni, és esténként felpróbálja. Legalább a másolatot ...
Mikor az öreg király meghalt, Amulius úgy érezte, eljött az ő napja, most megalapozhatja a karrierjét, még ha a regnáló törvények értelmében nincs is rá nagy sansza. Majd teremt ő sanszot magának. Fogta a kincstárkulcsot, kipakolta a tartalmát, majd festőien elrendezte az egészet a nappaliban: egy székre odakészítette az uralkodás jelvényeit (virgácsot jogart, palástot, országalmát, koronát meg hasonlókat), egy másik, biztos erősen túlméretezett ülőalkalmatosságra meg szépen felhalmozta az egyéb értékes ingóságokat, aranyat, drágakövet, kötvényeket, kápét (nem babrált azzal, hogy a királyi magánvagyont elkülönítse az állam vagyonától, ugyan minek feleslegesen bonyolítani az ilyesmit).
És Numitor nem csábult el! Micsoda jellem!
Miután meggyőződött arról, hogy elég hatásos színpadképet sikerült összehoznia, behívta Numitort, hogy válasszon. Vagy ő lesz a góré, ahogy a nagykönyvben meg van írva (mindig minden az idősebbnek jár, mert ez nem népmese), vagy felmarkolhatja az összes mozdítható értéket, ami csak a palotában található. Az ártatlan Numitor persze góré akart lenni, és fel se ötlött benne, hogy üres kincstárral górénak lenni úgy, hogy még egy Nemzetközi Valutaalap sincs talonban, meglehetősen öngyilkos vállalkozás.
Amulius röhögött egyet a markába, a tengernyi pénzt pedig nem szerencsejátékra költötte, hanem profi testőrséget szervezett, megkent minden állami hivatalnokot, sarusdobozban szállíttatta híveinek a kenő-obulosokat, oszt a végén rendezett egy olyan csinos katonai puccsot, hogy akármelyik dél-amerikai diktátor megnyalta volna utána mind a tíz ujját.
Ezt Amulius küldi. Kis figyelmesség. Majd jusson eszedbe, ha eljön az idő. Nemsokára.
Az egyetlen bibi az volt a dologban, hogy a meglehetősen ostoba Numitornak volt egy lánya, bizonyos Rhea Silvia, és ha ez a leányzó férjhez ment volna, akkor az ő majdani esetleges fiúgyereke trónkövetelőként kellemetlenkedhetett volna Amuliusnak, az ilyesmit meg ugyebár legjobb elkerülni. Mivel Amulius minden ellenkező sajtóhír dacára nem volt vérszomjas vadállat, és okos politikusként tudta, hogy a mártírcsinálás nem bölcs dolog, ahelyett, hogy likvidáltatta volna a kislányt, bedugta egy zárdába. Akarom mondani, Vesta-szentélybe.
Igen, mi is hús-vér nők vagyunk, miért, mást gondoltatok? Ja, és szoktunk mosdani is.
Vestáról, görögül Hesztiáról ejtettünk már szót eddigi legsikeresebb, Priaposzról szóló posztunkban, ezt a szűz istennőt Itáliában még nagyobb elánnal tisztelték, mint Hellász-szerte, akkoriban épp Alba Longában volt neki egy kis szentélye. A hagyomány egyébként azt diktálta, hogy egyszerre csak hat teljes jogú Vesta-papnő lehetett szolgálatban, de mindig voltak növendék kislányok, meg „kiöregedett” papnők (26 év fölött számít a kiöregedés), akik a növendékeket okították.
Mivel most messzire vezetne a Vesta-szüzekkel kapcsolatban minden érdekességet leírni (néhányat itt illetve még itt olvashattok) elégedjünk meg azzal, hogy Rhea Silvia számára nem volt dehonesztáló, hogy papnőnek adták, épp ellenkezőleg, a legelőkelőbb családok versenyeztek azért, hogy kislányuk felvételt nyerjen ebbe az elitképzőbe, ahol nem csupán az intelligencia-hányadost és a testi hibátlanságot vizsgálták (isteneknek csakis hibátlan árut lehetett eladni, újracsomagoltat meg átcímkézettet nem), hanem azt is, hogy a családi hátteret is. (Pl. félárvákat már nem vettek fel.)
Az állambiztonsági szüzek főnökasszonya. Top meg secret.
A kis Silvia (ekkortájt 6-7 éves lehetett, ekkor kezdődött a kiképzés) tehát berukkolt a szűzgarázsba, és kitanulta a mesterséget (ez főként a tűz őrzéséből állt, ugyanis a Vesta-templombeli tűz jelképezte az állam biztonságát, mondhatjuk úgy is, hogy ezek a szüzecskék állambiztonságiak voltak), és zavartalanul el is telt 10 év, mire elkezdte a tulajdonképpeni szolgálatot. A Vesta-szüzek összesen, kiképzéssel és tantónéniskedéssel együtt 30 évig voltak kötelesek állam bácsinak szentelni magukat, vagyis úgy 36-37 évesen szabadultak, és – tessék kapaszkodni – akkor akár férjhez is mehettek.
Felvettem a célszeméllyel a szemkontaktust.
Minden rendben ment tehát Silviácska 17 éves koráig, a tűz szépen égett a szentélyben, az állam biztonságban volt, Amulius egész jól elkormányozgatta a várost (a háziőrizetben senyvedő Numitor se hiányzott senkinek.) Egy reggel azonban a fiatal Vesta-szüzet elküldték vizet hozni, ugyanis akkor még nem volt vezetékes víz Alba Longában, és előkelőség ide vagy oda, ezt a feladatot is el kellett végeznie valakinek. A lányka feltette a vízhordásra rendszeresített agyagkorsót a fejére, és szépen legyalogolt a folyóhoz, de mire odaért, úgy kifáradt, hogy leült a parton, csak egy kicsit ejtőzni. Szomjas is volt, ivott egy kicsit, de valaki keverhetett valamit az italába, mert nemsokára teljesen kiütötte magát.
Olyan furcsán érzem magam ... Melegem is van piszokul, mindjárt ledobom magamról a göncöket.
Megesik az ilyesmi szüzekkel, ha valamely isten szemet vet rájuk, ugyebár. És mivel az istenek nem szeretik előjátékkal vesztegetni az időt, főleg, ha egy fogadalmat tett szűzről van szó, akinek egzisztenciális érdekei fűződnek állapota megőrzéséhez, a legegyszerűbb bénító hatású partidrogot alkalmazni a kiszemelt áldozaton: ellenállás nuku, emlékezet kiiktatva, szex ugyan elég lanyha, de van, aki a gumibabát is élvezi … Miért van az, hogy ez a változat ma is akkora divat?
Na, most már eléggé ki van ütve, kezdődhet a buli!
Az erőszakmentes erőszaktevő pedig nem volt más, mint régi jó ismerősünk, Aphrodité-Vénusz leghosszabb távú szeretője, Árész-Mars, aki úgymond első pillantásra belezúgott a kis Silviába, de gondolta, hogy nem állítja nehéz erkölcsi döntés elé a szegényt, melyik istennek kedvezzen, Vestának vagy neki, Marsnak (meg a fene hitte volna el, hogy ő tényleg Mars és nem csak egy kanos katona, aki épp arra sétált), úgyhogy ezt szépen elintézte egy szűzies kis álommal két pálmafával, amelyek az égig nőnek (haha, volt fantáziája), meg Amuliusszal, a fő-környezetszennyező fejszés emberrel, aki ki akarja vágni a pálmákat, továbbá egy harkállyal és egy farkassal (Mars szent állatai), akik zöld aktivistákként lépnek fel és megmentik a természetet. Éljen a boldog befejezés. Miközben meg a lányka ilyen csodásat álmodott, Mars csodásat kufircolt a parton.
Részlet Rhea Silvia erotikus álmából ... Csak 18 éven fölülieknek ...
Ahogy ez már lenni szokott, istensperma nem vész kárba, megfogant most is, de nem egy, hanem két baba. (Ahá, ezért volt két pálma az álomban!) A gond csak az, hogy Vesta-szűz sok mindent megengedhetett magának, de a teherbe esést azt nem. Hasonló vétségért a korabeli BTK szerint, lévén, hogy a szüzesség gondatlan elvesztése nem csak istenkáromlásnak, de hazaárulásnak (az állambiztonság veszélyeztetésének) is számított, élve eltemettetés járt. A mese arról egyáltalán nem szól, hogy Silvia hogy érezte magát, mikor észrevette, hogy így visszaéltek védtelen helyzetével, de aki olvasta az O. márkiné című kisregényt (Kleist), az alkothat némi fogalmat a dologról: ott egy porosz tiszt erőszakolja meg a hősnőt álmában, és persze a márkiné is teherbe esik.
Okos ember nem hagyja őrizetlenül az értékeit.
Hiába teljesen vétlen mindkét esetben a nő, a felelősséget a család, társadalom, egyház, akármi, akkor is 100%-ig rá hárítja. Ha történt is kísérlet Rhea Silvia ügyének kivizsgálására (mivel a tettestárs pasi is halálos ítéletre számíthatott volna, elvileg az eljárást le kellett folytatni), a nyomozók képtelenek voltak bármi használhatót kiszedni az ex-Vesta-szűzből, valami zavaros álmon kívül a kislány semmi konkrétumot nem tudott felhozni mentségére.
Romulus első lábnyoma.
Amulius, a „főgonosz” aligha találhatott volna jobb ürügyet arra, hogy végleg kiirtsa a bátyja családját. Heródes ennél sokkal bizonytalanabb híresztelések alapján egy egész falu összes 3 év alatti fiúcsecsemőjét megölette (ha igaz …). Ehhez képest a király meglehetősen puha ítéletet hozott: 1) megvárta az ikrek megszületését (igaz, a későbbi római törvények szerint se szüzet, se terhes nőt nem szabadott kivégezni, de hol voltak akkor még a rómaiak!) 2) nem temette el igazán Silviát, „csak” föld alatti börtönbe vetette, ami azért messze nem ugyanaz. A hagyomány azt diktálta, hogy egy kevés vizet és élelmet kell az elítéltnél hagyni, hogy az istenek dönthessék el, végrehajtják-e rajta a halálos ítéletet, vagy csodás kajaszaporítással életben tartják.
Egész kellemes kis szobát rendeztünk be neked, és gyereksírás garantáltan nem fogja zavarni a nyugalmadat.
Az ikrek, Romulus és Remus sorsa az ilyenkor szokásos módon a vízbefojtás lett volna, de Amulius ennek végrehajtását sem ellenőrizte rendesen. Ilyenkor persze benne van a pakliban, hogy nem direkte öljük meg a gyereket, csak kitesszük, ha valaki meg akarja menteni, lelke rajta. Ezt Amulius is tudhatta, legalábbis sejthette. Bizonyítékot mindenesetre úgy, mint Izolda Brangäne esetében, nem követelt a szolgáktól, akikre a parancs végrehajtását bízta. Azok pedig ugyancsak szabadon értelmezték az ukázt, ahelyett, hogy beledobták volna a srácokat a folyóba, nagy műgonddal teknőt faragtak nekik (másutt a mózeskosár járja), és belefektették a fiúkat. Mielőtt a két éhes csecsemő elkezdett volna üvölteni, a Tiberis lusta hullámaira bízták őket.
Mózes is túlélte, úgyhogy valami kis esélyetek nektek is van.
Mi lett az éhes babákkal? És Rhea Silviával? Meg Numitorral? Folytatás legközelebb, addig is, lányok, vigyázzatok az italotokra, mert a Mars-követők sose alszanak, de ha ti elalusztok, annak rossz vége lehet!
Hozzá lehet ám szólni, kedves olvasók!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.