Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy unalomig ismert, ezerféle változatban "gyerekbaráttá" formált, ízléstelenül megfilmesített, átírt, szétcincált, lenyelt és kiköpött mese. Szerepelt benne egy naiv, ám szép kislány, hét kis növésű pasi, egy vérszomjas, nárcisztikus királyné, aki a szelfik istennője lett volna, ha a megfelelő korba születik, és egy még ijesztőbb, holttestekre bukó királyfi...
Aki még ezek alapján nem találta ki, hogy melyik mesére gondolok, azt most telepítették ide az ufók, és nagyon gyenge kiképzést kapott. Noha a Hófehérke mai formája giccses, cukormázas történetnek hat, főleg, mióta Disney-ék rátették a kezüket, valójában egyáltalán nem az, ezért is éreztem úgy, hogy érdekes lenne egyszer szexcsatásan elmesélni - noha explicit szex nem lesz benne, mert a gyűjtők és kompilátorok mindent megtettek annak érdekében, hogy aszexualizálják a sztorit. De ahogy a népdalok, úgy a mesék nagy része is tele van kódolt üzenetekkel.
A mese úgy kezdődik, mint annyi más, még a fogamzásgátlás feltalálása előtt kiötlött történet: egy asszony hiába vágyik gyerekre, és ahelyett, hogy a férjét macerálná, vagy, ha ez kevés, felkeresne egy termékenységi központot, imádkozik. Addig-addig imádkozik, míg Isten meghallgatja. És még nem is vár vele a menopauzáig, mint a bibliai Sára esetében tette.
De ez a bizonyos vágyakozó királyné nem csak úgy, a vakvilágba vágyakozik gyermek után, pontos elképzelései vannak az utód nemére és külsejére vonatkozólag. És mindez egy háztartási baleset miatt jut eszébe: megszúrja az ujját, három csepp vére a hóra esik, és ettől úgy képzeli, hogy egy nagyon fehér bőrű, nagyon piros arcú lányt szeretne, plusz még a hajszínére is benyújtja a kérelmet. Meg is kapja, amit akar, de cserébe azonnal ki is hajítják a meséből, mert kell a hely a gonosz mostohának.
Illetve a Grimm-fivérek 1812-es, első verziójában még nem volt gonosz mostoha, az eredeti királyné vagyis az anya válik gonosszá. A mesét Grimmék egyébként hétszer írták át, de persze az alapsztori sokkal régebbi, csak az ő verziójukat ismerjük leginkább. (Propp Varázstükör-meséknek nevezi ezt a típust.) Ami pedig a vércseppeket illeti, azok egyszerre utalhatnak a menstruációs és a deflorációs vérzésre, vagyis a női szexuális élet kezdeteire. (Lásd még Csipkerózsika történetét.)
Hófehérke apja mintha nem is létezne, épp csak annyi a szerepe, hogy feleségül vegye a mostohát, de attól kezdve egyáltalán nem esik szó róla, ami egyébként más, mostohás/boszorkányos mesékre is nagyon jellemző. Hogy messzebbre ne menjek, Hamupipőke apja is teszetosza papucsnak tűnik, aki mintha nem is venné észre, hogy a lányát kínozzák, Jancsi és Juliskát a saját apjuk rakja ki az erdőbe, szintén a második feleség biztatására, de itt legalább valami lelkifurdalás-féléről is szó esik. Hogy egy király egyszerűen felszívódjon a meséből, az azért nem gyakori.
Az apának egy régi verzióban mégis jut szerep: ő az, aki megfogalmazza, hogy milyen lányt szeretne magának - ahogy a hóban kocsikázik a feleségével, három hóbuckáról, három vérrel teli gödörről és három fekete hollóról jut eszébe az ötlet, a lány nemsokára meg is jelenik - már kifejlett példányként. A feleség pedig próbál tőle megszabadulni, merthogy vetélytársnak érzi.
De nézzük, mi történik a kis Hófehérkével. Hét éves koráig nincs vele semmi gond, akkor azonban a mostoha varázstükre őt kiáltja ki a legszebbnek. Ez a varázstükör csak igazat tud mondani, ami elég kellemetlen tulajdonság, főleg annak, aki olyan eszeveszettül hiú, mint a királyné. Mondanunk se kell, a nőnek egyetlen alkalommal se jut eszébe, hogy valami mást kérdezzen, mint azt, hogy ki a legszebb az országban, pedig ez látszólag valójában teljesen haszontalan információ. (Más változatokban a tükör helyett a királyné beszélhet a Holddal vagy a Nappal is.)
A mostoha tehát kénytelen szembesülni azzal, hogy az épp iskoláskorba lépett gyerek már fölül is múlta szépségben, és erre azonnal gyilkos szándék keríti hatalmába. Ahogy azt mindenki kívülről tudja, a királyné hívja a vadászt és megbízza a gyerek likvidálásával.
Hasonló jelenet játszódik le a Trisztán-sztoriban is: Trisztán szerelme, Izolda meg akarja öletni az udvarhölgyét, Brangänét, aki kifejezett kérésére helyette feküdt le a nászéjszakán férjével, Márk királlyal (leplezendő, hogy addigra Izolda már nem volt szűz). A merényletre ugyanúgy nem kerül sor, mint a mesében, és a merénylők ugyanúgy ál-bizonyítékot visznek a biológiából nem túl erős megrendelőnek, de míg a mostoha szívet és májat kért, Izolda az áldozat nyelvét. Ja, és amit szerintem minden modern feldolgozásból ki szoktak hagyni: Hófehérke mostohája jóízűen elfogyasztja a feltálalt őz-szerveket, azt gondolván, hogy épp kannibalizmust gyakorol, ami inkább az előző posztban látott Atreusz-Tantalosz-féle vonallal rokonítja, mint Izoldával (ő nem evett kutyanyelvet). Ráadásul Izolda megbánja, hogy felfogadta a bérgyilkosokat, a mostoha viszont épp ellenkezőleg, még három gyilkossági kísérletet hajt végre a saját két gyönyörű kezével.
De nagyon előreszaladtunk: egyelőre ott tartunk, hogy a vadász megkímélte a hét éves Hófehérkét, aki magára maradt az erdőben. (A vadászt akár az apa megtestesítőjének is tekinthetjük, más mesékben is helyettesíti egy idegen vadász a fiait elűző apát, de itt az apai kvázi-támogatás mindössze annyiban áll, hogy életben hagyja, a továbbiakban nem segít neki.)
Hófehérke egy ideig bolyong az erdőben, és mivel tiszta szívű, akár a nagy költők (Horatius szerint), őt se bántják a vadállatok. Mikor azonban egy kunyhóra bukkan, azonnal magánlaksértést követett el. Az USA-ban ezért a tulaj simán agyon is lőhette volna, de szerencsére kevésbé szőrős szívű teremtmények közé kerül, akik ráadásul éppen nem tartózkodtak otthon. A kis Hófehérke nyugodtan bemehetett, és ehetett-ihatott, alhatott kedvére. A látszat megtévesztő volt: mintha hozzá hasonló gyerekek laktak volna a házikóban, de persze felnőttek voltak, csak törpék, és méretüknek megfelelő gyerekbútorokat vettek az IKEA-ban.
Egyébként ércbányászattal foglalkoztak, és a germán mitológia hagyományaival ellentétben történetesen nem voltak gonoszok. Szépen befogadták a sorsüldözött kislányt, és éjjel-nappal dolgoztatták kosztért-kvártélyért cserébe. Idézzük fel újra: egy hét éves gyerekről van szó, aki elvileg addig semmilyen házi munkát nem végzett, nem hogy profi szakácsnő és takarítónő lett volna, de a mesében zokszó nélkül játssza a tündibündi háziasszony szerepét.
Más változatokban a törpék helyett rablók illetve óriások szerepelnek (az albánoknak igencsak meglódulhatott a fantáziája a negyven sárkánnyal), vagyis korántsem olyan giccses cuki figurák, amilyeneknek manapság ábrázolják őket. Puskinnál hét lovag él együtt a lánnyal, akik ugyancsak szívesen szereznék meg Hófehérkét maguknak - csak hát ez nem jön össze egyiknek sem. Egyébként jelképezik a hét ércet, amit eleink ismertek, illetve a hetes szám utalhat az erdőben töltött évek számára - így a lány pont eléri a partiképes kort, amit az emberiség történetének nagy részében 14-15 éves korra tettek.
Nem volt elég, hogy a törpök dolgoztatták a szegény kislányt, még naphosszat bezárva is tartották, és egyikük se vigyázott rá, szépen otthagyták egyedül. Mivel fémbányászattal foglalkoztak, talán egy dada alkalmazása is belefért volna a keretbe, de persze a mesének éppen az az egyik lényege, hogy Hófehérkén csak a pasik segíthetnek, de ők se viszik azért túlzásba Mondjuk konspirációs szempontból problémás is lett volna felfogadni egy külsőst, de a védett házban mégse hagyjuk magára azt, akit már korábban is megpróbáltak likvidálni.
A törpéknek egyébként nincs egyéniségük, se nevük: nem lehet egymástól megkülönböztetni őket. Csak utóbb kaptak hülye neveket, és ezeket ráadásul gyerekkoromban még be is kellett bemagolnom, mert nagyanyám szerint ez az általános műveltség elengedhetetlen része. Már akkor éreztem, hogy a törpék (manók) bohócszerű ábrázolása csak árt a mesének - még a cím is megváltozott, és a törpék előnyomakodtak, mintha fontosak lennének. A mesék effajta apró lényekkel való elferdítése az utóbbi időben még idegesítőbb lett: lásd a Simsala Grimm című sorozatot, amelyet a gyerekek sajnos nagyon szeretnek, de a mesék eredeti szépségének és sokrétűségének nagyon rosszat tesznek.
A bányászok egyrészt keményen dolgoztak a titokzatos lyukakban (ettől fallikus szimbólumokká is válnak, ha egy kicsit freudiasan nézzük a világot), másrészt tanácsokkal igyekeztek rábírni az egyébként naponta magára maradó Hófehérkét az óvatosságra: mondván, hogy a gonosz maffia mostoha biztos újra fog próbálkozni, ha megtudja, hogy a megszokott bérgyilkos már nem a régi és csődöt mondott. De mit ér a szülői vagy akár törpei figyelmeztetés egy gyereknek? Nem valami sokat. Ahogy a királyné megjelenik az első jelmezben, Hófehérke mindjárt meggyőzi magát, hogy semmi baj nem lesz, ez az asszony biztos nem fog neki ártani, és egyébként is halálra unta már magát.
A mostoha és a kislány egy dologban nagyon hasonlít: hiú mind a kettő a végtelenségig. Hófehérke nem tud ellenállni egy divatos övnek, azonnal megveszi és felpróbálja, aztán a mostoha úgy összehúzza a derekán, hogy attól elájul. A királyné nem tud megkülönböztetni egy szimpla ájulást a haláltól, és gyorsan hazarohan a tükréhez.
Mint tudjuk, három gyilkossági kísérletet hajtott végre (vagyis sokan nem tudják, mert a modernebb, ún. "gyerekbarátabb" feldolgozásokban csak az almás epizód szerepel), pontosan ugyanazzal az eredménnyel, bár az utolsó kísérlet jobban sikerül az első kettőnél. De aki első blikkre tényleg szörnyen naiv és képtelen tanulni a saját hibáiból, az Hófehérke. Mondjuk ebben híres párja akad, mégpedig a Bibliából: Sámson volt az, akit háromszor kérdezett meg Delila arról, hogy miben rejlik az ereje, és mindebből nem jött rá, hogy a nő nem szerelmes belé, mi több, harmadszorra meg is mondta a frankót.
A mostoha ajándékai tipikus, Aphroditéhez köthető holmik, az öv, a fésű és az alma is szexuális szimbóleumok, gondolom, olyan nagyon nem kell magyarázni őket. Lásd még Párisz aranyalmája, meg a kígyó által Évának ajánlgatott gyümölcs.
A harmadik, vagyis tulajdonképp negyedik merénylet után (ha a bérgyilkosos megbízást is ide számítjuk), a törpék újraélesztési kísérletei csődöt mondanak, ők ennyire voltak hitelesítve, invazív kezelésekre nem vállalkoznak. De arra se bírják rávenni magukat, hogy a lányt hagyományos úton elföldeljék, inkább üvegkoporsóba teszik, mint később Lenin elvtársat a saját imádói - azzal viszont nagyvonalú módon nem foglalkoznak, hogy be is balzsamozzák. A holttest mégsem kezd rohadni, de hát mesében vagyunk, vagy miben, nem kéne ilyesmin csodálkoznunk.
Ha az élő Hófehérkére vigyázni nem is volt idejük, a halott mellett bezzeg felváltva állak őrt. Közszemlére teszik a koporsót, és egy dombtetőn keseregnek, nem hogy elrejtették volna a szépséges hullát valamiféle kriptába. Úgy tűnik, terveik voltak a holttesttel, különben mi értelme lett volna őrt állni mellette és pátyolgatni?
Akár volt tervük, akár nem, az őrködés és közszemlése tétel meghozta eredményét, végre felbukkant egy fehér lovon érkező herceg, akinek valószínűleg az volt az egyik heppje, hogy halott nőket nézegetett. Amint meghallotta, hogy itt is fellelhető egy szép porhüvely, addig nem tágított, amíg meg nem sasolhatta. De ez még nem volt neki elég: magával is akarta vinni. Először pénzt ajánlott, aztán hisztizett egy sort, és ezt már a törpék sem bírták idegekkel. Odaadták neki a klinikai halál állapotában lebegő szépséget szívességből.
Mitológián edzett olvasók persze holttesttel szerelembe eső hőst is láttak már: Akhilleusz követte ezt el, mégpedig úgy, hogy ő maga mészárolta le a nőt, akibe aztán beleszeretett.
A befejezést mindenki kívülről fújja: az ügyetlen koporsóvivő szolgák megbotlottak, a lány torkából kiugrott a mérgezett alma, és mivel egy mesebeli méreg sosem szívódik fel, ahogy egy mesebeli gyomorban sincsenek emésztőnedvek, Hófehérke felült és kijelentette, hogy farkaséhes, de almát a büdös életben nem akar többet látni. Képzeljük el a herceg rémületét, mikor egy békés, hideg, szép halott helyett kapott egy élő menyasszonyt! A nekrofilok rémálma lehet az ilyesmi.
Az első Grimm-verzióban nem csak úgy megbotlottak a szolgák, hanem az egyikük szabotálta hülye arisztokrata gazdája legújabb mániáját, és hátba vágta Hófehérkét. Csak azt nem tudom elképzelni, hogy lehet hátba vágni egy halottat, aki amúgy a hátán fekszik, ráadásul egy koporsóban.
Persze a mostohát is megütötte a guta, mikor Hófehérke már negyedszer támadt fel halottaiból... Ami sok az sok, ennyi feltámadást még egy nagyon gonosz mostoha se bír elviselni.
A korai változatokban a mostohát nem csak úgy megüti a guta, hanem égő, piros vascipőjében táncolja magát halálra - de ahogy telik az idő, úgy enyésznek el a horror részletek...
Eddig a történet, vagyis annak legismertebb változata. A legelterjedtebb és ennek köszönhetően leginkább megcsonkított Grimm-verziók mellett vannak hollandok is, és hasonló meséket szinte bárhol találhatunk, például az albánoknál is, ahogy már említettem, de a görögök és az oroszok, az indiaiak, az örmények se maradnak ki a jóból.
Gondolom, nem lep meg senkit, hogy ezt a mesét is agyonelemezték a filológusok, antropológusok, etnográfusok, pszichológusok. Csak néhány érdekes elemzést említek:
Robert Graves, ahogy már megszokhattuk tőle, a kultikus hátteret szolgáltatja. Az ő olvasatában a királyné/mostoha a három alakú istennő pusztító arca, Hófehérke pedig a fiatal istennő. Graves kifejti, hogy a mitológiában mennyire ritka a női emberáldozat, noha Iphigénia példája ennek ellentmond szerinte az ilyen sztorik mindig az akhájoknak a matriarchátus elleni támadásairól mesélnek, mert a matriarchátus idején tipikusan férfiakat áldoztak. Kivételt képeztek a száz éves évfordulók (sacred saeculum), amelyeknek ünnepségei alatt női áldozatra is sor kerülhetett, bár a Hófehérkében ez csak színház, hiszen tudni lehet, hogy az üvegkoporsóba tett lány nem igazán halt meg. (A száz év mint szimbolikus szám a Csipkerózsikában konkrétan szerepel is.)
Bruno Bettelheim freudi, pszichoanalitikus megközelítése szerint a mostohák a mesékben az anya gonosz, szigorú, a gyerek által nehezen elfogadható oldalát mutatják be. (Amit annyira hiányolhatunk a modern mesékből, amelyekben csak a tökéletes anya sztereotípiája, személytelen alakja kap helyet.) Hófehérke kirakása az erdőbe azt szimbolizálja, hogy a kislánynak már nem elégíti ki a szülő minden igényét, elvárásokat támaszt, ezt a gyerek száműzetésként éli meg, ugyanakkor megmarad benne az anyja iránti bizalom is, ezért fogadja el az ajándékokat, amelyek szexuális fejlődését is jelzik. Hófehérke gyermekségének meg kell halnia ahhoz, hogy fiatal nőként ébredjen életre, immár a házasságra készen. A mese elején szereplő három vércsepp is arra utal, hogy ez egy beavatási történet.
Ez persze nem zárja ki azt az értelmezést sem, hogy a történet egy, a lánya sikereinek, szépségének örülni nem tudó anya bosszújáról szól, épp elég ilyet láthatunk a való életben is.
Vlagyimir Propp pedig arról mesél, hogy a Hófehérkében (és a Varázstükör-típusú mesékben) szereplő erdei ház egy olyan szokásra utal, amely szerint a fiatal, beavatandó fiúkat elküldték az erdőbe, hogy bebizonyítsák: képesek túlélni a vadonban. (Ez természeti népeknél még ma is dívik.) Szállást készítettek maguknak, vagy egy már meglévő hosszú háznak nevezett kollégiumszerű képződménybe költöztek be, vadászni jártak.
Olykor egy lány is odaköltözött hozzájuk, vagy szabad akaratából, vagy, mert menekült valahonnan (mondjuk a férjétől), vagy maguk a srácok rabolták el: ezen a nővérkén olykor osztoztak, olykor csak egyikükhöz tartozott. A nagyon régi időkben egyfajta kellemes poliandria dívott ezekben a házikókban, bár ha belegondolunk, hogy milyen hét vagy még több nagy étvágyú férfira főzni és utánuk takarítani, sőt, még a szexuális étvágyukat is kielégíteni, azt hiszem, az már nem olyan nagy mulatság.
Propp szerint, ha az ilyen erdei közösségben gyerek született, azt általában megölték, kivéve, ha az apaság egyértelmű volt. Aztán a lány vagy a gyerek miatt, vagy ettől függetlenül választott egyet a fiúk közül és visszatért vele a faluba, a hosszú házból elköltözöttek már monogám módon éltek. Az üvegkoporsóra és a látszólagos meghalásra, feltámadásra is van magyarázat: mivel ezek a legényszállások tulajdonképp tiltott helyek voltak a beavatatlanok számára, a lányokat, akik megismerték a titkokat, rituálisan meg kellett ölni, hogy utána új életre ébredjenek: a beavatással kötelezték őket is titoktartásra.
Amint a fenti elemzések is mutatják, szó sincs róla, hogy a Hófehérkében ne lenne szex, sőt, tulajdonképpen az egész sztori ezzel van tele, csak nem olyan nyilvánvaló módon, mint a mítoszokban. Remélem, ezek után mindannyian másképp fogtok nézni a cukormázas mesékre, főleg, mert még készülök további meglepetésekkel is.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.