Valamilyen rejtélyes oknál fogva az emberek szeretik, ha 10 pontba foglalnak nekik valamit, gondolom, már a Tízparancsolat is azért áll éppen ennyi ukázból – illetve tiltásból, mert az Úr is tudta, hogy mennyire van kalibrálva az emberi elme.
Valentin-nap lévén meg már úgyis mindenkinek tele a szívecskés hócipője a könnyfakasztóan giccses lávsztorikkal, így arra gondoltam, összeállítok nektek egy kis listát a mitológia legpechesebb szerelmeseiről illetve áldozataikról. A 10 történetből 9-et már külön posztban el is meséltem, így ha valamire részletesebben is kíváncsiak vagytok, elég a linkre kattintani. De van egy újdonság is.
Nézzük tehát, kik pályázhatnának a mitológia legnagyobb szerelmi lúzerei címre – a poszt végén szavazni is lehet majd.
1. Akhilleusz és Pentheszileia
Ki faraghatna rá jobban, mint az, aki abban a pillanatban lesz szerelmes, amikor épp lemészárolta álmai nőjét? Akhilleusz márpedig így járt: épp ledöfte Pentheszileia amazonkirálynőt, Árész lányát, és ahelyett, hogy ünnepelt volna egy jót, búskomorsága esett, ugyanis mikor levette ellenfele sisakját, azonnal beleszeretett. Egyik társa froclizni kezdte ellágyulása miatt, nos, ő sem úszta meg szárazon. Heinrich von Kleist színdarabjában kicsit másképp történnek a dolgok: a királynő öli meg Akhilleuszt, majd öngyilkos lesz, mert halálosan imádja. Van olyan verzió is, hogy a görög hős megelégedett az amazon porhüvelyével, mint szexuális tárggyal, de ebbe inkább ne is gondoljunk bele.
2. Íó és Zeusz
Zeusz alkalmi szeretői úgy általában nem nevezhetők a szerencse lányainak, de Íó még köztük is extrém pechesnek számít. Héra papnőjeként esett teherbe egy nyirkos légköri képződménytől (na jó, viharfelhőtől, vagyis Zeusztól), aki aztán tehénné változtatta, hogy eldugja a felesége elől. Ez persze nem sikerült: Héra végül rátette a kezét a kistehénre, és egy böglyöt bízott meg annak hosszadalmas kínzásával és üldözésével. Édeskettesben bejárták az akkor ismert világot – ha belegondolunk, el lehet képzelni ennél rosszabb turistautakat is.
Ióhoz hasonlóan Rhea Silvia is egy kanos férfiisten pofátlanságának köszönheti szerencsétlen sorsát. Ugyancsak papnő volt, mégpedig Vesta-szűz, és Mars úgy teperte le, hogy ő nem is tudott semmiről. Mikor a társnői rájöttek, hogy gyereket vár, még megszülhette a később Róma alapítóivá avanzsált ikreket, Romulust és Remust, de a szigorú törvények értelmében őt magát életfogytiglan börtönbüntetetésre ítélték, amelyet a magánzárka és a táplálékmegvonás súlyosbított. Mars a kisujját se mozdította, hogy megmentse, de 15 év múlva a befalazott, és elvileg étlen-szomjan tengődő nő mégis élve került elő. Ki tudja, talán Mars olykor mégis meglátogatta.
Szerencsétlen Pasziphaé nehezen vállalható szerelmét a férje, Minósz és annak kedvenc istene, Poszeidón közötti tulajdonjogi vita okozta, de nem ám rajta vesztek össze. Poszeidón egy álomszép fehér bikát ajándékozott Minósznak, hogy az azonnal áldozza fel neki az állatot, de a krétai királynak annyira megtetszett a bika, hogy inkább egy másikat áldozott fel helyette. A tengeristen haragjában elintézte, hogy az őt átverő Minósz felesége fülig szeressen az említett szarvasmarhába. Márpedig a plátói rajongást akkor még nem nagyon kultiválták: a királynő addig nem nyughatott, amíg technikai megoldást nem talált arra, hogy finoman szólva egyesüljön a bikával. Így jött létre Daidalosznak, a zseniális feltalálónak köszönhetően az első szexgép, és kilenc vagy ki tudja hány hónapra rá így születhetett meg Minótaurosz, aki/ami még rengeteg fejfájást okozott később a krétaiaknak meg a görögöknek.
5. Adonisz és Aphrodité meg Perszephóné
Szép nőnek lenni nem túl jó, de ha valaki azt gondolná, hogy a fiúk jobban járnak, akkor nagyot téved. Ha nem hiszi, forduljon Adoniszhoz, a zombi sráchoz, akin két istennő is huzakodott: Aphrodité meg Perszephóné. Az egész dolog azzal indult, hogy Aphroditének bepipult, amiért egy halandó nőt szebbnek tartanak, mint őt, így elintézte, hogy az adott nő, Szmürné belebolonduljon a saját apjába, gyereket csináltasson magának, majd az apa majdnem meggyilkolja a lányát.
Ez a bizonyos gyerek volt Adonisz, akit a szépség megkérdőjelezett istennője előbb csecsemőként ládába zárt, majd barinőjére, Perszephónéra bízott, ő azonban ahelyett, hogy elásta volna valahol, inkább felnevelte magának és a szeretőjévé tette. Erre Aphrodité előállt azzal, hogy a srác csak kölcsönben van. Addig-addig veszekedtek rajta, hogy kié legyen a szerencsétlen flótás, akinek a véleményét egyszer se kérdezték, hogy Kalliopé múzsa tett köztük igazságot: egyenlő részben osztozhattak szeretőjük idején. De ezzel még nem lett vége Adonisz megpróbáltatásainak: Aphrodité ugyanis varázsöve segítségével teljesen magába bolondította, így a srác már képtelen volt teljesíteni az alvilági királynő ágyában: mire a sértett Perszephóné felpiszkálta Árészt, a szerelemistennő örök bérletes pasiját, hogy ne tűrje már ezt a vircsaftot. A hadisten tőle elvárható módon az egyetlen megoldást választotta, amit ismert: féltékenységében legyilkolta a fiút. De Adonisznak még ettől sem lett nyugta: az ügy újratárgyalása és némi mediáció után ismét az az ítélet született, hogy mindkét istennőt egyformán kénytelen szexuálisan kiszolgálni.
Sokmindent láttunk már, de azt, hogy egy isten a saját nemi szervébe szeressen bele halálosan, még nekünk se megszokott. Pedig a hímnős entitással, bizonyos Agdisztisszel ez történt: miután leválasztották róla a hímtagját, az önálló életre kelt, és vidáman grasszált a mezőkön, a hímtagfosztott többi rész pedig női istenként, Kübeléként folytatta pályafutását, de egymásra találtak és számtalanszor végrehajtották az újraegyesítést. Az egykor egy testben lakozó férfiú azonban hamarosan más nő után nézett, amit eredeti gazdatestasszonya nem bírt elviselni: addig kergette a szerencsétlent, míg az nem fosztotta meg magát a férfiasságától – ami önellentmondás, ha amúgy két lábon járó nemi szerv volt úgyis. Ennek a sztorinak a képregényes ábrázolását szívesen megnézném...
Alkésztisz házasságába kétszer is durván beleszóltak az istenek: először Artemisz távolította el a saját nászágyából, mikor épp a férjére, Admésztoszra várt, hogy nekikezdjenek az elhálásnak, ugyanis a férj tisztára megfeledkezett a vadászat istennőjéről az esküvőn kötelező áldozatbemutatáskor. Ezt még valahogy helyre lehetett hozni némi kenőáldozat segítségével, és egy ideig nyugalom is volt. Majd azzal álltak elő az égiek és pokolbéliek együttesen, hogy a férjnek meg kéne halnia, mert a párkáknál elfogyott a pamut, de ha a csóka talál valakit, aki helyette beugrik Kharón ladikjába, akkor megtarthatja az életét. Alkésztisz vállalta ezt a szerepet (talán annyira tele volt a hócipője a drága embörrel), de az istenek kegyetlenül visszatoloncolták az alvilágból, úgyhogy kénytelen volt tovább tengetni életét mellett, amit akár még boldog befejezésnek is tekinthetnénk, ha nagyon akarnánk.
Amint láttuk, a házasság sem fenékig tejfel a mitológiában, de ha a főisten első feleségének posztja jut valakinek, az tán némi reményre ad okot. Nos, ha így gondolnánk, nagyon tévednénk. Szegény Métisz a megmondhatója: Zeusz ugyanis elhitte a jövendölést, hogy a gyereke fogja kiebrudalni az Olümposzról, és gyorsan felfalta épp terhes nejét annak magzatával együtt, pusztán hatalomféltési okokból. A magzatból Athéné lett, aki később teljes fegyverzetben pattant ki az apja fejéből, de az első nej örökre ott maradt férje szürkeállományában, lévén amúgy az ész istennője. Hogy mit kell elviselnie az exétől, azt könnyű elképzelni, ha magunk elé vetítjük, milyen lenne egy nőcsábász pasi gondolataiban lubickolni egy örökkévalóságon át. Fincsi, ugye?
Kilencedik versenyzőink egyike is Zeusz (mint tudjuk, a mitológia kb 75-80%-a abból áll, hogy ő nem bírja az ágyékkötőjében tartani a szerszámot): ebben a történetben azért ő is pórul járt valamelyest. Szemelével hosszabb távon is összemelegedett, persze teherbe is ejtette gyorsan, ami megint csak szemet szúrt Hérának, az örökké féltékeny 2. feleségnek. Héra boszorkánynak öltözött, és úgy adta elő magát, mintha ő lenne Szemelé párkapcsolati trénere: addig hajtogatta neki, hogy vegye rá a szeretőjét a teljes őszinteségre, míg Zeusz villám alakjában nyilvánult meg és az asszonyka el nem hamvadt. Ebből is látszik, hogy az őszinteség pusztító dolog, nem érdemes túlzásba vinni. (A gyerek persze azért megmaradt: Dionüszosznak nevezték el, de sose lett normális.)
10. Ízisz és Ozirisz
Zárásként nézzünk egy virtigli nekrofil és incesztusos történetet: hol másutt járhatnánk, mint az egyiptomi mitológia világában. Ízisz és Ozirisz ikrek voltak, Szeth-tel és Nepthüsszel együtt fogantak és ücsörögtek egy anyaméhben. Már odabent le is vajazták, hogy ki kivel alapítson családot, csak aztán Nepthüsz, akinek a pszichopata Szeth jutott, mégiscsak kavart egyet Ozirisszel (anélkül, hogy az tudott volna róla, hogy nem a saját feleségével örömködik).
Szeth egy cseles, koporsós nyereményjátéknak köszönhetően megszabadult Ozirisztől, de Ízisz előbányászta a férje holttestét – több se kellett Szethnek, előtört belőle a hullagyalázó és darabolós gyilkos, azt hitte, ezer puzzle Egyiptom-szerte szétszórva még Ízisz lelkesedését is lelohasztja, ami a 3D-s kirakósokat illeti. De tévedett: az istennő nem csak férje hulláját rakta össze, hanem arra is képes volt, hogy ezt az összetákolt holttestet egy napra életre keltse és teherbe essen tőle, majd (tessék kapaszkodni) ugyanott, a holttesten megszülje Hóruszt.
Nos, listánk végére is értünk, azt hiszem, elég atipikus lávsztorikat sikerült összegyűjtenem, most már csak a szavazás van hátra: döntsétek el ti, melyik történet szereplői a legpechesebbek. (Egyetlen szavazata van mindenkinek.)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
