Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Biztosan emlékeztek rá, mekkora kavarógép volt Aphrodité (Venus - vagy Vénusz, ki hogy szereti) már a saját szerelmi ügyeit illetően is, lévén főállású szexdíva, de láttuk már a gonosz anyós szerepében is, most azonban olyan oldaláról ismerhetjük meg, amely eddig inkább…

Kissé hosszúra nyúlt nyári szünet után végre itt vagyunk ismét, hogy felrázzuk az úri közönséget és befejezzük Perszephóné (alias Proserpina alias Kóré) történetét. Ott tartottunk legutóbb, hogy az említett, már nem igazán szűzies hölgy, Proserpina egy ideje az…

Démétér, a vidékfelelős istennő tehát sztrájkba kezdett lánya elrablása miatt. A minisztérium épületére kitették a fekete zászlót, ajtaját lelakatolták és egy plakátot is kihelyeztek azok számára, akik esetleg nem értesültek más forrásból az eseményekről: A hivatal…

Hozzászokhattunk már, hogy a mitológiában viszonylag ritka a hagyományos udvarlás és a becéző szavak használata, annál gyakrabban folyamodnak az istenek (főleg a férfiak, de olykor még a nők is, lásd legutóbbi posztunkat a sokkal egyszerűbb erőszakhoz, vagyis az ember- és…

Ha az Auróra nevet halljuk, több minden is eszünkbe juthat hirtelen. 35 fölöttieknek talán elsőre a cirkáló fog beugrani, amely a NOSZF (Nagy Októberi Szocialista Forradalom) egyik főszereplőjének számított a hivatalos legendában, de itt, ebben a blogban természetesen az eredeti és…

Kedveseim, megvolt, jó volt, sajnálhatjátok, hogy nem jöttetek, ha nem jöttetek. Aki jött, az nem sajnálta. A buli hivatalos, kvíz-részéről olvashattok itt hevenyészett beszámolót, a nemhivatalos rész államtitok kategória, nem részletezzük. Nos, a kvíz, amely többek szerint…

Látjátok, feleim, mégis sort kerítek az általatok háromszor kigolyózott sztorira, miután a sors, a vakvéletlen vagy a gondviselés (nem kívánt törlendő) az utamba sodort egy Trója-regényt. No, nem a középkori változatot, hanem egy egész frisset, Lindsay Clark követte el (Trója -…

Másfél év és 77 poszt telt el a kezdetek óta, de eddig még egyetlen sztorink sem szólt azonos neműek közti szexről. Bevallom, kicsit tartok a reakcióktól, bár már nagyon sok kényes témát pedzegettem, borzoltam az idegeiteket, ez azonban mégiscsak premier. Miért pont most jutott ez…

Annyi szidást kaptam múltkor a sztori hirtelen megszakításáért, hogy amint időm lehetővé tette, megírtam a folytatást. Meg fogjátok látni, hogy akár három részes is lehetne a történet, szóval hosszú poszt lesz, de ti akartátok így. Ott hagytuk abba, hogy Psziché, az immár…

Habkönnyű, erotikus olvasmányt ígértem legutóbb, de valahogy most ez a sztori jutott eszembe. Igazából nem most gondoltam rá először, a blog kezdete óta szeretnék róla mesélni, de valahogy sose volt energiám belekezdni. Mert ez is több részes lesz, igaz, két nagy sorozatommal…

Itt van az ősz, itt van újra, és épp elég régen írtam már posztot ahhoz, hogy elkezdjem szégyellni magam, ez mégsem járja, biztos alig várjátok a legújabb csavaros sztorit, én meg ülök a babérjaimon (bár még nem volt díjkiosztó, és ottan se fogok kapni semmit, babérkoszorút…

Az élet nagy rejtélyei között minden bizonnyal előkelő helyen szerepel az a kardinális kérdés, hogy ki élvez többet és jobban: a pasik vagy a nők? Attól eltekintve, hogy ez persze eszméletlen személyfüggő, elvileg úgyse lehet eldönteni, mert az emberiség csak igen kis hányada…

Zeusz, a nagy pernahajder, akárcsak Mátyás királyunk, vagy egy mezei fedett nyomozó, előszeretettel álcázta magát, de nem csak szegényembernek és maffiózónak, hanem mindenféle lénynek: olykor állatalakot öltött, olykor légköri képződményként lendült támadásba, de…

Fogadjunk, hogy nem számítottatok már kedvenc pernahajderünk újabb kalandjaira! Pedig messze vagyunk még attól, hogy lezárjuk a témát. Az is igaz, hogy régen volt már ókori mitológia, görög meg még annál is régebben. Ezért aztán itt az ideje, hogy ismét megmártózzunk benne.…

Hosszas kihagyás után ismét a görög mitológia ágas-bogas történeteihez térünk vissza, ezúttal egy olyan sztorival, amely elejének hasonmását szinte mindenki ismeri, ugyancsak ókori forrásból. Nem lesz nehéz rájönni, kire-mire gondolok, de inkább rátok hagyom, hogy…

Közkívánatra visszatérünk a görög mitológiához, amely már-már bosszantó módon mindent kitalált, amit egyáltalán ki lehet találni (vagy nagyon közel járt hozzá). Hölgyeim, ne reménykedjenek, nem engem klónoztak! Én vagyok itt a rosszfiú. Kis túlzással azt is…

Engedvén a noszogatásnak és a férfiak csillapíthatatlan kíváncsiságának (vajon mit számít a méret, mekkora az akkora, kisebb-e, mint az övék, vagy nagyobb, és egyébként is), írok végre a mitológia kertitörpéjéről is. Benne vagy? Vagyis benned van? Csókolózni is kell vele,…

Noha a karácsony közeledtével a fenti cím éppenséggel félreérthető is lehetne, nem Jézus fogantatásának körülményeiről készítettem nektek erotikus beszámolót, hanem kedvenc görög mitológiánkból merítettem ismét ihletet. Igaz, vannak bizonyos hasonlóságok, egy szűz, aki…

Vissza az ókorba, a mítoszokhoz és a különböző erőpróbákhoz, melyeknek fődíja egy szép és természetesen előkelő, gazdag leányzó, minimum hercegi sarj. Péliász király lányáról, Alkésztiszről van szó ezúttal, akinek persze nem volt beleszólása a férjválasztás…

Ankhiszész és Aphrodité kettőse hétfőn csúcsokat döntött, több, mint 9500-an voltatok rájuk kíváncsiak. Köszönöm nektek a biztatást és az érdeklődést. Kitartásotokat meghálálva jön e népszerű téma folytatása. Ne feledd, drágám, egy szót se a haveroknak! Halloooood?…

Ismét kedvenc szajhaistennőnkhöz kanyarodunk vissza, hogy ókormániás olvasóink kedvére tegyünk, és ezúttal az alvilágot még csak érinteni se fogjuk, mint  Adonisz esetében … Én oroszlánt csak takaró formájában szoktam látni, nincs ezekre valamilyen…

Előző posztunkat egy bírósági ítélet kihirdetésénél hagytuk abba: Kalliopé múzsa igazságosan úgy döntött, hogy mindenki kap Adoniszból egyharmadot (nem darabolós módon), Aphrodité, Perszephoné, és maga az érintett is.Srácok, ti értitek, hogy kerül ide, a plakátunkra ez a…

Tudom, már hiányzik nektek Aphrodité, meg a napfényes mediterrán világ, ez így, október derekán nem is csoda, úgyhogy egy kicsit hanyagoljuk az északi tájékot, és mesélünk kedvenc istennőnk viselt dolgairól, no meg a mitológia legszemrevalóbb pasijáról, akit elég gyakran…

Hattyú, fattyú, tojások avagy: Léda Minden út Zeuszhoz vezet (akiről még nem is mondtuk eddig, hogy a rómaiak Jupiterként tisztelték), de leginkább a kívánatos nőszemélyek útja, akárhová is indultak eredetileg. Így esett ez Lédával, az akkori spártai királynéval is, akit…

In flagranti olimposzi módra II. (Még mindig vendégposzt. Félig.) Az előző részben jónéhány Árész (Mars)-ábrázolást láttunk, de mindig az az érzésem, hogy nincs igazán eltalálva a karakter. Vagy túl lányos, vagy túl bajszos, vagy csak hátat fordít ... A nagy festők…