Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ígéretemhez híven ismét témaszavazást hirdetek, de ezúttal a Biblia száműzetésben fog dekkolni, mivel folyton kiütéses győzelmet arat. Minden jelölt szerepelt már korábban is, vagyis ez most egyfajta vigaszág, ahonnan dobogóra lehet kerülni.  Akkor nézzük a listát: A)…

Itt a tavasz, vagyis inkább a nyár, és az újabb voksolási lehetőség, ezúttal vadiúj témákkal, amelyek eddig egyetlen szavazáson sem szerepeltek. Mind a három sztori egy-egy erős akaratú, célratörő és kicsit se szívbajos nő köré szerveződik, unatkozni biztosan nem fogtok,…

Több, mint egy éve haldoklik a demokrácia ezen a blogon, gondoltam, ideje forradalmat csinálni, és újra szavazásra bocsátani néhány híres történetet. Végignézve az eddigi voksolásokat, az összes, korábban alulmaradt témát is megírtam már (egy zsarnok már csak ilyen), kivéve…

Legyen még egyszer választás a szexcsatákon ebben az évben! Mondjátok meg ti, kiről, kikről akartok olvasni! Az eheti jelöltek a következők: 1) Dido és Aeneas   A helyszín az épülő Karthagó, a főszereplők: Vénusz mint aggódó és minden konspirációra kész anya;…

Rég volt már szavazás. Na, nem a goldenblogos őrületre gondolok, azon nemrég estünk át, mint Szegvári a talicskán. De itteni témaszavazás régen volt. Úgy döntöttem, most kifogok rajtatok, és prezentálok négy eddigi második helyezettet, akik közül egyet ki kell hoznotok…

Kedves Olvasók, Rajongók, Idetévedők!Mindenekelőtt: örömmel jelentem, hogy ma két éves a blog és még él! Sőt, olykor virul is. Ha szeretnétek, hogy újabb sztorikat írjak a jövőben is, és még nem vagytok másutt elkötelezve, legyetek szívesek szavazni ezen az oldalon a tavalyi…

Kedves Olvasóim, Barátaim,tavaly teljes meglepetésként ért a Kult-szórakozás kategóriában elért 4. helyezés, ugyanis még csak tudomást se vettem a versenyről. Nem neveztem a blogot, és nem is szavaztam rá. Kommentekből tudtam meg, hogy ilyen előkelő helyen végeztem.Idén…

Mivel úgy látom, a szavazásban szívesen vesztek részt - és remélem, aztán el is olvassátok a megszavazott posztot (vagy azt, amelyre nem szavaztatok, de azért érdekesnek találjátok), újra lehet klikkelni! Ma a következő témákat ajánlom: 1) Judit, a víg özvegy és…

Kedves Olvasóim, ismét rátok bíznám a döntés felelősségét, vagyis szavazás lesz megint. Újra három téma közül lehet választani, megint esélyt kap Heléna, a másik két téma pedig vadiúj. Remélem, ezúttal még többen vesztek részt a voksolásban, mint az első…

Kedves Olvasók, újítás következik, tessék figyelmezni! Most szavazni lehet arról, mit szeretnél olvasni! Tiboru kolléga felvetette valamikor, hogy legyen demokratikusabb berendezkedés a szexcsatákon is (akárcsak a konteón), most tehát tartunk egy próbaszavazást a következő poszt…