Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nincs mentség: a 2018-s év már majdnem úgy telt el, hogy egyetlen poszt sem jelent meg ezen a blogon. Pedig még tavaly is többször jelentkeztem, igaz, legutóbb 2017 nyarán. De nem szeretném a Szexcsatákat végleg eltemetni, így arra jutottam, hogy még mielőtt bekövetkezne a szilveszter, írok egy szokatlan bejegyzést. Igaz, könyvajánlókat már korábban is publikáltam, de ezúttal nem egy, hanem több könyvet gyűjtöttem össze az utóbbi évekből, amelyek az engem érdeklő témát tekintve igen érdekesek voltak. 

greenblatt.jpg

A kötetek között szerepel olyan is, amit már csak antikváriumban lehet kapni, de akad idei kiadású is, vagyis a "mit is ajándékozzak karácsonyra" típusú gondokon is enyhíthetnek. De azon a problémán is, ha a hosszú téli szünetben unatkoznánk, és fogalmunk se lenne, mit vegyünk le a polcról. Az itt felsorolt köteteknek valamiképp mind köze van a blogban tárgyalt témákhoz, vagyis kultúrtörténet, történelem és erotika egyaránt akad bennük bőven. 

Nézzük a listát:

1. Stephen Greenblatt: Ádám és Éva tündöklése és bukása (2018)

Ádám és Éva története a világ talán legismertebb meséje, de manapság el sem tudjuk már képzelni, milyen hihetetlen hatással volt a nyugati civilizációra. A babiloni fogság idején a zsidók (nagyon nem szívesen) megismerkednek az ottani istenkultuszokkal és teremtéstörténettel. Ennek ellenében, de nagyon is a hallottak hatására létrehozták a maguk alapsztoriját a hét napos teremtésről és az első emberpárról. Greenblatt hosszasan mesél héber mítoszokat megihlető Enóma Elisről, ami már önmagában megérdemelne egy posztot, főleg, mert annyira más a szemlélete, mint amihez mi vagyunk hozzászokva. Itt is előfordul egy kígyó, de az erotika semmiféle negatív következménnyel nem kapcsolódik össze, sőt, éppen attól lesz civilizált a korábbi vadember, hogy egy hivatásos hölgy két héten át tart neki bevezető és továbbképző tanfolyamot. 

A könyv legérdekesebb része számomra az, ahogy Greenblatt bemutatja, hogy a fiatalkorában nagy kujon, ugyanakkor borzasztóan ambiciózus Augustinus, azaz a későbbi Szent Ágoston hogyan válik a kereszténység szempontjából meghatározóvá és hogyan teszi tönkre két évezredre a nyugati ember szexuális gyönyörét, testiséghez való viszonyát, pontosan az Ádám és Éva sztori értelmezésével, és az eredendő bűn fogalmának bevezetésével. A saját szexualitásával a kereszténység keretein belül kezdeni mit sem tudó Ágoston tizenöt évig írja a teremtéstörténet szó szerinti értelmezéséről szóló könyvét, de soha nem tudja befejezni. 

1538187_2.jpg

A kereszténységre akkor ráerőszakolt szexuális aszketizmus egyébként éles ellentétben állt a Tóra létrehozóinak, szellemiségével: sőt, míg a zsidók (vagyis a Talmud szerint) gyereket nemzeni kötelesség, addig az Ágoston/Tertullianus/Szent Jeromos-féle felfogás egyenesen odáig vezet, hogy a szűzies élet kívánatosabb a házasságnál és a nemiség még a házasságon belül is bűnnek számít, ha egy kicsit is élvezik a résztvevők. (De főleg a nők ne élvezzék, mert a nemzéshez arra nincs szükség.)

Greenblatt nem feledkezik meg a művészettörténeti vonatkozásokról sem, sajnos a magyar kiadásból kimaradtak azok a képek és szobrok, amelyeket részletesen leír, de könnyen meg lehet őket keresni az interneten, ahogy meg is tettem. Az Ádám és Éva mítosz szó szerinti értelmezésének tulajdonképpen a földrajzi felfedezések adták meg a kegyelemdöfést a XV. század végén: mikor kiderült, hogy léteznek emberek, akik meztelenül és bűntudat nélkül járnak-kelnek a természetben, ahogy az az édenben lehetett, felmerült  a kérdés, hogy miként lehetséges ez, ha az ősszülőktől származik az egész emberiség, és az ő bűnbeesésük minden emberi lényt szégyennel kellett volna hogy eltöltsön...

Darwin megfigyelései és következtetései végképp eltörölték annak lehetőségét, hogy az Ádám/Éva mítoszt valóságnak tekinthesse bárki, aki racionálisan gondolkodik. De ettől még nem szűntek meg azok, akik továbbra is ragaszkodnak a Biblia szó szerinti értelmezéséhez, sőt, mintha az utóbbi időben még erőre is kapna egy csomó babonás ostobaság. (A Föld is visszalapult sokak számára.) Az evolúció tagadása is divat még rengeteg, magát kereszténynek valló közösségben, noha a katolikus és sok protestáns egyház már rég belátta, hogy nyilvánvaló tudományos igazságokkal szembemenni nem időszerű többé. 

A könyv függelékében még találhatunk néhány kevéssé ismert Ádám/Éva sztori értelmezést, illetve egy rakás eredettörténetet a világ minden tájáról. 

gislebertus.jpg

Mivel ez a könyv nagyon tetszett, gyorsan elolvastam a szerző másik, magyarul megjelent kötetét is: az Egy reneszánsz könyvvadász is rendkívül izgalmas szellemi kaland, csak az erotika nem játszik benne szerepet, így nem való a listába. 

 

2. Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása (2009)

A cím az előző kötetre rímel (illetve az időbeliség miatt pont fordítva): a kötet lassan tíz éve jelent meg itthon, de egyébként 1992-es, szóval akadnak benne azóta cáfolt illetve pontosított dolgok (például a homo sapiens neandervölgyiekkel való keveredésére csak nemrég jöttek rá a tudósok és a bonobók sem pont olyan szexmániások, mint ahogy korábban gondolták), de a lényegen ez mit sem változtat. Főleg annak fényében nem, hogy a szerző már a kilencvenes évek elején látta, amit sokan még ma sem képesek felfogni: hogy a vesztünkbe rohanunk. 

harmadik_csimpanz.jpg

Itt nem Ádámról és Éváról, hanem a valódi evolúcióról kapunk részletes beszámolót: megtudhatjuk, hogy kik a legközelebbi rokonaink, hogyan fejlődött a szexualitásunk, milyen biológiai haszonnal kecsegtet a hűtlenség, de olvashatunk arról is, vajon mit tette Eurázsiát a többi földrészhez képest olyan sikeressé (például a ló megszelídítése). Biológia, történelem, földrajz, hadtörténet, szociológia: elég sokrétű könyv és nagyon érdekes eszmefuttatásokat rejt, noha a végkicsengése elég szomorú: miért alkalmas az emberiség olyan szörnyűségekre, mint a népirtás és más fajok elpusztítása, és ez vajon szükségszerűen okozza-e majd a bukásunkat?

 

3. Yuval Noah Harari: Sapiens - Az emberiség rövid története (2018)

Már megvolt a könyvlistám, amikor ráakadtam erre a kötetre, és mivel kapcsolódik az előzőhöz, annak ellenére ajánlom, hogy még csak most kezdtem el olvasni. Ami A harmadik csimpánzban már nem stimmel, arról itt értesülhetünk, mert a legújabb kutatási eredményeket is magában foglalja. Őseink szexualitását illetően a szerző állásfoglalása az, hogy nem lehet egységes modellt felállítani: ahogy a mai, kőkorszakihoz hasonló körülmények között élő törzsek is nagyon sokfélék, úgy a régiekre is biztosan ez volt jellemző. 

sapiens.jpg

Ami különösen izgalmas Harari szemléletmódjában, az a mitológia szerepének kiemelése: szerinte a homo sapiens kiemelkedésének kulcsa valószínűleg az, hogy mi olyasmiről is tudunk beszélni, ami nem létezik. Képzeletbeli lényekről (vagyis mitológiáról), de akár képzeletbeli intézményekről és fogalmakról is. (Korlátolt felelősségű társaságok, társadalmi igazságosság, emberi jogok és így tovább.) A 150 főnél nagyobb csoportokat ugyanis csak az elvont dolgok megértése és az azokba vetett hit teszi együttműködésre képessé. 

 

4. Jillian Keenan: Szex, Shakespeare (2017)

A nagy kultúrtörténeti áttekintések után ez a könyv kissé meglepő itt: alapvetően a szerző átlagtól eltérő szexuális preferenciájáról, a fenekelés (spanking) iránti lelkesedéséről szól, de mivel az egészet Shakespeare egyes műveinek teljesen egyedi értelmezésével köti össze, ide illik. Miközben a szerző saját szexuális életéről mesél, újabb és újabb Shakespeare darabokat idéz fel, olykor egyenesen párbeszédet folytat a főhősökkel, például Kleopátrával. 

szex_shakespeare.jpg

 

5. Lucy Hughes-Hallett: Kleopátra (2007)

Az utolsó egyiptomi uralkodóról szóló sok-sok életrajzi mű illetve regény mellett ennek a könyvnek az az érdekessége, hogy nem csak és nem elsősorban a történelmi személyt, hanem a róla alkotott fantáziaképeket, rosszindulatú ábrázolásokat, túlzásokat mutatja be. Mit gondolkodtak Kleopátráról, a világtörténelem egyik leghíresebb nőalakjáról a különböző korok emberei, hogyan feketítették be egyesek és avatták szentté mások, miért tartjuk szexszimbólumnak, és miért izgatta ennek a figurának a története úgy Shakespeare-t, mint a mai filmrendezőket. 

kleopatra.jpg

 

6. Tóth-István György: Szent Lajos utódai (1995)

 

Aki gyógyíthatatlan Dumas illetve Merle-rajongó és a leghíresebb francia királyok alatt játszódó történelmi regények garmadáját olvasta már (mint e sorok írója), annak nem árt olykor kicsit leszállni a földre és megnézni, hogy a fikciónak mennyi köze van a valósághoz. A két-három óra alatt megemészthető könyvecske III. Henriktől XVI. Lajosig vezet minket végig a XVI.-tól a XVIII. századig.

szent_lajos.jpg

Nagypolitika, örökösödési és vallásháborúk, házasságok, szeretők, abszolút monarchia és a nemesség lázongásai, összeesküvések és merényletek. A hat király közül kettőt gyilkoltak meg magányos merénylők, az utolsó viszont a vérpadon végezte. A két legnagyobb figura természetesen IV. Henrik, a nagy áttérő, és unokája, XIV. Lajos, aki kiteljesítette a király abszolút hatalmát - utódai viszont nem tudtak sokat kezdeni az örökségével. 

 

7. Robert M. Polhemus: Lót lányai (2007)

Visszatérve a Bibliára, az egyik legfurcsább történet Lótnak és lányainak vérfertőzése: amit ráadásul nem is az apa, hanem a lányok akarnak, miután az anyjuk sóbálvánnyá változott és Szodoma elpusztult. Mivel azt feltételezik, hogy otthonuk eltűnése után nekik nem lesz esélyük idegen férfit találni és tőle gyereket szülni (ami egyébként teljesen logikátlan), közös megegyezéssel leitatják az apjukat és felváltva fekszenek le vele - Lót a szöveg szerint olyan részeg, hogy semmit nem vesz észre az egészből. 

lot.jpg

Ezt az alapsztorit boncolgatja a szerző: végigveszi a történet különböző zsidó és keresztény gondolkodók (például a már fentebb említett Szent Ágoston) kínálta értelmezését, és elemez több olyan, világirodalmi jelentőségű regényt, amely kapcsolatba hozható az öregedő férfi-fiatal lány, eltaszított (megbüntetett) éltes feleség háromszöggel: Szép remények, Maisie tudja, Lolita, de szóba kerül Virginia Woolf és Freud is, akiknek más és más szemszögből volt közük ehhez a témához. 

 

8. Csillag Lea: Cukorvilág (2018)

Részben ugyanezt a tematikát tárgyalja a Cukorvilág szerzője, aki a fizetett szerelem, vagyis a kitartott nők, modern fogalommal élve sugar babyk világát mutatja be a kezdetektől napjainkig. Noha a történetekből kiderül, hogy egyáltalán nem mindig idősebb férfiak és fiatal lányok kettőséről van szó, a közvélemény leginkább a kapcsolatoknak ezt az oldalát szereti boncolgatni.

A történelmi visszatekintésben megjelennek régi ismerőseink, a Biblia szereplői (Ábrahám asszonyai, József és Potifárné, Jákob és feleségei) a görögök (Aszpaszia), a rómaiak (például Messalina), velencei kurtizánok, VIII. Henrik és Boleyn Anna, és az elmaradhatatlan francia királyok is, a már fentebb említett XIV. Lajossal együtt, sőt, ún. sugar mamaként Nagy Katalin és Viktória királynő is beköszön. De Ázsia sem marad ki, Kína, Japán és az Oszmán Birodalom egyaránt szerepet kap a könyvben, amely egyébként furcsa hibrid, mert minden második fejezete ma játszódó történet. 

Van külön magyar blokk is, amelyben többek között Brandenburgi Katalin és Gábor Zsazsa viselt dolgairól is olvashatunk, de Ferenc József házasságon kívüli életéről is részletesen mesél a szerző. 

A borító rejtély... 

 cukor_pagecover.jpg

Kellemes Saturnáliát vagy karácsonyt, új évet és egyebeket kívánok mindenkinek! És persze olvassatok minél többet!

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr8214481906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2018.12.19. 16:31:21

Örülök, hogy visszatértél! :-)

Érdekes, izgalmasnak tünö könyveket válogattál össze, köszönjük!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2018.12.19. 17:47:10

@α Ursae Minoris: Köszi. Remélem, 19-ben azért egynél több posztot sikerül írnom. :)

vollibre 2019.01.02. 16:37:47

Hú, de vártam már ezt. Attól tartottam befejezted. Üdv újra(-:

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2019.04.21. 16:15:53

@vollibre: Amint látod, közben eltelt jónéhány hónap, és megint nem volt időm semmire... De jólesik tudni, hogy van, akinek hiányzom.

vollibre 2019.04.22. 08:56:40

@Gloria Mundi: a blogod az első helyen van a könyvjelzőim között, általában hetente rákattintok, bízva abban, hogy született egy új poszt. Nem találtam rád a kezdetektől, de szépen sorban végigolvastam az egészet. Marha érdekes dolgok ám ezek. Sajnálom, ha esetleg már nem jut rá időd, de amíg a felület meglesz, biztosan végigolvasom párszor, mert sok minden már kipergett a fejemből, illetve a mitológia annyira összetett, hogy ami még bennem van sokszor az is zavaros.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2019.04.22. 17:20:31

@vollibre: Hát én biztos nem fogom megsemmisíteni ezt a felületet. :) A posztok le vannak mentve, ha valami történne az index-szel, akkor is meglesznek nálam.
Hetente még én se kattintok rá, sőt, havonta se, pedig ha tehetném, mitológiával foglalkoznék főállásban... :D