Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az egész azzal kezdődött, hogy a kezembe került egy Delfin-könyv. Biztos sokan emlékeznek még a sorozatra: ifjúsági regények sokaságát adta ki a Móra kiadó tizenöt éven át ennek a keretein belül, és is sokat olvastam közülük, bár a legtöbb mintha inkább fiúknak szólt volna. Nos, ez éppen a Tulipános Fanfan első kalandjai címet viselte (a szerző Jean Muray, a könyv 1957-es, és az eredeti címe: Les premiers exploits de Fanfan la Tulipe). Gondoltam, teszek egy próbát a fiaimnál, akik vevők mindenféle kalandra. Először elolvasom én, hogy ellenőrizzem, tényleg nekik való-e. (És tényleg, nagyon élvezik.)
De vérszemet kaptam, és gondoltam, nézzük meg, vannak-e a csókának még egyéb kalandjai, mivel a regény azzal végződik, hogy Fanfan eljut Versailles-be, XV. Lajos udvarába. Persze, hogy volt más is: Benjamin Rochefort Tulipán Fanfan, az ördöngös francia című, két kötetes regénye. (Francia cím: Un diable de français nommé la Tulipe, az eredeti két kötet 1979/80-as) A szerző ugyan teljesen más, de nézzük. A magyar kiadás 1984-es, az Árkádia jelentette meg, borító képi világa korábban elijesztett a könyvtől (alább látható), de most túltettem magam ezen a rossz érzésen, és elkezdtem olvasni.
Nos, a Benjamin Rochefort jegyezte Fanfan már az elején roppant merésznek bizonyult, már erotikus értelemben. Az ifjúsági regényhez éppen semmi köze, Fanfan származását, gyerekkorát is teljesen másképp ábrázolja - ebben a felnőtt verzióban hősünk Du Barryné törvénytelen fia, akit az anya születése után eltaszít magától, és az egész regényben soha nem derül ki számukra, hogy ők rokonságban állnak egymással, ami némi oidipuszi fordulathoz is vezet, csak nem olyan tragikus következményekkel, mint a görög mitológiában.
Ha úgy vesszük, ez az erotikus kalandregény tulajdonképp egy igen régi műfaj, a hellenisztikus szerelmes regény kaptafájára készült: Héliodórosz Sorsüldözött szerelmesek című műve jutott róla eszembe. Nem tudom, a szerző ezt mennyire tudatosan alakította így, vajon a főhős menyasszonyának minden viszontagságon át megőrzött szüzessége mennyire tekinthető vadromantikus hajtásnak, vagy a szélsőséges latin macsó imidzsétől elválaszthatatlan adottságnak (mert a francia Priaposz bármennyi nőt megfektethet, az ő leendő feleségéhez nem nyúljon senki), de nekem ez kicsit gyanús. Bár a hősével kapcsolatos cinizmus és távolságtartás azért néha azt is eszembe juttatta, hogy a szerző épp kifigurázza az egész műfajt.
Alább a hirdetés helye. Valaki el tudja nekem mondani, hogy mi köze a szuronyos rohamnak a kakaóhoz?
Persze az, hogy egy francia regényben a férfi főhős sokszor a valaha élt legnagyobb szoknyabolond, nem ért meglepetésként (párhuzamosan Merle Francia históriáját olvasom, és a Sioracok is fix ilyen kalandokról számolnak be), de az olykor pornográf részletesség azért szokatlan. (Igaz, mindezt olyan veretes nyelvezettel oldja meg az író és ültette magyarra a fordító, Kolozsvári Papp László, hogy emlékeim szerint egyetlen szalonképtelen szó sem szerepel a könyvben.) Hősünk még egyjegyű életkorban heréinek nagyságával győzedelmeskedik a párizsi utcagyerekek miliőjében, ő a francia királyság legnagyobb szerszámú férfiúja (legalább is egy sokat látott angol kémnő és prosti, no meg a mindentudó elbeszélő szerint), arról nem is beszélve, hogy az említett hős már zsenge tíz éves korában elcsábít egy harminc éves asszonyt. Ez a koraérettség meg az oidipuszi vonulat volt nekem egy kicsit sok...
De ki várna valósághű cselekményvezetést egy ilyen regénytől? Természetes, hogy 170 centis, karcsú Fanfanunk minden szembe jövő nőt gerincre vág, hogy senkinek soha eszébe se jut tiltakozni, sőt, tulajdonképp mind önként hullanak az ölébe, még akkor is, ha épp egy pöcegödörből halászták ki korábban. (Mármint Fanfant a nők, nem fordítva.) Mindegyik feleségül akarna menni hozzá, vagy, ha már férjnél van, legalább szeretőjeként kívánja megtartani, mert olyan az ágyban, hogy ahhoz fogható nincs (ejnye, mintha ez a szerszám méretétől függne, kedves Rochefort). Hősünk pornószínészhez méltón egy éjszaka számtalan alkalommal vitézkedik, és minden nője sorozatorgazmusoktól "alél el"... Hogy az itt-ott megfoganó gyerekekről (mind fiú) már ne is beszéljünk...
A regény egyébként profin van megírva, el se olvastam volna különben 3 nap alatt azt a 770 oldalt. És persze szöget ütött a fejembe, hogy ki lehet ez a Benjamin Rochefort. Gondoltam, egy még magyarra is lefordított francia regény szerzője nyilván rengeteg helyen szerepel a neten. Nos, nem, az infók elég szűkösek. Mindenütt a könyvismertető, de a szerzőről szinte semmi. Ráadásul találtam egy 2007-es német cikket, amelynek írója, Christel Heybrock csak úgy áradozik a Fanfan-ról (németül Fanfan der Husar címen jelent meg), de kifejti, hogy ő nem volt képes beazonosítani a szerzőt. Merthogy a Benjamin Rochefort egy pszeudoním.
Én meg nem nyugodtam - mondjuk jóval könnyebb feladatom lehetett, mint neki 2007-ben: még kutattam egy kicsit, és kiderítettem, hogy José-André Lacour az elkövető valódi neve, és belga. Nem XIX. századi (ami a stílus alapján simán elképzelhető lehetett volna), hanem modernebb, csak 2005-ben halt meg, szóval kortárs. És vagy 8 álnéven írt különböző műfajokban valami eszméletlen mennyiségű könyvet. Női álneveken is, meg társszerzőként is, és kémkönyveket, krimiket, sci-fit is. Vérbeli grafomán volt, ennyi derült ki róla.)
Felfedezésemet megosztottam a német hölggyel is, aki cikkében kifejezetten arra kér mindenkit, hogy írjon neki, ha rájön, hogy ki ez a Benjamin Rochefort. Nos, a kapcsolatfelvétel megtörtént, és a hölgy nagyon örült, sőt, megkérdezte, hogy megemlítheti-e a nevem a honlapján. (Persze, hogy megemlítheti.)
Nos, ennyi volt az én kalandom Fanfannal - gondoltam, a regény megér annyit, hogy írjak róla egy posztot. Ahogy kutakodtam a neten, más Fanfan-regényeket is találtam, már persze említés szintjén, különböző szerzőktől, csak ezek nincsenek meg magyarul. De az nyilvánvaló, hogy egy népi hősről van szó, aki köré minden szerző olyan sztorikat kerekít, amilyeneket csak akar.
És hogy a végére azért jusson némi mozitörténelem is: a Fanfan-figura megihlette a rendezőket is, legutóbb 2003-ban Luc Bessont - bár nem ez a legjobb filmje, annak ellenére, azért Penélope Cruz miatt egyszer meg lehet nézni. Ez a film egyébként az 1952-es Királylány a feleségem remake-je, amelyben Gérard Philippe és Gina Lollobrigida vitte a prímet (lehet vitázni, ki a jobb nő, Gina vagy Penélopé), a rendező Christian-Jaque, aki az Alain Delon-féle Fekete tulipánt is rendezte. (Úgy tűnik, vonzódott a tulipánokhoz.) Létezik egy 1993-as Fanfan című film is tulipán nélkül), de ebben Sophie Marceau viseli ezt a nevet, és nem fiút játszik benne, vagyis a Fanfan kissé hímnős, ami azt illeti. Ahogy a tulipán is, ha belegondolunk.
Még egy érdekesség: a két könyv, amelyet a posztban említettem, két, teljesen különböző magyarázatot ad arra, hogy miként kerül egy férfi neve mellé a tulipán (ami a franciában ráadásul még nőnemű is). Az ifjúsági verzió szerint családi hagyomány, hogy minden férfinak adnak egy virágnevet, a Rochefort-féle magyarázat pedig az, hogy a francia hadseregben egy homályba vesző tradíció szerint a bajtársak az egységük legbátrabb, legcsibészebb katonáját illetik ezzel a nemhivatalos címmel. De nekem egyik magyarázat se tűnik túl hihetőnek. Tud valaki ebben segíteni? Francia folklórban jártas egyének, mondjuk? Vagy hadtörisek?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.