Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Már három poszt óta nélkülöznötök kell a Bibliát, most ezért bónuszként jöjjön egy "rövid" ószövetségi sztori a két, állítólag legősibb mesterség képviselőinek főszereplésével. Nem tartozik a legismertebbek közé, de szerintem zseniális, és számos értelmezési lehetőséget rejt. Remélem, élvezni fogjátok.
Történetünk kezdetének idején a zsidók már negyven éve vonulnak az egyébként meglehetősen kis kiterjedésű pusztában fel s alá, miután Mózes kivezette őket abból az Egyiptomból, ahová József jóvoltából kerültek. A frusztrált, egyiptomi hercegből avanzsált népvezér (ez lenne Mózes), aki ellen annyit lázadoztak az elégedetlenkedők (amúgy ki ne lázadt volna a helyükben, azt megnézném), eddigre végképp belefáradt a veszekedésbe és beadta a kulcsot. Egyébként nem jószántából, az Úr döntött úgy, hogy egyetlen férfiember nem léphet be az Ígéret földjére, akinek vannak személyes emlékei az elképesztő gazdag kultúrával rendelkező Nílus-menti civilizációról (a nők nem számítottak, meg akkor még bolyonghattak volna 30 évig, amíg az utolsó öregasszony is kiszenved). Isten ugyanis pontosan tudta, hogy ahhoz képest az a Kánaán, amit Ő kínál, elég kiábrándító. Az az eufemizmus, hogy tejjel és mézzel folyik, tulajdonképp azt a tényt igyekszik csak leplezni, hogy víz és kőolaj viszont nincs. De legyen csak az egyetlen viszonyítási pont a puszta. Merthogy annál szinte minden csak jobb lehet. Vagy mégse?
Persze szép dolog az ígérgetés, de nem ám úgy volt az, hogy majd minden harc nélkül a héberek ölébe hullik ez a csodálatos földdarab: meg kellett érte küzdeni. Másfajta vezéregyéniség kell egy céltalannak tűnő vándorláshoz és másfajta egy terület meghódításához: még szerencse, hogy Józsué személyében végre egy igazi katonát tudott kitermelni magából az egyébként leginkább állattenyésztéshez és lázadozáshoz szokott közösség. Hogy Józsué hol tanulta a hadviselés tudományát, arról nem szól a fáma, de olyan alap dolgokkal nagyon is tisztában volt, hogy megígért föld ide vagy oda, azért nem árt hírszerzőket küldeni az ellenséges területre. (Egyébként ezt az izgalmas tevékenységet még az Úr angyalai se vetették meg, ha még emlékeztek Szodoma történetére.)
Nos, a csúnyábbik nevén kémkedésnek becézett tevékenységre két bátor fiatalember vállalkozott. Feladatuk volt, hogy keresztül-kasul bejárják Kánaánt, de főleg Jerikót, és testközelből ismerkedjenek meg a helyi szokásokkal, épületekkel, utcákkal, terekkel, elegyedjenek beszédbe az emberekkel, szóval tegyék azt, amit a világtörténelemben a kémek mindig is tettek: alkalmazzák a HUMINT teljes eszköztárát. (Ez az eszköztár, ha jól sejtem, az évezredek során olyan nagyon sokat nem változott, és hiába a sok kütyü manapság, a legmegbízhatóbb infók még mindig helyben és személyes jelenléttel szerezhetők.)
A kémek örök ellenségei és játszópajtásai az elhárítás emberei: ha a hírszerző nem elég ügyesen álcázza magát, könnyen lecsap rá az elhárítás. Esetünkben is ez a szcenárió fenyegetett. A héber kémeket, akik sajna nem részesültek megfelelő, Delila ügynök kiképzéséhez hasonló felkészítésben (pedig néhány arkangyal biztos szívesen vállalkozott volna erre a feladatra, terepgyakorlatokkal és mindennel együtt), elég hamar kiszúrták. Így aztán, miközben a megfáradt fiatalemberek a helyi szokások testközelből való megismerésének parancsát követve egy jerikói prosti szolgáltatásait vették éppen igénybe, az elhárítás ügynökei jelentették a főnöküknek, hogy két kém jelenlétét észlelték, és az illetők jelen pillanatban hol tartózkodnak. Mivel épp besötétedett, és Józsué alaposan ellátta embereit megfelelő pénzeszközzel, valószínű volt, hogy a fiúk az egész éjszakára kibérelték a leányzó szolgáltatásait (no meg így nem kellett külön szállodát keresni és útlevél-bemutatással bajlódni), ezért az elhárítás szép nyugodtan lendült akcióba.
Nem ám Ráhábra törték az ajtót, mint valami bukfencmesterek, hanem udvariasan bekopogtak, majd nyomatékosan felszólították a lányt, hogy fejezze be, amit éppen csinál, és azonnal szolgáltassa ki két kliensét, mert ezek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ráháb ezt valószínűleg már úgyis sejtette, de valahogy mégse akarózott neki jó honleányként viselkedni. Vagy a srácok voltak nagyon meggyőzőek az ágyban, vagy a lány kapott isteni sugallatot, vagy csak szimplán ki nem állhatta a hivatalos közegeket, esetleg prostiként nem sok jóban lehetett része, vagy ennél alaposabb okai voltak a hazaárulásra (ezt még később kifejtjük), lényeg, hogy simán félrevezette az elhárítást.
A két srácot halkan felkísérte a tetőre és ott a kupacokba gyűjtött lenszár alá tuszkolta őket, majd ajtót nyitott és sajnálkozva előadta a meséjét, miszerint a két külföldi tényleg nála járt fizetővendégként, de még sötétedés és városkapu-zárás előtt távoztak. Az elhárítás nagy hibája az volt, hogy elmulasztotta az alapos házkutatást, lehet, hogy ebben Ráháb nem éppen szemérmesen takargatott bájai is szerepet játszottak. Esetleg még kényelmetlen utalásokat is tett az épp szolgálatot teljesítő tisztnek arra, hogy az milyen régen látogatta meg és ez neki mennyire rosszul esik. Majd hozzátette, hogy siessenek a kémek után, hátha még sikerül őket elkapniuk.
Miközben az elhárítás emberei lyukra vetődtek, Ráháb felment a tetőre, és tetszetős kis szónoklatban adta elő, hogy miért is követett el hazaárulást. Hivatkozott a 40 évvel korábbi, Vörös-tengeren való átkelésre (ő Sás-tengernek nevezi), mint félelmetes isteni jelre és határozottan állította, hogy a lélektani hadviselés sikerrel járt: Kánaán úgy fog a héberek ölébe pottyanni, mint valami érett gyümölcs. A kémek pedig szóról szóra el is hitték ennek az extrém tájékozottnak, valamint készségesnek tűnő, és nem utolsósorban roppant vonzó informátornak mindazt, amit mondott.
Annyi esze persze volt Ráhábnak, hogy ne adja ingyér a segítségét és az infókat, ott helyben üzletet is kötött a kémekkel: a hallgatásáért cserébe saját maga és egész családja számára sértetlenséget kért, amit a két srác meg is ígért. A megegyezés szerint a lánynak azt a jó vastag, vörös kötelet kellett a háza ablakára akasztania, amelyen a hírszerzőket leeresztette a városfalon kívülre: erről majd mindenki tudja, a bent lévők különleges védelem alatt állnak. (Nyugtassatok meg, hogy ez az ablakból kígyózó vastag vörös kötél nem csak bennem kelt némi képzettársításokat. És mint mindig, a festők mennyire imádják ezt ragozni...)
A szép Ráháb tanácsára, aki a jerikói elhárítás szokásaival mintha nagyon is tisztában lett volna, a kémek három napig a hegyekben húzták meg magukat, és mivel más dolguk nem volt, szorgalmasan álmodoztak a félbeszakadt gyönyörök folytatásáról. Nem tudom, csak a sok tiboru-blogos poszt hatása-e, de valami azt súgja, hogy ez a leányzó nem volt teljesen képzetlen ebben a kémkedéses játékban, és a jerikóiak nem véletlen bíztak benne olyan vakon, hogy hogy még a házkutatást is mellőzzék, meglehet, hogy eredetileg az ő téglájuk volt, azért lehetett ilyen jól informált az izraeliek birtokában lévő tömegpusztító fegyverekről (főleg a frigyládáról) és ezért volt ennyire fontos számára, hogy azonnal kibulizza magának a védettséget. Az is nagyon kapóra jött, hogy épp a városfalon lakott, micsoda stratégiai hely!
Ráháb látszólag szépen visszatért mindennapi teendőihez, valójában lázasan szervezkedni kezdett, hogy minden családtagja és csatolt része jó helyen legyen rossz időben, hírszerzőink pedig jelentették Józsuénak, hogy a gyümölcs megérett, szerintük eljött a támadás ideje. Nem hallgatták el az okos kis jerikói prosti szerepét sem, az meg milyen egy jó nő, nem csak a szexben ász, hanem még esze is annyi van, mint tíz másiknak együttvéve. Ettől még a sokat megélt, de igazi, urbánus hivatásosokkal kevés tapasztalatot szerzett fővezérnek is felcsillant a szeme, és mindjárt motiváltabb lett a hadművelet megkezdésére.
Nem szaporítjuk a szót: az Úr útmutatásainak köszönhetően egy újabb vízválasztási mutatvány során az egész nép átkelt a Jordánon, majd mindenki, aki csak szóba jöhetett, expressz körülmetélkedési eljáráson esett át, ugyanis a pusztában nem voltak megfelelő higiéniai feltételek ennek a gyakorlatnak a folytatásához, egy szent hadműveletet azonban mégse lehet fitymával felszerelkezve elkezdeni. A gyógyulás eltartott pár napig, de utána újult erővel láttak neki a világtörténelem egyik legfurcsább várostromának. Jerikó gyakorlatilag bevehetetlennek számított, de a zsidók spéci nem is próbálkoztak hagyományos módszerekkel. Itt az eddigi haditechnikában ismeretlen, de rendkívül hatásos akusztikus fegyvert alkalmaztak hét teljes napon át, valószínűleg olyan pusztító infrahangot sikerült előállítaniuk kürtjeikkel és a frigyláda segítségével, hogy az ledöntötte a városfalakat. Jó, hogy ez a technika csak az Úr különleges engedélyével volt hozzáférhető és egészen a XX. századig kellett várni, hogy újra felfedezzék...
Ahogy leomlottak azok a bevehetetlennek tűnő falak, a héberek beözönlöttek a városba, és nem igazán a genfi egyezmény szellemében viselkedtek az ott talált lakossággal... A Biblia szerint szó szerint mindenkit és mindent kiirtottak, nem csak az embereket mészárolták le, gyerekekkel és asszonyokkal egyetemben, de még a háziállatokat is levágták, ami végképp teljesen abszurd. És mindez az Úr kifejezett parancsára történt, nem saját kezdeményezésre! A Főnök ráadásul igényt tartott a teljes zsákmányra is, a pusztában táncoltatott, ízetlen mannán tartott, fárasztó vallási szabályokkal nyomorgatott és frissen megcsonkított szerencsétleneknek még egy kicsi sem juthatott az urbánus lét kényelméből.
Nem csoda, hogy akadt, aki nem bírt ellenállni a kísértésnek és lenyúlt egy nyomorult díszes babiloni köntöst. A korrupcióellenes harc bátor bajnoka, aki beköpte a bűnösöket Józsuénál, és direkt kiirtott pár ezret a saját harcosai közül puszta hisztiből, maga a Jóisten volt. (Megsértődött, mert a köntöst Tőle lopták el, noha a fene se tudja, mit kezd egy testetlen isten egy ruhadarabbal.) A rohadt korrupt tolvajt és egész családját (éljen a kollektív bűnösség elve) testületileg megkövezték. Olvassátok el Józsué könyvét, az értelmetlen pusztítás olyan krónikája, hogy a tálibok azóta is hiába igyekeznek felnőni hozzá.
Jerikóból tehát senki más nem maradt életben, csak Ráháb, és mindazok, akiket kiválasztott, a rokonsága, a szolgái, a barátnői, ha voltak. De nem csak szimplán megmenekült: ugyanis a korábban megismert hírszerző srácok egyike, Salamon, totálisan belezúgott és megkérte a kezét. Persze azzal a feltétellel, hogy a lány felhagy korábbi foglalkozásával, és a pogány istenek tiszteletéről áttér az Úr imádatára. Nem volt nehéz meggyőzni, amellett, hogy Ráháb korábbi klientúrája likvidálás útján amúgy is megszűnt, a lányban nagyon erősen működtek a túlélő ösztönök, meg Salamon családja se volt épp megvetendő: Júda házából származott (emlékszünk még rá? ott is volt egy érdekes, prostis história), és szép karrier állt a nemzetsége előtt.
Bizonyos források szerint egyébként Ráháb egyenest Józsué feleségévé avanzsált (lehet, hogy a fővezér belekóstolt a sokat ecsetelt örömökbe, ha már ilyen sikerrel kiirtotta a hasonló tudással rendelkező szerencsétleneket), de a családfák szerint Salamon kaparintotta meg a nőt. Az ő közös gyerekük lett Boáz, akiről még ejtünk majd néhány szót egy későbbi posztban. Mindenesetre Ráháb Dávid király közvetlen őse, és mint ilyen, Jézus családfájában is szerepel. Jámbor zsidó és keresztény szerzők egyaránt kísérletet tettek arra, hogy tagadják a prosti Ráháb azonosságát a Jézus-féle vérvonalon virító Ráhábéval, de minden jel arra mutat, hogy itt nincs tévedés: más erkölcstelen fehérnépeket (Támár, Betsabé) is előszeretettek alkalmaz az Úr, ha úgy tartja kedve - miért csak az erkölcstelen férfiakat engedné érvényesülni? Én jobban aggódnék azon, hogy hány testvérgyilkos, zsarnok és háborús bűnös van a felmenők között, mint hogy hány prosti és hírszerző. Úgyhogy a jövőben ehhez tartsátok magatokat, ha valaki altesti munkásnőnek becézné valamelyik nőrokonotokat: jó társaságban vagytok.
Végül arra lennék kíváncsi, ti hogyan értelmezitek Ráháb szerepét ebben az egész katyvaszban. Vajon jámbor, istenfélő nő volt, aki megbánta korábbi parázna életét? Esetleg opportunista hazaáruló? A jerikói elhárítás téglája, aki átállt, mikor látta, kinek a kezében vannak az igazi fegyverek? Talán csak első látásra beleszeretett későbbi férjébe, Salamonba, és nem volt szíve kiszolgáltatni őt? Vagy több verzió igaz egyszerre? Szavazzatok! Ha tetszett a poszt szívesen kapnátok értesítést a facebook-on a következőről, ne felejtsétek el lájkolni az oldalt! Köszönöm.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.