Biztosan sokan ismeritek Lion Feuchtwanger egyik leghíresebb regényét, A csúnya hercegnőt. Kamaszként én is elolvastam, megmozgatta a fantáziámat a ronda nő téma, de csak most, a napokban néztem utána a történelmi hátterének, mert úgy esett, hogy megkértek, derítsem ki, ki a leghíresebb tiroli nőalak, akinek az irodalomhoz is köze van. Nos, jelentem, megtaláltam, és mivel egyrészt van némi kötődésem ezen osztrák tartományhoz (kilenc hónap Innsbruck ifjúságom hajnalán), másrészt rendkívül érdekes a sztori, úgy döntöttem, posztot írok belőle.
Feuchtwanger ugyebár arra építette az egész regényét, hogy Tiroli Margit, a független Tirol utolsó uralkodója valóságos szörnyszülött volt (legalábbis majompofájú). Elképzelhetitek "csalódásomat", mikor kiderült, hogy Margit egyáltalán nem indulhatott volna a "női Quasimodo" cím birtoklásáért, sőt, mitöbb, a korabeli krónikások (akik ugye még látták és nem csak fantáziáltak vele) kifejezetten szemrevaló fehérnépként írják le. De akkor mégis, honnan a tévhit, amelyet Feuchtwanger is táplált a maga regényével? Vagyis: hogyan lett egy szép és talpraesett, az író által is rendkívül okos asszonyként ábrázolt figurából Lewis Carroll csodaországbeli Borsos hercegnőjének horrorfilmbe illő mintaképe?
Margit (Margarete) 1318-ban született, Karintiai Henrik herceg lányaként (Henrik névleg még a cseh királyi címet is birtokolta, de már rég nem ő volt a cseh király), és már tizenkét éves korában rálőcsöltek egy vőlegényt, bizonyos luxemburgi Jan Jindřich-et, magyarul János Henriket, aki amúgy a valóságos cseh király fia volt. Az üzlet annyiból állt, hogy ha a német-római császár szabhatja meg, ki legyen a lány férje, akkor női ágon örökölhető lesz a hercegi cím és Tirolt nem kebelezi be egyik szomszédja sem. Mindig nagy córeszt jelentett a monarchiák számára, ha egy-egy hercegnek, királynak nem jött össze a fiúörökös, nos, ebben az esetben is ez volt a probléma, és a kis Margit itta meg a levét. Senki sem gondolta volna még ekkor, hogy valaha az ő angyali arcocskájával riogatják majd a purdékat.
János Henrik szerencsétlen nyolc éves volt, mikor elvette Margitot, és a két gyerek sose bírta egymást. Az mondjuk elég nehezen fér a fejembe, hogy ha valaki ilyen kicsi korában német nyelvterületre kerül, hogy bírja megállni, hogy megtanulja legalább valamelyik helyi dialektust, de János Henrik képes volt erre a truvájra, le a kalappal. Ez azonban még semmi: mániává fejlesztette, hogy négy évvel idősebb feleségét időnként fizikai agressziónak vesse alá (magyarul csípett, harapott és karmolt), ha nem lett volna herceg, simán javító- nevelő intézetbe küldik, de így csak baromira megutálták. (Tudom, végül is mit lehet várni egy kölyöktől, akit ennyire fiatalon elszakítanak az egyébként teljesen labilis anyja mellől, de akkoriban Vekerdy Tamások még nem osztogattak tanácsokat a gyereknevelés tekintetében - meg a nagypolitika amúgy is felírta volna mindezt.)
Margit 17 éves volt, mikor meghalt az apja, és megörökölte a hercegi trónt, a rosszcsont JH meg potom 13, de JH úgy kezdett viselkedni, mintha maga a német-római császár és a római pápa lenne perszonálunióban. Közben bemasírozott Tirolba JH bátyja, Károly is, aki később valóban német-római császárként lett ismert (IV. Károly): ő hat nyelven beszélt folyékonyan és nőcsábász hírében is állt, úgy mellesleg, noha csak 19 éves volt ekkor. Megpróbálta magához ragadni, na nem Margitot, hanem a kezdeményezést, és kedvenc cseheivel árasztotta el a hercegi udvart, ami a virtigli tiroliaknak nem igazán smakkolt.
Addig húzták ezek a luxemburgi cseh-keverékek a tiroliak és karintiaiak idegeit (osztrákok akkor még nem voltak), amíg az alpesieknek tele nem lett a hócipőjük és az összes túrabakancsuk, és Margit ki nem rúgta 19 éves férjecskéjét Tirolból, pontosan 1341 mindenszentek napjára időzítve az akciót. Persze nem volt elég csak úgy kirúgni, ha azt akarta, hogy pocsék házasságukat érvénytelenítsék és másik házasságot köthessen (valakivel, aki mondjuk nem csípi és harapja, csak, ha neki is úgy tartja kedve, bizonyos intim alkalmakkor), le kellett tennie a nagyesküt, hogy JH soha nem kufircolt vele életében - ami nyilván csak annak tudható be, hogy impotens a szerencsétlen (és nem a lány rondaságának, mint mondtuk: nem volt ronda).
Margit nem sokat lacafacázott, amúgy 24 évesen tényleg épp ideje volt, hogy valaki elvegye a szüzességét, ha az korábban tényleg nem történt meg (de hát ki tudja az igazat?), és 1342-ben Róma tiltakozása ellenére (amely persze nem fogadta el, hogy a JH-val kötött házasság érvénytelen), iziben férjhez ment a nála 3 évvel idősebb (és már özvegy) Brandenburgi Lajoshoz (itt alább), aki bajor lévén elég tűrhetően beszélt németül. Lajos apja is német-római császár volt egy időben, de ez a cím se életfogytiglan tartott: ellenében választották meg a már említett Károlyt, de a nagypolitikába most ne menjünk bele mélyebben. A lényeg az, hogy minden szomszédnak Tirolra fájt a foga.
VI. Kelemen pápa nem volt éppen elragadtatva az újdonsült párocskától: Brandenburgi Lajos már korábban is kihúzta nála a gyufát, Margit első házasságát érvényesnek tartotta, ráadásul Margit és Lajos még harmadfokú rokonok is voltak, ami vérfertőzésnek számított (hacsak maga a szentszék nem adott felmentést, vagyis, ha akarom, vérfertőzés, ha nem akarom, nem az, jó játék), az ifjú pár nem nagyon remélhette, hogy egyhamar törvényes lesz a házasságuk. Ez azonban nem tartotta vissza őket attól, hogy jól elhálják. Mire a pápa kiátkozta egész Tirolt. Margit nem bánta, és gyerekeket szült, mire fel több egyháztudós is fellépett az érdekében, például az Occam borotvája-elv szülőatyja, William Ockham is. Hát nem egyszerű? - Isten azt a házasságot támogatja, amelyből születik gyerek is, oszt jónapot.
1347-ben Margit korábbi sógora, a már említett Károly megpróbálta megostromolni Tirol várát (alább látható), de ez nem volt valami jó ötlet, nem is sikerült bevennie. Mérgében aztán lazán felgyújtotta Meránt és Bozent. De mikor német-római császár lett, megvonta a vállát, és békét kötött Margittal és Lajossal, végül mi egy kis családi csetepaté meg városgyújtogatás a császári cím mellett?
1348-ban, vagyis hét évvel azután, hogy hőn szeretett felesége kihajította Tirolból, János Henrik a buksijához kapott és maga kezdeményezte a pápánál, hogy érvénytelenítsék Margittal kötött házasságát. A bátyusnak, Károlynak ugyanis, akinek sikerült megszereznie a német-római császárságot, ugyanazzal a kellemetlenséggel kellett szembenéznie, mint egykor Margit apjának: nem volt fiú örököse. Gondolta, majd az öcskös összehoz egy-két kiscsókát, de azoknak persze legitim házasságból kellene születniük, márpedig ehhez az első házasság érvénytelenítésére van szükség. (Kész csoda, hogy az angol VIII. Henrik előtt senkinek nem jutott eszébe seggberúgni Rómát, amiért annyira bonyolulttá tették a válást - tudom, ők ezt soha nem nevezték volna válásnak, inkább lehazudták a csillagokat az égről.) Az tiszta sor volt, hogy ha se Károlynak, se JH-nak nem jön össze az életerős pasi örökös, akkor Károly összes cseh birtoka vejére, a Habsburg IV. Rudolfra száll, és ezt persze egyikük sem akarta.
Nem volt egy sétagalopp felépíteni az érvelést, hogy miért is kell annulálni azt az első házasságot. JH kínjában nem csak azt ismerte el, hogy nem nyúlt soha Margithoz (már szexuális értelemben), de még hosszasan bizonygatnia kellett, hogy impotens, noha csak Margittal kapcsolatban, mert mással működik a szerszám, nincs egy szál gond se - itt kénytelen volt bevallani, hogy házasságot tört, hiszen másképp ugyan honnan tudta volna, hogy más nővel tud-e teljesíteni, ha egy örökkévalóság óta Margit férje volt. Végtére is azt a magyarázatot adta elő, hogy feleségét (exét?) csak azért nem tudta megkettyinteni, mert testvéri érzelmeket táplált irányában (biztos a harapás is csak a testvéri érzelmek megnyilvánulása volt).
A nagy csűrés-csavarásnak meglett az eredménye, 1349-ben végre érvénytelenítették Margit és JH házasságát, amely tényleg csak nyűg volt minden résztvevőnek. (Csak, hogy JH-nak is megadjuk, ami jár, később látványosan igazolta, mennyire nem impotens: Margit után még háromszor megnősült, a második feleségétől hat legitim gyereke született, és, ki tudja, miért, tán, mert olyan kicsi volt a házassági piac, a harmadik felesége Tiroli Margit menye, egy szintén Margit nevezetű hölgyemény lett! Azért mutassatok valakit, aki képes elvenni az elvált neje fiának özvegyét, szerintem elég spéci teljesítmény.)
Hősnőnk második házasságát persze még évekig nem ismerték el Rómában, csakazértsem: 10 kemény évbe telt, míg a soron következő pápa, VI. Ince bedobta a törölközőt, de már ez se sokat segített: Margit férje két évre rá meghalt, és a hercegnő egyetlen fiát is elvesztette (ugyebár ennek a fiúnak az özvegye lett JH 3. felesége), így végül Tirol a Habsburgok kezére került. (Nem hiába a közmondás: Bella gerant alii, tu, felix Austria, nube! Háborúzzanak csak mások, te, boldog Ausztria, házasodj!) 1363-ban a hercegnő visszavonult az uralkodástól, a már említett IV. Rudolf (az a bizonyos Habsburg) pedig örökre megtiltotta neki, hogy visszatérjen az alpesi tartományba. Margit Bécsben töltötte maradék éveit, 1369-ben, 51 éves korában halt meg.
Mindez szép és jó (bár a tiroliaknak mégse), viszont még mindig nem tudjuk, mi a fenétől lett a szemrevaló Margitból vasorrú bába. Nos, úgy tűnik, hogy szimpla nyelvi természetű félreértésről van szó.
Margit ugyanis a Maultasch melléknevet kapta - a keresztségen kívül. Hogy mi a fene az a Maultasch, azt nem olyan egyszerű megmondani. Szó szerint ugyebár van a Maul (=pofa) szó, meg a Tasch(e= táska). Amúgy manapság egy ravioli-szerű tésztaételt neveznek így. De a XIV. században a szó még szimplán ribancot jelentett, és gondolhatjuk, hogy nem a tiroli történetírók illették ilyen epiteton ornans-szal hősnőnket. Szóval, az 1300-as években a pápai és cseh bulvársajtó Ribanc Margitnak becézte a hercegnőt, az 1400-as években ebből (mivel a szó eredeti, bulvár jelentését már nem értették), valami olyasmi lett, hogy táskapofájú, és a lehető legijesztőbb ábrázolások születtek a rettentő rondának képzelt Margitról, aki ezt igazán nem érdemelte meg. Mindenesetre így vonult be a Grimm-mesékbe, és Feuchtwanger regényébe is, és így lett belőle Carroll könyvében, az Alice-t riogató borsos hercegnő mintaképe is.
Igazán örülhetünk, hogy a digitális fotózás korszakában ilyesmi velünk nem történhet meg, kivéve, ha nagyon rossz napunkon kap le egy paparazzo, vagy viccből photoshoppolják a fizimiskánkat. De ez ilyen egyszerű halandókkal, mint egy mezei blogger, úgyse történik meg.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
