Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Dávid király tehát elég kellemetlen helyzetbe került, mikor Betsabé megüzente neki, hogy eredményre vezetett a sok kufircolás, és gyereket vár (lásd előző poszt). Nem, mintha szokatlan szituáció lett volna a király számára, elég termékeny volt pasiként is, nem csak költőként és hadvezérként, tehát olyan nagyon nem lepődött meg, bár nem csodálkoznék, ha néhány, nem éppen zsoltárba illő szó hagyta volna el fogai kerítését, csak úgy off-record.
Persze összehívott egy kisebbfajta vezetői értekezletet a belső stáb számára (az ügyeletes lelkiismeret, Nátán próféta lemaradt a meghívottak rövid listájáról), és felvázolta a tényállást: gáz van. Mit tegyünk? Dávid leszögezte, hogy cserbenhagyásról szó sem lehet, annál jobban csípi Betsabét, tehát valamit ki kéne találni, hogyan mentse meg a megkövezéstől. (Akkoriban nem egyszerű válóper várt egy házasságtörő asszonyra.) A think tank végül arra jutott, hogy hívatni kell a mit sem sejtő férjet, és finoman értésére adni: most a nemzetstratégia úgy kívánja, hogy ő teljesítse házastársi kötelességét, a frontot addig majd tartják a bajtársak. (Mint tudjuk, a gyerekvállalás nem magánügy, szóval parancsra is mennie kell a dolognak.)
Dávid tehát futár útján (a műholdas telefont még nem találták fel) megüzente Uriás parancsnokának, Joábnak, hogy haladéktalanul küldje a hettitát az udvarba, jelentéstétel céljából. Uriás ugyan nem értette, mi ez a nagy megtiszteltetés, de persze lóhalálában ment és jelentett, Dávid meg úgy tett, mintha nem tudna már mindent kívülről a profi futártól. Aztán virtuális buksimogatásban részesítette alattvalóját, majd barátian azt ajánlotta neki, hogy menjen haza és mossa meg a lábát. Mielőtt még felhorkannátok, micsoda bunkóság ez, hát Dávid büdös lábúnak titulálta a hettitát, nyugodjatok meg, ez csak afféle eufemisztikus utalás volt arra, hogy meg kéne döngetni az asszonyt. Igen, akkoriban még ilyen szemérmesen bírtak beszélni (no, nem csak így...)
Ráadásul még mindenféle ajándékokkal is traktálták Uriást a király szolgái, amit szegény fószer végképp nem fogott. Mi történhetett, hogy egyszerre ilyen nagy kegyekben részesül? Valami nem kóser, az tuti. Lehet, úgy okoskodott, éppen próbára teszik a lojalitását, vagy korrumpálni akarják (igen, azt akarták), de mivel nem magyar politikus volt, ezt nem hagyhatta, úgyhogy hazamenetel és "lábmosás" helyett a palota kapuja előtt ütött tábort, mint valami szakadt hajléktalan, és a király szolgáival együtt aludt. Erre is találhatunk több magyarázatot: és mi van, ha jobb szerette a férfitársaságot, mint a kötelező szexet az asszonnyal? Vagy fejben megvolt neki, mikor tartja Betsabé a piros betűs ünnepeket, és tudta, hogy úgyse lenne szex, akkor meg minek - úgy látszik, a "csak látni akartam, hogy jól vagy-e" jellegű bekukkantás nem játszott. (Még az sem kizárt, hogy egy jóakarója megsúgta neki, mi a valódi tényállás...) Persze, lehet, hogy csak szimplán jámbor és hazaszerető honpolgár volt, kissé bigott ugyan, de jóravaló, csak hát az isten s lúzernek teremtette.
Lényeg, hogy a királyi ajánlás ellenére nem látogatta meg az asszonyt. Persze rá volt állítva egy figyelő, és jelentette is másnap Dávidnak, aki egész éjjel a körmét rágta (mert akarta is, meg nem is, hogy Uriás megrakja a nejét), hogy nem volt lábmosás egy szál se, mitöbb, mindenféle tiszálkodás nélkül feküdt le a jóember az udvaron aludni. Dávid hívatta és kérte a magyarázatot. - Fiacskám, nem megmondtam világosan és érthetően, hogy menjél haza LÁBAT MOSNI? Mi ez a parancsszegés? Mire a szemtelenje képes volt azt válaszolni, hogy a Frigyláda kempingben lakik, a parancsnoka, a bajtársai, meg az anyámkínja is a szabad ég alatt hál, úgyhogy ő tuti nem fog lábat mosni, inkább marad mocskos. Mocskosan meg nem lehet nővel hálni, mint tudjuk. (Ők még tudták legalábbis.)
Na jó, majd lesz ez még másképp is, gondolta Dávid, akkor leitatlak. Hátha tintásan mégiscsak kedved támad lábat mosni, a fene a jó dolgodba. Még a végén nekem teszel szemrehányást, hogy nem sátorban lakom és nem a szabad ég alatt alszom, meg kufircolok a nejeimmel. Na jó, leginkább a tiéddel. Pofátlan tuskó. De persze a leitatás se jött be, Uriás makacs volt, mint az öszvér, és az ilyen emberekre nem vár semmi jó, mikor ujjat húznak a maffiával - akarom mondani a zsidók királyával. Betonba mondjuk nem öntik, mert van ennél sokkal egyszerűbb módszer is, főleg, ha úgyis frontharcosról van szó, csak olyan helyre kell állítani, ahol az ellenség biztosan elvégzi a piszkos melót. Dávid magával Uriással vitette el a saját halálos ítéletét, amelyet haladéktalanul végre is hajtott a parancsnok, majd a futár szájába rágta, szó szerint mit mondjon a királynak: el ne felejtse megemlíteni, az a bizonyos hettita csóka is elesett mindenki legnagyobb sajnálatára, Dávid meg cinikusan visszaüzente, hogy rá se rántsanak, a háború már csak ilyen, vannak járulékos veszteségek. Ezzel a probléma meg volt oldva, Betsabé szabad asszonynak számított.
Persze nagy ostobaság lett volna azt hinni, hogy Dávid, akármennyire is az Úr kedvencének számított, megúszhat egy ilyen sorozatot anélkül, hogy benyújtanák neki a számlát. Ezzel minden bizonnyal az érintett is tisztában volt a lelke mélyén. Betsabé annak a rendje és módja szerint meggyászolta a férjét, hogy őszintén-e vagy csak kötelességből, ki tudja már azt, minthogy az sem világos, sejtette-e, tudta-e, milyen része volt a szeretőjének Uriás hősi halálában. Mindenesetre a gyászidő leteltével Dávid feleségül vette (ne feledjük el, ő volt sorban a 8.) és Betsabé problémamentesen megszülte első közös gyereküket - természetesen egy fiút.
Az Úr csak erre várt - mert a timingra mindig nagyon adott. Mindjárt utasította Nátán prófétát, hivatásos szóvivőjét, hogy álljon a király elé egy cseles példabeszéddel, és húzza be a csőbe: mondja csak ki Dávid önnönmagára az ítéletet. A példabeszéd egy rohadt gazdag birkatenyésztőről szólt, aki, mikor vendég érkezett hozzá, sóher módra nem a saját juhaiból vágott le egyet, hanem a szomszéd szegény ember egyetlen báránykáját konfiskálta és tálalta fel különlegesen elkészítve. (Talán nem egészen ilyenformán, mint ebben a birkafejes posztban, de biztos az is nagyon finom volt.) Dávidnak valahogy nem esett le, hogy ez egy mese, és nagy felháborodva kijelentette, hogy a szemét nagytőkés gazdag, aki ezt csinálta, megérdemli, hogy kinyiffantsák, de előbb azért kártérítésként fizessen a csóringernek négyszer annyit, mint amennyit a bárány ért - mert a veszteség érzelmi oldalát is figyelembe kell venni.
Nos, a ravasz Nátán csak ekkor tért át tulajdonképpeni mondanivalójára, és fejtette ki, hogy az Úr mennyire pipa kedvencére, és Dávid mennyire hülye, ha azt hitte, hogy ezt megúszhatja szárazon. Pedig, ha szépen kéri, az Úr még egy egész sereg rúdtáncosnőt is a rendelkezésére bocsátott volna, mert ilyeneket jutányos áron lehet kapni, na de más barikáját elvenni, az nem járja. Csak, hogy tudja: ettől kedve nem lesz nyugta az életben soha többé, a családon belüli erőszak úgy fog burjánozni a gyerekei között, hogy nincs az a távoltartási törvény és rendőrség, amely elejét vehetné a botrányoknak, mindenféle válogatott tragédiák fogják érni, csak nehogy azt higgye, hogy holmi zsoltárpengetéssel meg Frigyláda-vonultatással majd elfeledteti a házassátörést és a bérgyilkosságot. Az Úr nem valami rövid memóriájú választópolgár egy féldemokratikus félázsiai országban, neki nem lehet bemesélni, hogy növekedik a gazdaság, mikor csökken.
Nem mondhatnám, hogy nem fekszi meg a gyomromat, ami ez után következett: az Úr ugyanis bejelentette, hogy Dávidnak ugyan nem kell meghalnia, de az ártatlan kiscsókának, akit Betsabé szült neki, igen. Dávid próbált egyezkedni, böjtölt és ostorozta magát, hátha az Úr visszaszívja, amit mondott (sose volt szokása, amúgy), de nem, pár napos csesztetés után a szerencsétlen gyerek beteljesítette a sorsát. Hogy Betsabé ezt hogy élte meg, nem tudjuk, de kábé azért el lehet képzelni. Ha a csábítás beetetés volt valóban, akkor most a lehető legrohadtabb büntetést kapta. Dávid nem gyászolt: miután egy hétig könyörgött Urának, hogy hagyja életben a gyereket és az nem hagyta, megmosakodott, imádkozott egyet, megkajált, és bement Betsabéhoz, hogy megvigasztalja. Ez a vigasztalás aztán olyan jól sikerült, hogy kilenc hónapra rá megszületett Salamon - akinek az egészségéért már nem kellett rettegni. Sőt, mitőbb, felnövekedve igencsak túltengett benne az egészség.
Eddig a sztori - legalábbis a sztori bennünket érdeklő része. Betsabéről legközelebb csak akkor esik szó, amikor Dávid 40 év uralkodás után haldoklik és a fiatalka Abiság melengeti a király kihűlőben lévő testét, (itt ugyancsak nem megyünk bele abba, hogy ez a feladat milyen lehetett Abiság számára). Betsabé kiharcolja, hogy az ő fia, Salamon legyen az új király, noha épp elég jelölt és önjelölt volt a posztra korábban is: a testvérgyilkosságok és lázadások ecsetelését most hanyagoljuk, megjegyezve, hogy a PR-osoktól később bölcs melléknevet kapott Salamon se volt az a ma született bárány típus. Mindenesetre mégiscsak az a gyerek győzött a számos jelölt közül, akinek a szülei nem éppen jámbor és istenfélő módon estek egymásnak szerelmük hajnalán.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.