Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hosszú hallgatás után ismét itt vagyok, hogy meséljek nektek a tavaly december 12-iki szavazás győzteseiről. Igen, ilyen régen volt már az a szavazás... Tudom, tudom, ne is mondjátok.
Noha saját szememmel láttam olyan egyetemistákat, nem is egyet, akik nem hallottak még Artúr királyról (és nem a legrosszabb hírű egyetem kommunikáció szakán bújtak meg), azért én feltételezem,hogy az olvasók nagy részének mond ez a név valamit. Plíz, ne cáfoljatok meg! Gondoljatok Sean Conneryre például [itt, balra], ő nem csak James Bondként alakított, hanem Artúr királyként is. De a feldolgozások garmadájáról majd a sztori végén regélünk. Előre bocsátom, hogy megint sorozatot nyitok, úgyis régen volt már benne részetek (és nekem zöld gyepem sincs): tessenek türelemmel lenni, a mese megérdemli a figyelmet.
Még annyit elöljáróban: a sok-sok Artúr-regényből én egyet választottam, és NEM Sir Thomas Mallory művét (tán ez számít Magyarországon legismertebbnek), hanem a francia Chrétien de Troyes Lancelot, a kordé lovagja című verses regényét. Mégpedig azért, mert a mi szexcsatás szemszögünkből ez a legérdekesebb, főhőse nem Artúr, sőt, mitöbb... (De erről később.) Ráadásul létezik magyar fordítása, Vaskó Péter tollából, bár kapni már sehol nem lehet, esetleg könyvtárból beszerezhető.
Kezdjük Artúr királlyal, akinek születése külön posztot érdemelne, ha nem lenne egy égbekiáltó plágium. (Azt most nem feszegetjük, hogy milyen történelmi alak rejtőzhet a háttérben, és mikor élhetett...) Tessék odakattintani Herkules születési sztorijára, és kicserélni a neveket, oszt megvan a forgatókönyv. A rövid változat: Uter Pendragon szemet vetett a csinos és előkelő, ámde férjezett Ygraine úrnőre, és mikor annak férje épp háborúban fáradozott, Uterünk Merlin, a mágus hathatós segítségével a férj képében hazatért, és befeküdt az asszony ágyába. Nos, ennek a Mission impossible-féle hancúrnak az eredménye lett Artúr, akit Merlin előre elkért az apától (bánta is az, mi történik a fiával). Persze, nem minden verzió szerint ilyen kalandos a király származása, de ez a legelterjedtebb, meg amúgy se arról vagyok híres, hogy az erkölcsösebb változatokat mutatom be nektek.
Artúr tehát Merlin hatalmába került, aki mindjárt átpasszolta családos haverjának, Hectornak, mert annak épp akkor született gyereke, így volt egy szoptatásra alkalmas felesége, márpedig egy jövendő királyt ne szoptasson holmi cselédlány. Mivel azonban Keu-t, Hector fiát is szoptatnia kellett valakinek, neki csak egy szimpla dajka jutott, ezért is lett olyan elvetemült és szemtelen, hencegő gyáva kukac, amilyen... Mivel pedig Artúr úgy vélte, hogy az ő hibájából nem vált rendes nemesemberré (a nemesség az anyatejjel költözik belénk, bizonyám), minden szarságot megbocsátott neki később. De tényleg mindent.
Nos, mikor Artúr pubertáskorba ért, és néha már nedves volt a lepedője éjszaka, eljött érte Merlin, hogy kihúzasson vele egy bizonyos kardot egy bizonyos kőből, mert a jövendölés szerint azt illette az időközben elhalálozott Uter Pendragon trónja, aki a kardot (biztos sejtitek, hogy ezt a szúró vágó fegyvert Excalibur névvel illették) kihúzza. És lőn. (Ebben az artúri világban nem úgy van az ám, hogy holmi jöttmentek elorozhatnak egy kardot vagy kalandot annak igazi tulajdonosától, lopásbiztos rendszerrel felszerelt kalandokat meg csak az eleve elrendelt VIP-ek élhetnek át.) Artúr tehát megszerezte a trónt, és volt hozzá vagy tizenhat éves. Bizonyos rossznyelvek szerint ekkor anyja, Ygraine törvényes lányával (vagyis a félnővérével), Morganával vérfertőző kapcsolatba keveredett, és így született Mordred, aki végül a vesztét okozta, de más változatok Morderdet szimpla unokaöccsnek tekintik. Ennyi egyelőre elég Artúrból. Ugorgyunk.
A jövendő szerelmi háromszög női szereplője Ginevra (Guinevere vagy Gwenhwyfar, nevének jelentése valószínűleg fehér tündér vagy fehér varázslónő). Elég keveset tudunk róla (inkább a nevének etimológiáját boncolgatják, mint a jellemét), apjának Leodegrance királyt tartják, anyja névtelen marad, de nem is igazán fontos a származása, lényege inkább az, hogy a kísértés eszköze és alakja összefonódott a házasságtörés fogalmával. Van, aki szerint Ginevrát Lancelot nem igazán csábította el, csak plátói szerelem dúlt közöttük (na, persze), és van olyan változat is, amelyben nem Lancelot, hanem Mordred a csábító, vagy egymás után mindkettőnek megvolt, hogy jól meg legyen keverve a sztori. De valamiféle, az egész királyság sorsára kiható csábulás mindig szerepel a történetben.
Artúr és Ginevra házasságáról nem sok derül ki, a sok-sok változat egyikében sem tűnik valami fontosnak, hogy ők mit is éreztek egymás iránt, az azonban elég nyilvánvaló, hogy nem valami nagy szerelmi fellángolás alapján bútoroztak össze, mindenesetre az, a némely modern feldolgozásokban megjelenő ábrázolás, hogy Artúr jóval idősebb lett volna a feleségénél (és ez egyfajta felmentést adna az asszonynak), korábban nem szerepel: Artúr fiatalon vehette el Ginevrát. A házasság amúgy gyermektelen marad szinte minden létező változatban, ami azért is érdekes, mert a másik híres, általunk már részletesen bemutatott középkori szerelmi háromszög női főszereplője, Izolda ugyancsak gyermektelen, se a férjétől, Márktól, se a szeretőjétől, Trisztántól nem esik teherbe. Ginevra ebben is hasonlít Izoldára.
Most pedig jöjjön Lancelot, a par ecxellence lovag, minden nő álma, a pasi, akit nem lehet fölülmúlni szerelmi őrületben, kitartásban, engedelmességben, hűségben és főleg hülyeségben. Teljesebb nevén Lancelot du Lac, a Tó Lancelot-ja, az ellen-Trisztán. Chrétien de Troyes, aki az általunk ugyancsak megénekelt Aquitániai Eleonóra királyné lányának, Marie de Champagne-nak volt udvari költője - akkoriban még megbecsülték a jó szakembereket a pénzes szponzorok - a francia elitet többek között ezzel a szerelmi sztorival igyekezett szórakoztatni. Nagy fejtörést okozhatott szegénynek a szerelem és a házasságtörés mibenléte, bár az is lehet, hogy a szponzora jelölte ki számára a témát. Akárhogy is volt, a korábban szinte ismeretlen Lancelot-figurából központi jelentőségű szereplőt kreált, aki után azóta is sóhajtoznak minden idők középkorkutató hölgyei...
Lancelot-ról volt már szó a fiáról, Galahad-ről (Galaaz-ról) illetve inkább ágybéli teljesítményéről megemlékező posztban, merthogy a kis Grál-lovag se akárhogy jött létre, de ezt olvassátok el ottan. Ami Lancelot-t illeti, őt se a saját anyja nevelte fel, jobb körökben ez úgyse divat, hanem egy varázslónő, a Tó Hölgye [itt, balra], aki elcsaklizta a srácot édesanyjától, Elaine-től, miközben az sebesült férjével, Bannal volt elfoglalva). A Tó Hölgye küldi Lancelot úrfit Artúr udvarába, ahol mindjárt nagyszerű karriert fut be: egyrészt bekerül a crème de la crème-be (azaz helyet szorítanak neki a demokratikusnak is nevezhető kerekasztalnál), másrészt magára vonja a főmufti nőjének (nejének) a figyelmét, és esetleg - esetleg - az ágyába is bebocsáttatást nyer.
Részletekkel legközelebb jövünk, addig is szép tavaszkezdetet mindenkinek!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.