Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Szokatlan témával jelentkezem karácsonyra, már a blog szempontjából kissé szokatlan, hiszen a Diótörő nem mítosz és nem is középkori legenda, hanem, ahogy gyerekkorunkban olvastuk: ETA (vagyis Ernst Theodor Amadeus) Hoffmann, a XVIII-XIX. század fordulóján élt zseniális író (és nem mellesleg zeneszerző) meséje. Mese habbal, cukormázzal, tortával és csingilingivel, de ha egy kicsit közelebbről megnézzük, tiszta horror, no és szex. Persze, a maga áttételes, rejtett módján.
A témának azon kívül, hogy karácsonyhoz annyira hozzátartozik itt, Közép-Európában, mint Mária, a Kisjézus és a jászol (hiszen a mese karácsony este kezdődik), két dolog is aktualitást ad. Az egyik magyar vonatkozású: egy új Diótörő-átirat Horváth Viktor tollából (Jelenkor), a másik egészen nemzetközi, bár magyar vonatkozása is van: a Diótörő 3 dimenziós filmváltozata. Őszintén megvallom: a verset még kéziratban úgy olvastam valamikor, a filmet pedig még nem láttam. Az előzetes nem tetszett annyira (egy adag akciófilm, egy adag Pinokkió, rengeteg, állatnak maszkírozott színész - ha valamit, akkor ezt kifejezetten nem szoktam szeretni), de nem zárom ki, hogy valamikor majd megnézem. Egy dolog azonban közös a két, idén megjelent feldolgozásban: elég horrorisztikusra sikeredtek.
Ez az ábrázolásmód nem áll messze az eredetitől, egyébiránt, és ez nem is baj. Hoffmann értett a borzongatáshoz, és a kétértelműséghez. Hogy a két gyerekmesének titulált műve (a másik Az idegen gyermek) mennyire való kiskorúaknak? Csak annyira, amennyire a Piroska és a farkas, a Csipkerózsika, A szépség és a szörnyeteg, meg hasonló népmesék. Kár, hogy a legelterjedtebb verzióban, a balettben, amely szinte kiiktatta mára Hoffmannak még a nyomát is, nincs szöveg (persze, melyik balettben van?), sőt, a sztori is eltűnik szinte teljesen: Csajkovszkij ifj. Alexandre Dumas átiratából dolgozott és elsősorban amúgy hollywoodi módra, a látványra és a szirupra ment rá. Bábszínházban is úgy láttam csak előadni, hogy Csajkovszkij zenéje szólt egész idő alatt (amit egyébként imádok, az egyik legismertebb részlet itt alább az Orosz Állami Balett előadásában), ezzel egy bajom van, hogy az eredeti mondanivalóból nem marad szinte semmi.
Az alapszitu valószínűleg mindenkinek rémlik, aki valaha látta a balettet: polgári otthon, karácsony este, egy kisfiú és egy kislány várja, hogy beléphessen a nagyszobába. A főszereplő a kislány, Marie lesz, aki egy Diótörő babát kap ajándékba a keresztapjától.
Éjszaka a Diótörő életre kel, és csatát vív a tisztes polgári otthont elárasztó egerekkel, akik fel akarják zabálni a mézeskalácsot, de nem csak úgy, öncélúan: valójában bosszúról van szó egy réges-régi egérirtás miatt, amelyet egy királyné hajtott végre, mert egy alkalommal az egerek túl sok hurkát tömtek magukba a konyhájában. A mesebeli király lányát, Pirlipátot ocsmánnyá változtatták a tömegpusztítás után, de a kiscsajnak tizenöt éves korában sikerült megszabadulnia az átoktól azáltal, hogy átpasszolta az egyébként segítségére siető Diótörőnek, aki azóta sem tudja visszanyerni eredeti alakját. Csak akkor változhat vissza, ha egy lány ebben a formájában megszereti.
Naná, hogy Marie egyre jobban vonzódik a mindig éjszaka ügyködő, maga bumfordi módján férfias, a kislány öccsének ólomkatonáit az egerek ellen vezető babához: mikor végveszélyben látja, olyan hévvel avatkozik be a harcba, hogy beleesik egy vitrinbe, és alaposan megvágja magát. Vérzik, belázasodik, a Diótörőt neki ajándékozó, és mindenféle módon vele flörtölő különös keresztapa, Drosselmeier kezelgeti.
A mese azzal zárul, hogy Diótörő bevezeti a kis ártatlan lánykát az édes gyönyörűségek országába, ahol minden csupa marcipán és süti, aztán Marie meggyógyul, és hipp-hopp annyi idős már, hogy udvarlója is lehet: mégpedig Diótörő életre kelt, és megszépült változata.
Tudom, az explicit szexhez szokott olvasók számára ebben az egész hurka- és édességzabálós mesében nincs semmi erotikus. De ha egy kicsit belegondolunk, ráadásul ismerjük a XVIII. században használt nyelvi kódokat, amelyekkel a szexre utaltak a szerzők, könnyen lefejthetjük a sztoriról a cukormázat. Mint a jó mesék nagy része, ez is beavatástörténet, a szexuális beavatásé, arról szól marcipánnyelven, hogyan válik egy kislány felnőtt nővé. Az egerek, az éjszaka támadó állati ösztönösség, Diótörő csúnyasága, a sebesülés, a vérzés, a láz mind-mind a szexualitásra utalnak: a látszólag illedelmes gyerekmese ilyen áttételesen tudja megjeleníteni ezt az örökké izgalmas témát.
Ajánlanám az eredeti sztorit, de a leginkább elterjedt Móra-féle kiadás bizony meg van csonkítva. Valójában a Diótörővel úgy bánik az utókor, ahogy a mítoszokkal és középkori legendákkal, meg a népmesékkel szokott: újrafogalmazza, ide-oda forgatja, hol balettet, hol musicalt, hol verset, hol filmet készít belőle. Nem baj, csak egy kicsit sajnálom, mert szerintem az eredeti, Hoffmann-szöveg a legjobb.
Borzongós, kétértelmű, érdekes karácsonyt kívánok mindenkinek, aki szereti az ilyesmit! A többieknek meg a szimpla békéset.
P.s.: Akit a téma és Hoffmann érdekel, annak ajánlom pár évvel ezelőtti elemzésemet (de ez tömény filoszság, csak elszánt lelkeknek való!)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.