Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ismét a Bibliához fordulunk elképesztő történetért, már csak azért is, mert Judit sztoriját régen ígérem (nem csak én, hanem fölülmúlhatatlan Delila-posztjával hagyományt teremtő tiboru mester is), kétszer szavazásra is bocsátottam, de valahogy nem sikerült első helyre kerülnie, pedig ha valaki, ő igazán megérdemli.

Mikor azt mondom, az Íráshoz fordulok, hozzá kell tennem, hogy a héber Bibliába nem válogatták be (na, tessék, nem először éri igazságtalanság szegény hősnőnket), de a keresztényeknek tetszett annyira, hogy betegyék, noha azzal ők is tisztában voltak, hogy ez legkevésbé sem történeti elbeszélés, hiszen Nabukodonozor nem Asszíria, hanem Babilon ura volt, ahogy ezt minden kisgyerek és operarajongó tudja, márpedig itt azzal az ócska szöveggel jön az Írás, hogy az asszírok fölött uralkodott. Vagyis, drága töri- és hadtörténelem-szakos olvasók, ne tessék nagyon komolyan venni, tekintsünk az egészre úgy, mint mítoszra.

A sztori szerint Nabucco (nem a gázvezeték, persze) már megint valami baromi nagy hadjáratra szánta el magát, ezúttal egy bizonyos Arfaxád király ellen, és mindenféle közel-keleti népet kötelezni akart, mint a NATO, hogy küldjenek neki pénzt, paripát, fegyvert, meg persze bevetésre kész, kiképzett és több nyelven beszélő katonákat, akik majd vérüket ontják miatta. A népek azonban, csak, mert az a dezinformáció terjedt el, hogy Nabucco hatalma kissé megkopott, és már nem olyan nagy jani, mint volt, cirkalmasan fogalmazva elküldték... oda, ahová mi szoktuk az IMF-et.

Nabucco nagyon nem komálta ezt a pökhendi viselkedést, melyet a népek vezetői otthon belpolitikai céljaikra messzemenőkig felhasználtak, noha akadtak olyan hangok, hogy nem lesz ez így jó, megszívjuk mi ezt még, satöbbi, de a hangok tulajdonosait gyorsított eljárásban hazaárulóvá nyilvánították, további sorsuk ismeretlen. A hatalmas babiloni, vagyis itten most asszír király viszont  válogatott káromkodások közepette letette a nagyesküt, hogy megtanítja még a közel-keleti népecskéket kesztyűbe dudálni.

Ő a maga részéről minden további késlekedés nélkül Arfaxád és hadserege ellen vonult, alaposan elpáholta őket, a királyt s. k. nyiffantotta ki (akkor még divat volt a fővezérnek is kézitusába keverednie) oszt hazatérve Ninivébe 120 napos népünnepélyt tartott, amit a városlakók idegeit igencsak megviselte, mert alig győzték tisztességesnek szánt lányaikat megvédeni a tesztoszterontúltengésben és alkoholmérgezésben vergődő katonák támadásaitól. Vagyis nem igazán győzték, de ez egy másik történet.

Mikor már unalmassá vált a permanens bulizás, és kezdtek kijózanodni, Nabuccónak felködlött, hogy valamiféle elszámolnivalója volt a fél Közel-Kelettel [lásd a térképet alább, elnézést, hogy portugálul van], és esküt is tett, meg hasonlók, úgyhogy ideje lenne hozzálátni. De baromira nem volt kedve megint hadjáratot vezetni, meg olykor az egyéb államügyekkel is foglalkozni kell, ahogy a miniszterei félénken utalgattak rá, nagy stósz aláírandó

agyagtáblával futkorászva a trón körül, úgyhogy Nabucco összehívta a kormányülést, és rövid úton közölte mindenkivel, hogy határozott: mindenkit ki kell irtani, aki nem parírozott pár hónappal korábban, és a kiirtást tessék szó szerint venni, mert aki ezzel nem ért egyet, az személyesen őt, a győzedelmes Nabuccót támadja, és majd jól megnézheti magát, ha elbocsátják a szolgálatból, oszt még nyugdíjat se kap.

Majd hívatta a hadsereg-főparancsnokot vagyis jobbkezét, Holofernészt, és neki is elismételte a kiirtásról való rendelkezést, illetve nagy vonalakban megadta, hogy hány katona, ló és lovas vegyen részt a hadjáratban, majd költői képet festett az ellenség jövendő holttesteinek kívánatos elhelyezkedéséről.

De hol marad már Judit? - kérdezgetitek türelmetlenül. Jön ő, csak még egy kicsit várat magára, de addig is kisminkeli magát, hogy szép legyen, mire eljön az ideje.

Holofernész meghallgatta a titkosszolgálat jelentéseit, felállította remek hadseregét (120 ezer gyalogos, 12 ezer lovas, számtalan ló - ezeket nehéz volt megszámolni, mert folyton össze-vissza nyargaltak, meg lopták is őket, úgyhogy a lovászok számlálhatatlanul soknak nyilvánították őket), majd nekiindult tarolni.

Nem sok ellenállásba ütközött, ide-oda vonult, és mindenféle városokat elfoglalt, népeket megtizedelt (a teljes kiirtást se ő, se Nabucco nem gondolta egészen komolyan, de a PR miatt kénytelenek voltak túlzásokba esni), úgyhogy a még hátralévő népek és városok gyorsan összekapták magukat, és követeket küldtek Holofernészhez, hogy ők nem is úgy gondolták, puszta tévedés volt az egész, szívesen adnak katonát, meg minden mást is (nő kell, kaja vagy sör?) Nabucco a legnagyobb, Nabu a király, ők meg kis porbafingók, és várják a parancsokat.

Holofernész megvonta a vállát, elfogadott mindenféle adományt, nőt, kaját és sört egyaránt, de ez nem tartotta vissza attól, hogy lerombolja a meghunyászkodó népek templomait és igen kevéssé természetbarát módon ki ne irtsa szent ligeteiket. Hogy ennek mi értelme volt? Nabucco odáig pöffeszkedett (a teljhatalom sokaknak az agyára megy), hogy nem csak a halandók kiirtására adott parancsot, hanem isteneik meggyilkolására is, azok ellen pedig csak így lehet fellépni, kiéheztetéssel (mert amelyik istennek nem áldoznak husit és némi gyümölcsöt, ződséget rendszeresen, az éhen pusztul, halál komolyan, de a papjainak mindenképp elmegy a kedve a szolgálattól).

Pár isten sikeres likvidálása után Holofernész és eddig dicsőn menetelő hada Júdea hegyei elé érkezett, de ahelyett, hogy nekilátott volna a hegymászásnak, tábort veretett, és egy hónapos pihenőt rendelt el, élelmiszer-beszerzés ürügyével. Valójában az Úr intézte így, aki időt akart hagyni a júdeaiaknak, hogy összekapják magukat és kitaláljanak valamit, az Ő temploma védelmére. (Az csak mellékesen érdekelt bárkit is, hogy az élő emberekkel mi lesz.)

A zsidók elszánták magukat az ellenállásra, és kétféle intézkedést foganatosítottak. Egyik katonai, másik vallási jellegű volt.

Megerősítették a hegycsúcsokat, megszállták a hágókat, élelmiszer-készleteket halmoztak fel, majd tömeges böjtölésbe és imádkozásba fogtak, mert az sose árt.

Holofernész hiába várta a hason csúszó parlamentereket, azok csak nem jöttek. Felderítői jelentéseiből pedig értesült az általános mozgósításról úgy katonai mint vallási értelemben, az Izrael-szakértőnek számító  Achior nevezetű zsoldos pedig pár mondatban összefoglalta neki, hogy mit kell tudni erről a népről, mert  az akkoriban még nem voltak annyira híresek, mint ma. Egyszersmind azt a tanácsot merészelte adni Holofernésznek, hogy ne nagyon ingerelje a zsidók Istenét, mert baromira meg fogja ütni a bokáját.

Az asszíroknak persze nem smakkolt ez a kishitű hozzáállás, és arra a remek ötletre jutottak, hogy kiszolgáltatják a szakértőt a júdeaiaknak, vagyis a legközelebbi település, Betiula harcosainak. Ezek érdekes módon nem gyanúsították kémkedéssel, pedig az lett volna kézenfekvő, hanem népgyűlést hívtak össze, ott hagyták, hogy elmondja, miként került oda, majd jól hátbaveregették, és rendeztek egy nagy bulit a tiszteletére.

Holofernész hadműveletei ugyan nem jártak sikerrel, de kapott egy fülest a moabitáktól, hogyan szomjaztathatja halálra Betiluát, és kíméletlenül el is zárta a vízutánpótlást, úgyhogy a szerencsétlenek már pár nap múlva dögrováson voltak. A város vezetői erős népi ráhatásnak engedve úgy döntöttek, hogy még öt nap, és ha nem jut semmi az eszükbe, nem esik az eső (ami arrafelé ritkaságszámba megy), illetve nem jön külső segítség, ők minden előző fogadkozás ellenére megadják magukat.

Ekkor lépett színre Judit. Na, végre!

Róla annyit kell tudni, hogy igen szemrevaló asszonyka volt, valóságos szépség, de több, mint három éve parlagon hevert, özvegy lévén, ami nem túl kellemes állapot, úgy általában. Férje, Manassze napszúrásba (vagy gutaütésbe) halt bele, de igen előzékeny ember lévén csinos vagyont hagyott a feleségére, aranyat, ezüstöt, földeket és szolgákat is, szóval, nem ment rosszul a szép Judit sora, csak férfi nem volt az életében. Még a rossz nyelvek szerint sem, márpedig azok kerepelnek, ha kell, ha nem.

Az azonban gyanús, hogy hősnőnk mennyire vigyázott a vonalaira, bár ő váltig állította, hogy vallási okokból böjtöl, nem fogyni akar, de mi azt jobban tudjuk: szigorú kiképzője parancsának engedelmeskedve készült a bevetésre. Kizárólag Norbi update kajákon élt, noha ünnepnapokon megengedett magának némi nassot is.

Elég az hozzá, hogy bizonyos forrásokból (pletykás szolgálóitól, vagy ki tudja, hogyan) értesült róla: nem elég, hogy a nép szomjazik (noha saját készletei voltak, azért ezt eddig is tudta), de a polgármester meg a helyettese megadásról hadovál.  Ez volt a jelszó, amire várt.

Szerepéhez hozzátartozott, hogy először kioktassa a városatyákat arról, hogy mi a vallás meg a hazaszeretet. Odarendelte őket magához, mint valami tábornok (azért ehhez Valakinek kellett lennie, nem holmi egyszerű özvegynek), és tartott nekik egy pofás kis beszédet, amelyet természetesen egy írnok sebtiben jegyzőkönyvbe is vett, nehogy elvesszen az utókor számára. A beszéd lényege az volt, hogy megadásról szó sem lehet, Isten meg fogja őket menteni, ezt ő, Judit, a legfelsőbb forrásból tudja, csak maradjanak veszteg, és persze imádkozzanak, majd ő mindent elintéz, mégpedig a kijelölt öt napon belül. Pofa be, lelépni.

Miután lerendezte a pasikat, felöltözött először darócruhába, mert imádkozni csak úgy hatásos, és az Úrnak is tartott egy szép szónoklatot, kezdve mindjárt a Dina-féle sztori felidézésével, amit mi is előadtunk már a blogban, ugyanis a Szichem-béli vérengzéshez valami hasonlót forgatott a szép fejecskéjében.

Az ima végeztével vett egy jó fürdőt (basszus, neki tényleg volt vize), megint átöltözött (aznap már legalább negyedszerre, mert a polgármestert is csinosan fogadta), kisminkelte magát, feltette az összes karperecét, a legdrágább fülönfüggőjét, bokaláncát, orrkarikáját, meg ami volt otthon, beparfümözte magát finoman, és szolgálójával nekiindult. (Utóbbival cipeltette a bevetésen nélkülözhetetlen élelmiszerkészletet, valamint még pár szexi fehérneműt, áttetsző fátylat, a tisztasági csomagját és a sminkfelszerelését.)

Nem mondjuk, hogy kurvásan nézett ki, mert annál jobb volt az ízlése, de lehet, hogy mi kicsit visszahőkölnénk... Végigvonult a kisvároson, ki a kapun, le a hegyről, egyenest egy asszír előőrs katonáinak karjaiba, akik vigyorogva érdeklődtek:

- Hová, hová, szépasszony?

Mert a katonák tudnak lovagiasak is lenni. Vagy totál hülyék, ha csinos nőt látnak.

Judit, olyan lélekjelenléttel kezdett a legendájába, mintha több éves kémnői gyakorlattal rendelkezne (vagy legalábbis kiképzésben részesült volna): ő bizony azért jött el otthonról, mert egyrészt túl akarja élni az ostromot, másrészt szívesen elárulja, hogyan juthat be Holofernész egyenest Jeruzsálembe úgy, hogy egy embert sem veszít. Magyarul az áruló szerepét adta elő. A katonákban fel sem merült, hogy terroristával állhatnak szemben, és simán a hadvezéri sátorba kísérték. A kapcsolatfelvétel megtörtént, a feladat első része sikeresen teljesítve.

Holofernész se fából volt, azt meg kell hagyni, amint meglátta Juditot, kissé elhomályosult a józan esze. A nő profin kezdett az újabb nagyjelenethez, először is a manipuláció ősi szabályainak megfelelően jól benyalt a nagy hadvezérnek, aztán saját magát fényezte egy ideig, kifejtve, hogy milyen istenfélő asszony, és csak azért árulja el a népét, mert az az Úr  parancsai ellen  készül vétkezni (például a Templomnak szánt áldozati állatokkal a saját hasát tömné meg, borzasztó, nem?). Holofernész gondolatban levetkőztette a nőt, és szórakozottan bólogatott.

Judit ekkor tért rá a lényegre, ami az egész akciónak egyébként leggyengébb pontja volt. Hogy erről meggyőzze az ellenséges hadvezért, ahhoz elég mély bepillantást kellett engednie a dekoltázsába vagy hová. (Le is vett egy áttetsző fátylat, hogy a pasi jobban lássa a domborulatait.) Arról van tehát szó, hogy majd nagy és kizárólag éjjel végzendő  imádkozások közepette akarja kikémlelni, pontosan mikor akarnak vétkezni a júdeaiak, mert akkor Holofernész lecsaphat rájuk nyugodtan. Hát, ez tényleg baromi logikusan hangzott, legalábbis az asszírok számára, akik közben Judit melleit meg a fenekét bámulták, ki milyen szögből stírölhette.

A hadvezér igencsak virágos hangulatba került, ami azt illeti, és mindjárt azon kezdte törni a fejét, hogy miként fektethetné le Juditot, de lehetőleg úgy, hogy a nő is akarja, mert Nabucco jobbkezeként azért eléggé el volt kényeztetve, odahaza szép kis hárem állt rendelkezésére, nem most jött le a falvédőről, kifinomult szexuális kultúrával rendelkezett, na. Judit persze saját sátrat kapott, ráadásul még azt az engedélyt is, hogy éjszakánként menjen ki imádkozni a tábor mellé, merthogy majd ezen imádkozások során tudja majd meg a titkos infót a zsidók bűnözésének időpontjáról.

Három napig ment a csiki-csuki, Judit nem volt hajlandó Holofernésszel kajálni (hozott ő magának három napi hideg élelmet, különben is fogyózik), éjszaka meg ugye nem lehetett szexelni, mert akkor imádkozni kellett. Ima után Judit mindig meg is fürdött a vízforrásnál, ahol az őrség volt, hát, guvadt is az őrök szeme eléggé. Tényleg felhúzott mindenkit a környéken.

Negyednap estére Holofernész megelégelte a cicázást, most már aztán tényleg körberöhögik, ha nem vágja gerincre a szép kis árulót, úgyhogy visszautasíthatatlan meghívást intézett Judithoz: kajáljanak együtt, és utána élvezzék egymás társaságát más módon is. Ez persze pont belepasszolt a nő terveibe. Még csodásabban kicsípte magát, mint első alkalommal, és nem felejtette a sátrában azt a jófajta bort sem, amit éppen erre az estére tartogatott. Holofernész azt hitte, bírja a piát, aztán még elbír Judittal is. Nos, a sztori szerint tévedett. Mikor végre egyedül maradtak a sátorban, és nekidurálhatta volna magát a tulajdonképpeni csábításnak, szégyenszemre elaludt, és cseppet sem erotikus módon horkolt, mint a fene. Judit mindenesetre esküdözött később, hogy semmi sem történt köztük, de ki tudhatja azt. A képzőművészek, akik imádnak meztelen nőket ábrázolni, főleg levágott férfifejek társaságában, persze nem mind hisznek abban, hogy Judit és Holofernész között nem történt semmi, különben se passzol bele a fekete özvegy imázsába, aki szex után megöli a hímet.

Judit mindenesetre felöltözve vagy levetkőzve, szex nélkül vagy szex után fohászkodott egyet, fogta Holofernész kardját, és mint aki a hóhér OKJ-s oklevelet is megszerezte, lenyisszantotta a pasi fejét. (Sok ábrázolás szerint a szolgálója is segített a műveletben.) Ellenséges vezér likvidálva, feladat teljesítve, dicséret kilátásban. Most már "csak" épségben vissza kellett térniük hazai területre. Ja, és a bizonyítékot is ajánlatos volt magukkal vinniük.

Amint látjuk, Judit nem az a finnyás nőci volt, aki még egy csirke  nyakát se tudja elvágni. Mert az még hagyján, hogy valakit megölünk, de a fejét levágni sokkal durvább, arról nem is beszélve, hogy az adott fejet hazavinni mennyivel perverzebb. Ilyeneket csak pszichopata sorozatgyilkosok szoktak csinálni, meg persze terroristák, akarom mondani szabadságharcosok, vagy képzett kémek.

Judit tehát először leemelte az ágyfüggönyt, beletekerte a fejet, még egyszer körülnézett, hogy minden festőien el van-e rendezve a reggeli holttest-megtalálós jelenethez, majd átadta a fejet a szolgálójának, és úrinőként  elindult szokásos éjjeli imádságos útjára a táboron kívülre. Még valami vicceset is mondott  az őröknek, mikor odaért hozzájuk, azok meg jóindulatúan mosolyogtak, csettintettek, és integettek, hogy mehet.

Odahaza nagy ünneplés, hitetlenkedés, álmélkodás. Előhívták a korábban elfogott Achiort, hogy nézze meg Holofernész fejét (és azonosítsa, merthogy csak ő ismerte), a szerencsétlenre olyan sokkoló hatással volt a látvány, hogy elájult, majd később szégyenében (és persze abbéli meggyőződésében, hogy  a zsidók Istene az igazi) betért, akármilyen fájdalmas is a körülmetélés. De itt még mindig nem ért véget a mi Juditunk szerepe, nem ám, most kiadta a parancsot a város férfi lakosságának (akik már ki tudja, hány napja szomjaztak, ha még emlékszünk rá), hogy tűzzék ki a fejet egy lándzsára, és indítsanak támadást az asszírok ellen, mert fővezér nélkül úgyis farkukat behúzva elslisszolnak Ninive felé. (Ez milyen hihető...)

Ettől fogva a mese átcsap győzelmi mámorba, az asszírok megfutamodtak, mindenüket hátrahagyták, a júdeaiak harminc napig fosztogatták a tábort (vagy nagyon gyengék voltak még a szomjazástól, vagy nagyon összevesztek a zsákmányon), Juditot annyit dicsőítették, hogy beleszédült, bár lehet, hogy csak a diétáját fogta szigorúbbra, mert ebben sem ismert bocsánatot, és a templom előtti táncos előadás főszereplőjeként legjobb formájában akart mutatkozni.

Sajnos olyan csökönyös volt, hogy hiába kérték feleségül egy tucatnyian, csakazértse ment férjhez, és állítólag soha többé nem szexelt, miután a férjét eltemette, hát, az is lehet, hogy szép volt ugyan, de aszexuális. Vagy a titokzatos kiképzőjébe szerelmes...

Ha szép nőt láttok festményen levágott fejjel, azért ne vegyétek biztosra, hogy Judit az, mert lehet Salomé is, Keresztelő Szent János társaságában, bár ő nem s. k. végezte a piszkos munkát. Az özvegyekkel meg nem árt vigyázni, főleg, ha "szüzességi" fogadalmat tesznek.

 

 

 

APPENDIX

Bizonyítandó, mennyire szeretik a festők ezt a témát, mellékelek még pár  olyan ábrázolást, ami már nem fért bele a posztba. Szerintetek mi olyan izgalmas egy levágott férfifejet kézben tartó vagy egy pasit épp lefejező szép nő (vagy nők) képén?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr773396343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.21. 09:54:18

Na, itt volt az ideje!

Gratula és köszi a Delila-linket!

juditmanó 2011.11.21. 10:10:01

Köszi Glória, minden Judit nevében :)))

stoppos76 2011.11.21. 10:16:11

Olyan kis Dexteresen elrendezte a dolgot. Éppcsak nem darabolt. :)

"mert fővezér nélkül úgyis farkukat behúzva elslisszolnak Ninive felé. (Ez milyen hihető...)" - Ez így történt az ókorban/középkorban. Ha nincs fővezér, vége a mókának. Sőt, még a mai napig le lehet napokra bénitani a teljes sereget, ha kinyírod a vezérkart. A SZU-nak is az első dolga lett volna, mikor a munkásosztály védelmében válaszcsapást mér a rothadó nyugatra, hogy lemászárolják a NATO vezérkart.

Nekem inkább a 30 napos fosztogatás tűnik furcsának. Kivéve, ha helyben fogyasztják a szabadrablott borocskát/söröcskét.

ace22 2011.11.21. 10:36:40

Mit is mondott Lord Byron, mikor lehet a nőkben bízni? :-)

Csak viccelek...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 11:35:12

@stoppos76: Mivel az egész sztori kitaláció, nem tudhatjuk, mi lett volna, ha... De persze valamennyi időre meg lehetett volna bénítani őket, azért évekre biztos nem. (A könyv végén az szerepel, h Judit 105 éves koráig élt, és addig sose zaklatták a népét, sőt, még utána se sokáig, na ez tényleg abszurd :-)

@ace22: Ebben a helyzetben Holofernész tényleg hülyén viselkedett - de hát ez a szerep volt ráosztva. :-P

Untermensch4 2011.11.21. 11:46:43

Akkor tehát az azóta is gyűlő történelmi tapasztalatok alapján (pl.aztékok) megállapíthatjuk (akár valódi a sztori akár jelképes) hogy a legpusztítóbb és egyben legköltséghatékonyabb stratégiai támadófegyver a NŐ :)

stoppos76 2011.11.21. 12:02:23

@Gloria Mundi: Sokszor a monda mögött ott a valóság. Elképzelhető, hogy az asszírok, Babilonnal összekapaszkodtak és olyan ügyesen meggyengítették egymást, hogy tényleg nem tudták babrálni a zsidókat. Aztán így lett Nabukodonozor Asszíria uralkodója, mert utólag a nagy összekapaszkodás miatt már azt sem tudták ki kivel van. :)

Vagy csak simán belesüllyedtek egy évszázados gazdasági válságba, a rossz időjárás miatt.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.21. 12:19:11

@stoppos76:

Így jár az, akinek nincs legalább egy Matolcsyja :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 12:29:10

@Untermensch4: Hát, nem rossz, főleg, ha olyan kemény fából faragták, mint Juditot... Akinél esély sincs semmiféle érzelgős megnyilvánulásra.

@stoppos76: A bibliamagyarázat szerint, amit olvastam, Nabucco egyszerűen csak a hatalmas idegen uralkodó jelképes figurája. Ezek szerint a történelmi "tévedéssel" is azt akarja érzékeltetni a könyv szerzője, hogy Judit sztorija nem egyéb, mint tanmese. Amúgy a zsidó hősnőkre sztem nem kifejezetten jellemző, h fiatalon visszavonulnak, és nem akarnak utódokat, sőt.

@tiboru: Bizony, milyen rossz annak :-P

stoppos76 2011.11.21. 12:47:49

@tiboru: Az Egyiptomban volt a hét csapás részem nem?
1. Sáskajárás és 6 Matolcsy :)

@Gloria Mundi: Nagyon nem ismerem az ókori zsidó legendákat. Ott a csajok a folyamatos termékenység netovábbjai?

Van valami felszínes ismeretem a görögökéről és annyi. Amikor Nabucco nevéhez értem, egyből elkezdtem sorolni a 7 csodát, hogy megnézzem meddig jutok. 5-ig sikerült, ami hasonló eredmény, mint kb 10 éve, mikor 8-ig jutottam. :)

No és persze a legkönyebb és a számomra legnehezebben megjegyezhető maradt ki, hogy átlagos eredmény legyen.

Kismy 2011.11.21. 12:52:12

ojj, remek poszt, végre képaláírásokkal :)

és köszi én is a linket! képet nyugodtan lopj máskor is, én is így szereztem :)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.11.21. 13:05:11

Jó kis poszt.
Talán még érdemes lenne mellé tenni Jáhel (vagy Jáél) történetét, ami szinte ugyanez a sztori, csak ott talán még egyértelmübb a finom utalás a csábításra, és ott a lány nem levágja az ellenséges hadvezér fejét, hanem sátorszöget ver rajta keresztül.

ace22 2011.11.21. 13:05:17

@Kismy: Sick Transit Glorious Monday...
Bocsi, Gloria, egy sörrel jövök...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 13:39:32

@stoppos76: Nem vagyok kifejezetten Biblia-szakértő, de ha jól tudom, a zsidóságban a szüzesség nem igazán dívott mint erény, és a meddőséggel többeknek meggyűlt a baja (noha ugye többször csak átmenetinek bizonyult, mint Sáránál meg Ráchelnél). De még ma is van olyan ortodox zsidó közösség, ahogy a napokban olvastam, ahol a gyereket nem szülő asszonyt értéktelennek tartják.

@α Ursae Minoris: Köszi a tippet, gyorsan rákerestem, mert már nagyon rég olvastam, de hogy egyértelműbb lenne a finom utalás? :-) Szőnyeggel betakarni és aludttejjel itatni... Végülis nem rossz ;-)

"Sziszera közben a kenita Héber feleségének, Jáelnek sátra felé menekült gyalog. Hacor királya, Jábin és a kenita Héber háza között ugyanis béke volt.
18. Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: "Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!" Betért tehát a sátrába, és õ betakarta egy szõnyeggel.
19. Így szólt hozzá Sziszera: "Kérlek, adj egy kis vizet, mert szomjas vagyok." Megnyitotta hát a tömlõt, amelyben aludttej volt, inni adott neki, aztán újra betakarta."

Bírák könyve, 4

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 13:42:33

@stoppos76: Egyiptomban 10 csapás volt egyébként. ;-) Nem állt meg az Úr 7-nél, az snassz lett volna.

stoppos76 2011.11.21. 13:44:06

@Gloria Mundi: Ja télleg, összekevertem a sárkány fejeivel, vagy valami egyéb mítosszal. :)

Minorkavidor 2011.11.21. 20:31:32

Üdv, Glória!

Jó kis történet és jó kis poszt egyben. Számomra az jött ki belőle, hogy mennyi hasonlóság van az (ókori) zsidóság és a magyarság között! Mindkettőnek igen nagy szüksége volt/van a rekompenzációra! Hiszen az ókori zsidókat is- Salamon halála után- Mindig elkalapálta -két kivétellel- az aktuális nagyhatalom. Az a 2 kivétel egyike a óperzsa birodalom- neki lojális alattvalói voltak a babilóni fogságból történő kiszabadulás miatt- a másik kivétel a Makkabeusok sikeres felkelése a szeleukida uralom ellen.
A történet végül i.sz. 135-ben a II. (Róma elleni) zsidó felkelés után ér véget, ekkor kezdődik a szétszórattatás kora, amely 1948-ig fog tartani.

Mégegyszer kössz a posztért.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.11.21. 20:51:16

Függetlenül attól, hogy jó-e a cikk, vagy sem, szerintem helytelen dolog a lemil szerkesztőségi tagjaként nem oda írni, és csak felhasználni felületét saját blogunk reklámozására. Kiemelném, hogy szerkesztőségi tagként! Ha nekem beindul a kultúrtörténeti blogom, mások blogjára csak oda készített írásokat küldenék. Így is olyan ritkán kerül már fel lemiles cikk. Szóval reklámozd a blogodat rendesen, és ne használd a szerkesztői jogosultságodat spammelésre.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 20:56:19

@(त्वष्टृ): Ne haragudj, úgy teszel, mintha én lennék az első, ami nem igaz. A dolog az egyik alapító atyával egyeztetve történt, soha nem önhatalmúlag. És csak olyan posztokat teszek átirányításként oda, amelyeknek van a lemilhez köze, nem az összes létező posztomat. Erős túlzás, h ezt spammelésnek tartod, a spam kéretlenül feltett info, ez pedig nem úgy került oda. Ha nem lennék szerkesztő, eleve fel se tudtam volna tenni.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.21. 21:04:08

@(त्वष्टृ):

Glória szerkesztő és teljes joggal hirdeti a posztját a Lemilblogon. Arról nem is beszélve, hogy a mai téma rokonságban is van lemiles témákkal (terrorista versus szabadságharcos).

Ha te is megkapod a szerkesztői státuszt a Lemilblogon (amihez azért le kell tenni valamit az asztalra), te is meghirdetheted a saját posztod, ha a lemiles alapító atyák rábólintanak - ami jelen esetben megtörtént.

Amúgy pedig (mintegy zárásként és elnézést a többiektől az offért) a Lemilblog faszán tud vigyázni magára, nincs szüksége fogadatlan prókátorokra.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 21:09:30

@Minorkavidor: A kis népek gyakran járnak el így, védekezésből, még a vereségeket is győzelemként elmesélve.
Camões-nak is meg kellett erőltetnie magát a Lusiadákkal, h Vasco da Gama útját diadalmas színben tüntesse fel, úgyhogy kitalált egy szigetet, ahol a hajósok szexelhettek pár hétig, ez volt a nagy diadal (most erősen leegyszerűsítve).

Csuri / Bariildi 2011.11.21. 21:29:56

Gloria,
van nekem egy kedvenc festőnőm, Artemisia Gentileschi. Volt róla jó film is, és kb egy éve pár képe itt volt a Szépművészetiben (tudott a csaj!!).
Na, neki fixa ideája volt ez a fejlevágós jelenet, mert állítólag az apja barátja, aki festeni tanította, megerőszakolta, és ily módon mutatta ki dühét a ffiak ellen, vagy mi.
Mingyá keresek némi linköket az egészhez.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 21:54:08

@Csuri / Bariildi: Az egyik képe tényleg elém került, de olyan mennyiségben találtam ábrázolásokat, h pont az végül is kimaradt, köszi, h felhívtad rá és a festőnőre a figyelmünket! És egyszersmind arra is választ adtál, h mi lehet az egyik motiváció, amely rábírja a festőket, h ezt a témát "szeressék".

Daenerys 2011.11.22. 00:01:32

Már vártam :)

Legjobb a steampunk Judit.

NAR 2011.11.22. 08:30:39

Ez olyan, mint a Dűnében az orgyilkos háború, végső soron kicsit emberségesebb.

taser 2011.11.22. 11:16:50

Ahogy korábban is írtam a Juditok mindig a szívem csücskei voltak úgyhogy külön kösz a posztot.

Holofernesz nagy baja az volt, hogy nem vett részt egy GSG-9 terror ellenes tanfolyamon mert ott alapból azt tanítják, hogy a terrorcsoportból a nőt kell először megölni és csak utána jöhet a többi.
Egy fejet levágni késsel nem olyan nehéz különösen ha (mint jó háziasszony )előtte volt alkalma birkán, kecskén, tyúkon gyakorolni. Karddal már macerásabb mert vagy baromi nagyot kell vele ütni, ( ahhoz meg spec kard kell lsd pallos vagy bárd)) vagy nagyon pontosan kell célozni a nyaki csigolyák találkozási pontjára. De az meg zajos. Mint afféle VIP hadvezérnek biztos járt neki is testőrség meg ilyesmi. Azok meg csak megnézték volna, hogy mi a nyavalya az a nagy csapkodás a sátorban. Szóval sztem tőrrel csinálta dolgot ( dacára az ábrázolásoknak)

Titus Pullo Urbino 2011.11.22. 13:37:08

Szép, megható, gusztusos, élcelődő, cseppet sem romantikus sztori. Csak azt nem értem, hogyan kerül ide, ha még szex sem volt? És mitől ijedtek be annyira a katonák, hogy a méltó bosszú helyett elfutottak? Esetleg valami rituális pózban helyezte el a fejetlen testet? Vagy fitymavágást végzett, ami Dávid király kedvelt szokása is volt? Itt valami titok lappang!

taser 2011.11.22. 14:24:15

@Titus Pullo Urbino:
Mondjuk szex nem volt benne csak valami fülledt erotika. ( Áttetsző kendő ,meg vonaglás a nagyérdemű előtt. Amolyan tábori peepshow. Aki volt katona az tudja, hogy bizonyos idő eltelte után már a női bicikli látványa is fülledt erotikával bír :)

Az is lehet, hogy Holofernesz a szex után aludt be rögtön ( ez ugye a lányok örökös panasza :) Ez most persze jól jött őnagyságának :) mert így könnyebb volt kiiktatni miközben az őrség még mindig az idomairól álmodozott ( vagy mást csinált :)
A gyilok után meg a katonáknak valami ilyesmi járhatott a fejében hogyasszonygya. "Bakker elfoglaljuk a várost mindenkit megerőszak.. aztán bealvás, ezek meg jól levágják a fejünket. Na kösz ebből nem kérek :) Inkább húzzunk haza."

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.22. 14:27:04

@taser: Holofernész nem sejtette, h Judit terrorista, különben nem lett volna ilyen könnyelmű.

Hát, én el nem tudom képzelni, hogy könnyebb levágni egy fejet, de baromi nehéz meló lehet. A Biblia szt 2 csapással sikerült neki. A kardot azért emeli ki a szöveg, merthogy az áldozat saját kardját használta elvileg, ennek külön üzenete van. De nekem is eszembe jutott, h karddal nem lehet vmi könnyű.

@Titus Pullo Urbino: Az eredeti, ős-változatban (ha volt ilyen), sztem tuti, h volt szex, de később ez már nem fért össze Judit figurájának nagyszerűségével. Ahogy a kommentek között láthatod, Jáel sztorijában se explicite van leírva a szex, hanem virágnyelven. Szóval, a csábítás ott van, csak nem ennyire egyértelmű. Egyébként más szexcsata-poszt is volt már, amelyben nem került sor aktusra, ez nem kritérium, elég, ha az erotika nagy szerepet játszik a történetben.

Bélabáttya (törölt) 2011.11.23. 08:10:48

Eh, nincs semmi új a világban. A férfiak már akkor is elvesztették a fejüket, ha egy jó nőt láttak.

Minorkavidor 2011.11.23. 20:24:25

@Gloria Mundi:

Az öreg Nabu nemcsak a hatalmas keleti uralkodó szinónimája. Ui.ő volt az aki jónéhány ezer zsidót Babilón városába telwepített. No, nem az egész népet, mint a Biblia állítja, hanem csak az értelmiség zömét és a luxus cikkeket gyártó kézműveseket ( aranyművesek, ötvösök stb), a társadalom zömét kitevő parasztok vmint az ő igényeiket kielégítő kézművesek (fazekasok textilesek stb.) és az irányításukhoz szükséges értelmiség egyrésze (hivatalnok, pap) a helyén maradt.
Mint köztudomású az értelmiség mint társadalmi csoport, már a kezdetektől fogva szívesen tetszelget a "nemzet" lelki vezetőjének szerepében. Ez persze elsősorban a humán értelmiségre értendő.

Más: Asszíria és Babilon tkp. egymás édes tesói voltak. Amíg Asszíria volt a domináns fél, addig a legtöbb általunk ismert estben a trónörökös Babilón kormányzójának tisztét töltötte be és ennek megfelő címeket és rangokat viselt. Azt se felejtsük, hogy i.e. 612-6605 között egy eredetileg Babilóniából indult felkelés döntötte romba - a médekkel szövetségbe az Újasszír Birodalmat. Babilón persze mindig is a lázadások melegágya volt. Ekkor azonban nem egy lázadó királyfi akart a papa helyébe lépni, hanem a bennszülött arisztokrácia legnagyobbjai akartak "kicsit" nagyobb hatalmat. Megkapták.

Más: amint látom a térkép az Újasszír Birodalmat abrázolja legnagyobb kiterjedése idején. Az ÚJbabilóniai Birodalomnak ui. még névleg sem volt sem volt része Egyiptom. Vele egyenrangú szövetségesi viszonyt apoltak. A szövetség tagja volt egyébként a Lüd Királyság is.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.23. 21:36:41

@Minorkavidor: A babilóni fogságra Judit könyve is utal, egyébként. Az, h Nabu csak a nagyhatalmú uralkodó szimbóluma, a szövegmagyarázatban volt, nem én tettem hozzá.

A babilóni fogság fogság voltát is meg szokták kérdőjelezni, ha jól emlékszem, és a nagy hazatérés is csak részleges volt. Ja, a térképet Asszíriára keresve találtam.

Köszi a kiegészítéseket :-)

zum trucc 2011.11.24. 01:18:29

"Mert a katonák tudnak lovagiasak is lenni. Vagy totál hülyék, ha csinos nőt látnak." A civilek is.

taser 2011.11.24. 13:00:37

@Gloria Mundi:

Itt igen nagy a fordító/másoló felelőssége. Van akinek mindegy hogy kés vagy kard. Pár éve egy BM-es magas beosztású illető kérdezte meg tőlem, hogy "magának milyen érdekes PUSKA tartója van." A kérdéses tárgy egy PISZTOLY combtok volt.Mondom neki ez egy pisztolytok.
AZ eseményről készült riportban később így szerepelt. A ....indulók új típusu puskatartókat kaptak....
Azt meg már nem is akarom mondani, hogy egyes vélemények szerint az egész kereszténység egy félrefordítás eredménye ami szerint Mária nem szűz volt hanem fiatal lány az eredeti szöveg ben.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.24. 14:16:28

@zum trucc: Persze, csak az nem feltétlen életveszélyes ;-)

@taser: A kereszténység egésze nem azon áll vagy bukik, h Mária szűz volt-e, de tény, h az eredeti szó mindkettőt jelenti, hajadon lányt és szüzet egyszerre. Bár nem vagyok hebraista, ezt tudom (a szót ne kérdezzétek). Érdekes, hogy a ferrarai spanyol bibliafordítás, amelyet az Usque-fivérek adtak ki, két eltérő verziót tartalmazott, az egyikben (az inkvizíció szemének szánt verzióban) ezeken a helyeken szűz szerepelt, a másikban, amely elsősorban a judeospanyol converso közösségnek szólt, egyszerűen lány.
De mitológiailag van előzménye a szűznemzésnek, úgyhogy azt a kereszténység másoktól, pl akár a Mithrasz-kultuszból koppintotta.

zum trucc 2011.11.24. 15:27:41

@Gloria Mundi: jól mondod, nem feltétlen.
De azért rizikós.
Az előbb elfelejtettelek megdicsérni, pedig megérdemled. Én valójában nem is szeretem ezt az ilyen mítosz-mese-kitalációs-megmagyarázós műfajt, de a te írásaid valahogy megértették velem, mi ezekben a régi bulvártörténetekben szép és emberi.
Somos todos portuegeses. Vagy nem?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.24. 19:54:43

@zum trucc: Örülök, h meg tudtalak győzni vmiről. ;-)

Bélabáttya (törölt) 2011.11.25. 20:31:48

@Gloria Mundi: Nem emlékszem a dátumra, de valami sokadik zsinaton döntöttek úgy az akkori papi főgórék, hogy jó lesz Mária szűznek is. Volt is belőle kölcsönös leugatás, vita rendesen, de aztán maradt ez a verzió.
Elő lehetne ásni a zsinat pontos adatait, de nem hinném, hogy érdemes.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.26. 15:52:45

@Bélabáttya: Itt van egy elég részletes anyag a témáról, nem egyszerre született döntés, hanem lassan jutottak el a mai katkó álláspontig, pl nem volt mindegy (nekik), h csak Jézus fogantatása volt szűzi, vagy Mária egész életében szűz maradt (virginitas perpetua). Tényleg nem tartozik szorosan a tárgyhoz.
en.wikipedia.org/wiki/Perpetual_virginity_of_Mary

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2011.12.02. 20:53:03

Nekem a kedvenc Judit ábrázolásom Klimttől van:)
Nem olvastam végig a kommenteket, szóval ha volt már, akkor bocsi, de válaszolok a kérdésedre, miszerint mi oylan izgató egy levágott férfifejet tartó szép nőben?
Nos szerintem Judit esetében a bondage-sado-mazo világból ismert Domina előképével van dolgunk. Olvastam valahol, hogy minthogy az emberi nyak+fej kombó megfeleltethető a férfi nemiszervnek (lásd még a f@szfej kifejezés:D), így a lefejezés egyfajta kasztrációs aktust szimbolizál, ami automatice szorongást vált ki a férfiban. (Meg figyelte már valaki, hogy a francia forradalom során a nyaktiló az Madame-volt és általában ábrázolnak mellette egy lenge forradalmárnőt?) Az pedig hogy mindezt egy szép nőhöz köthető, erősen túlszexualizált környezetben a szorongás mellett egyfajta erotikus izgalmat kelt, amennyiben a hagyományosan alárendelt nő hirtelenjében a hagyományosan domináns férfi fölé kerekedik, sőt fenyegeti, mégis rémisztő mivolta ellenére vonzó. Egyszerre lehet csodálni és félni, akár egy kegyetlen királynőt, lába elé borulva kell imádni, ki kell lépni a hagyományos szerepből. Ez a kilépés pedig hasonlóan a "tiltott gyümölcs" szindrómához igazlmat és vágyakozást és egyfajta felszabadulást is jelent. Ezáltal válik izgalmassá.
De ez csak az én elméletem:)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.12.04. 13:01:32

@Hüpna: Ami meg az elméletet illeti, igen, valami hasonlóra gondoltam én is, Judit a domina egyfajta szélsőséges megtestesítőjeként is értelmezhető :-) Ha vallástörténeti szempontból nézzük, persze a Graves által emlegetett királynő is ott van az alakjában, aki megöli a szent királyt, a hitvesét, hogy utána másik hitvest válasszon. A megölt király vére pedig megtermékenyíti a földet.