Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Legutóbbi posztunkban újabb bibliai sztorifeldolgozást ígértünk, és íme, már itt is van, ami az Ókori szerelmek tárgyalásánál kimaradt. Fogadjátok szeretettel ezt a réges-régi, de annál tanulságosabb történetet.
Xerxészről mindenki hallott már, aki járt gimibe, és nem papírgalacsin-köpködéssel (vagy sms-ezéssel) töltötte a görög történelemről szóló órákat, de ha esetleg nem hallott volna, akkor az előző posztot elolvasva alkothat némi fogalmat az úriember kilétéről. Perzsa király, Dareiosznak az a fia, aki számára anyja, Atossza ki tudta brusztolni, hogy uralkodó lehessen, ami nem kis teljesítménynek számít, merthogy nem Xerxész volt az elsőszülött herceg. Hogy főhősünk vajszívű mivolta felől ne legyenek kétségeink, álljon itt az a meglepő adat, hogy keleti főmuftitól szokatlan módon ő nem nyírta ki az összes fiútestvérét családostul csak, hogy trónon maradhasson. A bibliában Xerxészt Ahasvérusként jegyzik, de ez ne zavarjon meg bennünket, óperzsául (Xšayāršā) úgyse nagyon tudnánk kimondani a nevét.
Nos, Xerxész egy alkalommal éppen Szuszán várában ejtőzött, de persze nem egyedül, hanem számos más úriember társaságában, akik között királyok meg hasonló léhűtők is akadtak. Miután kerek száznyolcvan napot csoportos turizmussal töltöttek, hogy a Perzsa Birodalom minden nevezetességéről fogalmat alkothassanak (idő, pénz nem számított), leültek a terített asztalhoz, és hét napig egyfolytában (vagy csak kis megszakításokkal) zabáltak. Szerencsére akkoriban még Mohamedre álmukban sem gondoltak arrafelé, úgyhogy alkohol tartalmú italokat is bőséggel szabadott fogyasztani.
Egy álló hétig a királynak valahogy eszébe se jutott Vásti, a főfelesége (természetesen számos más nőnemű lény állt rendelkezésére, de annyi monogám hajlam azért beléje is szorult, hogy legyen egy kedvence, akibe tán még szerelmes is), de ekkor megszállta az ihlet, gondolt egyet, bemutatja a haveroknak az asszonyt, eldicsekszik egy kicsit vele, milyen klassz nő, mert persze az volt, a javából.
Azt azért tudnunk kell, hogy ebben a perzsa udvarban XXI. századi aggyal nehezen felfogható szabályok voltak érvényben, teszemazt, a király elébe 7 főember kivételével más élőlény előzetes hívás nélkül nem járulhatott, még a kedvenc feleség sem, hacsak csinos fejecskéje elvesztését nem akarta kockáztatni. Na, ez aztán a szép házasság, mi? Vagyis Vásti királyné számára itt volt a nagy lehetőség, végre színről színre láthatja urát és parancsolóját, sőt, még szólhat is hozzá! Na, de további 500 vendég szeme láttára? Miután minimum 187 napig nem kellett a kutyának se? A fene tudja, mi ütött az asszonykába, de visszaüzente Xerxésznek, hogy kapja be. Vagyis persze ennél udvariasabb formában fejezte ki magát, de ő bezony nem rohant hitvese elébe, ahogy kellett volna.
Xerxész baromira berágott. Itt ül a fél világ maffiafőnökeivel, játssza a nagyfiút ezerrel, élet-halál ura, tényleg mindenki összecsinálja magát, ha csak rágondol, erre ez a ribanc beint neki, és elküldi melegebb éghajlatra? Lejáratja a haverok előtt, nem hajlandó divatbemutatót tartani? Hát hol élünk, kérem, csak nem tört ki az athéni demokrácia? Bár egy ilyen lépés még ott se lett volna megengedett. Példát kell statuálni.
De ilyen horderejű kérdésben nem dönthet egyedül a nagy hatalmú király, úgyhogy összehívja a vezetői értekezletet, és ennek köszönhetően készül egy minden idők macsóinak szívét melengető, szexista rendelet, amely szerint Vásti királynét parancsmegtagadás miatt lefokozzák, elveszik az összes plecsnijét, és a büdös életben többet nem kerülhet ura szeme elé. (Sajna ettől azért még továbbra is a háremben kell élnie.) Tábornoki, azaz királynéi rangját pedig másra, érdemdúsabb asszonyállatra ruházzák át. És még boldog lehet, hogy megúszta élve.
A rendeletet persze birodalom-szerte minden asszony számára hozzáférhetővé kell tenni, hogy tanulságként szolgáljon, hiszen a nő elemi kötelessége mindenben engedelmeskedni férjének, akármilyen kis mitugrász senkiházi is az illető. Punktum. (Ez az igazi nemzeti együttműködés, férfiszolidaritás, szívet melengető.)
Ez egyszer rendben van, de akkor mi legyen a főfeleség státusszal? Azt csak be kell töltenie valakinek. A már meglévő nejei és ágyasai között a király nem talált olyat, aki szóba jöhetett volna, úgyhogy egy közbeszerzési pályázat kiírása mellett döntött. Úgy is mondhatnánk, hogy megindult a királyné-jelöltek toborzása, mégpedig a hadsereg tisztjeinek hathatós közreműködésével. (Mert ugyan ki értene jobban a női szépséghez, mint a katonák? Maximum a haditudósítók, ugyebár.)
Kár, hogy még nem volt facebook meg internetes társkeresés, mert így bizony elég sok utazási költséget megspórolhatott volna az államkincstár, de az is biztos, hogy a személyes benyomás mégiscsak a legfontosabb, és egy perzsa király ne legyen sóher, még közbeszerzés esetében sem. Megindult a mustra, a kiválasztott lányokat (csakis szüzek jöhettek szóba, és ezt a tényt nyilván ugyanolyan szigorúan ellenőrizték, mint az egyéb testi tulajdonságokat), felküldték Szuszánba, ahol a Hégáj nevezetű eununch, az asszonyok őre (és nem mellesleg titokminiszter, lásd előző poszt) vette őket kezelésbe. Persze alaphangon úgy 400 szüzet tizenkét hónap leforgása alatt klassz nővé varázsolni nem egyemberes feladat (miközben még a gumitalpúak jelentéseit is folyton el kell olvasni), ő csak felügyelte az akciót, no meg kiválasztotta a sok csajból a saját favoritját, akivel külön, személyre szabottan foglalkozott.
Hogy, hogy nem, ez a favorit egy bizonyos Hadassza (perzsául Eszter) nevezetű leányzó volt, akit nagybátyja, a zsidó Mordekháj azzal a jótanáccsal küldött a palotába, hogy ne nagyon hangoztassa nemzetiségi és vallási hovatartozását. Eszter okos csaj volt, és pontosan azt tette, amit a nagybácsi javasolt, ugyanakkor az őt mindenféle női praktikára oktató Hégáj bácsi kiképzését is halál komolyan vette. Sejthetjük, hogy az asszonyok őrének egyáltalán nem volt mindegy, hogy az ő favoritja válik-e be a királynál, vagy valaki más, akin keresztül nem gyakorolhat semmiféle nyomást Xerxészre.
Hadassza-Esztert így nem csupán profi szeretőnek, hastáncosnőnek és társalkodó asszonynak képezte ki Hégáj (illetve szakértő kis csapata), hanem minden bizonnyal kémnőnek is. Xerxész persze tisztában volt ezzel a ténnyel, nem hiába született és nevelkedett a perzsa udvarban és volt Atossza fia, tudta ő, hogy mitől döglik a légy. De nem bánta, meg nagy választási lehetősége se volt: maximum a sok kémnő közül választhatott, de hogy a főfeleség valakinek az embere lesz, az ellen semmit nem tehetett.
Nos, az egy éves felkészülés után elkövetkezett a vizsgaidőszak. Mind a százvalahány szűz egy-egy éjszakát kapott elméleti és gyakorlati ismereteinek bemutatására, erotikus képességeinek kibontakoztatására egy olyan pasi ágyában, aki valószínűleg már mindent, de mindent látott és megélt, amit pasi a szexben láthat és megélhet. Szar lehet úgy befeküdni egy nászi ágyba, hogy az ember lányának csak elméleti fogalmai vannak a valódi szeretkezésről, majdnem biztos, hogy fájni fog neki a kufircolás, és ha nem elég jó, vagyis: nem ő a legjobb, akkor élete hátralévő részében unatkozó ex-ágyasként pletykálhat és italozhat a királyi háremben, könnyen meglehet, hogy szexben se lesz része, legalábbis heteró szexben bajosan.
Xerxész pedig elkezdett vizsgáztatni. És vizsgáztatott, és vizsgáztatott, és már tele volt a hócipője a gyönyörű, ámde tapasztalatlan és remegő szűzlányokkal. Egészen addig, amíg Hégáj favoritja, Eszter be nem tette a lábát a hálószobába. Jó lenne tudni, mit tanított neki az eunuch, amitől a totálisan kiégett Xerxészt levette a lábáról, lehet, hogy csak jó sztorikat tudott mesélni (lásd Seherezádé), lehet, hogy a lingam-masszázsban nyújtott felejthetetlen teljesítményt (azt szűzen is megtanulhatta), mindenesetre a király letette mellette a voksát.
Eszter tehát megkapta a kinevezését, és királynévé avanzsált. Alig múltak el a mézeshetek, Mordekháj nagybácsi rajta keresztül mindjárt le is leplezett egy, a király ellen szervezett összeesküvést. Azt gondolhatnánk, ettől Xerxész teljesen oda- meg vissza volt Mordekháj bácsi iránt, de a következő pillanatban mégis egy Hámán nevű tisztet tett meg helyettesének és parancsolta meg rendeletileg mindenkinek, hogy a fószert térdhajtással és földre borulással kell tisztelni, mint valami istenséget. (Mit művelhetett vajon Hámán Xerxésszel? Ki tudja … Az biztos, hogy szerettek együtt iszogatni.)
A gond csak az volt, hogy a király nem ismerte a héberek féltékeny Mindenhatójának szigorú szabályait, amelyek értelmében Mordekháj bácsi megtagadta a Hámán előtt való hajlongást és térdepelést. Az pedig elég feltűnő tud lenni, ha egy hétrét görnyedt sokaságban valaki szálfaegyenesen áll, és leszarja, hogy mi a király parancsa. Mondjuk, ha Mordekháj nem lébecol minden áldott nap a palota kapujában, ahol Hámán ki-be vonulgatott, nincs ebből konfliktus, de ő csak azért is oda járt sétafikálni. Amint egy várható volt, feljelentés lett a dologból.
Hámán bepipult, mert a sértett önérzetnél semmi sem fáj jobban egy pasinak, ahogy már fentebb láttuk. Bekérette Mordekháj dossziéját, és látta, hogy a jóember zsidó vallására hivatkozva tagadja meg az engedelmességet. Hámán addig tán azt se tudta, létezik olyan, hogy zsidó, de most arra a következtetésre jutott, hogy ezt a lázadó fajtát úgy, ahogy van, ki kell irtani a világból, vagy legalábbis a perzsa birodalom területéről.
Kihallgatást kért tehát Xerxésztől, és előadta a sódert, hogy van egy nép a birodalomban, amely a király parancsának nem engedelmeskedik, ezért minden további nélkül likvidálandó, hogy pedig egy kis nyomatékot is adjon a szavainak, a jószívű főúr felajánlott a királyi kincstár számára 10.000 azaz tízezer tálentum ezüstöt. (Én nem vállalkozom arra, hogy kiszámoljam, ez mennyit ér ma svájci frankban vagy forintban, de ha valaki meg szeretné tenni, csak rajta.) Szépen magyarul mondva, Hámán elvtárs meg akarta vesztegetni Xerxészt, hogy hagyja már kiirtani azt a kis, jelentéktelen népecskét. De úgy is felfogható a gesztus, hogy csak kárpótlásul ajánlotta fel az összeget, a kieső adóbevételek fejében.
Xerxész azonban ennél nagyvonalúbb volt: a népirtást jóváhagyta, a csúszópénzt meg nem fogadta el. Ez aztán a királyi jellem, nem igaz? Gyorsan közzé is tették a Birodalmi Közlönyben a legújabb rendeletet, miután a csillagjósok előrejelzése alapján kiválasztották a népritásra legalkalmasabbnak látszó dátumot, azaz a 12. hónap 13. napját (ami biztos péntek is volt), amelynek alkalmával a zsidó nép minden tagját, nemre és korra való tekintet nélkül fel lehetett koncolni.
Mikor Mordekháj reggeli kávéját kortyolgatva elolvasta a kormány hivatalos lapjának vezető szalagcímét, a fejéhez kapott, és remélhetőleg elégszer verte be a falba ahhoz, hogy egy kicsit fájjon is neki. Aztán fogott egy zsákot, elegáns utcai ruhája helyett azt öltötte magára, majd elindult Eszterhez, persze tudván, hogy a testőrök úgyse engedik be ebben a göncben. Amint a királynét tájékoztatták nagybátyja öltözékbeli hiányosságai felől, ő küldött neki egy tisztességes ruhát (valahogy eszébe se jutott, hogy a zsák jelent is valamit?), amit Mordekháj persze nem fogadott el, de megragadta az alkalmat, hogy Eszter egyik testőrének beszámoljon a legújabb hírekről (ezek szerint csak pont a királyné nem olvasta a Közlönyt? Tipikus …), még a rendelet egy fénymásolt példányát is átnyújtotta, valamint megüzente, hogy az lenne a minimum, ha most az unokahúga bevetné magát, és a kiképzés idején jól begyakorolt női praktikákkal elérné Xerxésznél, hogy csinálja vissza az egészet.
Mire Eszter visszaüzente, hogy sorry, de az nem olyan könnyű, mivel 30 napja nem volt érkezése a király szeme elé kerülni (naná, hogy számolta a napokat), a randi kezdeményezése pedig ugyebár könnyen a kis életébe kerülhet: egy módon lehetett megúszni, ha a király az őt zavarni merészelő élőlényt megérintette a jogarával.
Erre Mordekháj: drágaságom, ha azt hiszed, hogy te majd megúszod a népirtást, akkor el vagy tévelyedve, és különben se lehetetlen, hogy éppen ezért voltál olyan jó Xerxésznél az első éjszakán az Úr akaratából, hogy most megmentsél minket.
Eszter erre már nem tudott mit lépni, és visszaüzente, hogy akkor álljon neki böjtölni az egész nép három napig, mégpedig keményen, még vizet se igyanak (ez kegyetlen, én egyszer 24 órát bírtam a szomjazást, a 72 órás éhezés még elviselhető, bár úgy nehéz, ha közben mindenki zabál körülötted), és imádkozzanak folyamatosan. A 3 nap leteltével Eszter fogja magát, és bemegy a királyhoz, lesz, ami lesz.
Mivel pedig a poszt már meghaladja a 10.000 talentumnyi, akarom mondani karakternyi mennyiséget (sőt, a 13.000-et is), most, a legizgalmasabb pillanatban félbeszakítom, és mindenkit arra kérek, hogy ha nem is szól hozzá (de szóljon!), azért lájkolja, amennyiben erre módja van. Még egy fontos dolog: antiszemita kommenteket köszönjük, nem kérünk, a moderálás jogát fenntartom.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.