Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mivel itt nálunk mostanában demokrácia van, ismét szavazás döntött a mostani poszt témájáról. Csak halkan kérdezném meg ismét, hogy mi bajotok van Szép Helénával, hogy mindig lemarad? Vajon mindenki ismeri a sztorit, ezért nem érdekes, vagy irritál benneteket a hősnő?

De térjünk mindjárt a tárgyra, vagyis a választásokon győztes, tárgynak még rosszindulattal sem nevezhető középkori hölgyeményre, Aquitániai Eleonórára. Nem az első eset, hogy megemlékezünk róla, ugyanis a blog születésnapi posztjában nagyapja, IX. Vilmos egyik pajzán verselményét mutattuk be nektek, és akkor fenyegetőztünk azzal, hogy a kisunoka is sorra kerül még, most pedig íme, itt az alkalom. De mivel a hölgy meglehetősen sok kalandban perdült-fordult élete során, kénytelenek vagyunk két részessé tenni a posztot, előre is elnézést kérve ezért.

Ha napra pontosan nem is tudjuk, mikor született, az biztos, hogy 1122-ben, ehhez képest 1204-ben távozott az élők sorából, vagyis több, mint nyolc évtizedet élt. Ez abban az időben nagyon nem volt átlagos, főleg, ha hozzávesszük, hogy hányszor halhatott volna bele a szülésbe (legalább tízszer), vagy a gyermekágyi lázba, vagy  hagyhatta volna ott a fogát a csatatéren, vagy üthette volna agyon  veszekedés közben valamelyik férje, ha már semmilyen kórság nem bírt vele. Nem egy nyafka alkat volt, az egyszer hétszentség.

A családfa kissé zavarosan kezdődik, de majd csak kibogozzuk. Nos, induljunk a már ismert ős-trubadúrtól, IX. Vilmostól, aki nagyon vagány pasi volt, hercegként meg költőként is: volt neki egy ugyancsak Vilmos nevű fia (ez a mánia, hogy mindenkit az apja vagy anyja után neveznek el, az agyamra megy), aki – nem nagy meglepetésként – X. sorszámmal került fel az Aquitániai hercegek feketelistájára: őt érte a megtiszteltetés, hogy Eleonóra apája legyen. Anyja Aenor de Châtellerault, akinek anyja viszont IX. Vilmos szeretője volt a régi szép időkben. Vagyis az apai nagypapa az anyai nagymami kedvese volt: és ő (a szerető) szervezte meg hősnőnk szüleinek házasságát. (Ha nem teljesen világos, rajzoljátok le egy papírra.)

Aszondják, Eleonóra (aki szintén anyja nevét örökölte, csak az alia (másik) Aenor-ból a két szót összevonva Aliénor lett), korának egyik legszebb nője volt, de erről képes dokumentumokat nem tudunk bemutatni, úgyhogy vagy elhisszük, vagy nem, a szépség különben is relatív, de akkoriban a szőke, kékszemű volt nagy divatban, legalábbis a versek szintjén, ami ugye nem jelent semmit. Eleonóra attól még lehetett dögös vörös, a vérszegény kategóriába mindenesetre bajosan lehetett volna besorolni, mint ahogy a vagyoni értelemben szegényébe sem: nyolc éves korában ugyanis meghalt egyetlen édes fiútestvére, ő pedig hirtelen olyan gazdag örökösnővé, sőt, hűbérúrrá  vált, hogy kábé a mai Franciaország egyharmada fölött rendelkezett.

1137-ben, tizenöt éves korában Eleonóra élete alaposan felfordult. Apjára rájött a zarándoklási vágy, és Santiago de Compostelába indult, de egy heveny ételmérgezéstől olyan rosszul lett, hogy mindjárt úgy érezte, muszáj végrendelkeznie: sajnos akkor még nem ismerték a gyomormosás intézményét, szegény ott is veszett. Mivel sejthető volt, hogy lányát, a tizenöt éves, kőgazdag és cseppet sem megvetendő kinézetű örökösnőt (meg vele együtt Aquitániát) szívesen erőszakkal is magáévá tenné valaki, egyetlen megoldás jutott csak a haldokló apa eszébe, amellyel megvédhette kicsikéjét a potenciális nőrablóktól: magát a francia királyt tette meg gyámjává.

Franciaföld aktuális ura (Kövér László Lajos) történetesen épp szintén haldoklott, (ő nem ételmérgezésben, de szintén emésztőszervi megbetegedésben, vérhasban, más néven dizantériában szenvedett), de a sok árnyékszékre rohangálás közepette annyi ideje még volt, hogy gyorsan előhalássza kolostorban nevelkedett, és a nőkről nem sokat sejtő, szintén Lajos nevezetű (jajmár), tizenhét éves fiacskáját, és gyorsan elvetesse vele Eleonórát. A döntés órák alatt született meg, mit neked udvarlás, szemezés, egymásra hangolódás, lópikula. Nem sokat lacafacáztak a menyasszonyi ruha meg a csokor kiválasztásával sem, bár a szervezés Suger apátra volt bízva, aki a pompához úgy értett, mint Carl Lagerfeld, csak nem olyan deszka nőkkel vette körül magát. Az esküvőre Bordeaux-ban került sor, július 22-én: augusztus 1-jén Eleonóra apósa, VI. Lajos is meghalt, így a suhanc férj, VII. Lajos vette át a kormányrudat: most gondoljunk bele, a mai  Károly herceg hogy sápadozik az irigységtől, ha erre gondol …

Nem tudjuk, mi történt a nászéjszakán, de ha abból indulunk ki, hogy Lajoska szerzetesnek készült, Eleonóra meg eléggé szenvedélyes természetű nő volt (a provanszál hölgyektől egyébként rettegtek a párizsi udvarban, mert túl harsányak, szabadszájúak és túl szexisek voltak), ki tudja, nem a szende leányka irányította-e az eseményeket, ahogy a továbbiakban mindig.

Kapott is érte hideget meg meleget a luxusmániás esküvőszervező Suger apáttól, illetve Clairvaux-i Bernáttól (akikről ejtettünk már néhány keresetlen szót Abélard kapcsán, igen, az a sok híres nő és pasi egy időben és egy helyen élt): a később szentté avanzsált Bernáttal akkor volt nagyjelenete a fiatal kis királynénak, mikor Lajos invesztitúra-harcba keveredett (vagyis összeakasztotta a bajuszát a pápával egy püspöki kinevezés miatt, aminek folyományaként elég durva hadi cselekményekre, sőt egy valóságos mészárlásra is sor került), és a szigorú szerzetes Eleonórát azzal vádolta meg, hogy rossz hatással van a férjére, meg egyébként sem illik az egy nőhöz, hogy beleugasson a nagypolitikába. (A királyné úgy mellesleg bigámiára bírt egy nemesurat húgocskája, Petronella miatt: de ez sem romántrikós sztori, hanem kőkemény politika, persze.)

Eleonóra látta, hogy a szkanderezést ezzel a besavanyodott Bernáttal nem túl jó ötlet, úgyhogy fifikásan elbőgte magát, és hüppögve bevallotta, hogy ő csak azért ilyen frusztrált, és keveri a szart ezerrel, mert még mindig nem esett teherbe, pedig már hét éve próbálkozik Lajossal, … (Annak fényében, hogy később Eleonóra állítólag megjegyezte, hogy egy szerzeteshez ment férjhez, nem pedig egy férfihoz, talán az is sejthető, hogy azért nem próbálkoztak olyan nagyon sokat.) Bernát ezt persze nem bírta hallgatni, úgyhogy megígérte, majd kiimádkozza a gyermekáldást, csak legyen végre nyugi Franciaországban. Ebben szépen megegyeztek, és csodák csodájára nyugi is lett.

Azért Bernát apó is tudhatott valamit (valószínűleg jól ráijesztett Lajosra, hogy produkáljon végre az ágyban), netán Eleonóra keresett magának nagy titokban spermadonort? Mindenesetre 1145-ben, 23 évesen a királyné végre megszülte az első gyerekét, Máriát  (utána már nem nagyon volt oka meddőségre panaszkodni). OK, gyerek kipipálva, de csak lány, ugyebár, az azért nem az igazi. Ahelyett azonban, hogy a királyi párocska újra nekiveselkedett volna a trónörökös-projektnek, Lajosnak jobb ötlete támadt: miért is ne menjen inkább keresztes hadjáratra, úgyis van némi vezekelni-valója a Vitry-le-Brûlé-i mészárlás miatt. (Szerintem csak minden jobb opciónak tűnt neki, mint a házastársi kötelességteljesítés.) Épp kapóra jött, hogy az új pápának, III. Jenőnek is épp ekkor jutott eszébe ez a csodás megaprojekt: pezsdítsük meg kissé a hadiipart meg a vallásos turizmust. (Ez volt a II. számú ilyen vállalkozás a történelemben: 1146-tól 49-ig tartott.)

Mit gondoltok, Eleonóra rendes kismamaként viselkedett, és egyéves kislányát magához szorítva  könnyes búcsút vett férjétől? Egy frászt. Mivel a házassági szerződése szerint Aquitánia nem lett a francia korona része, vagyis afelett továbbra is ő uralkodott hűbérnőként, saját hadsereget állított ki 300 fess lovaggal! Gyorsan dizájnoltatott magának és udvarhölgyeinek valami csinos amazonruhát, és csatlakozott a fősereghez, amely Vézelay-ból indult: ez a település bizonyos források szerint Mária Magdolna  földi maradványainak lelőhelye (a másik ezzel gyanúsított kisváros a csurtusék által meglátogatott Saint-Maximin-le-Saint-Baume). A seregindítás egyfajta nőtudatú akcióként hatott, de biztos divatbemutatónak sem volt utolsó.

Sajna Lajos nem született hadvezérnek, és a felesége se könnyítette meg a dolgát. Mivel ez nem a lemil és nem is tiboru katonás blogja, eltekintünk a keresztes hadjárat ismertetésétől, a lényeg az, hogy nagy bénázás ment a francia seregben, a király parancsait hol teljesítették, hol nem, Eleonóra nagybátyja és bizonyos rossznyelvek szerint szeretője, Potitiers-i Rajmund (Antiochia ura) egy alkalommal annyira elszakadt a király seregétől, hogy a törökök a két csapat közé tudtak nyomakodni, és iszonyatos mészárlást vittek véghez. Ha van Monty Python-nak való jelenet, hát, ez az: a francia király egy szakadék szélén nőtt fa kiálló gyökereibe kapaszkodva ússza meg a vérfürdőt. Persze ezt a buktát is a királyné nyakába varrták, túl sok poggyásszal utazott (csodálkozik ezen valaki?), és leszarta a katonai fegyelmet, amely már egyébként se volt valami kiváló … Tudom, ettől most nem vált rokonszenvesebbé számotokra. De valóban meggondolandó, hogy egy keresztes vagy akármilyen hadjárat divatozó amazonjelölteknek való-e. Nem, mintha úgy általában támogatnám a keresztes hadjáratok ötletét, és mint tudjuk, ennél alkalmatlanabb csapatot is küldtek a hülye pápák a Szentföldre.

No, de vissza Eleonórához és Lajoshoz: házasságuk már a zarándoklatnak csúfolt projekt előtt se volt valami fényes állapotban, de ez a bácsik-sztori épp nem tett neki túl jót. Nem volt elég, hogy Lajos majdnem otthagyta a fogát, Eleonóra a történtek után se húzta be fülét-farkát, sőt, még szemtelenebb lett, és miközben férje Jeruzsálem felé folytatta útját, ő Rajmunddal együtt Edesszába készült, hogy segítsen a bácsikájának a felesége révén őt illető grófság visszafoglalásában. Amint látjuk, nem volt éppen az asszonyi alázat és engedelmesség mintaképe. Az egyébként eléggé erélytelen Lajos bepöccent, és erővel vonszolta el a nejét magával, valójában fogságba vetette, mert másképp nem bírt volna vele (előrevetítjük, hogy nem ez volt az utolsó eset, hogy ezt a nőt egy férje kvázi vasra verette).

Lajos még megpróbálkozott Damaszkusz elfoglalásával, de persze abba is belebukott, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hazacuccolni. Nem, mintha ez olyan egyszerű lett volna, ha emlékszünk még a Hetvenkedő katona című komédia elejére, ott is keresztül-kasul rabolták el a hajókat meg az utasokat, nos, ez a XII. században sem volt másképp. A párocska persze véletlenül se egy vízi járművön utazott, nem bírtak ezek sokáig egy levegőt szívni. Noha azt még megúszták, hogy kalózok fogságába essenek, egy vihar messzire sodorta őket egymástól, és a kalandos életű asszonyka először Észak-Afrikában találta magát, majd átment Szicíliába, és Roger, normann király vendégszeretetét élvezte egy ideig, amíg nem csatlakozott újra a férjéhez. 

Eleonóra tehát nagy nehezen viszontlátta eddigi élete párját, de nem telt benne valami nagy öröme, ahogy Lajos se nagyon rajongott már érte olyan nagyon, mint az elején. Meghányták-vetették a dolgot, és arra jutottak, hogy elmennek a pápához, bontaná már fel a házasságukat, mert nekik elegük van. Mire III. Jenő nézett egy nagyot, hogy mivaaan, bontja a fene, ásó, kapa, nagyharang, a katkók nem ismerik a válást, rémlik valami? (Jó, a válást nem, de azért van megoldás, ugye …) A pápa, mint valami korabeli Csernus doktor, először párterapeutaként próbálta helyre kalapálni a frigyet, majd bepipult, és bezárta Lajost meg a nejét egy szobába, amelyben egy külön erre a célra, vagyis a házastársi kufircra tervezett ágyikó foglalt helyet. (Minek volt a pápának ilyen ágya, csak ezt tudnám? És még csak nem is Rómában időzött éppen, mert onnan egy lázadás folyományaként időlegesen távoznia kellett.)

A hihetetlen az egész sztoriban az, hogy a kvázi-szerzetes Lajos tényleg megdöntötte a nejét, úgy látszik, pápai ukázra azért ment neki, ha másképp nem is … (Férfi olvasóimtól kérdezem, vajon rájuk milyen hatással lenne egy ilyen pápai parancs. Mondjuk képzeljétek el, hogy a Vatikánban jártok, XVI. Benedek fogad titeket és az asszonyt – mindenki szigorúan feketében, csak a pápa bácsi fehér, mint egy primadonna –, és Ratzinger reszketeg hangon, német akcentusos olaszsággal felszólít titeket házastársi kötelességetek azonnali teljesítésére ott, mindjárt, az egyik, erre a célra fenntartott teremben … Elnézést, elragadott a fantáziám.)

Nos, a megdöntésnek különösképp eredménye is lett, de Eleonóra nagy mákjára nem fiú, hanem megint egy lány, Alíz. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: egy provanszál nő, aki még fiút se képes szülni a francia királynak? Na nem, most már aztán gyerünk, jöjjön a válás. Érdekes módon ezúttal már a pápa sem akadékoskodott, nem játszotta a párterapeutát, hanem a homlokára csapva hirtelen felkiáltott: na, de ezek vérrokonok, azt a nemjóját! Mégpedig harmadfokú unokatesók. Eztet nem lehet tűrni. A házasság semmis, a gyerekek persze attól még törvényesek.

1152 márciusában tehát Eleonóra visszanyerte függetlenségét. Tizenöt évig volt Lajos felesége, és még csak a harmincat töltötte be. Igaz, ez abban az időben már nem számított épp fiatal kornak, de hősnőnket nem kell félteni: még korántsem készült kolostorba vonulni, vagy letelepedni valami elhagyatott helyen, hogy a gyermeknevelésnek szentelje életét. Hogy őszinték legyünk, két lányát egyszerűen Lajosra bízta, ő maga pedig elindult egy új pasi felé. De erről majd a következő posztban olvashattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr732813593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NAR 2011.04.11. 21:54:31

"férfi olvasóimtól kérdezem, vajon rájuk milyen hatással lenne egy ilyen pápai parancs"

Egy igazi férfi minden körülmények között képes :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.04.11. 22:42:57

@NAR: Még maga XVI. Benedek se tudná elvenni a kedvedet?

Emberek, még a névnapomon se köszöntött fel senki!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.04.12. 00:28:35

@Gloria Mundi:

Mundi-nap volt?!

:-)

Akkor boldog névnapot természetesen!

És ha mondjuk 20%-kal nagyobb betűvel írnád a képaláírásokat, az 20%-kal megnövelné annak esélyét, hogy el is tudom olvasni :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.04.12. 00:29:51

Őszentsége láttán meg mindig összerezzenek és reflexszerűen megpróbálom elzavarni a környékről a kiskorúakat.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.04.12. 06:18:13

@tiboru: Az, nemzetközi Mundi-nap. Mundus mundiai, egyesüljetek! Köszi.

Néha kicsire sikerül, de nem szeretem a nagy képeket, és a kép meg a szöveg együtt kicsinyül :P Majd igyekszem nagyobbra venni.

vén betyár 2011.04.12. 07:14:07

Isten éltessen!
Elnézést, tegnap 2 x is megnéztem a református falinaptárt, Leo, Szaniszló napot jelzett.:)
Parancsra azért sem, még pápai átok terhe mellett sem!
Tessék szépen kérni!:)
De lehet, hogy Lajos csak a kisebbik rosszat választotta.
Gyorsan, gyorsan, hogy előbb szabaduljon.:)

NAR 2011.04.12. 08:29:01

@Gloria Mundi: Rosszul közelíted meg: Hely van? Van. Nő van? Van. Akkor mit érdekel, hogy egy ronda öregember mit mondott előtte? :-) Különben is, akkora sztori lenne belőle, hogy még századokkal később is mesélni fogják :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.04.12. 20:45:48

@vén betyár: Református naptár ... Én sima, felekezet nélkülit használok :)
Azért érdekes, hogy ennek a Lajosnak viszont csak egyházi parancsra ment a gyerekcsinálás. Lehet, hogy összesen 2x hált a nejével, és mind a 2x papi felszólításra. :P

@NAR: Te tudod, ha neked így jó lenne :)

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2011.04.13. 10:22:30

Értem én, hogy nagyon divatos dolog a R. K. Egyházat pisztergálni, ha a szexről, és főleg annak élvezetéről van szó, és talán fel merhetem tételezni, hogy a XVI. benedekes kép aláírása viccnek van szánva - csak hát az a baj, hogy túl sokan élcelődnek ezzel, miközben gondosan elfelejtik megemlíteni, hogy a hivatalos egyházi állásfoglalás szerint igenis van a szexualitásnak örömszerző funkciója. Tehát szabad élvezni a Római Katolikus Egyház szerint is. (Két kikötés van mindössze: csak a házastársaddal csinálhatod, és művileg nem védekezhetsz a gyermekáldás ellen - tehát naptárazni, vagy megszakítani szabad.)

Egyébiránt élmény ez a blog, remek témák, és zseniális stílus. :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.04.13. 12:19:18

@GutBesserWasser: Vicc, mint az egész, de viccelődve azért elhangoznak komoly dolgok is. Nem azt adtam a szájába, hogy nem SZABAD élvezni, hanem, hogy nem KELL. Ebben a konkrét szituban, ha a 2 ember már válni akar, és a férj eleve nem is szeret szexelni, eléggé borítékolható, hogy élvezni nem nagyon fogják.
Persze, hogy tudom, mostanra már megengedték, hogy a jóemberek élvezzék is, de ez nem mindig volt így. Főleg a házasságon belül nem volt kóser élvezni, mert az szent dolog, a gyermeknemzés nem élvezet, kérem. Arra a házasságon kívüli szex volt rendszeresítve. :P Persze utóbbi már nem az Egyház hivatalos tanítása szerint.

Naptárazással majd az ember borogathatja a gömbölyödő hasát ... Láttam már pár esetet. Nesze semmi. Az interruptus is tiltva volt nem olyan régen még.

Köszi a dicséretet. :)

Dr. Bélus___ 2011.04.27. 08:18:55

"férfi olvasóimtól kérdezem, vajon rájuk milyen hatással lenne egy ilyen pápai parancs"

Simán. Parancs se kéne... Szerencsére még nem tartok ott, h ez gondot jelentene. De persze az asszony... na igen, ő lehet ráparázna. :)

füles1098 2011.04.27. 13:04:37

Ez szuper! Csak most keveredtem ide, de nagyon élvezem, dagadtra röhögöm magam.
Most megyek az archívumba....
süti beállítások módosítása