Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A múltkori szavazás eredményének megfelelően (noha még a határidő lejárta után is érkeztek szavazatok, az állás nem változott) Jákob Leától született lányáról, Dináról fog szólni ez a nem túlságosan szívmelengető történet. Elnézést a kissé hosszúra nyúlt várakoztatásért, de időközben, ahogy előző posztomban jeleztem, beindítottam egy új blogot, és oda írogattam mindenféle bejegyzéseket.

Ha még emlékeztek a Jákobról és a poligámiáról szóló fejezetre, azt is tudjátok, hogy a hatalmasra duzzadt család nem túl békés körülmények között pá-pát intett Ráchel és Lea apájának, Lábánnak (noha volt némi huzakodás bizonyos házi istenek, meg elhajtott jószágok miatt, de megoldották), oszt útrakelt oda, ahonnan Jákob egykor sebbel-lobbal távozott, és ahol hőn szeretett, de többször átvágott ikertestvére éldegélt, azóta nyilván szintén jó nagyra duzzasztott famíliájával.

Jákob valószínűleg elég sok álmatlan éjszakát töltött azzal, hogy megpróbálja elképzelni, mi lesz, ha Ézsau szeme elé kerül újra, mitagadás, eléggé be volt szarva attól, ami rá várt (pont ő, aki az Úr angyalaival végzett hosszas éjszakai testedzéseket, érthetetlen), mert érezte, hogy nagy szemétség volt az a réges-régi, lencseetetős, elsőszülöttségi jogvásárlós történet, ki tudja, még az is kiderülhet, hogy Ézsaunak eszébe jut visszamenőlegesen megváltoztatni az akkor csak szóban kötött megállapodást …


 
A pátriárka ezért, biztos ami biztos, előreküldött néhány embert pár száz báránnyal egyetemben, találkozzanak először azok a bátyussal, jó lesz captatio benevolentiae (magyarul: lekenyerezés) gyanánt, ha fejedelmi ajándékkal kápráztatja el testvérkéjét, még mielőtt az meglátná a pofázmányát. A módszer bevált, Ézsau nem támadt vérszomjasan öccse népére, nagy nyilvánosság előtt összepuszilkodtak, szent volt a béke, de Jákob azért nem bízott bátyjában, úgyhogy mindenféle kifogással hárította a testvéri nagylelkűség megnyilvánulásait együtt menetelésre meg fegyveres kísérők felajánlására vonatkozólag. A testvérek tehát ismét búcsút intettek, és Jákobék tovább vonultak.

Szichem városához érve vertek tanyát, vagyis jókora sátortábort, de nem ám vadkempingeztek, a szichemiektől száz pénzért megvásárolták a földterületet, és kezdtek berendezkedni. Ha még emlékeztek a múltkori posztból, a pátriárkává avanzsált egykori csupasz mellkasú pásztorfiú négy feleséget szerzett magának az évek során, aztán megelégelte a gyűjtögetést, mindenesetre a négy asszonytól történetünk kezdetéig tizenkét gyermeke született: ebből egyetlen lány: Dina. Jákobnak úgy kellett volna vigyáznia rá, mint a szeme fényére, vagy ha ő kicsit félrenézett, ott volt még az a tömérdek pasi, a lány fivérei, akik testőrködhettek volna mellette, ha éppen nem akad jobb dolguk. De a jelek szerint akadt.

Könnyelmű módon megengedték ugyanis a szépséges Dinának, hogy összehaverkodjon a helybéli csajokkal, ami ugye annak fényében, hogy neki nem volt lánytestvére, végül is érthető, unta már némileg a kamasz fivéreit és a bárányok meg a kecskék társaságát, trécselni szeretett volna a divatról, ellesni ezt-azt az urbánus kultúrából (végül is Szichem fallal körülkerített város volt, az már nem semmi), talán idővel beleszeretni egy csinos srácba, ki tudja.

De nem volt szerencséje, mert pont egy önbizalomhiányos, de alaposan elkényeztetett ficsúrnak kellett megtetszenie, aki hozzá volt szokva, hogy mindent megkaparintson, amit csak úri kedvében megkíván, ismerjük ezt a fajtát. Szichem, már nem a város, hanem az azonos nevű ifjú titán tehát addig-addig kerülgette Dinát (talán még félszeg módon be is próbálkozott nála egyszer-kétszer), míg el nem veszítette a türelmét (abból sose volt neki sok), és nemes egyszerűséggel (valamint minden bizonnyal pár kedves haverja segítségével) elcibálta a leányzót egy félreeső helyre, majd a nagy szerelem nevében és hevében meg találta erőszakolni.

Nem tudjuk, Dina mit szólt mindehhez, mert a Teremtés könyvének szerzője, lett légyen az Mózes vagy valaki más, nem tartotta érdemesnek feljegyezni, csak sejthetjük, hogy próbált foggal-körömmel védekezni, és nem adta olcsón az erényét. Miután ez a csúfság megtörtént, Szichem azért a maga otromba módján jófiú próbált lenni, gyengéden duruzsolt Dina fülébe, neki teljesen  tisztességesek a szándékai, istenigazából feleségül akarja őt venni, tüstént beszél is az apjával, hogy az meg beszéljen Dina apjával, és akkor minden kóser lesz, egybekelnek, ásó, kapa, nagyharang, dínom-dánom, szép család, persze nem a birkalegelőn fognak élni, hanem szép városi házban, és Dina a környék legpuccosabb asszonykája lesz, ez garantált. A lány válaszáról nem tudunk semmit.  

Szichem valóban beszélt is a saját papájával, Hámorral, így meg úgy, van ez a csaj, hát, nem bírtam magammal, de jóvá teszem, szerezd meg nekem feleségnek (lehet egyébként, hogy a srácnak már volt másik felesége, persze, erről nem szól a sztori). Közben Jákob fülébe valahogy eljutott a dolog, vagy Dina mesélte neki, mikor hazakeveredett, vagy valaki más, de megtudta. Mivel azonban a fiai (vagyis magánhadseregének tagjai) épp legeltettek valahol a pusztában, befogta a száját, és nem ment át Hámorhoz reklamálni. Nem volt egy hebrencs természet ez a Jákob.

Mikor végre visszajöttek a melóból a srácok, Hámor sétált át hozzájuk a sátortáborba, és diplomáciai tárgyalásokba kezdett Jákobbal és fiaival. (Gondolom, közben hogy átkozta azt a bugyuta trónörököst, aki őt ilyen szar helyzetbe hozta, de muszáj volt lépnie.) Hámor javaslata az volt, hogy Dinát adják Szichemhez feleségül (ami történt, megtörtént, és másnak már nem lehetne elsütni a lányt), egyéb eladó sorban lévő hajadonjaikat egyéb, szichembéli fickós jelentkezőkkel párosítsák, ő meg a saját lányait, illetve népe más nőnemű tagjait ajánlja föl Jákob fiainak, legyenek egyetlen nagy, boldog család, frissítsenek vért, oszt népesítsék be Kánaánt együttes erővel. Meglehetősen ésszerű javaslatnak tűnt, Hámornak aligha juthatott eszébe ennél jobb ötlet. Persze Szichem is előadta a maga mondókáját, szívére tett kézzel bizonygatta szerelmét, és könyörgött azért, hogy Dina igazából és örökre az övé lehessen.

Jákob még hajlott is volna a békés megegyezésre (Dinát persze senki nem kérdezte, ő itt csak egy tárgy vagy egy darab hús volt, akin huzakodnak), de nem túl pacifista fiai (vagyis közülük azok, akik már belepofázhattak a döntésekbe), egészen másképp álltak a dologhoz. Mivel azonban tudták, hogy egy nyílt fegyveres konfliktusban alulmaradnának, meg a fenének volt kedve várost ostromolni, jó kis cselt eszeltek ki (na, ebben azért a papára ütöttek, le se tagadhatták volna).

Okés, vigye csak Szichem Dinát, nincs harag, megértik ők a dürgést, de egy dologhoz ragaszkodnak: neki is, és minden olyan pasinak, aki a Jákob-féle népségből feleséget akar szerezni magának, muszáj körülmetélkednie, mert különben nincs üzlet. Az ő húgaik és nővéreik nem hálhatnak mindenféle, jöttment, fitymával rendelkező férfiemberrel. Sőt, ha már így van, és úgyis egy néppé akarnak válni, metélkedjen már körül az összes hímnemű, ne legyen ebből később vita.

Ajaj, hát, ez fájdalmas feltétel volt, mitagadás, Szichemnek is összerándult a … szemöldöke, de a szerelem nagy úr, az a sok ismeretlen nő birizgálta a pasik fantáziáját, és nem utolsósorban anyagi haszonnal is kecsegtetett a népegyesítés, úgyhogy a városban rábólintottak a feltételre, és készek voltak mind kés alá feküdni. Egy olyan korban, amikor a steril sebészeti eszközök még nem jöttek divatba … Ne, inkább ne is gondoljunk bele.

Dina tehát mehetett Szichem házába (ki tudja, szívesen ment-e vagy utálta, de legalább pár napig nem kellett attól tartania, hogy a férje ráveti magát), a tömeges körülmetélés megtörtént, mindenki jajgatott és nyögött, magas lázzal fetrengett, gondoljuk csak el, mennyire el tudják hagyni magukat a pasik, ha betegek, hát egy ilyentől aztán végképp. A műtétek harmadik napján Jákob két fia, Simeon és Lévi (no meg még pár ember, valószínűleg), fogták magukat, alaposan felfegyverkeztek, se szó, se beszéd bevonultak a városba, bementek Hámorékhoz, mintha csak rokonlátogatnának, kinyiffantották apát és fiát egyaránt, a sikítozó Dinát meg elhozták újdonsült férjétől, oszt hazavitték.

Mielőtt azonban még bárki közbeléphetett volna, visszatrappoltak (nyilván nem csak ők ketten, hanem egy egész hadsereg), szépen végigjárták az összes házat, és aki hímneműt csak találtak, azt kíméletlenül levágták. A szöveg nem részletezi, hogy a kisfiúk és aggastyánok is elszenvedték-e a körülmetélést, illetve, hogy őket is meggyilkolták-e, és az sem derül ki belőle, hogy az asszonyok miért nem próbáltak védekezni, mert hiszen nekik semmi bajuk nem volt. A lényeg az, hogy nem csupán minden hímnemű egyed legyilkolását vitték véghez módszeresen ezek a jóravaló ifjak, hanem még ki is rabolták az összes házat, a nőket és gyerekeket elhajtották rabszolgának, a jószágokat beterelték a saját karámaikba, aztán visszamentek az apjukhoz, mint akik teljesen meg vannak elégedve önmagukkal és a világgal (merthogy azt ők visszazökkentették a rendes kerékvágásba).

Jákob őrjöngött, mekkora marhák a fiai, na nem arról van szó, hogy erkölcsileg ítélte volna el a tettüket ez az egyébként oly jámbor és istenfélő ember, csak attól rettegett, hogy a kánaániták valahogy bosszút fognak állni a családján, amire minden okuk meg is lett volna. Jobbnak látta tehát megint felcuccolni, és odébb állni. A mészárlás híre persze hamar elterjedt, de a helybéliek annyira lefagytak, hogy nem mertek Jákobék ellen vonulni (vagy csak éppen az egymás elleni csetepaték miatt nem maradt idejük közös ellenséggel foglalkozni).

Bármily furcsa, az Úr, mikor legközelebb beszélt Jákobbal, nem foglalkozott olyan piszlicsáré ügyekkel, mint a népirtás, csak megjelölte a következő úticélt (Bétel), és nyomatékosan felhívta választottja figyelmét arra, hogy már megint mindenféle idegen istenek szobrocskáit rejtegetik a zemberek, pedig ő hányszor mondta, hogy ez tilos. Tessék összegyűjteni a kis bálványokat, no meg a fülbevalókat (azok se tetszettek neki), és elásni Szichem mellett, hogy a megrögzött ékszerimádók ne tudják több visszaszerezni kincseiket.

Ezúttal itt végezzük a történetet, ne feledjétek, ti szavaztátok meg, tehát nincs helye utólagos reklamációnak, hogy ez  elég szomorú egy sztori – bizony az. Várom a kommenteket, mint mindig!

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr572755121

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A vörös sátor 2011.03.21. 13:04:01

 Egy sajátos találkozásnak és egy kedves barátomnak köszönhetően ismerkedtem meg Anita Diamantnak „A vörös sátor” című könyvével (ez a legsikeresebb műve; megjelent ugyan magyarul, de ma már antikváriumokban sem nagyon lehet ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barbieds (törölt) 2011.03.21. 12:00:51

Te, ha csinálnál egy komplett Biblia-átiratot, eladdig tudatlan tömegek ismernék meg, és élveznék a Szentírást. Nagyon jó! :D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.21. 12:10:47

@barbieds: Várom annak a könyvkiadónak a jelentkezését, aki erre felkér, és eltart érte pár évig :) Mert ez nem két perces munka.
Egyébként köszönöm.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.03.21. 12:34:58

Azanyátokat, az index-címlapon Dina helyett Dianát olvastam, és már dörzsölgettem is a tenyerem, hogy végre valami szaftosra derül fény majd' 15 év távlatából... Például, hogy Khadafival is kúrt az a szerencsétlen nő, vagy valami ilyesmi!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.21. 13:18:16

@"the dragon": És hogy jött volna be a tömeges körülmetélés? Hát, nagy csalódás lehetett :P

gilo 2011.03.21. 13:19:21

@barbieds: Fogadok, hogy te másképp írnád meg. Dina élvezné a dolgot, kiderülne, hogy egy igazi sub ...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.03.21. 13:30:28

@Gloria Mundi:

Ne feledd kérlek, hogy Líbia tagja, sőt zászlóshajója az Afrika Uniónak, a négerszabásúak felé pedig máig nagy divatja van a női körülmetélésnek!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.21. 13:32:41

@"the dragon": Értem, akkor a női változatra gondoltál ... Na, annál undorítóbb dolgot nem nagyon tudok elképzelni.

BAR0KKER 2011.03.21. 13:41:58

"készek voltak mind kés alá feküdni. Egy olyan korban, amikor a steril sebészeti eszközök még nem jöttek divatba … Ne, inkább ne is gondoljunk bele."

Hát, a mai steril eszközökkel is lehet ám felejthetetlen élményt okozni, ahogy nekem is:

www.circumstitions.com/Restric/Botched1sb.html

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.03.21. 14:29:07

@"the dragon": Te, és még gondolom hányan :-D
@barbieds: nyitányához csatlakozom; már az előzőhöz is megírtam, hogy mennyire szórakoztató, akár ismeri valaki az eredetit, akár nem.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.21. 15:22:43

@"the dragon": Sztem senki nő nem véthet akkorát, hogy ilyet érdemeljen.

@BAR0KKER: Nem jutok szóhoz ... Ez most jó???

@Felicitasz: Örülök, h ez is tetszett.

Hozzá Szóló 2011.03.21. 16:31:39

@Gloria Mundi:

Akkor máris megérte megnézned. Jó ezt minél több embernek látni. Főleg anyukáknak és leendő anyukáknak.

zum trucc 2011.03.21. 17:06:27

@Gloria Mundi: Éppen kezdtem volna megsértődni a férfinem nevében. Mi ne lennénk jó betegek? Meg a történetet úgy választottad ki, hogy a mi...testünkből vágnak le egy darabot? Vauuuu....
Node nincs harag, mert ez csak humor, átjön azért, valójában Te is a férfiak eo ipso nagyszerűségében hiszel. Egyetértünk.
Igaz, én a nők nagyszerűségében is hiszek. De a nők tudják, hogy ebben tévedek.

mutoradep 2011.03.21. 17:47:10

Ügyes vagy!
A történet lényegét,mondani valóját és üzenetét nem érted.
Ezért "mondasz" olyanokat,hogy:nem tudjuk.
De tudjuk.A Biblia meg is magyarázza.
A fő mondani valója az Isten iránti tiszta imádat fenntartása.
Dína tisztátalanságot követett el.Bálvány imádó nép lányaival barátkozott,amiből kifolyólag Sikem megerőszakolta.Tettét nem lehetett nem megtörténtté tenni.Stb,stb.

mutoradep 2011.03.21. 17:55:30

Egy kicsit visszatérek Ézsau és Jákob tanulmányához.Az is egy üzenet.Ézsau megtagadta az első szülötti áldását.
Önző módon lemondott róla,amit később megbánt,de késő volt,mert Isten kimondta az ítéletet.

Cymantrene 2011.03.21. 18:16:00

@mutoradep: Nem nagyon szereted te az embereket.

hirokin 2011.03.21. 18:38:21

Tisztára olyan ez a post, mintha Denger írta volna A Nagy Főnök c. könyvben.

Csuri / Bariildi 2011.03.21. 18:53:28

@mutoradep: Ja, ilyen megvilágításban mindjárt más! Ha bármi veszéleyezteti az isten iránti tiszta imádatot, akkor ölni kell.
Lehetőleg halomra.
Hálleluja :)

No de komolyan: te viszont ezt nem érted, minden jel szerint, hogy Gloria nem bibliamagyarázó, és a blogot sem annak szánja. Régi történetek, mai szemmel, kicsit másképp. Ennyi.
És ez sokunknak tetszik :)

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.03.21. 19:10:21

moly.hu/konyvek/joseph-heller-isten-tudja - Íme Dávid király hasonló köntösben :) Innen honosítottam kedvenc idézetemet: Amikor mi már anyósvicceket meséltünk, az angolok akkor másztak le a fáról :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.21. 19:11:10

@Hozzá Szóló: Nem terveztem körülmetéltetni a fiaimat, bár az előző gyerekorvos többször rákérdezett ...

@zum trucc: Nem is én választottam, megszavazták :P

@mutoradep: Hát, azért nem lehet ennyire kockafejű még az Ószöv. Ura se, mert ez alapján olyan belterjesség lett volna Jákob családjában, h csak úgy hemzsegnek a gyagyások. Még nem alakultak ki a tisztasági szabályok, hol volt itt még nép? Bálványt imádtak ezerrel, oszt folyton ki kellett takarítani ... De hogy Dinát ezért erőszakolta volna meg Szichem, az azért durva.

@hirokin: Pedig nem is olvastam ... Majd bepótolom, bár tuti, hogy teljesen mást írt.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.21. 19:14:23

@nomad: Igen, erről már volt szó :)
Akár a Brian életét is ide tehetnénk.

hirokin 2011.03.21. 19:22:30

@Gloria Mundi: Denger stílusa kicsit szarkasztikusabb, de nagyon hasonló. :) Érdemes elolvasni.

vén betyár 2011.03.22. 08:18:18

Ugyanazt a történetet látva, olvasva szinte mindannyian máshogy éljük át, máshogy adjuk tovább.
A hozzászólások is ezt a természetes jelenséget tükrözik.
Művészi feldolgozása ennek Kuroszava hires filmje.
"az igazságszolgáltatás elveinek a megkérdőjelezésével folytatódó cselekmény az erkölcsi alapértékek megrendülését meséli el, miközben egy elvont, spirituális világba emelkedik, ahol nem érvényesek az emberi vágyak által alkotott jogi és erkölcsi előírások."
Ugyanez elmondható a szerző által nagyszerűen elmesélt történetről is.
Másfajta megközelités, más feldolgozás:

noreg.blog.hu/2011/03/21/a_voros_sator#c12977920

Ugyanakkor erre is érvényesek a filmbeli történetről irottak.

BAR0KKER 2011.03.22. 09:25:38

@Gloria Mundi: Gyerekorvos többször rákérdezett? Ajánlkozott? Jól értem??
Ki az az ember??

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.22. 11:34:11

@BAR0KKER: Nem ajánlkozott, csak kérdezgette, egyébként nőről van szó. Nem értettem igazán, tán azt hitte, a férjem muzulmán. De nem az.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.03.23. 19:02:04

@Gloria Mundi: ...vagy zsidó.

De az USA-ban nagyon sokan egyszerüen egészségügyi okból (minden vallási meggondolás nélkül) metéltetik körül a fiaikat, mert csökkenti bizonyos fertözések veszélyét.
Márészt persze kockázatokkal is jár, úgyhogy nem egyételmü a kép.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.03.24. 22:32:16

@α Ursae Minoris: Akkor is furcsa volt, h ezt kérdezgette, mert ha a szülők akarják, mondják maguktól is. Igen, az USA-ban nagy divat, aztán a fene tudja, h milyen következményei vannak - pl jobban élveznek a pasik, vagy kevésbé? Erről már hallottam homlokegyenest ellenkező véleményeket, a baj csak az, h ki tudja eldönteni, hisz kevés az olyan, aki felnőtt korában csináltatja meg ... Meg ez olyan egyéni dolog ...

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.03.25. 12:56:33

@Gloria Mundi: Nehéz, de nem lehetetlen feladat. A felnöttkorukban körülmetéltek nem jó csoport a vizsgálathoz, egyrészt mert a felnöttkori körülmetélésnek több a kockázata, mint a gyerekkorinak, másrészt, mert a pszichológiai és az életkori tényezö (ugyanis szükségszerüen fiatalabb volt volt az illetö a körülmetélés elött, mint utána) is bezavar.

Úgy lehetne ezt vizsgálni, hogy vennénk két (nagy létszámú) csoportot - metéltek és metéletlenek, amelyeket életkorra, iskolai végzettségre, szociáis státuszra, családi állapotra, szexuális beállítottságra, vallásra meg esetleg még pár más dologra kiegyensúlyozunk.

Aztán kitalálunk valami élvezeti skálát, amin pl. egytöl tízig kell különféle élvezeteket, köztük a szexet értékelniük.
A kiértékelés során a szexre adott pontszámot viszonyítanánk a többi pontszámhoz.

Na most, ha ez az arány eltér a metéltek és a metéletlenek között, akkor van különbség az élményben, ha nem, akkor nincs.

IP-címvadászok kedvence 2011.04.27. 10:40:14

@α Ursae Minoris: A legnagyobb kockázat a gyerekkori metélésben van, nekem rengeteg problémám van emiatt, cikkcakkos vágás (AMI NEM LÁTSZIK MÉG PICI KORBAN, AMIKOR MÉG PICI A HEG) lyukak, amikből kiesett a varrat, a makk foltos, ronda, kiszáradt, érdes felületű...

Barbárság ez az eljárás, barbár megjelölés, semmi más :(

Soha nem fogok rendbejönni és soha nem fogom élvezni a szexet, ennyit sikerült elérni vele, gratulálok annak, aki azt hiszi, hogy mindenkinek jó ez :(

bellisperennis 2011.04.28. 11:38:19

@α Ursae Minoris: Buggyantak... Az USA-ban volt egyszer olyan divat is, mikor gyerekkorban eltávolították a féregnyúlványt (=vakbelet), nehogy később vakbélgyulladása legyen...

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.04.28. 12:41:14

@IP-címvadászok kedvence:
"kiesett a varrat, a makk foltos, ronda, kiszáradt, érdes felületű..."
Ez biztos így van, ha mondod.
De az, hogy élvezed-e a szexet vagy sem, nem ezen múlik, hanem elsösorban azon, hogy mennyire vagy megbékélve önmagaddal, a férfi-szereppel, mennyire vagy testi-lelki összhangban a partnereddel.

Ha belül nem vagy rendben, akkor hiába lenne tökéletes Chippandale-alkatod, akkor sem élveznéd a szexet.

Viszont mindig könnyebb valami testi vagy tölünk független okra hivatkozni, mint szembenézni a saját démonainkkal.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.20. 19:36:09

@α Ursae Minoris: Szerintem te nem akarod érteni, amit mondok.

FIZIKAI OKA VAN, mivel megszabadítottak egy rakás idegtől, a bőr feszes, amikor mozdulna, feszül...

NEM LELKI OKOK miatt van bajom, ezt kikérem magamnak