Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nem először kerül szóba egyházi személyekkel kapcsolatban a szex ebben a blogban, volt már szó Abélard mesterről és az ő kis tanítványáról, igaz, az a nőszemély, Héloïse csak az után lett apáca, hogy rosszul sikerült frigyének nem túl kellemes módon vége szakadt … De már az édes anyukája is apátnő volt, vannak érdekes családok.

A minap elgondolkodtam a cenzúra és a polgárpukkasztás mibenlétéről, csak úgy, minden aktuálpolitikai vonatkozástól mentesen, természetesen, és eszembe jutott, hogy a régi jó mesterek mennyire nem fogták vissza magukat, ha például egyházi személyek kevéssé épületes szokásait volt kedvük pellengérre állítani! Mi ehhez képest a Szűzgarázs igencsak óvatos, és sokak által mégis keményen kritizált hangneme! Mert nézzétek csak Boccacciót, ő miket meg nem engedett magának.

Volt egyszer, hol nem volt, pontosabban az itáliai Lombardiában, a XIII-XIV. század környékén egy nevezetes kolostor, telis-tele szebb és csúnyább, fiatalabb és öregebb, ilyen-olyan származású, kényszerből vagy önkéntesen odazsuppolt apácával. Akkoriban divat volt egybegyűjteni a szépreményű szüzeket (illetve nem szüzeket): valamit csak kellett kezdeni velük, ha hozományuk nem volt, hogy férjhez adják őket, megfelelő férjjelölt nem akadt, vagy már megözvegyültek, megjámborultak, satöbbi: végső megoldásként a zárda mindig kapóra jött … Mindenesetre elég gyakran passzoltak le olyan lányokat, akikben a hivatástudat nem lobogott úgy igazán, valami más azonban nagyon is.

Ebben a kolostorban is akadt egy szép, fiatal csitri, Isabetta nevezetű, akiről lerítt, hogy előbb-utóbb felforr a vére, és ráveti magát egy szemrevaló ifjúra, ha az betéved a zárdába.  Egy rokonlátogatás és egy kis hazai süti átadása során, amely a szokásos rácsnál zajlott (mint az amcsi börtönökben), fel is fedezte azt a pasit, akire kivethette a hálóját. Ki tudja, milyen módszerrel, de sikerült a srác tudomására hoznia, hogy ő bizony nem bánná, ha szerény kis cellájában fogadhatná, megmutatná neki, milyen is kolostorban aludni, és nem mellesleg megosztaná vele testének féltett titkait. Márpedig a teste igencsak ínycsiklandozó és friss volt, titkokkal meg bőven rendelkezett.

Ifjoncunk se volt olyan málészájú, hogy hosszasan kérdezgesse, na, most akkor hogy is lehetne nyélbe ütni a randit, meg mit kell csinálni, ha már ott vannak a tettek szalmazsákján. Szerencsére megoldotta a bejutást és a biztonságos kijutást is, az éjszakai hancúr meg olyan jól sikeredett, hogy eszük ágában sem volt one night standként elkönyvelni. Ami áll egyik éjjel, az a másikon is, főleg, amíg az ember még fiatal és bohó, és egy igencsak kiéhezett leányzó dolgozza meg, ha lankad. Az apáca titkos élete nagyszerűen működött, csak a hajnali imáknál volt még a szokottnál is álmosabb szegény.

Ha azonban gyakran jár a korsó a kútra, akkor valaki még kifigyeli. Még egy középkori kolostorban is fel tud tűnni, ha egy cellából gyanús sóhajtozás és nyögés hallatszik, bármilyen vastagok a falak! De lehet, hogy nem is ez buktatta le őket, csak a srác nem volt elég ügyes az éjszakai lopózásban. Lényeg a lényeg, Isabetta egy apácatársa rájött a turpisságra. Biztos baromira irigykedett, mert ahelyett, hogy bölcsen mosolyogva nyugtázta volna a dolgot, vagy keresett volna magának ő is egy pasit, esetleg megpróbált volna beszállni harmadikként, a lehető legerkölcsösebb megoldást választotta: le akarta buktatni Isabettát és a szeretőjét.



De nem ám úgy, hogy bizonyítékok nélkül besétál az apátnő asszonysághoz, és besúgót játszik. Mint valami veterán nyomozó, aki tudja, hogy a bíró elé valami kézzelfoghatót kell tenni ahhoz, hogy hajlandó legyen őt komolyan venni, bombabiztos módszert akart választani. In flagranti szerette volna elkapni a szerelmeskedő fiatalokat. Na jó, lehet, hogy volt ebben némi kukkolási vágy is, vagy ki tudja, nem olvasta-e el Héphaisztosz papa kalandját.

Besúgó erkölcscsősz apácánk nem egyedül kívánta végrehajtani a küldetést, beszervezte néhány társnőjét is az összeesküvésbe, úgy játszottak nyomozósdit, hogy 24 órás megfigyelés alá vonták Isabetta cellácskáját: felváltva őrködtek előtte, és arra is ügyeltek, hogy a szeretők ne vegyék őket észre. Képzeljétek, mindezt fánk és műanyag pohárból szürcsölgetett pocsék amerikai kávé nélkül hajtották végre! Úgy, hogy napjában ötször még imádkozniuk is kellett, meg egyéb feladataik is akadtak a zárdában. Hősies vállalkozás, riszpekt nekik.

Isabetta nem volt egy jó megfigyelő (más erényei miatt azonban megbocsájthatjuk ezt neki), nem vette észre, milyen vermet ásnak a kedvesnővérek. Nyugodt lélekkel üzent újfent a szeretőjének, hogy jöjjön a következő éjjel, mert nagyon hiányzik ám az ölelés, a csók, a simogatás, a nyalakodás, a falakodás, és egyéb -ásra végződő szavak. A jelek szerint az ifjoncnak is hiányzott, úgyhogy nem húzta az időt, hanem jött. Cellába be, ruha le, egyebeket tessék hozzáképzelni.

Végre, ütött a kémkedő anyócák órája is! Nem ám hanyatt-homlok futottak az apátnőhöz. Két részre oszlott a csoport, az egyik társaság a cella megfigyelését folytatta, nehogy kireppenjen a kismadár (jómadár, palimadár), a másik csapat pedig lobogó fityulával és köpennyel sietett az apátnő asszonysághoz, hogy megtegye a feljelentést.

Majd' a frászt hozták a szegény apátnőre, mert, mit az Isten, épp aznap éjszakára rendelte ő is magához a saját szeretőjét, aki egyébként papi minőségben szolgálta az Urat és az Egyházat, ennél fogva maga is cölibátusra volt kötelezve. Az anyócák bezörgettek a főnökasszonyhoz a hírrel, hogy Isabettánál micsoda szégyentelenség folyik, és most azonnal rajta is kell kapni, mert ki tudja, meddig tart egy pásztoróra … Apátnőnk meg nem küldhette el a csoroszlyákat melegebb éghajlatra, persze, mert vaj volt a fején, illetve, ha csak az lett volna … A sötétségben sebtiben öltözött fel (nem volt neki jó kis lámpája, ugyebár), és a főkötő helyett a pap alsógatyáját rakta a buksijára.

A besúgók nem ütköztek meg ezen az érdekes tökfödőn, annyira el voltak foglalva a saját maguk által kidolgozott botránnyal, így a főnökasszony nyugodt lélekkel tört rá az ölelkező párocskára, a fiatalok meg úgy megrémültek, hogy moccanni se tudtak. Isabettát kapitulumra citálták, vagyis  összintézeti értekezlet keretei között szégyenítették meg, hogy mindenki okuljon belőle. Érdekes módon a nagy pellengérre állítás közepette még mindig senki nem vette észre, hogy a király meztelen, akarom mondani, az apátnő fején férfi alsógatya díszeleg. Isabetta persze lehajtott fejjel hallgatta a szidalmazást, mikor azonban végre rászánta magát, hogy felnézzen, majd' kitört belőle a röhögés.

De elég fegyelmezett maradt, csak halk szóval megkérte az apátnőt, hogy igazítsa már meg a főkötőjét. Az apátnő persze mellébeszélésnek vette ezt a mondatot, mit akar ez a szégyentelen kis luvnya a főkötőjével. Pedig a többiek is felfigyeltek már a különös fityulára. Végül az érintett megtapogatta a fejét, és leesett a tantusz. Szeme se rebbent, úgy váltott az előző duma ellenkezőjébe, mint az egyszeri bergengóciai politikus balról jobbra … Pedig ennek a közönsége se volt síkhülye …

A lényeg, hogy kifejtette, a testi kísértésnek úgyse lehet ellenállni, és ki-ki szerezzen magának élvezetet, ahogy tud, de könyörgött, hogy csak diszkréten, ne legyen már ebből országos botrány, ha egy mód van rá. Oszt berekesztette a gyűlést, és visszasietett a pap bácsihoz, aki egész idő alatt hiába kereste az alsógatyáját, pedig csak az az egy volt neki … Isabetta is visszakaphatta a pasiját, a többi anyóca meg elgondolkodhatott rajta, hogy mi éri meg jobban, további feljelentéseket gyártani, vagy szeretőt keríteni.

Egyébiránt a sztori olyan népszerű volt, hogy versben is megvan, és akit nagyon érdekel, utána olvashat az Udvariatlan szerelem című kis kötetben Az apátnő balladája címen (142. oldal). A Dekameronban pedig a IX. nap második novellájaként szerepel.

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr412572416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyházi szexbotrányok - emlékezzünk 2011.01.10. 13:43:50

A katolikus egyház modernkori bűnlajstroma ezzel is gyarapodott. Sajnos nem is derült mindenre fény, de legalább egy részükről értesült a világ. Egyházi szexbotrányok: megdől egy tabu 2001-05-04 (a nyomtatott MH cikke)Mivel az adott linkről nem e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.10. 10:00:37

Ááá, a Dekameron egyike volt kedvenc kamaszkori olvasmányaimnak :-)

Köszönjük, Giovanni! Akarom mondani Glória :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 10:08:27

tiboru@ Hiányzott már a jó öreg Giovanni, ideje volt lopkodni tőle is egy sztorit :)

juditmanó 2011.01.10. 10:43:51

Nagyon jó a poszt Glória, és milyen pikáns képeket találtál :))).
Azt olvastam, hogy nem kellett szűznek is lennie egy apácának, mikor bevonult, csak azután kellett fogadalmat tennie, miután lejárt a novíciaideje. Mármint hogy utána aztán férfi soha :P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.10. 10:49:50

Az amúgy meg érdekes, hogy az apácák (és az egészségügyi nővérek) milyen kiemelt helyet foglalnak el a pasik szexuális fantáziáiban.

Még az egyenruhájuk (formaruhájuk) is hasonló.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 10:55:07

@juditmanó: Vannak sokkal pikánsabb képek is, de nem akartam túlzásba esni :)
Persze, h nem kellett és ma sem kell szűznek lenni, ha vki bevonul. Régen divat volt a megözvegyülés utáni rendbe lépés is, úgyhogy bőven voltak tapasztalt matrónák a nővérek között. Most ez azért kevéssé jellemző, de a szüzesség nem feltétel semmiképpen.

@tiboru: Mivel azelőtt sok kórházban apácák látták el az ápolónői feladatokat is (sőt, latin országokban ez még ma is előfordul), kézenfekvő, h a 2 dolognak van köze egymáshoz. Meg a pasik imádják, ha pátyolgatják őket, na. Gyereknek érezhetik magukat :P Ami soha nem akadályozza meg őket egyéb gondolatokban ...

iovianus 2011.01.10. 11:11:48

@Gloria Mundi: de a szűziesség az! :)

tiboru: tudod, a tiltott gyümölcs :D

Jó poszt!Lájkolom

Mikrobi 2011.01.10. 11:42:53

Bocaccio persze mindig a színtiszta igazat írta, a Dekameron meg egy történelemkönyv... Én elhiszem, hogy jóérzés nagyokat rúgni a papokba meg az apácákba, de mikor olvasok már valami jót is azokról, akik az életüket az életszentségre teszik fel? Így úgy tűnik, mintha az összes szerzetes elszúrta volna az életét és ugyanazt csinálta, mintha nem ment volna a kolostorba...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 11:48:36

@Mikrobi: Mondta vki, h a Dekameron törikönyv? Ez a blog nem a töriblog, egyébként sem. Ha az életszentségről akarsz olvasni, egyházi blogokat ajánlok. Itt más a tematika. És nem rugdosás van, hanem kultúrtöri meg irodalom :) De úgyis hiányzott a véleményed, mert iovianus kolléga szokatlanul liberálisnak mutatkozott, nem is értem!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 11:49:36

@Gloria Mundi:

Olvastam és érdekelne legalább egy link szerintem többünket is a pikánsabb képekről.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 12:02:06

@IGe: Direkt nem akartam nagyon ízlésteleneket, tehát a modern pornó nem játszott (gondolom, tudjátok, h Dunát lehet rekeszteni az ilyenekkel), és régi képeket próbáltam keresni nagyrészt.
Vannak itt pl:
www.payer.de/religionskritik/karikaturen22.htm
Nagyon durvák is ... A XVIII. században nem voltak ám szívbajosak.

manager2008 2011.01.10. 12:29:27

A nővérkés dolog az tényleg szuper.
Történt egyszer hogy a baleseti intézetben voltam kulcscsont töréssel (lovasbaleset).
Egy tündéri szépségű szőke nővér volt az éjszakai műszakban mint ügyeletes. Nem igazán értettem mit keres itt egy ilyen minőségű csaj. Este mindenáron altatót akart nekem is osztani, mondván biztos fáj a dolog (műtétre vártam). Fájt is, de csak bizonyos pozíciókban, állva nem.
Amikor mindenki elájult az altatóktól (én nem kértem) megkerestem az ügyeleti helységben és javasoltam neki hogy egyéb altató módszereket próbáljunk ki.
és meghallgatásra találtam...
Valamit megint el kellene törni magamon...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.10. 12:34:02

@Mikrobi:

Miért szúrta volna el az életét azzal, hogy dugott?!

Amúgy meg nem értem, miért kattintottál egy ilyen élveteg blog pajzán című linkjére, ha valójában a Szentek élete típusú munkára vagy kíváncsi...

Ha engem felháborítanak a homoszexuálisok, nem kattintok a melegblogra; ha kisállatgyűlölő vagyok, nem olvasom a Cukiságot, oszt ennyi.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 13:07:59

@Gloria Mundi:

Egy jó erotikus, vagy szex kép szerintem nem lehet ízléstelen. A szex az élet természetes és normális része.

Amit belinkeltél azok nagy része viszont tényleg az. Nagyon köszönöm, mert tanulságosak.

flea 2011.01.10. 13:09:49

@tiboru: gondolom nem azzal szúrta el, hanem hogy bevonult oda, ahol pont tilos, nem?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.10. 13:12:35

@flea:

Gondolom, nem kényszerítették a bevonulásra, se arra, hogy dugjon.

(Habár az elmúlt évek egyházi szexbotrányaira visszagondolva, ez utóbbi verzió nem is elképzelhetetlen...)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 13:28:51

@tiboru: Na, kell egy ilyen komment is, nem? Hiányérzetünk lenne, ha kimaradna :)
Ahogy a posztban is utaltam rá, a középkorban, de még akár a XX. sz. elején is sokan voltak, akik nem önszántukból vonultak be, hanem, mert a család, a nemzetség stb elvárta tőlük. Ilyen szempontból tehát igenis logikus, h nem lobogott bennük az életszentség. A mai szerzetesek között sokkal több a valóban meggyőződéses, sokkal kevesebb szerzetes is van, ugyebár ... És még így is előfordulnak botrányok.

@IGe: Azok nagy része tényleg mi? Ízléstelen? Ezek karikatúrák, kifejezetten egyházellenes indíttatásúak. Nem a szex szépségének ábrázolása a céljuk. Ahogy sztem a pornó célja sem ez. Van különbség erotikus és erotikus alkotás, írás, kép, videó stb között, én nem tenném mindet ugyanabba a kalapba. Van, amiben tényleg megnyilvánul a szépség, és ez nem a szereplők szabályos testét jelenti, hanem magának az aktusnak az őszinteségét. A pornó nem őszinte, tehát igen kétséges a szépsége is. De lehet, h tévedek, én így látom :)
Plusz: tényleg nem a minél botrányosabb képek felvonultatása volt a célom. Sem most, sem a blog történetében bármikor :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 13:47:08

@Gloria Mundi: Ok hasonlóan gondolkozunk. Viszont a Valláskritika (az általad megadott linken ilyen címek szerepelnek) az szerintem nem feltétlen a vallások ellen lévő dolog. Mert ilyen alapon a kocsik töréstesztje is a kocsigyártók ellen lenne? Vagy éppen azért, hogy jobbak legyenek?

Beraktam ide egy trackbacket, ahol szintén van egy karikatúra és egy mai korunkból származó cikk is.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 13:53:26

@IGe: Inkább egyházkritika, mint valláskritika, hogy mennyire építő jellegű, azt illetően vannak kétségeim ... Hatásában valszeg nem az, nem hiszem, h ettől bármi javult volna az Egyházban. De mondjatok nekem ellent! :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.10. 13:57:50

@Gloria Mundi:

Nem a pornó hazudik, hanem az orgazmust megjátszó (főleg női) szereplők.

A pasik ugyanis elég nehezen tudják mímelni :-)

A pornó a szexről szól (most nem az aberrációkra gondolok, hanem a felnőtt emberek közöttire), márpedig ennél őszintébb dolog kevés van a világon.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 14:02:56

@tiboru: OK, a pornóban főleg a nők hazudnak, és ezzel táplálják a kevéssé tájékozott pasi nézők fantáziáját, azok ui. azt hiszik, h ezen dolgok elkövetése tényleg élvezetet szerez a nőknek. Amikor pedig sokx egyáltalán nem ... Vagy nem úgy, nem annyira, stb
Ezért érzem kissé károsnak és művinek a pornót, a profi pornót, az amatőr sokkal szebb és hitelesebb. Nekem ... :)
Ettől függetlenül nem próbálnám se betiltani, se korlátozni, se semmi :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 14:17:21

@Gloria Mundi: Az egyházkritika a valláskritika egy részeleme. (nekem illik tudni, hiszen egy kedvtelő netes újság a Valláskritika Virtus "főszerkesztője is vagyok)

Tehát akár hiszed, akár nem a legtöbb valláskritika építő szándékú. Rámutat a hibákra, amit elvárna, hogy kijavítsák.

A valláskritikák hatására azért nagyon jelentős történelmi dolgok történtek. Amelyek sokszor belső valláskritikák. Pölö nemzeti nyelvre is lefordított bibliák, megváltó pénzért árult cédulák betiltása, stb..

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 14:23:29

@IGe: OK, én szétválasztanám. A valláskritika a vallás eszmei részét illeti, az egyházkritika pedig az intézményt és az azt alkotó emberek viselkedését, a szervezeti felépítést, stb. Lehet, h vki magában a vallásban, annak tanításaiban nem lát kritizálni-valót, az egyházban annál inkább. Tom, h nálad ez másképp van.

Konkrétan a karikatúrák és gúnyversek kategóriára gondoltam. Hogy azok mennyire építő jellegűek, a készítőik szándéka szerint ... Lehet, h azok, csak kétséges számomra. Persze, h maga a reformáció is pozitívan hatott vissza a katolicizmusra, bizonyos tekintetben ...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 14:54:08

@Gloria Mundi:

Elvileg szét lehetne választani, de a gyakorlatban sajna nem nagyon. Eleve azt nehéz volt elérni napjainkban, hogy ha valaki bírálni, kritizálni meri a vallásokat akár humanista módon, akkor ne kiáltanak vallásgyalázást, vallásgyűlölést, vallásellenességet.

Egyébként a wikipédián elkezdtem vagy 6 éve írni a szócikket róla, de úgy is maradt:

A valláskritika egy olyan gyűjtőfogalom, ami a vallások, vallási csoportok és egyházak vélt vagy valós érdemeit, nézeteit, tetteit vitató véleményeket foglal magába.

A valláskritika főbb területei
* adott valláson belüli, belső
* más vallástól származó, külső
* vallásokkal szembeszegülő ideológiák által megfogalmazott kritika (például ateizmus)
* teológiai
* független vallástudományi módszertannal létrejött
* összehasonlító, független
* humoros és parodisztikus
* indulatkeltő, kirekesztő, megbélyegző

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 15:23:53

@IGe: Mármint a wikipedia többi szerkesztője, adminja, őrzője, franc tudja, milyen tisztségviselője miatt, vagy, mert nem bírtad tovább írni?

A vallások képviselői mindig nehezen bírják a kritikát, de az már jó, ha emiatt nem akarnak kinyiffantani. Azt már értékelni kell ... Mondjuk, pont olyan szövegen dolgozom, h gyakorta eszembe jut, valóban többet árt-e a vallás, mint használ. Nem tudom eldönteni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 15:41:39

@Gloria Mundi:

Kicsit hosszasabban kellene leírnom a történetet, hogy miért nem fejlődött az adott szócikk, de nincs hozzá most kedvem. Röviden azért annyit. Több oka van és bizonyos trükkös okok miatt már magam is akartam (mártir szerepet ki akartam próbálni), de engem a magyar wikipédiáról virtuálisan örökre kitiltottak. (igen ez egy mai modernkori inkvizíciós dolog volt, ha másnak is próbálták beállítani) Elvileg. Igaz, hogy annak ellenére a mai napig is szerkesztgetek néha-néha szócikkeket, de nagyon ritkán.

Nagy nagy "bűneim" voltak ám ott. Nem volt egy lexikonban több év után sem TUDOMÁNY szócikk és megnyitottam. II. János Pálról dokumentumokat mutattam be, hogy miért nem lehet besorolni pacifistának, hanem inkább háborús felbújtónak. stb.

Hagrid 2011.01.10. 15:58:37

Tetszik! Köszi a posztot!:-)

flea 2011.01.10. 16:18:14

@Gloria Mundi: az összes wikipédián, így a magyaron is, van olyan szabály, hogy el kell tudni viselni, ha a te nézeteiddel ütköző megfogalmazások figyelnek a szócikkekben, feltéve, ha a szerkesztői kollektíva szerint ezek amúgy megfelelnek az enciklopédia szerkesztési elveinek (semlegesség, tárgyszerűség, ilyesmi). Ez a szabály meg már-már közmondásos szinten megfeküdte egy IGe nicken tevékenykedő user gyomrát. (Hozzáteszem, hogy amúgy voltak mindenki által elismert jó húzásai is. Ő azóta igyekszik úgy beállítani, hogy ezek miatt tiltották ki. Ez a vitastílusáról mindjárt ad is egy gyors összefoglaló benyomást.)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.10. 16:29:45

@flea:

OFF

A magyar Wikipédiáról csak annyit, hogy szerintem senkinek ne ossza az észt egy olyan kollektíva, amelyik mellett éveken keresztül egy szerkesztő háborítatlanul feltölthetett több, miutn 6000 (hatezer!), szerzői jogot sértő cikket.

Senkinek nem tűnt fel például, hogy volt nap, amikor az érdemdús magyar wikipédista 70 (hetven!) szócikket töltött fel...

(DataDestroyer-botrány)

Ennyit a magyar Wikiről, a szabályairól és egyebekről.

Bocs az offért mindenkitől, IGe-t nem ismerem, de az, hogy valaki nem jön ki a magyar wiki szerkesztőivel, számomra nem meglepő.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 16:40:30

@flea: Nos amit írsz, azt éppen mások nem bírták és jelenleg sem bírják elviselni. Pedig a kritikának mindig helyt kellene adni elv le volt fektetve.

A magyar wikipédiát akkoron megszállták a hitkomisszárok, amit az is bizonyít, hogy minden pápának volt nagyon szépen kistufingurozott propaganda szintű szócikke. Amibe eztán semmi tényszerűen megtörténtett, de számukra kellemetlent nem lehetett javítani.

Amit tudtak akkor is és kissé ez az egyik lényeg. Egy őrült (valami elfuserált Opus Deis ügynök) már előtte évekig rámszállt és követett és csesztetett mindenhol a neten, ahol csak megjelentem. Az előzmény 2000-2003-re az index fórumára datálódik, ahonnét ki akart tiltatni és a végén őt tiltották ki és még a több ezernyi hozzászólását is törölték. anderson1 néven. A wikipédiában Data Destroyer néven írt már.

Nos a wikipédia jó helynek látszott, hogy lerázzam és oda kössem. Tehát eleve hagytam, hogy kitiltsanak, sőt rá is játszottam a dologra. Legyen meg a bosszúja jeligére.

Nagyjából be is jött. Mert a virtus.hu-ra is követett, de aztán amikor megtudta, hogy még a kitiltásom ellenére is irogatok a wikipédiába, (zoknibábok) visszament oda güzülni. Több ezernyi szócikket írt és vezetőnek szavaztatta meg ott magát, hogy jobban pozicíóba legyen. Na a lényeg, hogy jól bezizzentettem és ottmaradt.

Akkoron én hiába jeleztem, hogy a szócikkeit másolgatja a kutya sem törődött velem. 6 év kellett hozzá, hogy ebből tényleg nagy balhé legyen és most rúgták ki érte néhány hónapja.

Remélem itt már nem tűnik fel az ürge.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.10. 16:43:24

@tiboru: Na egyszerre írtuk és küldtük. Pont róla írtam, Összeértek a szállak.

flea 2011.01.10. 16:45:49

@tiboru: (szintén off)

A wikis szerkesztési módszer alapvetően maga a tökéletesen garantált disznóól, mert önszerveződő, és ennek a működő módszertanát - ha ugyan van olyan - a technikai feltételek hiányában még soha nem tapasztalta ki az emberiség. Ezen belül a magyar wiki a viszonylag kicsi aktív felhasználóbázisával a Data Destroyer-féle bolondoknak remek terep. De az angol wikin is voltak botrányok szép számmal.

(Az offon belül is off: hetven szócikket tölthetett volna fel a rég elhunyt rokon jegyzeteiből is, ahogy állította, nem csak a mettoménmelyik enciklopédiából. Kinek és mi kellett volna hogy feltűnjön?)

Amúgy IGe nem "nem jött ki" a szerkesztőkkel, hanem annyira öntörvényű, hogy az lehetetlenné teszi a kooperációt. Amennyire én tudom, sokan bírták a fejét, de az intelligenciája és a stílusa is meglenne ahhoz, hogy enciklopédiát írjon. Ő viszont csak arra képes és hajlandó, hogy mindent a maga képére és hasonlatosságára formáljon, pont mint valami istenség :)

Na befejezem, mert Gloria kivág!

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2011.01.10. 17:43:12

Egyik kedvenc novellám volt, és az istennek se bírtam rájönni, melyik napon van, a leírások meg nem mindig segítenek.

:D

De jó még az is, ahol a remete megtanítja a kis naiv remetelányt, hogy hogyan kell bekergetni az ördögöt a pokolba...

az újdonság garázsa 2011.01.10. 18:06:48

@manager2008:
És mikor felébredtél, már nagyon kihűlt a víz a biliben, amibe a kezed lógott?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.10. 18:12:49

@Donna Anna: Most fent van az összes klasszikus a neten, így tök könnyű keresni :) Van pár nagyon jó sztori, persze, ez még a szolidabbak közül való, sztem :)

A wiki-vitán tkp nem lehet csodálkozni, én sokkal kisebb társaságban próbáltam zöld ágra vergődni (könyvszerkesztés, folyóirat-szerkesztés), elég ha egyetlen ember összeférhetetlen és kezdi kavarni a szart, márpedig már 5-6 fős társaságban is szinte garantált, h akad egy ilyen statisztikailag ... (főleg kies hazánkban, ahol a csapatmunka annyira nem dívik, tisztelet a kivételnek). Ahol meg olyanok gyülekeznek, akik nagy fejeknek tartják magukat ... Na, ott kő kövön nem marad.

juditmanó 2011.01.10. 18:32:51

@Donna Anna: Igen, azt a történtet én is kedvelem :)), pajzán és igen vicces

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.11. 13:54:44

@Gloria Mundi: Néhány napja megjelent több helyen, köztük az indexen is:

index.hu/tech/2011/01/06/tobb_ezer_szocikket_toroltek_a_magyar_wikipediabol/

Nagyon erős pontatlanságok az írásban:

1. Data Destroyer önmaga dicsekedett el számtalan helyen a polgári nevével és a foglalkozásával is. Tehát Deák József antikvárius. Akit az index fórumáról korábban kitiltottak és az összes több ezernyi hozzászólását is törölték. Ott anderson1 ként írt

2. A másolgatást már 6 évvel ezelőtt is több szerkesztő jelezte. Csak erős volt az a szerkesztői klikk és mutyi, amelynek tagja volt. Így 6 évvel ezelőtt az öt bírálók lettek koncepciós eljárásokkal eltávolítva. (sokak közt jómagam is, amit tény, hogy egy trükk miatt magam is akartam)

Az igazság kiderüléséhez 6 év kellett. Alig fura???? :-)

flea 2011.01.11. 14:32:24

@IGe: te, adj már egy difflinket, hogy ki, kinek, hol jelezte 6 éve a másolgatást. Szerintem sokakat érdekelne.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.11. 14:42:17

@flea: Majd megpróbálom megkeresni, de nem lesz könnyű. Nekem is szükségem lenne rá, mert magam is fel akarom dolgozni egy írásban a témát.

Nos azért nem olyan egyszerű meglelni, mert már a régi wikipédiás hozzászólásaimhoz is csak trükkösen lehet hozzáférni. (mert ugye tiltva vagyok)

Nem is beszélve arról a rengeteg úgynevezett zoknibábról, amelyeket nekem tulajdonítottad ott, de csak kb töredéke volt valóban ami hozzám köthető.

Egy dolgot megleltem. Akkoron Data Destroyer ellen kértem egy (de talán több) eljárást, hasonlót, amellyel ők másokat kitiltatott. Ebből persze semmi sem lett, mert a bandája lehetetlenné tette. Ez megvan:

hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Szerkeszt%C5%91k_szankcion%C3%A1l%C3%A1sa/Data_Destroyer

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.11. 14:51:38

@flea: Kérlek gyere át a blogomba és ott ha közösen keresünk meglelhetjük. (mert az előző link lehet, hogy Math volt és nem is az enyém)

Itt megvitathatjuk:

vilagnezet.blog.hu/2007/09/12/wikipedia_user_ige

Ja még ezt leltem most:

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkeszt%C5%91:IGe/Adatrombol%C3%B3&oldid=242919

flea 2011.01.11. 15:15:08

@IGe: pont azért kérdeztem, mert nekem nincs időm keresgélni, viszont a wikiben (az oversight nagyon ritka esetét kivéve) minden edit megvan a kezdetekig visszamenőleg. Gondoltam, egykor igen aktív szerkesztőként alá tudod támasztani pár difflinkkel azt az állításodat, hogy DD másolgatását már 6 éve többen jelezték. (Vagy ha nem, akkor is emlékszel elég részletre ahhoz, hogy találj pár ilyet. Például ha megvan, hogy ki jelezte, netán az is, hogy melyik lapon, akkor annak a usernek a közreműködéseiben pár lapozással meg fogod találni. Ha csak az van meg, hogy ki volt, akkor kicsit nehezebb, de úgy is meglesz.)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.11. 15:28:36

@flea: Az egyértelmű, hogy az én fegyelmi kezdeményezésemet Data Destroyer ellen és több más kellemetlen dolgot is (külső ember számára) végleg töröltek a wikipédiáról. Ez akkor a trágálkodásai ellen íródott, de lehet hogy éppen ott írtam a plagizálásairól is.

Több mint 6 éves történet, teli kényes dolgok törlésével, letiltások mögé való látással, töménytelen adathalmazzal amit át kellene böngészni. 50-es évekre emlékeztető koncepciós eljárásokkal. Magam és letiltott állapotban nem fog menni. Pláne úgy, hogy ezt a jelenlegi wikipédista brancs, vagy vezetés sem nagyon akarná, hogy megleljem. Mert persze, hogy ütközik az érdekeikkel.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.11. 20:24:54

@flea: Egyet már leltem neked 2005 októberéből, amit azért volt könnyű meglelni, mert benne van a hivatalos wikipédia tájékoztatóban is.

hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:A_VIL_copy_%C3%BCgy

"Teológiai kislexikon

Szia, látom, szívesen használod ezt a könyvet. Én nem ismerem, mikor adták ki, ki szerkesztette? üdv, @tti 2005. október 31., 15:28 (CET)

Teológiai kisszótár van, 1980-ból, Szent István Társulat. Üdv, --jJDM 2005. október 31., 17:05 (CET)

* DD, akkor valahogy másként kellene feltüntetni, mert így megtévesztő. pl. DD: Teológiai lexikon, Budapest, 1995 (kézirat) :-) vagy pedig nem is kell odaírni. Mi van ha éppen IQ-ból írsz valamit. Már nem igazán tudod, hogy a témában elolvasott tanulmányok tucatjai közül éppen hogy állt ösze benned a kép. Mi a forrás? IQ. üdv, @tti 2005. október 31., 20:54 (CET)

Hát, nem tom. Mert pl. a codex sinaiticus, ahogy te elkezdted több infót tartalmazott mint a KatLex. Mindenképpen kell forrást megadni? Nem olyan témán dolgozol, ami szerkesztői háborúhoz vezethet. Ott van inkább értelme pontosan dokumentálni. Ha én az angol wvagy más wikiből bkiegészítem a magyar cikket, azt se írom oda. Meg kellene kérdezni egy okosabb embert. Aztán, ha találunk olyat ;-) akkor iratni egy scriptet, ami a te sok lapodon mindenütt kicseréli a forrást. JM! @tti 2005. október 31., 21:09 (CET)

* ha windowst használsz, akkor javaslom neked a KeyNote free progit. Nagyon jó cédulázónak. Én annó a szakdolimhoz egy csomó mindent beleírtam, így ezek örökre megmaradnak. Valami hasonlót keresek most linux alá. MÁS: Ókorműhely: én még nem vagyok benne? Pedig szeretnék, átnéztem a Shenki által készített ÚSZ-i lapot, valami megjegyzést is tettem. Én már úgy vettem, hogy be-bedolgozok. Remélem, visszajön, és akkor ő viszi tovább. MÁS: a KatLex még csak a Pneu címszónál tart. Vigyázz! :-) Esetleg javaslom: Lexikon für Theologie und Kirche. Vagy Bangha páter KatLex-ját a háború előttről (bár ez utóbbi nem olyan mély). üdv, (akár emilezhetnénk is) @tti 2005. október 31., 21:30 (CET)"

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.01.12. 01:57:39

@flea:
@IGe:

Jól elvagytok a szexcsaták blogon...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.12. 11:35:14

@tiboru: Elnézést kérek mindenkitől, de kis részben ide is tartozik a téma. Még az ízlésterror diktátorok módszerei is, amellyel a lexikonokat is manipulálják.

Mert a szex és az erotika bigott ellenzése sajnos ideológiákhoz köthető.

Sajnos nem tudtam a vitapartneremet áthívni a blogomba, hogy ott vitassuk meg.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.12. 11:43:18

@IGe: Ne kérj elnézést, teljesen jó helyen van itt is. Egyetértek az ízlésterrorral is, lehetne humoros lexikont csinálni, ahol minden turpisság kiderülne. Mondjuk nagyjainkról ... Mert a legérdekesebb sztorikat nem teszik be a lexikonokba, főleg, ha olyan történelmi személyiségekről van szó, akikre fel KELL nézni ...

@tiboru: Erről te is tudsz regélni a poszthivatkozásaid kitiltása kapcsán.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.12. 11:54:37

@Gloria Mundi: Nem véletlenül törlik az egyik írótársam kritikai és vallástörténeti, vallástudományi kritikáit a pápák agitációs propagandaszintű leírásaiból. A legtöbb pápa igen gonosz tetteket hajtott végre és hát a szexuális kihágásaik igen köztudottak. Csak éppen a wikipédián sem lehet róla írni.

katolnai rovata a Valláskritika Virtuson:

www.virtus.hu/?id=user_art&user_id=6607

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.12. 12:24:39

@IGe: És még csak nem is pápákra gondoltam :) Nem valláshoz, inkább nemzettudathoz, nemzeti büszkeséghez kötődő figurákra.

Az inkvizíciós posztjaimra is kaptam ám hideget-meleget jócskán, érdekes, h akkor nem jelentél meg (a lemilen) ... A felkészülés során megnéztem az inkvizíció szócikk wikipédiás vitáját, az is tanulságos.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.12. 13:39:34

@Gloria Mundi: Akkor gondolom például szent/véreskezű I. István királyra és ezek szerint olvastad az írásaimat vele kapcsolatosan.(?)

Rákeresek az inkvizíciós posztjaidra és elnézést, de építkeztünk, költözködtünk és hát zajlott az életünk. Meg itt nem is nagyon számoltam vele, hogy az is téma lehet.

Melyik írásaidat javasolnád elsősorban.

vén betyár 2011.01.12. 16:09:23

A Dekameronhoz méltó, az írótól "megszokott", tartalmas, humoros, kissé gúnyos, csipkelődő írás, köszönet!
Nagyon érdekes, tanulságos hozzászólások!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.12. 22:48:02

@IGe: Akár Istvánra is, de a te írásod eddig kimaradt, egy linket adnál?

Történész körökben hallottam sztorizásokat Kossuthról, Rákócziról, amiket nem vernek nagydobra. Vki azt mondta nekem ezügyben, h minden nemzetnek szüksége van idolokra, nem szabad az embereket megfosztani tőlük ... Mivel nincsenek forrásaim hozzá, csak halványan emlékszem, inkább nem írom ide a sztorikat.

Nem itt voltak az inkvizíciós posztok, hanem a lemil.blog.hu-n.
lemil.blog.hu/2010/09/13/buntelen_bunhodes_a_portugal_inkvizicio_1_0
lemil.blog.hu/2010/10/13/buntelen_bunhodes_a_portugal_inkvizicio_2_0

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.13. 12:50:12

@Gloria Mundi:
Köszönöm a linkeket, majd olvasom. Kossuth, Rákóczi érdekelne még pletyka, vagy csipcsirip hírügynökség(verebek csiripelik) szinten is.

Adok én is néhány linket I.István királlyal kapcsolatosan:

vilagnezet.blog.hu/2010/08/18/szent_isvan_1693_as_szentte_avatasi_mutyija

vilagnezet.blog.hu/2009/10/12/arpad_egyhaz_allaspontja_a_katolikusok_korlevelere

vilagnezet.blog.hu/2007/08/19/augusztus_20_i_hazugsagok

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.01.14. 15:02:48

@IGe: OK, akkor majd magánban csiripelem. :) Köszi a linkeket.