Múltkor ott hagytuk félbe a mitológia egyik legismertebb sztoriját, hogy befutott Kréta kereskedelmi kikötőjébe a kilenc évente esedékes, félig bika, félig ember „szörny”, Minótaurosznak szánt athéni emberhús-szállítmány Thészeusszal, a minden lében kanál önjelölt hőssel egyetemben.
A tizennégy egyedből álló szállítmányt kilenc évre kellett elosztani, és a többnyire nemes származású és szemrevaló ifjoncokat valahol közben tárolni kellett, mivel pedig a legelő nem nagyon illett a szokásaikhoz, jobb híján Minósz király udvarában lébecoltak föláldozásukra várva.
%20209.jpg)
Képzeljük el, miket csinálnánk, ha tudnánk, hogy előbb-utóbb úgyis egy szörny kezei közé kerülünk, de addig élhetünk, mint Marci Hevesen. Elég valószínű, hogy sokan beérnék a folyamatos zabálással és/vagy szörpöléssel, mások a szex rejtelmeit próbálnák felfedezni (bár a Minótaurosz elvileg ragaszkodott a szűzi állapothoz, az athéni adófizető polgárok csak a feladás dátumáig kezeskedhettek a sértetlen csomagolásért), és sorolhatnánk a további opciókat. Thészeusz természetesen ennél sokkal tudatosabban építette fel az akciótervét. Ő túl akarta élni, sőt, ki akarta nyiffantani a célszemélyt, akarom mondani célszörnyet.
Aki azonban ilyesmit forgat a fejében, annak először alaposan fel kell mérnie a terepet, fel kell vennie a kapcsolatot a megfelelő emberrel, és rá kell vennie az illetőt, hogy akár a saját családja-klánja-országa-akármije érdekeivel ellentétesen őt, a potenciális gyilkost, vagy más szempontból: túszszabadítót segítse.
A lehető legmegbízhatóbb módszer az ilyesmire nem ám a zsarolás vagy anyagi előnyök kilátásba helyezése, esetleg a fegyveres kényszerítés, hanem a szex és/vagy, szerelem, illetve utóbbi színlelése. Persze, ennek bevetése csak akkor lehetséges, ha az illető hős elég jó kiállású ahhoz, hogy egy hősnő kegyeit a kitűzött határidőn belül elnyerje, és annak minden erkölcsi aggályát lesöpörje az asztalról (például, hogy legyen hely a „szerelem” minél intenzívebb bizonyítására). Kevésbé daliás megjelenésű szabadságharcosoknak továbbra is a zsarolást és az ígérgetést javasoljuk, de a fegyverüket se hagyják otthon.
Nos, Thészeuszunk jó kiállású, jó dumájú ifjonc volt, és nem esett nehezére becserkészni az egyik királykisasszonyt, Ariadnét, a célszörny, Minótaurosz féltestvérét. Nem tudjuk pontosan, hogy csupán operatív érdekből csábította-e el a lányt, vagy valóban érzett iránta valamit, mindenesetre az, ahogy később bánt vele
, inkább arra enged következtetni, hogy nem zúgott bele totálisan. Ariadné azonban alaposan beleesett az athénibe, és mivel a szerelemnél jobb motiváció nincs, nem csoda, hogy neki jutott eszébe az a zseniálisan egyszerű módszer, melynek segítségével Thészeusz, feltéve, ha sikerül túlélnie a leányzó öccsével való találkozást, biztonságban kijuthatott a labirintusból.
Itt jön a képbe a fonal, amely úgy összefonódott Ariadné nevével, mint a szelence Pandóráéval. Nekem korábban erről az aranyfonalról mindig a Röltex és az ott árusított pamutfonal-gombolyagok jutottak eszembe, melyek szebbnél szebb színekben pompáztak a nagyanyám egyik nylonzacskójában. Az is megfordult a fejemben, hogy ezek a vékony fonalak biztos elszakadtak volna a labirintusban, arról már nem is beszélve, hogy mennyire össze tudnak gabalyodni, ha nem feszíti ki őket az ember.
Lényeg a lényeg, Thészeusz persze megtalálta a Minótauroszt, aki valószínűleg nem számított ellenállásra, meg fegyvere se volt, mint a másiknak (azt is Ariadnétól kapta, persze, hisz a hússzállítmányokat nem szokás felfegyverezni), és ennek a nem túlságosan barátságos találkozásnak az eredménye egy profi módon lemészárolt félbika, valamint egy sértetlen hősszerelmes lett. Az útvesztőből kijövet az athéni még Ariadné másik rá támadó fivérét, Deukaliont is megölte.
Nyilvánvaló, hogy Ariadnének nem volt tanácsos ezek után Krétán maradnia, végül is minimum két testvérgyilkosságban való bűnrészességgel, hazaárulással és az ország kedvenc házi kabalájának elpusztításával vádolhatták volna. Thészeusz a bűntény/hőstett elkövetése után kiszabadította a többi athéni hústartalékot, majd haladéktalanul hajóra szállt velük, és persze szeretőjével együtt: ez volt a minimum, csak nem hivatkozhatott arra, hogy bocs, drágám, de én egyéjszakás kalandban gondolkodtam.
Minósz király úgy fájlalta a szörny halálát, mintha a saját gyereke lett volna, nem pedig a felesége félrelépéséből származó „baleset”, és mivel Ariadnén nem tölthette ki a dühét, a zseniális feltalálót, Daidaloszt vette elő, és záratta a labirintusba, egye meg, amit főzött, igaz, felmerült a gyanú, hogy az aranyfonál ötlete nem a királylánytól, hanem a mestertől származott, de szerintem csak arról van szó, hogy már megint el akarják venni egy nőtől a dicsőséget, hogy valami klassz is eszébe juthat … Minósz egyébként volt olyan kegyes, és Daidalosz mellé záratta annak fiát, Ikaroszt is, aki ekkor még nem sejtette, hogy évezredek múltán egy magyar autóbuszmárka névadójává nemesedik.
Daidalosz nem lett volna az, aki, ha hagyja magát ilyen könnyen legyűrni, ideje volt bőven, és eszközökben sem szűkölködött, úgyhogy szépen kitalálta az első, emberi erő által hajtott repülő szerkezetet. Ezen a ponton kénytelenek vagyunk
beismerni, hogy van valami kamuzás, pedig eddig totál hihetőnek tűnt a sztori. Vagy nem??? De aki egy kicsit is tisztában van az aerodinamikával, az tudja, hogy a madártollakból összetákolt, mézzel és viasszal rögzített szárnyak ötlete nem nevezhető olyan zseniálisnak, mint a labirintus. Mindegy, a mitológiában minden lehetséges, Leonardo meg szívhatta a fogát, hogy neki miért nem jött össze ilyen pofonegyszerűen …
Daidalosz a fiával együtt felszállási engedély kérése nélkül szárnyra kapott, és röpült, röpült … Bár a kiképzés során az apa elégszer elismételte, hogy fiacskám, se túl alacsonyan ne szálldoss, mert lebukfencezel a tengerbe, se túl magasan, mert a nap melege megolvasztja a rögzítésre használt viaszt, Ikarosz egy Tom Cruise vérmérsékletével volt megáldva, és csakazértis túl magasra röppent, hogy a sellőknek előadott légi bemutatóról ne is beszéljünk, a játszadozás vége persze az lett, hogy lepottyant a tengerbe, és megfulladt. Vajon ezzel érdemelte ki az autóbuszmárka névadójának tisztességét, vagy valami más, általam nem ismert tulajdonsága volt mérvadó, azt nem tudom, busztörténetre szakosodott olvasók magyarázatát szívesen fogadom. (Ahogy utánanéztem, az Ikarus Gép- és Fémgyár Rt. repülőgép-alkatrészeket is gyártott, de ami ennél sokkal jóbb poén: babakocsikat is!)
Hagyjuk Daidaloszt Szicíliába távozni, és térjünk vissza a légi közlekedés ecsetelése után a tengeri szállításra. Thészeusz és társasága friss víz felvételének céljából ugyanis épp kikötött Naxosz szigetén. De lehet, hogy nem is a friss víz volt a partraszállás oka, hanem az az aljas szándék, hogy a totálisan kimerült, épp szunyókáló Ariadnétól, akinek jelenléte Athénban kínos lett volna, a "hős" minél hatékonyabban megszabaduljon. Más verzió szerint a lány csak elbóklászott a szigeten, elaludt, és Thészeusz megfeledkezett róla, nem tartott létszámellenőrzést induláskor, vagy valami hasonló. Lényeg, hogy a nőt, akinek az életét és a hőstettét köszönhette, egyszerűen otthagyta, azt se mondta, hogy bű vagy bá. Azért ez nagyon kemény.
Mi azonban ne aggódjunk, Ariadnének hamarosan akadt másik pasija, méghozzá magának Dionüszosznak a személyében, akiről már regéltünk. Épp arra bóklászott, és annyira megtetszett neki a lány, hogy gyorsan feleségül is vette. Persze erre is vannak más változatok: a boristen eleve kiszemelte magának Araiadnét, és amnéziával sújtotta Thészeuszt (meg az összes többi athénit?), vagy megjelent előtte, mint egy groteszk angyal, nyilván kissé illuminált állapotban, és csuklások közepette kifejtette, hogy márpedig erre a nőre ő tart igényt … Ilyenkor meg nincs helye vitának, mint tudjuk, a nyílt konfrontáció se részegekkel, se istenekkel nem szokott eredményes lenni.
Akárhogy is volt, az amnézia hazáig kísérte a szörnyölő vitézt. Apjának, Aigeusznak ugyanis azt ígérte, hogy ha a küldetést nagy mákkal sikerült túlélnie, fehér vitorla lesz a hajóján, ha viszont csak a földi maradv
ányait hozzák haza a többiek, akkor fekete. (Ismerős valahonnan ez a vitorlás sztori?) Elvileg Ariadné csúfos cserbenhagyása miatt az istenek elfeledtették Thészeusszal, hogy ki kéne cserélni a vitorlát (vagyis eleve feketével hajóztak a pesszimista dögök?), és a hős apja bánatában a tengerbe vetette magát. Ami annyira nem is jött rosszul az ifjoncnak, mert így végre, hosszas nyűglődés után megszerezte az athéni trónt. (Mindenesetre gyanús ez a nagy feledékenység, no meg az, hogy a sajtóosztály szerint mindenért az ellenzék istenek a felelősek.)
Thészeuszra visszatérünk még, egy szintén nagyon népszerű mítosz kapcsán, amelyben ismét előkerül Minósz családja, most azonban búcsúzunk tőle, és várjuk a szellemes kommenteket!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
