Tegye fel a kezét, aki még bízott benne, hogy valaha ebben a blogban olvashatja a Nibelung-sztori befejezését, és Kriemhilde asszonyság (balra lent) bosszújának pontos krónikáját! Majdnem egy évvel ezelőtt kezdtem bele a történetbe, és március óta halasztgatom az utolsó rész megírását, de most végre itt van, megjött, és csöpög a vértől! Szex viszont ezúttal nincs, amiért előre is elnézéseteket kérem.
.jpg)
Összefoglaló az eddigiekről:
Gunther király házasodni akar, és mivel újdonsült haverjától, a kor celeb sárkányölő lovagjától, Siegfriedtől azt hallja, hogy a világ legklasszabb nője Brünhilde, az izlandi királynő, felkerekedik, hogy megszerezze. A gond csak az, hogy a bűvös erejű Brünhildét atlétikai versenyben kell ahhoz legyőzni, hogy feladja szüzességét, ami egyenértékű az ereje elpárolgásával, márpedig Gunthernek nagyobb a szája, mint a muszklija. Siegfried, láthatatlanná tévő sipkájának köszönhetően úgy doppoingolja Gunthert, hogy az képes lemosni a porondról Brünhildét. A királynőnek bűzlik a dolog, főleg, mert egyedül Siegfriedet tartaná magához méltónak, de nem tudja bizonyítani az átverést, ezért beleegyezik a házasságkötésbe.
Wormsban Brünhilde (itt jobbra) kimutatja a foga fehérjét, a nászéjszakán játszi könnyedséggel lerázza magáról a férjét, és felakasztja száradni egy kampóra. Gunther másnap bevallja a fiaskót Siegfriednek, aki vállalja, hogy újfent beugrik egy körre, és leteperi Brünhildét harmatgyenge férj számára. Nem tisztázott, hogy a szüzességét is ő veszi-e el, de van egy tippem.
Brünhilde megint nem érti, mi történik, csak később, egy, a sógornőjével, az időközben Siegfried nejévé avanzsált Kriemhildével folytatott veszekedés kapcsán esik le neki a húszfilléres, mennyire átverték. Megfogadja, hogy ezt a sárkányölő nem viszi el szárazon, és Hagent, a Siegfriedre pikkelő udvaroncot veszi rá arra, hogy tervezzen merényletet az őt csúnyán megalázó pasi ellen, mégpedig Gunther és összes híve tudtával és beleegyezésével. Az egyetlen gond az, hogy Siegfried szinte teljesen sebezhetetlen, mert anno sárkányvérben fürdött, és rajta kívül csak a felesége, Kriemhilde ismeri egyetlen kényes pontját, amely történetesen a hátán található. Hagennek sikerült kiszedni a pontos koordinátákat a kissé korlátolt Kriemhildéből, és egy vadászat alkalmával ki is végzi Siegfriedet. (balra lent)
Ezúttal Kriemhilde esküszik bosszút, de özvegyként sokáig, pontosabban 13 évig kell várnia egyáltalán arra, hogy esélye legyen megvalósítani, hisz Hagen elsüllyeszti a Rajnában a Siegfriedről rámaradt egész Nibelung-kincset, így nincs miből finanszírozni egy magánhadsereget, ráadásul a merényletben az egész családja benne volt, tehát politikai szövetségest sem egykönnyen találhatna. Nagy lehetősége akkor jön el, mikor Attila, a hunok királya megkéri a kezét. Némi húzódozás után Kriemhilde igent mond, és felcuccol Pannónia, vagyis kies hazánk felé.
A legutóbbi részben a bosszúszomjas, ám igen türelmes királyné újabb 13 év várakozást követően (van, aki hidegen szereti), vagyis a Siegfried halála utáni 26. esztendőben egy kellemes ágyjelenet zárásaként ráveszi Attilát, hogy hívják meg magukhoz az egész rokonságot, mert neki annyira, de annyira hiányoznak a fivérei, és egész háznépük. A hun megvonja a vállát, a palotában van hely elég, és anyósról nem esik szó, ráadásul a wormsiakkal biztos kiválóan lehet értekezni az aktuális haditechnikai újításokról, és baráti párviadalokra is bőven van kilátás (mintha a rómaiak nem tartanák eléggé edzésben lovas nomádjainkat), ráadásul jön a rég nem látott ex-túsz, Hagen, aki mindig olyan kedves volt Attila szívének, micsoda viszontlátás!
Kriemhilde elküldi a meghívót, ami elég nagy felhajtást eredményez Wormsban, menjünk, ne menjünk, mi lehet emögött, nem lesz jó vége. Hagen először legjobb ösztöneire hallgatva az utazás ellen ágál, de mikor csatlakozik hozzá a konyhafőnök, Rumold, a vén merénylő attól rettegve, hogy majd nyuszinak fogják tartani a többiek, megváltoztatja a véleményét, egye fene, akkor ott döglenek meg, de ő megy, és kész. Annak érdekében, hogy mégse dögöljenek meg olyan könnyen, 1000 darab harcost és 9000 fős kiszolgáló személyzetet (rabszolgát) is visznek magukkal, ami szerintem már eleve kiveri a biztosítékot, ha az embert elvileg kedélyes családi találkozóra invitálják. Tízezer ember még akkor is erős túlzás, ha a vendéglátónak van mit a tejbe aprítania. Előrebocsátom, hogy nem sokáig kellett etetni őket ...
Útban kies hazánk felé Hagennek sellők jósolják meg, hogy az egész bandából senki nem fog visszatérni, csak az udvari káplán, mire a gyakorlott gyilkos megpróbálja visszakézből cáfolni a jóslatot: a Dunán való átkelésnél a folyóba löki a jóembert, a pap azonban kievickél a partra, és ezzel a jóslat igazságtartalma felől semmi kétség nem marad. Hagen persze nem osztja meg az infót a többiekkel, elég, ha csak ő tudja, hogy mekkora marhaság ez a kirándulás.
További baljós előjelek követik egymást, csak a hülye nem látja, hogy legokosabb lenne hátraarcot csinálni, és hazakullogni, de egy igazán menő pasi inkább frontálisan ütközik a kocsijával, minthogy egy párbajban ő húzza el előbb a kormányt, főleg, ha nagy tömeg drukkol neki. Pedig a figyelmeztetések tovább érkeznek, egy Attila udvarában lébecoló száműzött, Dietrich von Bern is direkt a wormsiak elébe lovagol, hogy közölje velük, Kriemhilde még minden áldott nap Siegfriedet siratja, ami azért huszonhat év után eléggé meglepő, és a családja számára nem igazán megnyugtató.
A vendégeket nem fogadják valami kedvesen drága meghívóik, Kriemhilde megpróbálja mindjárt Hagenékre uszítani a hunokat, de azoknak nincs nagy kedvük, Hagen feltűnően lóbálja Siegfried volt kardját mindenfelé, és ezzel tovább ingerli a királynét, Attila hosszan előszobáztatja a sógorát, szóval nem éppen kedélyes rokonlátogatás jellege van az egésznek. Attila nincs tisztában a neje terveivel, így megpengeti Gunthernek, hogy kisfiát, Ortliebet szívesen küldené Wormsba tanulni, és így a két nép is közelebb kerülhetne egymáshoz: ebben Hagen persze nem lát egyebet, mint a hun király terjeszkedési szándékát.
A sok provokáció elég hamar öldöklésbe torkollik, próbára téve a hunok és a wormsiak között ingázó egyéb szövetségesek lojalitását és erkölcseit. Akció- és horrorfilmeket megszégyenítő módon nyiffantják ki egymást a népek ettől fogva, néha fedezékbe vonulnak, és meghallgatnak egy-egy hőseposzt, vagy elsiratják épp elesett harcosaikat. A vérbosszú meglehetős sebességgel szedi áldozatait, Kriemhilde Attila öccsével megöleti Hagen öccsét, mire Hagen ocsmány módon a hun királyi pár kisfiát küldi másvilágra.
Rüdiger von Bechelaren, aki anno rábeszélte Kriemhildét az Attila-féle házasságra, és időközben Gunther és Kriemhilde öccsével jegyezte el a lányát, elég nagy dilemmába kerül, kihez húzzon inkább. Esküjéhez hűen Attiláékért harcol, de átengedi a pajzsát Hagennek, mikor annak tönkremegy a sajátja, Hagen ezek után nem harcol ellene, az általános vérontás közepette azonban Rüdiger is elesik, huzakodnak a holttestéért, míg az egész wormsi bagázsból nem marad más életben, mint Gunther és Hagen, akik hadifoglyokként kénytelenek megkötözve Kriemhilde elé állni. A népirtásnak ebben a szakaszában kissé meglepő, hogy a királyné üzleti tárgyalásba próbál bocsátkozni: ha a bátyja és legnagyobb ellensége elárulják neki a tőle elkobzott Nibelung-kincs koordinátáit, az elfogadható jóvátétel lenne a sok szemétségért, amit elkövettek, és életben hagyná őket.
Az üzlet nem jön létre, az együttműködést megtagadó Gunthert saját húga végezteti ki a szívkirálynő kedvenc módszerével, Hagent pedig saját kezűleg fejezi le, mégpedig az egykor Siegfried tulajdonaként elhíresült karddal. Nőtől ez nem kis teljesítmény, főleg, ha az ember meggondolja, hogy milyen piszok nehéz lefejezni valakit, ha az ember kezdő a hóhérművészetben. Kriemhilde teljesítménye azonban senkit nem hat meg, sőt, még saját férjét, Attilát is kiakasztja, na nem az a baja, hogy Hagen végre megkapta, amit érdemelt, hanem, hogy egy nő!!! nyiffantotta ki, márpedig ez az összes jelenlévő szemében méltatlan halál egy akkora hős számára, mint amilyen az a szimpatikus, drága, jellemes ember volt.
A dominóeffektus logikájának megfelelően most Kriemhilde meggyilkolása következik, ezt Dietrich von Bern fegyverhordozója, Hildebrand vállalja magára. Ezzel aztán be is zárul a kör, a kevés túlélő döbbenten nézi a szívélyes vendéglátás katasztrofális végeredményét: tény, hogy a Nibelung-kincs mindenkinek a vesztét okozta, de talán enélkül is kiirtották volna egymást.
Ennyit a Nibelungokról. Brünhilde sorsáról, aki az egész sorozatot elindította, nem tudunk biztosat, lehet, hogy visszatért Izlandra.
Ígérem, legközelebb sokkal szívderítőbb, és igazán erotikus sztorival szolgálok, hogy ezért a véres befejezésért kárpótoljalak benneteket.
Addig azonban olvassátok a lemilen inkvizíciós sorozatom következő, szerdán megjelenő darabját!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
