Kedves Olvasóim,
ez a nap is elérkezett, a Szexcsaták, amelyet annyian olvastok szívesen, betöltötte életének első esztendejét, amely a legtöbb blognak meg sem adatik, mert bizony nagy az újszülött blogok halálozási aránya, bármily szomorú is ez. Itt még működik a természetes szelekció: a gyermekágyi láz helyett azonban a kevésbé tragikus akut lustaság és téma-, valamint időhiány szedi áldozatait. Mert blogot indítani addig sem tart, mint gyereket nemzeni, viszont ordítani nem szokása, ha már jó ideje nem nézett rá az ember – vagyis a bloggazda.
Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, van-e szebb blogger a vidéken?
Induláskor nem számítottam ekkora sikerre, mind az olvasószámok, mind a címlapok gyakorisága kellemes meglepetésként ért, örömmel vettem a Kreatív blogger vándordíjat, és nagyon büszke vagyok (félre az álszerénységgel) a Goldenblog kult-szórakozás kategória negyedik helyére. Statisztikákkal nem fárasztalak benneteket ezúttal, az 50. poszt óta sokminden nem változott, ha valaki kíváncsi a számokra, ott megnézheti, elemezheti őket, sőt, még különböző diagrammokat is készíthet, ha kedve tartja.
Aquitánia: nem kell nagy terület felett uralkodni ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyen véghez a zember ...
Születésnapi csemegeként torta helyett IX. Vilmos egy pajzán versének gloriás átdolgozását kapjátok. IX. Vilmosról azt kell tudni, hogy a XI.-XII. század fordulóján élt, Aquitánia hercege volt, (térkép balra) imádott enni-inni, meg persze nőzni (vagy csak a szája volt nagy), és amellett, hogy klasszul elkormányozta kis birodalmát, lovagi tornákat rendezett, vadászgatott, szabadidejében állítólag feltalálta azt a mételyt, amelyet későbbi korok trubadúrlíraként ismernek, és amely tett ugyancsak későbbi korok szobatudósai szerint majdhogynem a romántrikós szerelem feltalálásával egyenértékű.
A szerelmet feltalálta már valaki? Neeem? Akkor tegyünk egy franciás, akarom mondani, provanszál gesztust, de jól figyelj, mert még Hollywood is ebből fog táplálkozni.
Vilmos egyébiránt a középkor egyik legklasszabb királynőjének, Aquitániai Eleonórának nagyapja volt, erről az Eleonóráról (lásd az első képet) még mindenképp írok posztot, csak, hogy tudjátok hová tenni: neki sikerült az a történelmi tett, hogy először a francia, később pedig az angol király felesége volt, utóbbitól, Henriktől született leghíresebb fia pedig a Robin Hood-rajongók által is ismert Oroszlánszívű Richárd. Vilmos tehát Ororszlánszívű dédapja.
Vitatkozhatunk azon, hogy ez a szerelem-dolog jó találmány-e vagy sem, de biztos, hogy nem ebben a posztban fogok róla tudományos értekezést írni. Ráadásul a versnek, melynek átiratával ajándékul meglepem magam-magam és benneteket, a romántrikós őrülethez a világon semmi köze (Hallom, hogy fellélegeztetek).
Helyezzük magunkat kényelembe, képzeljük el magunkat Vilmos herceg (nem a mai, kis nyikhaj, hanem a középkori, középkorú, tagbaszakadt, nagydumás Vilmos herceg) mellé egy útszéli kis fogadóba, és hallgassuk meg hihetetlen kalandját, mely arról szól, hogyan kényszerítette két nemes hölgy borzasztó nehéz szolgálatra.
Mindjárt az elején leszögezzük, hogy Vilmos a verset alvás közben költötte (ebből olyan változat is van, hogy a nyeregben alszik, úgy ír vagyis gondol verset), bárcsak én is tudnék álmomban posztot írni úgy, hogy felébredve már élesítve legyen, de eddig ezzel hiába kísérlezettem.
Most tényleg nem azért öltöztem zarándoknak, mert csajokat akarok felszedni. Főleg nem kettőt egyszerre.
Egy alkalommal tehát a herceg incognitóban járt, mint annyi más nőcsábász illetve uralkodó elődje és utóda, oszt hogy, hogy nem, Auvergne mellett, Limoges körül két hölgybe botlott. Vagyis inkább azok botlottak őbelé, mert épp jámbor zarándokot vadásztak, aki néhány óra, esetleg nap vagy hét erejéig hajlandó megfeledkezni jámborságáról, és sokkal izgalmasabb dolgokra vetemedni. Agnes és Ermesen asszony, Guari és Bernart urak hites feleségei (ugye, nyilvánvaló, hogy itt a nevezett urak lejáratásáról is szó van, nem csak holmi pajzán anekdotáról), igen előkelő dámáknak számítottak, és ennek megfelelően rendelkeztek a rosszalkodáshoz szükséges szabadidővel, valamint a célnak megfelelő kéglivel, sőt, még abban is lehetett reménykedni, hogy olykor-olykor, nagyobb ünnepeken mosakodnak.
A hölgyek illendően köszöntek álruhás, de rendkívül csinosan öltözött, jó kiállású hercegünknek, kérdezvén, hogy előkelő személy-e, bár ezek között is sok a sötét bunkó (a viszonyok azóta se változtak), Vilmos pedig úgy döntött, hogy ezúttal nem csillogtatja intelligenciáját, hátha épp arra van szükség, hogy hülyének nézzék (ez nem egy állásinterjún is bejöhet, hogy mennyire, azt leginkább bizonyos államfők tudják), de ezzel nem érte be, még erősen hallássérültnek is tetette magát, és valami érthetetlen zagyvaságot makogott, így élve vissza a fogyatékkal élőket megillető pozitív diszkrimiáció előnyeivel, de megbűnhődött ám, mint minden szemétláda, aki a mozgássérült parkolóba áll be a dzsipjével.
Némák előnyben, kivágott nyelvűek azonban ne jelentkezzenek. Nyelv nélkül nem ér semmit az egész.
Agnes úrnő elégedetten állapította meg, hogy emberükre akadtak, pont egy néma pasi kellett nekik, aki remélhetőleg még analfabéta és amnéziás is … Jaj, ha tudták volna, hogy átveri őket az álsiket! Agnes mindjárt hóna alá kapta hercegünket, és vitte a kéglibe, ahol már hatalmas volt a forróság, két tűzhely tele parázzsal, kaja, pia, ami kell, Vilmos úgyis ki volt éhezve, nekilátott derekasan, de ahányszor megkérdezték, hogy ízlik a vacsora, csak hülyén bólogatott.
Ne higgyük, hogy a két óvatos hölgyemény egy kicsit sem gyanakodott hercegünkre, sütött annak a szeméből nem csak a kufircolhatnék vágya (azért nem mindennap jött neki össze egy ilyen csinos kis ménage à trois), hanem az értelem is, hiába próbálta segghülyének tettetni magát. Ermesen ezért kitalált egy nagyszerű tesztet: bevetette a vörös kandúrját. Miután pucérra vetkeztették a szép testű herceget, ráuszították a hatalmas dögöt, az meg úgy össze-vissza karmolta hősünket, és úgy telenyávogta a fülét, hogy ha Vilmos csak egy kicsit is puhányabb a kelleténél, válogatott provanszál káromkodások formájában leplezte volna le önmagát. De kiállta a próbát, mint valami FBI által edzett titkosügynök. Nem szólt egy büdös szót se, csak üvöltött artikulátlanul.
Ha nem kéne sültbunkót játszanom, megkérdezhetném, hogy kellek-e nekik valamire, vagy elvannak kettesben is ...
Agnes és Ermesen fellélegeztek, és abban a meggyőződésben, hogy rosszalkodásaik titokban maradnak, most már belevetették magukat az élvezetekbe. Ezekről igazi úr létére Vilmos csak annyit árul el, hogy egy hétig állt a zászló, no meg, száznyolcvannyolcszor sikerült ölre mennie, és még tűzszünet vagy pihenő se volt … Számoljátok ki, ez hány kufircot jelent napi szinten, hányat órára lebontva, a helyes megfejtő kap egy virtuális tortaszeletet tőlem.
A számok megbízhatóságáért természetesen felelősséget nem tudok vállalni, annyira kell komolyan venni, mint egy mai nőcsábász statisztikai kimutatását.
További gyanúra adhat okot a történtek valóságtartalmát illetően, hogy Vilmos herceg, amint hazaért a nagy kalandból, lefeküdt aludni, és megírta ezt a verset, felébredve (vagy alvajárva) pedig rögvest futárra bízta a kényes küldeményt (azért ez nagyobb felhajtás, mint sms-t küldeni), a hölgyeknek címezve, mégpedig azzal a kéréssel, hogy, ha szeretik (már miért szeretnék?) fojtsák már meg azt az átkozott macskát. Ennél jobb csattanó sajna neki se jutott eszébe, pedig őt legalább aludni hagyták néha.
Na, persze, én vagyok a hibás, pedig melyik emberszabású kandúr nem karmolta volna össze a vetélytársát hasonló helyzetben?
Ennyit mára, legközelebb majd valószínűleg csak szeptemberben, akkor ismét épkézláb sztorikkal. A macskákat meg ne bántsa senki!
Lábjegyzet helyett:
Az eredeti vers magyar átköltése Horváth Viktor tolmácsolásában:
Guilhem de Peitieus: (5.) Farai un vers, pos mi sonelh
E verset alva költöm én;
lebegve áll a nap s közém,
akár a rossz asszonyszemély;
mert van olyan,
szerelmes lovagnak, kinél a baj fogan.
Mert Isten néki megbocsát,
ha hű lovagot ölel át,
de hogyha pap, netán apát
a szerető,
hát akkor nyárson és tüzön égjen meg ő!
Auvergne mellett, Limoges körül
rangrejtve jártam egyedül,
s hogy, hogy nem, elém penderül
két hölgy: Guari
s Bernart uraknak hű, hites asszonyai.
Egyik a nép nyelvén köszönt:
"Zarándok úr, ég óvja önt!
Magas hely lehet, 'mit betölt;
jól öltözött;
bár sok hülye van az ilyen félék között."
S mi volt erre a válaszom?
hát nem ragoztam épp agyon;
csak makogtam, mint egy majom
valahogyan:
"Babariol, babariol, babarian."
S szólt Ágnes úrnő: "Ermesen,
hugom, megadta kegyesen
az Úr, mit kértünk, azt hiszem;
mert egy szava
se lesz rólunk, hisz néma ez. Vigyük haza!"
És köpenye alá nyomott,
és szobájukba vitt legott,
és jó volt melegedni ott,
mert nem vitás,
a tűzhelyükben rengeteg volt a parázs.
Kappant hoztak és sülteket,
és ettem is kettő helyett,
és nem volt ott szolgasereg,
csak hárman, és
fehér kenyér, jó bor, s a bors se volt kevés.
"Nővérkém, mégis félek én;
hátha becsap ez a legény:
csak tetteti, hogy nem beszél.
De kiderül,
hogy néma-e, ha kandurunk hátára ül."
Ágnes kiment, majd visszajött,
s egy pofaszakállas dögöt
hozott, mely nagy volt szerfölött.
Egy oly nagyot,
hogy féltem tőle, és a vágy is elhagyott.
Tehát, evés-ivás után
levettették minden ruhám,
s a bakmacskát tették reám.
Hitvány, sunyi
volt, s nyervogását gyötrelem volt hallani.
Farkát rángatta egyikük,
s kapart az száz véres betűt
mancsonként öt helyütt
a bőrömön,
de váltig tartottam magam, oh, esküszöm!
S Ágnes szólt: "Ermesen, hugom,
néma ez, én úgy gondolom,
hát kezdődjék a vígalom!"
Így fogtak ott,
és több mint egy hétig erőst felállt a bot.
De akkor harc következett;
száznyolcvannyolc dühös menet;
és nincsen rá szó, hogy miket
tettek velem;
'min keresztül ment, s 'mit kiállt a fegyverem.
Monet, vidd leggyorsabb lovad,
s versem Bernart s Guari urak
kiváló asszonyainak!
És ha szeret
akármelyik, azt a dögöt ölesse meg!
Hasonlók és még ilyenebbek olvashatók az Udvariatlan szerelem c. kötetben.
A betűtípusokkal nem tudtam mit kezdeni, sorry.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
