Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ha már ennyire lendületben vagyunk Trisztán-ügyben, folytassuk a nem-tudom-hányadik in flagranti kísérlet végkifejletével. Márk a legutóbbi részben egyedül ugyan rajtakapta a kufirc után szunyáló feleségét és annak szeretőjét, de döntésképtelensége olyan mérvűnek bizonyult, hogy ismét elmulasztotta a cselekvésre alkalmas pillanatot: szaladt, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság segítségét kérje.

De nehogy most jusson eszedbe, hogy még kimennél az árnyékszékre! Az már nem fér bele.

Persze, mire a király visszatért a nehezen összetrombitált truppal, Trisztánnak volt ideje hosszas búcsút venni Izoldától, örök szerelmet ígérni, teljes páncélzatba öltözni, lovat felszerszámoztatni, sőt, akár egy cappuccinót is megihatott volna nagy békésen a sarki kávézóban.

Az országnagyok testületi bevonulása emiatt cseppet sem rendítette meg az egy szál hálóingben heverésző és merengő Izoldát, még csak pillantásra se méltatta a csoportosulást, noha annak tagjai erősen meregették a szemüket a szexi öltözék láttán.  Vajon a királyné azon gondolkodott, hogy miért cseszett ki ilyen ügyesen önmagával? Vajon csak nem fért a bőrébe? Vagy azt akarta kiprovokálni, hogy Trisztán és Márk végre megvívjon érte? Hát, ez nem jött be.

Egyszerű exhibicionizmus. Mért ne lássanak valami szépet a tanácsadói státuszban senyvedők is? Hadd csorogjon a nyáluk ...

Az incidenst követően a zsinatolók egyébként finoman Márk tudtára adták, hogy szerintük paranoiás, és jobban tenné, ha felkeresné a pszichiáterét, mielőtt össze-vissza vádaskodna, bizottságokat hozna létre nem létező bűnök kivizsgálására, na meg tök feleslegesen felköltené őket délutáni szunyókálásukból.

Trisztán tényleg lelépett. Összeszedte az embereit, a cuccait, és felszállt az első menetrend szerinti hajóra, amely történetesen épp Normandiába ment, de mehetett volna akárhová, a lényeg az volt, hogy a hősszerelmes kezet rázhasson a nagy kaszással, amely elől olyan ügyesen meglógott Cornwallban. Ennyi erővel megvárhatta volna Márkot és a véneket is.


Na, de ha kezet akar velem rázni, akkor hogy kaszálom el?

Mit tehet egy férfiember, ha szerelmi bánatban nyűglődik, és a tartózkodási helyén éppen nincs kipurcanásra alkalmas, kézreálló csetepaté? Vagy beleköt az első kocsmában egy másik rosszkedvű kliensbe, hátha jól hátbaszúrják, vagy beáll zsoldosnak. Nos, Trisztán az utóbbit választotta. Megkereste a legközelebbi háborút, amely történetesen német földön zajlott, és berukkolt. Természetesen számos hőstettet hajtott végre, de mivel ez nem a lemil, és mi nem vagyunk se haditudósítók, se Rejtő Jenők, elegánsan átugorjuk ezt a részt. A lényeg, hogy a kipurcanás ezúttal nem jött össze.

Lehet hozzánk jönni halálkeresés céljából, de a sikert nem garantáljuk. A röhögést viszont igen.

Nem jutott okosabb az eszébe, minthogy hazamegy Parmeniába. A nevelőszülei ekkorra már meghaltak (eszébe juthatott volna hamarabb is, hogy meglátogatja őket), de az utódaik díjazták, hogy a híres-hírhedt kalandor és hősszerelmes tiszteletét teszi a saját országában, főleg, mert arra nem nagyon láttak esélyt, hogy melózni, vagyis uralkodni akarjon.

Nem is akart, inkább ment tovább, a következő fegyveres összecsapás helyszínére, amely ezúttal a Parmeniával szövetséges Arundel területén dúlt. Háborúból sose volt hiány akkortájt, a búslakodó szerelmes pasik legnagyobb örömére. Trisztán tehát belevetette magát az ottani konfliktusba, és ahogy egy tisztességes lovagregény-hőshöz illik, sikerült is győzelmet aratnia, nem, mintha ettől olyan jól érezte volna magát. A katonáskodás gyönyöreit valahogy nem neki találták ki.


Jó vicc, legóvárat ostromlunk? De utána hogy férünk be az ajtón?

Mit lehet ilyenkor tenni, kaszás sztornó, jöjjön akkor egy jó nő, aki elfeledteti az előző, nagy szerelmet. Vagyis dehogy feledteti! Épp, hogy folyamatosan emlékeztet rá. Trisztán ugyanis nem a legközelebbi szénakazalban keresett vigaszt, hanem szövetségesének, Kaedinnek húgát szemelte ki arra a megtisztelő feladatra, hogy Márk feleségének utódja legyen. A kislányt tiszta véletlenségből Izoldának hívták.

Sajátos flört kezdődött Trisztán és a hugica között. A pasi olykor szórakozottan rámosolygott Izácskára, aki ettől elolvadt, máskor úgy tett, mintha észre se venné, mert valóban nem is vette észre, a kislány ettől persze azt gondolta, hogy a mosolyt is félreértette. Ettől azonban nemhogy kiábrándult volna, hanem egyre jobban bezsongott, nincs hatásosabb, mint a húzd meg-ereszd meg játék, főleg, ha nem is szándékos, hanem zsigerből megy. Itt ez a titokzatos pasi, akiről mindenfélét suttogtak, snájdig katona, klassz zenész, bár eléggé búval bélelt, ez csak növeli a vonzerejét (majd ő, Iza 3.0 megvigasztalja). A kis, fehérkezűnek elnevezett Izolda úgy belezúgott Trisztánba, ahogy csak kamaszlányok tudnak zúgni.

Én nem oda lépnék, drága. Ó, csak most látom, milyen gyönyörű fehér kezecskéd van. Hát szabad egy ilyen szép gyermeknek sakkon törnie a fejét? 

Mellőzzük most Trisztán meglódulásait és visszakozásait, a lényeg az, hogy egy ponton tarthatatlanná vált a helyzet, akkoriban egy arisztokrata hajadonnal nem lehetett büntetlenül flörtölgetni a végtelenségig. Kaedin, a bátyus eléggé ráért ahhoz, hogy észrevegye a folyamatos szemezést és a sóhajokat, a maga részéről pedig arra biztatta a húgát, hogy hálózza be Trisztánt a lehető legjobban, és préseljen ki belőle valamilyen nyilatkozatot, mert azon túl, hogy tényleg kedvelte, politikai és hadászati szempontból egyaránt gyümölcsözőnek ígérkezett az együttműködésük.


Jól csinálod, Iza, csak vigyázz, nehogy az legyen az első kérése, hogy hidrogénezd a hajad.

A fehérkezű tényleg kellette és illegette magát eleget, Trisztán mégis sokáig morfondírozott, mire végre valahára úgy döntött, hogy megnősül, ha a fene fenét eszik is. Az igazi Izolda úgyis Márkkal hetyeg, elcseszte a kellemes háromszöget, akkor most neki is van joga némi szexhez egy csinos, és persze belé hótt szerelmes nővel, aki szintén Izolda. Ha másképp hívják, rá se nézett volna, így épp hogy azért nézett rá, mert az igazit, az aranyhajút látta benne: legszívesebben az aranyhajú tökéletes klónját vette volna feleségül.

No, de mivel klónozni nem tudott olyan jól, mint Zeusz atyánk, beérte a névazonossággal is. Megvolt az esküvő, a szokásos felhajtással, lerészegedéssel, tánccal és betarthatatlan ígéretekkel, oszt be köllött bújni az ágyba az újdonsült asszonykával, aki korántsem ódzkodott a házasság elhálásától. Sőt, igencsak szorgalmazta volna. De néhány felületes, csöppet sem meggyőző cirógatáson kívül nem kapott semmit. Még egy jólfejlett házimacska is többet tud kicsiholni a gazdájából némi dorombolással, mint amennyit Iza 3.0 kapott a férjecskéjétől.

Pedig már a hajam is befestettem, de semmi. Nulla reakció. Kár, hogy még nem találták fel a kis kék bogyókat.

Jó, első alkalommal még valahogy elment, de a második éjszaka se változott semmit a dolgok és a szüzecske állapotja. Trisztán egy jóéjt puszin túl nem volt hajlandó akcióba lendülni. Izolda nem értette. Ez a szegény Trisztán beteg. Nem pusztán impotens, mert akkor legalább próbálkozna. Hanem lelkileg alkalmatlan. Na, így higgyen az ember a vándorénekeseknek, akik olyan jó marketinges munkát folytattak lovagunk érdekében. Ő, és a nagy szerelem. Persze.


Milyen mesével jöjjek, a francba?

Trisztán persze érezte, hogy valami magyarázattal mégiscsak tartozik. És úgy hordott össze mindenféle ostobaságot, mint valami kezdő politikus. Nálunk odahaza nem szokás mindjárt az első éjszakán kufircolni. Sőt, a másodikon se. Sőt, egy hetet kell várni. Egyébként meg fogadalmat tettem. Sorry, de egy évig nem nyúlhatok hozzád, mert mikor a sárkány ellen küzdöttem, megesküdtem, hogy ha valaha megnősülök, egy évig önmegtartóztatok.

Ezzel az ócska szöveggel jött? Azért többet néztem volna ki belőle.

Iza 3.0 nem hülye, tudja, hogy ez mellébeszélés, De mit tehetne? Jó képet vág a dologhoz, és megígéri, hogy várni fog. És, hogy nem szól senkinek. Majd meglátjuk, mi lesz még ebből. Képes egy nő ilyesmit titokban tartani? És ha nem, kinek árulja el? Minden kiderül a szappanopera következő részéből, amely immár az utolsó lesz, ígérem. (Vagy mulsztásosan lesz utolsó …)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr81953012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.26. 20:15:19

Filológiai szempontból fontos megjegyzés: Gottfried regénye addig tart, hogy Trisztán a házasság mellett dönt. Onnantól mások folytatták a történetet: Ulrich von Türheim illetve Heinrich von Freiberg.

ngj 2010.04.27. 09:43:45

@Gloria Mundi: akkor nem értem, semmi trancsír, semmi gyilok, katarzis egy szál se, furcsa volt ez a Gottfried,

Old Man 2010.04.27. 10:51:51

Annyi kalandot, csatát, háborút túlélve már azt hitte magáról, hogy sebezhetetlen, legyőzhetetlen.
Házasság!Majd visszavágyna még a háborúba!Ezt a tragédiát!Lenne kivel, de nincs mivel...
A helyzet nem édeni,
de meg lehet védeni!-mondanák a sakkozók.
Áldozza be a királynőt, vagy cserélje le.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 11:03:06

@ngj: Gottfried nem tudta befejezni a sztorit, mert közben meghalt. Nem, úgy gondolta, h itt hagyja abba. Egyébként pedig szerelmes regényt írt, nem katonasztorit :P
@Old Man: Vagy emberelje meg magát, és hálja el a házasságot, nem?
Most látom, h nem lehet posztot ajánlani a hülye politika miatt.

Old Man 2010.04.27. 12:22:28

@Gloria Mundi: Emberelje meg magát!A fene tudja, mi ütött bele, túl sokat politizált vagy sakkozott, meg egészen elkényelmesedett, már korábban is mindig csak szunyókált!Azért egy igazi katona végzett volna egy kis előzetes felderítést, akkor talán most könnyebb dolga lenne.Bezzeg mindjárt felébredne ha akadna egy jóképű vetélytársa!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 19:54:06

A többi Trisztán-verzióról eddig nem szóltam, nem akarván bonyolítani a dolgokat, de most megemlítem, hogy ahol Gottfried abbahagyta, kb ott folytatja Thomas. Töredéke olvasható más töredékekkel együtt a Trisztán és Izolda c. kötetben, Képes Júlia fordításában.
@Old Man: Nem egyszerű impotencia ez, hanem lelki gát. Úgy gondolja, h ő más nővel, mint az aranyhajú Izoldával nem képes szeretkezni ... Tett vmi esküt. Igaz, a Fehérkezűnek is, az oltár előtt. Jobb, ha az ember nem esküdözik össze-vissza.

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.04.27. 23:35:19

Jaj, alig várom a befejzést, pedig arra nagyjából emlékszem is. Amíg itt nem olvastam, nem fűztek különösebb érzelmek a sztorihoz vagy a szereplőkhöz, de mostan úgy fel vagyok háborodva ezen a Trisztánon, Izoldán mondjuk sikerült már az előző posztok alatt is párszor(:D)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.07. 13:52:05

Helyesbítek: "ahol Gottfried abbahagyta, kb ott folytatja Thomas" ... Thomas Gottfried előtt élt, tehát G ihletődött T-ből, és nem fordítva, csak véletlen, h Thomasból pont olyan töredék maradt fent, ami a befejezetlen Gottfried-i mű folytatásának tűnik.