Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ki gondolta volna, hogy a római, akarom mondani, Alba Longa-i ikrek meglehetősen régi sztorija ekkorát szól majd? Majdnem 20.000 olvasó volt rá kíváncsi abban a 24 órában, amelyben fent felejtették az index címlapján. Egyéni csúcsomat alaposan túlszárnyaltam ezzel. Szép volt, ikrek!


Te, Remus, ébren vagy? Hallottad, hány olvasónk volt? Szerinted városalapítás helyett ne legyünk inkább bloggerek?

Illendő, hogy velük is folytassam, ha már ennyire belelendültek … Ha valaki próbált már eredetmondát gyártani (és e kies hazában nem próbált volna még senki? Naaa, ugye, hogy próbált?), az tudhatja, hogy vannak bizonyos alapszabályok az ilyen sztoriknál. Az egyik, hogy az alapító atya születésének körülményei legyenek meglehetősen homályosak, nem árt, ha az anyja szűz (vagy ezzel gyanúsítható, ráadásul valami szépet álmodik), a gyereket pedig próbálják megölni a gonoszok már egész kicsi korában.


Ősanyává válás szándékának fennforgása esetén ajánlott pucéron, takaró vagy pléd alkalmazása nélkül aludni.

Nos, a mi ikerpárunk esetében ezek az adalékok mind megvoltak, az egyetlen zavaró körülmény, hogy mi a fenének kellett belőlük kettő. Egy normális alapítóatyából éppen elég egy is. Főleg annak fényében, ami nagyapjuk és annak öccse között történt, előre látható volt, hogy ennek nem lehet jó vége. De erre még később visszatérünk.

Ott tartottunk legutóbb, hogy akárcsak Mózes, ezek az ikrek is kint ringatóztak a vízen, de persze nem fulladtak bele, különben itt érne véget a sztori, és a római pápát se hívhatnák rómainak. Mars isten, akinek úgy kilenc hónapig eszébe se jutott szegény Rhea Silvia (biztos eddig tartott nála a posztkoitális amnézia), meglátta a gyerkőcöket a Tiberisen hajókázni, és jobb ötlet híján az egyik nőstény farkasát küldte oda hozzájuk dajkának. A sarki gyógyszertárban tápot venni és cumisüvegből etetni a srácokat kissé macerásnak tűnt. (Most példálózhatnánk azzal, hogy az Úr mennyivel hatalmasabb, mert mindjárt a fáraó lányát tudta elővarázsolni Mózesnek, de hagyjuk …)

Kell nekünk a pozitív PR, mint ez az ikres sztori, meg a Dzsungel könyve. A legtöbb hülye mese úgyis minket állít be főgonosznak, és még rágalmazási pert se tudunk indítani.

A mese alapján tehát egy kölykeit vesztett, meglehetősen depressziós anyafarkas húzza ki az ikreket a csávából, és táplálja őket egy ideig. Ki ne ismerné a capitóliumi farkas szobrát, amely abszolút természethűen ábrázolja a megkapó jelenetet: az ikrek egyike ül, a másik férden áll (újszülöttek! egy csecsemő kb fél éves korában ül fel, de mindegy), és kifacsart nyakkal szopiznak. Egy dolgot el kell ismernünk: a farkas (canis lupus) az egyik legintelligensebb ragadozó, és ha valamely állat, ő alkalmas lehet még egy vagy két csecsemő szoptatására is, amennyiben a csecsemők együttműködnek. De hát tudjuk, hogy az ember-újszülöttnél nincs tehetetlenebb lény az állatvilágban.

Jóvanna, nem vagyok élethű, na és? Kevés szoborcsoportról készült annyi másolat, mint rólam. Csak, hogy tudjátok.

A mítoszokat azonban nem azért szeretjük, mert olyanok, mint egy bulvárlap tegnapi száma, hogy minden szavát el lehet hinni. Ha farkas, akkor farkas. Felmerült azonban a mítoszokhoz mit sem értő, materialista történészek agyában (csakis ők lehettek!), hogy a latinul lupa-nak nevezett nőstény nem valódi farkas, hanem egy altesti munkásnő volt.

Három jelentkező is akadt az ikrek gondozására. Két szemrevaló nőszemély, meg egy édes kiskutyus.

A sztori szerint ugyanis, miután a farkasmama egy ideig gondoskodott a srácokról, egy Faustulus nevű pásztor talált rájuk, és hazavitte őket feleségének, Acca Larentiának. Erről az Acca Larentiáról terjesztették, hogy nem lehetett a házastársi hűség mintapéldánya, és nemes egyszerűséggel lupának vagyis szukának becézték. De az már mégse járja, hogy a római nép atyját egy prosti szoptassa, ugyebár. Így jött képbe a valódi farkas. Zavaros? Nem baj. Lesz még zavarosabb is.

Akárhogy is történt, az ikrek felcseperedtek, és nevelőapjuk, Faustulus példáját követve, a társadalmi mobilitás lehetőségével nem élve pásztorok lettek. Nincs ebben semmi rossz, a birkák legeltetése azért nem töltötte ki az életüket, jutott még energiájuk balhészervezésre is. Romuluson és Remuson ugyanis idejekorán kiütközött apjuk minden lében (két) kanál, csakazértis belédkötök-féle harcos DNS-készlete.

Romulusék, ezek a lumpen elemek leléptek, a birkákat meg rám hagyták.

Nevelőapjuk, Faustulus egyébként Amuliusnak, az ikrek gonosz nagy-nagybácsijának nyáját legeltette, amelyet olykor megdézsmáltak a helyi megélhetési bűnözők. Ilyenkor Romulus és fivére milíciát szervezett, és az önbíráskodás ősi hagyományát követve jól elagyabugyálta a tolvaj bandát. Romulus már ekkor elég keményen kiemelkedett a galeriből, egyértelműen ő volt a falkavezér, ami Remusnak nem igazán smakkolt.


Keményfiúk utánam! Én vagyok a gladiátor, csak most fedett seriffként működöm.

Egy alkalommal nem a megélhetésiek, hanem az ikrek nagyapjának, Numitornak pásztorai dézsmálták meg az Amulius-féle nyájat. Nocsak, nocsak, ez az Amulius király még nyájat is hagyott a bátyusnak, ahelyett, hogy egyszerűen kinyiffantotta volna? Igazán amatőr dolog volt, az egyszer biztos. Az Amulius-alkalmazott ikrek felszívták magukat, és ugyancsak lecsaptak, Numitor nyájaira. Ilyen tyúk-, akarom mondani birkalopási ügyekből szokott vendetta kerekedni.

Dehogy loptam, magától jött utánam. Még a kerítésen is erőszakkal mászott be!

Ezúttal az történt, hogy a Numitor-hívek megvárták, míg az Amulius-tábor pásztorai Lupercal, a pásztoristen ünnepén alaposan becsiccsentenek, aztán, kihasználva illuminált állapotukat, lecsaptak. Műveleti céljuk a két farkas- (vagy rosszlány-)tejen nevelkedett ifjonc elrablása volt, de Romulus jobban bírta az italt, mint az öcsi, ezért csak az utóbbit sikerült elhurcolni. Nem is tudom, hányadik bűncselekmény ez már a történetben, volt már nemi erőszak, befolyással való visszaélés, parancsmegtagadás (az bűncselekmény?), idegen javak eltulajdonítása, önbíráskodás, most tartunk az emberrablásnál. És még nincs vége. De hát eredetmonda mindezek nélkül nem él meg.


Na tessék, most ezek közül válasszuk ki a szuka kölykeit.

Remust tehát Numitor, az exkirály nagyapa elé hurcolták, és megkötözve odadobták elé, hogy most már csináljon vele, amit akar, lennének is ötleteik, sőt, szívesen vállalnák a végrehajtás keserű feladatát. Numitorban nem szólaltak meg a gének, nem csapott bele a villám, hogy jééé, hogy hasonlít ez a suhanc a lányára, inkább csak összerándult a gyomra, mert be volt rosálva, nem akarta megharagítani drágalátos öccsét. Pont királynak való anyagból vót gyúrva, na.

Mér pont én? Mert te! De nemár! De igen! Na jó ...

Mit lépett tehát Numitor? Elbattyogott az öcsihez, és mint egy árulkodó óvodás, bepanaszolta nála Remust. Itt van ez a kis nyikhaj, a te pásztorod, tisztára megélhetési bűnöző, akár agyon is csaphatnám (na, persze), de én olyan nemeslelkű vagyok, hogy átengedem neked … Majd te biztos megbünteted, ugye? Amulius azonban nem kért a lehetőségből. Olyan, de olyan gonosz volt a szentem, hogy Remust rövid úton elbocsátotta, (kell is nekem ilyen, bűnözői hajlamokkal megáldott alkalmazott), és kiszolgáltatta Numitornak kényére-kedvére. A pingponglabda szerep kezdett Remus idegeire menni, nem ehhez volt ő szokva. Az ő köreiben az ember odacsapott, oszt kész. Ezek meg politizáltak …


Pedig olyan jól elvoltam nyugdíjas királyként, most meg játszhatom a rendőrfelügyelőt ...

Numitor tehát mehetett vissza a házikójába. De ahelyett, hogy most aztán tényleg elővette volna a kínzóeszközöket, és kitaposta volna a srác belét, politikusból átment vizsgálóbíróba illetve nyomozóba. Itt vannak a római jog alapjai, kérem! Ezek a népek szeretik kideríteni az igazságot, ha törik, ha szakad. Numitor módszeresen kihallgatott mindenkit, aki infóval rendelkezett Remust illetően. Nyilván jegyzeteket is készített, és álmatlan éjszakákat töltött azon agyalva, hogy most végül is farkasszuka szoptatta-e az ikreket, vagy egy rosszlány. Erre az egy sarkalatos kérdésre nem sikerült fényt derítenie.

Még nem találtuk fel a jó zsaru - rossz zsaru rendszert, ezért a rossz zsaruval kell beérned.

Miután ezzel a nyomozati fázissal végzett, magához hívatta Remust, és kikérdezte őt is. A bunyós pásztorfiú nem titkolózott, ez egyébként sem volt rá jellemző, ami a szívén, a száján … Kitálalt mindent, amit a származásáról tudott, farkasostul, teknőstül, ikertestvérestül, Numitor azonban ahelyett, hogy mindjárt a nyakába ugrott volna (nem volt az elhamarkodott érzelmi kitörések embere), felvette a legközömbösebb pókerarcát, és visszaküldte a srácot a magánzárkába.

Mindeközben Faustulus is kitálalt Romulusnak, édes fiam, ez meg ez történt, az anyád nem az anyád, hála az isteneknek, ugye ebben egyetértünk, az igazi anyád viszont egy börtöntöltelék, az apád tömeggyilkos, de mivel olimposzi mentelmi joga van, erre büszkének illik lenni. Most már biztosan dekonspirálódtunk, mert az öcséd nem tartotta a száját, legjobb, ha fogom a tárgyi bizonyítékot (a teknőt), és rohanok Numitorhoz, nehogy kárt tegyen a saját unokájában. Te meg trombitáld össze a bandát, oszt vonuljatok Amulius ellen.


Konspiráljatok, sokasodjatok, dekonspirálódjatok!


Szegény Faustulus se volt az a kiképzett titkosügynök, annyira látszott rajta, hogy valami nyomja a lelkét, meg a ruhája is kitüremkedik, hogy mikor megpróbált átjutni az Alba Longa-i határállomáson (vagyis ki a város kapuján), az egyik őrnek feltűnt a viselkedése és letartóztatta. Az őr történetesen részt vett anno az ikrek likvidálását célzó, de idejében lefújt misszióban, felismerte és elkobozta a teknőt, Faustulust meg Amulius elé cibálta, vallatás céljából.


A nevem Faustulus, jelvényem nincs, ovis jelem a teknő.

A szerencsétlen nevelőapa először hősiesen hallgatott, de mivel nem volt eléggé kiképezve a kínzás válogatott formáinak elviselésére, mint Jack Bauer, végül megeredt a nyelve … Csak igazság nem volt sok abban, amit kivertek belőle. Azt a sztorit tálalta fel Amuliusnak, hogy az ikrek valahol külföldön, disszidensként tengetik életüket, fogalmuk sincs, kik valójában, ő pedig a teknőt csak a szegény, fogságban sínylődő Silviának akarta megmutatni, mert már annyiszor kérte tőle a boldogtalan ex-Vesta-szűz, hogy legalább ezt a kis emléket láthassa. Silvia tehát még életben volt, és látogatókat is fogadhatott!

Utánam, srácok! Szabadítsuk ki Albaházy Remust! Amulius monnyon le! Forza Italia!

Elhitte-e Amulius Faustulus sztoriját, felismerte-e Numitor végre Remusban az unokáját, és miféle szabadcsapatot szervezett Romulus? Ez majd a következő részből derül ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr231857935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Old Man 2010.03.23. 08:25:38

Még ezt is lehet fokozni, bonyolítani!Tudtak ezek az istenek!
Ez is Index-es lesz, odavaló!
Nagyon izgalmas!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.23. 10:54:54

@Old Man: Az index kiszámíthatatlanabb, mint az istenek, ne kajabáljuk el :)

alte trottel 2010.03.23. 16:08:31

A sztori leginkább a nők vészhelyzetben felbuzgó fantáziájának ékes példája. (lásd még: Midőn a két éves kalandozás után hazatérő Ügyek a neje kebelén legelésző pár napos újszülött eredetét firtatta, Emese Hugo-díjra érdemes választ rögtönzött valami álomról turullal, folyóval, tokkal-vonóval)

Faustulus a szokásos többhónapos legeltetésből hazatérve feltette (az amúgy közismert ordas) Acca Larentiának az obligát "Hátemmegmi?" kérdést, a választ pedig ismerjük.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.23. 16:16:57

@alte trottel: Na de itt Faustulus találta a gyerekeket :) Őt vonhatta volna kérdőre Acca Larentia. Hogy honnan szerzett 2 újszülöttet?

alte trottel 2010.03.23. 17:11:43

@Gloria Mundi:
Mea maxima klumpa! Ezt elgyurcsányoltam.
(Vészhelyzetben _NÉHA_ a férfi fantázia is működik.)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.23. 19:48:56

@Old Man: Látod, az index lesajnálta. Csodálkozom, h a 20.000 ember, aki azt 1. részt olvasta, hogy bírja ki folytatás nélkül??? :P
@alte trottel: Ó, van a pasiknak is fantáziájuk.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.03.24. 09:19:08

Ebben a (máskülönben a szokott módon kiváló) posztban nem volt se vérfertőzés, se erőszakos köszörű, csak pár testi sértés, ivászat, jogtalan fogvatartás, parancs iránti engedetlenség, tulajdon elleni bűncselekmény, satöbbi, tehát ezért nem lépte át az Index ingerküszöbét.

A farkasos szoborról itt is olvasható pár ontopic mondat:

csurtus.blog.hu/2007/09/24/roma_cominciamento_avagy_a_kezdet

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.24. 09:39:39

@tiboru: Ja, már értem ... Az erőszakos köszörű nagyon hiányzott az indexnek :P
Vagy Acca Larentia mindennapjait kellett volna érzékletesebben leírnom :P
Ami a posztodat illeti, attól, h vki prosti, még nem kell alkoholizálnia. :) És, ha 1 nő vállalja, h felnevel 2 fiút, akik még ikrek is, pedig nem ő szülte őket, akkor minimum szentté kell avatni :)

Old Man 2010.03.24. 11:57:25

@Gloria Mundi: Bocsi, elkiabáltam, ezentúl én is bojkottálom őket.A 2o.ooo közül meg sokan úgyis megtalálják a folytatást.A szentté avatást támogatom.@tiboru: Köszönet a kiegészítésért, jó volt!