Előző két posztunkban Trisztán és Izolda egymásra-találásáról és arról szóltunk, hogyan trükközték ki együttes erővel Izolda férjét, Márk királyt a nászéjszakán Brangäne kaszkadőri bevetésével. Az összeesküvés csont nélkül sikerült, mindenki megúszta felnégyelés nélkül (egyelőre), de ilyenkor mindig van egy gyenge láncszem, amely/aki veszélybe sodorja az egész vállalkozást. Nos, ezúttal sem volt másképp.
Márk figyel az oszlop mögül, tégy úgy, mintha a zenéről beszélnénk, azért cipeltem ide ezt a bazinagy hárfát.
A hála, mint sokszor mondogatják, nem politikai kategória, így a királyok és királylányok körében sem fordul elő valami gyakorta.
A drága Izolda, aki a nászéjszakán még valóságos imádkozósáska módjára ostromolta az egeket, hogy most az egyszer hadd ússza meg, nem sokkal később arra a gondolatra jutott, hogy ideje lenne megszabadulni a kedves rokontól, Brangänétől, s ennek érdekében gyorsan fel is vette a kapcsolatot két bérgyilkossal akik rendelkeztek már megfelelő referenciamunkákkal.
De ugyan mi oka volt Izolda 2.0-nak szerencsétlen udvarhölgye (rokona, dublőre, testőre, csicskása) halálát kívánni? Először is, Brangäne túl sokat tudott. A lány nem volt egy tapasztalt hazudozó (bár ezt a műfajt megfelelő nyomás alatt igen gyorsan kitanulja az ember), ráadásul Izolda attól tartott, hogy beleszeret az ő férjecskéjébe, és némi rosszul értelmezett lojalitásból kitálal. Másodszor: féltékeny volt. Féltékeny Márk miatt, és ki tudja, tán Trisztán miatt is. Ha ő és Brangäne ilyen könnyen felcserélhetők egymással, akár az őrült szerelmesének is eszébe juthat a sötétben minden tehén feketét játszani.
Az egyik bérgyilkos. Tényleg kiköpött vega gyógynövény-gyűjtögetőnek néz ki.
A bérgyilkosok azt az ukázt kapták, hogy vigyék el a lányt valami erdőbe, ahol a madár se jár, és fejezzék le, biztos ami biztos. Abból nem szokás föltámadni, még Jack Bauer-féléknek sem, nem hogy védtelen udvarhölgyeknek. Bizonyítékul meg hozzák el, na mijét, hát, a nyelvét. Az pont jó lesz.
Felkerekedtek (Izolda azt adta be Brangänének, hogy halálos beteg és gyógynövényekre van szüksége, amelyek lelőhelyét ez a két marcona alak ismeri), oszt egy néptelen helyen a felfogadott bérgyilkosok kihúzták a kardjukat. De ha az ember nem végzi el mindjárt a megbízatást, hanem hagyja, hogy az áldozat könyörögjön, annak sosincs jó vége. Vagyis épp ellenkezőleg, akkor még lehet jó a vége.
Szabadidőmben növényhatározással és lepkegyűjtéssel foglalkozom, jót tesz a stresszes melók után.
Lényeg az, hogy a bérgyilkos-jelöltek meghallgatták Brangäne könyörgését, és egy abszurd sztorit arról, hogy szerinte a királyné miért akarja kinyiffantani. A lány nem volt hülye, tudta, hogy egyetlen esélye van: ha a nászéjszakáról egy büdös szót se szól, ezért azt találta ki hirtelen, hogy Izolda egy hálóing miatt pipult be.
Örülj neki, asszonyállat, hogy a sírodat nem veled ásatjuk ki, ahogy a maffiafilmekben szokás.
Az emberek elbizonytalanodtak. Ha kinyiffantják a kislányt, és utána kiderül, hogy a királyné meggondolta magát, ők lesznek nagy szarban. Ha viszont visszaviszik a lányt, akkor esélyük van rá, hogy Izolda más bérgyilkosokkal őket téteti el láb alól. (Nem voltak illúzióik az angyalarcú kis rémkirályné keresztényi lelkülete felől.)
Arra a bölcs döntésre jutottak hát, hogy legjobb lesz Brangänét egy fára kötözni, nehogy már megkajálják a vadak, oszt kivágni egy vadászkutya nyelvét, és azt prezentálni a megrendelőnek. (Bár aki már látott kutyanyelvet, az tudja, hogy az életben senki nem hinné el, hogy emberi nyelv, de mindegy, más nem volt kéznél.)
Csak az állatvédőktől félek, nehogy rájöjjenek, hogy kivágtuk a blöki nyelvét, mert akkor az osztrákoktól nem kapunk többé megrendeléseket.
Nincs dèja vu érzésetek? Melyik népszerű meséből ismerős ez a rokongyilkosság az erdőben-sztori? Nő ad parancsot nőrokon kinyiffantására, és az a merénylet is elhalasztódik. Eltaláltátok, Hófehérke.
Visszabattyogtak hát az udvarba és jelentették Izoldának, hogy a melót elvégezték. A királyné persze tudni akarta, Brangänének a maffiamódszerek hatására megeredt-e a nyelve, vagy hallgatott-e, mint egy jól képzett titkosügynök, ha beadják neki az igazságszérumot. Mikor az emberek elmesélték a hálóing-sztorit, Izolda mindjárt megbánta, hogy felfogadta őket és rájuk támadt, mint egy frusztrált közértesnéni, hogy ő semmire nem adott parancsot, és a két jómadár a máglyán fogja végezni, amiért kinyiffantotta a legkedvesebb barátnőjét, vérrokonát és bizalmasát.
Ha belegondolok, hogy még Disney-rajzfilm is lehet belőlem, kiráz a hideg.
Innen hallom a sóhajaitokat és a szőkenős vicceiteket ennek olvastán. Sajna nem tehetek semmit, nekem sem sikerült szívembe zárnom Izoldát. Ahhoz képest, hogy lehet vagy 15 éves, meglepően magas színvonalon tud hazudni és egy csepp erkölcsi érzék sem szorult beléje. Nem tudjuk pontosan, hogy ez kinek a számlájára írható, de megkockáztatom, hogy olyan illegális bevándorlókból lett szakképzetlen pedagógusok illemtanári alkalmazása, mint amilyen Trisztán volt, nem szolgál épp a feltörekvő ifjúság épülésére.
A sztori szerint azonban a botcsinálta bérgyilkosok által a fáról levakart és gazdag rokonának visszaszolgáltatott Brangäne szívből megbocsátott mindent Izoldának, és attól fogva egy test-egy lélek voltak, mintha soha nem lett volna semmi katyvasz közöttük. Ez maximum akkor lennék hajlandó elhinni, ha Brangäne lehetőséget kapott volna rá, hogy felkötözze a kedves rokont egy fára és a feje fölé függesszen egy fejszét (avagy kardot), aztán otthagyja a francba.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
