Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Krétán ringatták Európát 

Európa, mint tudjuk, büszke nő, olasz csizmája van, és némelyek nem átallják vénnek nevezni. Amikor Európa még igencsak fiatalka volt, Ázsiában lakott és saruban járt, bár a büszkeségéhez akkor sem férhetett kétség.

Zeusz papa egyik legnevezetesebb hódítása nélkül ma nincs se Európa, se Európai Unió. Mert azt is neki köszönhetjük, csak, hogy tudjátok. (Most az mellékes, hogy ki mit gondol arról, mennyi köszönet van benne.)

Keressük meg Krétát ezen a térképen!

 

Vajon mi lehet azon a tekercsen? A hódításai listája?
 

Egy nap ott csücsül tehát Zeusz papa az Olimposzon és épp nagyban feni a fogát egy nehezen megközelíthető szűzre. Minthogy az istenek atyja, ad a hírnevére, és általában nem ugrik rá olyan nőkre, akik már megvoltak valakinek előtte, ezzel tartozik az önbecsülésének. Ha nagyon kétségbe lenne éppen esve, egy kevésbé nehezen megközelíthető is szóba jöhetne, de mint a pernahajderek általában, igazán a nehéz vadászatokban leli örömét.

Néz, néz ki a fejéből, pásztázza az alsóbb régiókat, ni csak, ott egy csapat fruska, éppen virágot szednek. Belehallgat a csacsogásukba, és mindjárt megtudja, hogy az ügyeletes szépségkirálynő is ott sétálgat köztük, Európének hívják, hibátlan a pedigréje, a papája, Agénor király pedig minden háromágú lénynek fejvesztés terhe alatt megtiltotta, hogy bármilyen, de leginkább tisztességtelen szándékkal ott lófráljon az ő szeme fénye közelében.

Ki van ez találva, tegyük rögössé a lányhoz vezető utat, és esetleg bekerülünk a mitológiába. Jó borhoz és jó nőhöz is kell cégér.

A stílus maga az ember, vagyis az isten, és mezei középkorú pasiként besétálni a lánykák közé nem Zeusz stílusa. Még valami zakkant szatírnak néznék és kikacagnák, mint Bóbita a malacot. Hogy festene bikaként? Mindjárt át is változik, éjfekete hatalmas állat, szarvai az égnek merednek.

Mielőtt fehér bikává változott volna, még megpihent a legelőn.

 

Nem, ez a fekete ugyan slankít, de kissé ijesztő. Legyen inkább hófehér. A fehér legalább olyan elegáns szín, mint a fekete. Fehér bikát pedig nem mindennap látni. Még egy pillantás a tükörbe, Zeusz meg van elégedve magával, hiába, az átváltozó tehetségnél nincs szórakoztatóbb, ráadásul Hérát is át lehet így verni ideig-óráig.

Már ott is sétálgat a mezőn, igyekszik nagyon szelíd képet vágni, lehet, hogy inkább bárányként kellett volna idemerészkedni? Na nem, az egy ilyen potens istenhez nem passzol, hová lenne az imidzse, majd mindjárt ölebként hurcolásznák a kislányok … Jó lesz ez a bika-dolog, hosszú távon is működőképes, lehet rá mindenféle vallási rituálét szabni, lesznek például olyan őrültek, akik akrobatikus ugrásokat produkálnak a bika szarvai felett. 
 

Európé végre odapillant, mit térdepel itt elébem ez a fehér bika, gondolja, csak nem azt akarja, hogy a hátára üljek? Szép nagy állat, nem vitás, és sose láttam a környéken, nagyon gyanús, az ilyen tökéletes példányokat az isteneknek tartogatják vagy …

Itt olybá tűnik, mintha emberrablásról szó se lenne ...
 

Általános kuncogás, sistereg a levegő, Európét biztatják a társnői, egyik-másik ugyan féltékeny kissé, mert szebbnek gondolja magát a kiválasztottnál, és persze mind tudják, hogy mire megy ki a játék, de úgy tesznek, mintha elhinnék, hogy ez egy közönséges bika, és csak egy ártatlan sétabikagolásról volna szó.

Szállj csak fel a hátára, jól tárd szét a lábaidat, biztatják, kapaszkodj a szarvába! Milyen kellemes ambróziaillata van ennek a dögnek, azért remélem, visszaváltozik istenné, mielőtt elvenné a szüzességemet …



De mielőtt istenné változna, Zeusz, mint egy vízibicikli, átlibben Kisázsiából Kréta szigetére, nászutasoknak ma is tökéletes célpont, meg a féltékeny királyi atya se tud olyan könnyen leánykája nyomára bukkanni, bár szüzessége elvesztése után úgyse sokat érne vele a házassági piacon. Kegyetlen világ ez, kérem, minden nőnek csak egyszer adatik meg, hogy jó befektetést csináljon ezzel a felbecsülhetetlen értékkel.
 

A görögök annyira büszkék a sztorira, hogy a kéteurós hátuljára ezt tették. Naná.


A csábítás eredménye három gyerkőc, a legidősebb Minósz, akiről még bőven lesz szó (később Kréta királya, mostohafiának, a Minotaurosznak ő építteti a labirintust). Zeusz papa, miután kiélvezte a helyzetet, gyorsan kerített a szeretőjének egy férjet, Asztériont, aki természetesen Kréta aktuális uralkodója volt, és nyakába varrta az utódokat is, nevelje csak fel, úgysincs saját gyereke. (Az ilyen jólelkek mindig kapóra jönnek a pernahajdereknek.)
 

Tényleg nászutasoknak való ... A régiek jól bírták, hogy árnyék egy szál se ...


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Logikátlan módon, bár Európé leányzó csupán Krétáig jutott, a földrészt mégiscsak róla nevezték el: minden a jó PR-on és a megfelelő szeretőn múlik ...


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr801347243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuri / Bariildi 2009.08.30. 09:25:51

Ez a Zeusz egyre szimpatikusabb nekem - miközben azért pofán bíííírnám vágni, hogy micsoda egy nőcsábász.... Apropó: a pernahajder az meg honnan jön? (már a szóra gondolok, nem a pernahajderekre élőben - azok mindenütt ott vannak :))
A mitológiai sztorikat eddig nehezen olvastam, de most már rájöttem, hogy csak a szövegezésük miatt.
A te tálalásodban mindjárt más!
Kérünk még!!!!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.30. 09:31:05

Jó borhoz biztosan kell cégér, jó nőhöz már nem annyira, jó olívaolajhoz meg bizonyítottan nem!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.30. 09:40:49

Ja és még valami:

Emberrablás (Btk, vagyis az 1978. évi IV. törvény):

175/A. § (1) Aki mást személyi szabadságától erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva megfoszt, és szabadon bocsátását követelés teljesítésétől teszi függővé, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Nos, a szó büntetőjogi értelmében Zeusz nem követett el emberrablást, mert Europé szabadonbocsátását nem tette függővé követelés teljesítésétől.

Ettől függetlenül normasértést követett el, de azon lehetne vitatkozni, hogy mit: mondjuk személyi szabadság megsértése (Btk. 175.§.), halmazatban (?) erőszakos közösüléssel (Btk. 197.§.), na és ha mondjuk az aktusról videófelvételt is készített és felrakta mondjuk a YouTube-ra, akkor beúszik a képbe a visszaélés tiltott pornográf felvétellel (Btk. 204.).

Jogász kartácsok szakmai véleményét kérném az ügyben!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.30. 16:48:45

@Csuri / Bariildi: Még semmit nem láttál abból, mekkora nőcsábász ... A java ezután jön. Pernahajdernek utánanézünk nyelvész ismerősünknél :) A mitológiában minden őrült sztori megvan, azóta jobbakat senki nem bírt kitalálni. Erre bizonyíték, hogy a pszichológusok is mítoszokkal dolgoznak (Freud, Jung, Berne ...) Köszönöm a biztatást.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.30. 16:57:13

@tiboru: Ez a komment több kérdést is felvet bennem.
1) Négylábú állatokra és kétlábú istenekre alkalmazható-e a magyar Btk.?
2) Azok az őrültek, akikről mostanság derült ki, hogy lányokat raboltak el és tartottak évekig fogságban egy-egy kényelmes pincében, valójában nem követtek el emberrablást? Azt hittem, igen ...
3) Nem kérdés, inkább magyarázat: írhattam volna nő- vagy lányrablást is, hiszen ez kicsit más kategória. (Bár a modern emberrablók is előszeretettel rabolnak nőket.) A szimulált nőrablás vagy lányszöktetést tkp. rituálé, amely az ókorban és a középkorban is bevett szokás volt, lesz még szó hasonlókról, pl: szabin nők elrablása.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.30. 18:58:07

@Gloria Mundi:

1.) A kérdés jogos, én viszont az ógörög bétékát nem ismerem :-(

2.) Hát a magyar jogszabály szerint nem.

3.) Méghogy a nőrablás más kategória? Ejnye, a feministák rögvest darabokra fognak cincálni, hiszen éppen a nemek közötti egyenjogúságot tiprod lábbal. Dulván.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.30. 21:42:45

@tiboru:
1) Akkoriban szerintem Zeusz szava volt a törvény, ergo ő határozta meg, hogy mit szabad, mit nem, neki mindent szabadott. (Maximum Héra nem gondolta így ...)
2) Elképesztő ... Szerintem ezt maguk az emberrablók sem tudják.
3) Várom a feministákat, hé valaki! Egyébként én is az vagyok félig-meddig. Az ókorban és a mitológiában nem volt egyenjogúság, nem kérhet rajtam számon valaki visszamenőleg ilyesmit. Egyébként ajánlom Robert Graves: Görög mítoszok című opuszát a matriarchátus felőli megközelítés okán. A nőrablást majd még fejtegetem a jövőben :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.08.30. 22:51:32

@Gloria Mundi:

Mindenki tudja, hogy a matriarchátus csak azért alakult ki itt-ott, mert a férfiak pont nagyon fáradtak voltak a vadászat, a háborúskodás és úgy általában: a törzs fenntartása érdekében kifejtett, társadalmilag roppant hasznos tevékenységük miatt.

theo 2009.08.31. 10:05:04

@Csuri / Bariildi: Római/Görög mondákat tuti kiadták olvasmányos formában is. Fényévekkel élvezhetőbb mint mondjuk az Iliász szövegezése, és a benne lévő történetek se rosszabbak mint 1 mai átlag szarrá hype-olt krimi. Csalás, ármány szerelem, gyilkoság stb-stb :)
@Gloria Mundi:
És erre a legszebb példa az ödipusz komplexus

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.31. 10:11:55

@theo: Persze, hogy kiadták, én abból táplálkoztam gyerekkoromban. Kedvenc olvasmányom volt a Római regék és mondák. Illetve a Görög mítoszok. A gond csak az, hogy az embernek nagyon sok nevet kell megjegyeznie, és manapság egyre kevesebb a kapacitás az ilyenekre. Egy barátomnak egyszer odaadtam Elisabeth George egy krimijét (mindenkinek ajánlom a szerzőt, olykor dosztojevszkiji mélységekbe hatol), de annyi nevet kellett volna megjegyeznie, hogy inkább nem merült bele. Ezért próbálom a posztokat emészthető hosszúságúra szabni. Quod dixi, dixi :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.31. 10:17:59

@tiboru: Tetszetős macsó szöveg :) Szerinted hány évszázadba telik megváltoztatni egy társadalmi struktúrát? A matriarchátus a fölművelő népeknél működhet, a növénytermesztés és a gyermekszülés misztikus kapcsolata hatalmat ad a nők kezébe, amíg a férfiak nem jönnek rá, hogy mitől lesznek terhesek az asszonyok.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.31. 10:19:43

@theo: Az egyik legismertebb példa, igen. Egyébként Európé elrablását Eric Berne a Sorskönyvben a Piroska és a farkassal állítja párhuzamba. Nagyon izgalmas elemzés :)

MrBean 2009.08.31. 15:19:07

Kréta akkoriban nem így nézett ám ki. Csak amikor Mínosz meg a haverjai elkezdték kiépíteni a birodalmukat, és ész nélkül vagdosták ki a fákat, hogy felépítsék a palotáikat (ahol aztán persze még több szüzet dobtak be a közösbe), akkor szépen eltűntek a sziget erdőségei. Mert ugye a nagyokosok még nem hallottak akkoriban erdőgazdálkodásról, és úgy látszik, a jó öreg Zeusznak se volt annyira szívügye a szülőföldje, hogy teremtsen a kivágottak helyére friss ropogós fákat.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.31. 15:52:26

@Csuri / Bariildi: Megvan a pernahajder etimológiája, egyenest az MTA Nyelvészeti Intézetéből (beépített nyelvésztől):
Amikor Haider előtérbe került, akkor vetődött fel ez a kérdés is, meg
a hajderménkű is. Az utóbbival vannak etimológiai problémák (bár
asszem valami mocsárba csapó villám vagy valami hasonló egész jó
feltevésnek tűnt), az előbbi egyszerűbb. A német népnyelvi pernheuter
(hochdeutsch Bärenhäuter 'naplopó < medvebőrön heverésző') átvétele.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.08.31. 15:53:36

@MrBean: Teljesen jogos, ez nem jutott eszembe. Köszi. Éljen a környezetvédelem!!!

Csii 2013.11.19. 22:54:49

@MrBean: És tömegszex volt már akkor? Mesélj már, annyira okos vagy, hogy nem találok szavakat...
süti beállítások módosítása