Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

El tudjátok képzelni, milyen lehetett a szex, mikor még nem társult hozzá bűntudat? Mikor nem azzal kezdték, hogy mennyire veszélyes, túl fiatal/túl öreg vagy hozzá, nemi betegségeket fogsz elkapni, meg szégyelld magad, mert a Jóisten csak a misszionárius pózt engedélyezi, de azt is csak a házasságon belül? Hanem azzal, hogy addig élvezd az életet, amíg megteheted? Persze ez elsősorban a férfiakra vonatkozott, mert olyan, hogy a nők nem kockáztattak, soha nem létezett... De vajon tényleg igaz, hogy a rómaiak sokkal többet szexeltek, mint mi? 

pompei.jpg

Alberto Angela Amore e sesso nell'antica Roma (Szerelem és szex a régi Rómában) című 2012-es könyvében legalább is ezt állítja. A római férfiak számára a szex ugyanis roppant egyszerűen elérhető volt, és itt nem csak a nős és jómódú úriemberekre kell gondolni: mivel az utcalánytól kezdve a luxuskurtizánig minden szinten virágzott a prostitúció, még a legnyomorultabbaknak is futotta rá. (A magukra maradt szegény sorsú nők hiába güriztek valamilyen műhelyben, az épp az éhenhaláshoz volt elegendő, sokan ezért másodállásban a legősibb mesterséget is gyakorolták. És minél nagyobb a kínálat, annál olcsóbb egy menet...)

bjv760bicaawail.jpg

De nem csupán a prostituáltak álltak rendelkezésre a nap bármely órájában, ha valakinek voltak rabszolgái, azokat szabadon használhatta (igen, nőket, férfiakat és gyerekeket egyaránt), bárki, akinek saját háztartása volt, nyugodtan tarthatott concubinát a felesége mellett, és nem sokat kockáztatott, ha ágyba vitte a barátai nejét, akár egy közös lakomán félrevonulva vele.  (A filmekben szereplő orgiák azonban inkább a forgatókönyvírók fantáziájának termékei.)

Concubina: a "concumbo" (együtt fekszik) kifejezésből annyit tesz, mint ágyas. Noha elvben a rómaiaknál nem volt többnejűség, egy concubina kvázi második feleségként funkcionált, de az ilyen kapcsolatból született gyerekek törvényteleneknek számítottak.

10564712_10204159134569166_1265111462_n.jpg

Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy a rómaiak állnak hozzánk, XXI. századi "elfajzott" nyugatiakhoz a legközelebb, ami a szexualitást illeti (ha magunkat nyugatiként definiáljuk, persze). De nem csak bűntudatuk nem volt, hanem az AIDS-től se féltek... Bár léteztek nemi betegségek, a szex nem volt kirívóan veszélyesebb üzem, mint bármi más. A nem kívánt terhességektől meg csak a nők rettegtek, a férfiakat nem érdekelte. (Most nem megyek bele az abortusz különböző módszereinek taglalásába, de a könyvben erről is szó esik.)

Ami alapvetően különbözött a mai erkölcsi felfogásunktól, az például a pedofíliához való hozzáállás. Ma meglehetős konszenzus létezik azt illetően, hogy a gyerekek szexuális zaklatása üldözendő (bár mintha ezt bizonyos egyházak képviselői másképp gondolnák), de a rómaiaknál nem volt ilyen egyértelmű a helyzet.

Számukra csak a szabad gyerek voltak érinthetetlenek, a rabszolgák egyszerűen eszközöknek számítottak, gyerekként is, vagyis egy rabszolgatartó azt művelt a kiskorúakkal, amit csak akart.

A férfi homoszexualitás megítélése is más volt: eleve nem is létezett ilyen fogalom (a középkorban sem, nem hogy az ókorban). Aki aktív szerepet vitt egy homoerotikus aktusban, az igazi férfinak számított (lásd a mai börtönviszonyokat), de a passzív, befogadó szerep megvetendő volt... A homoerotikus férfibarátságot egyébként görög szerelemnek nevezték, és voltak hívei, de a klasszikus római felfogás inkább macsónak nevezhető.

total-war-rome-2_1.jpeg

A római katonák egyébként, ahogy sok más nemzet katonái is teszik a mai napig, természetesnek tartották a legyőzött ellenség megerőszakolását - de nem csak a nőkét, hanem a férfiakét is (vi praedonum vel hostium). Ha ilyet tettek (és a szabad rablás/erőszak az adott esetben nem volt megtiltva), akkor fel voltak mentve mindenféle büntetés alól, bár sok más, a szemünkben kevésbé súlyos cselekedetükért akár halállal is fizethettek. Az csoportos nemi erőszak persze nem a szexről, hanem a dominanciáról, a másik ember végleges megalázásáról szól.

De térjünk vissza békésebb vizekre, vagyis arra, hogy miben hasonlít a mi XXI. századi, zsidó-keresztény gyökerű, de szekularizált civilizációnk az ókori római birodalomhoz. Ami közös: a szexualitás mindenütt való jelenléte... Sőt, ha mi abban a hitben élünk, hogy nálunk a csapból is szex folyik, akkor nagyon el vagyunk tévelyedve: a rómaiak számára egyszerűen nem létezett az életnek olyan területe, amelybe ne illesztették volna be a szexet.

bkrhdatcuaaf4px.jpg

A házaik tele voltak falloszokkal (és nem csak nyugalmi állapotban ábrázolták őket), az erotikus tárgyak a bejárattól kezdve minden egyes helyiségben központi szerepet kaptak, és hogy milyen isteneket tiszteltek, azt ebben a blogban talán nem kell külön ecsetelnem. (A római falloszisten, Priaposz egyszer már kapott egy egész posztot!)

A kereszténység államvallássá avanzsálása nélkül soha nem jutott volna senki eszébe, hogy a vallásból száműzze a nőket (vagy maximum szűz szerepben jelenítse meg őket), illetve a szexualitás mindenféle megnyilvánulását. Az, hogy a gyerekek fallosz alakú amulettet viseljenek a nyakukban, bevett szokás volt, hiszen ez hatásos szemmel verés ellen. És ha az olasz férfiak még ma is a nemzőszervükre teszik a kezüket, ha valamilyen rossz rossz óment semlegesíteni akarnak, akkor azt bizony római őseiktől örökölték - egy gesztus, ami 2000 év alatt se kopott ki!

Amúgy a kereszténység ma tapasztalható puritanizmusa is a reformáció és ellenreformáció korából származik: nem, mintha korábban nem lettek volna a szexet a gonosszal azonosító áramlatok, de a középkori keresztény ember még ezzel együtt is szabadabban élte meg szexualitását, akár a templomban is, gondoljunk csak a fantáziadús inicálékra, a vízköpőkre, vagy a risus paschalis erotikus vonatkozásaira, amelyekről nemrég posztoltam a Facebook-on.

cfv-pq3w8aatpah.jpg

A férfiakról már beszéltünk, de hogyan élték meg a szexet a nők a régi Rómában? Noha szó sincs róla, hogy a nők mindegyike rózsás helyzetben lett volna, az ókori világ más kultúráihoz képest meglehetős szabadságot élveztek, még akkor is, ha gyakorlatilag mindig valamelyik férfirokonuk gyámsága alatt álltak. (Itt most természetesen a római polgárok lányairól és asszonyairól beszélek.)

ancient-times-roman-copia.jpg

A rabszolgák, bármilyen neműek is voltak, ezekben az előjogokban persze nem részesültek. Bár azért akadtak olyan rabszolganők, akik az ujjuk köré csavarták a gazdáikat, szabadságot nyertek és attól fogva maguk alakíthatták sorsukat.

A szabadosok, vagyis felszabadított rabszolgák (latinul: libertinus, libertina) külön réteget alkottak, és akadtak köztük nagyon tehetősek, illetve nagyon befolyásosak is.

Ha jobban belegondolunk, a leginkább emancipált réteget a szabados nők jelentették: őket nem kötötték a római asszonyokat korlátozó szabályok, nem kellett férfirokonaiknak engedelmeskedniük. Tudunk például egy asszonyról, aki két férfival élt egyszerre teljes egyetértésben, mai kifejezéssel élve poliamóriában. Egy férfi két nővel nem volt szokatlan, de a fordítottja azért még ma is meglepő.

lovers_herculaneum-frescoop.jpg

Ahogy Alberto barátunk leírja, még az ún. "tisztességes" római matrónáknak is megvolt rá a módjuk, hogy - miután túlságosan fiatalon (13-14 évesen) jóval idősebb férfihoz adták őket, és megszülték az örökösöket, diszkréten szeretőt tarthassanak érettebb éveikben, és élvezhessenek is valamit a szexből. A lényeg a diszkréció volt, de római férjek nem szaladgáltak késsel a kezükben, hogy lekaszabolják a nejük aktuális boldogítóját. Maximum elváltak: merthogy a válás is olyan népszerű volt, mint manapság.

Ismerünk botrányhősnőket persze, olyanokat, mint Catullus szerelme, Clodia (akit Lesbia néven örökített meg verseiben), vagy Messalina és Agrippina, Claudius császár nejei: a római történetírók bulvárlapokat megszégyenítő fantáziagazdagsága inspirálta a legtöbb, Rómáról szóló filmet és sorozatot, de ne vegyünk mindent készpénznek. Az ellenség befeketítése mint módszer se a modern kor találmánya. (Gondoljunk csak az erkölcstelen perszónák gyöngyeként beállított Kleopátrára, aki ugyan nem római nő volt, de ebben a posztban mégiscsak illik megemlíteni.)

pietro-negri-nero-and-agrippina.jpg

Feleségként a házastársi kötelességek teljesítése közben egyébként nem illett csábítóan viselkedni, vagy egyáltalán mozogni (bár ez egy kicsit túlzó elképzelésnek tűnik): a hitvesi ágy az unalmas reszelés helyszíneként funkcionált, a gyönyörök kergetésére pedig ott volt minden más, házasságon kívüli kapcsolat. Bár a hálószobákba és egyéb helyiségekbe így 2000 év után végképp elég nehéz bepillantani, és nyilván akadtak szenvedélyes házastársak is, mivel a házasságot szinte soha nem előzte meg szerelem, a férjek és feleségek szexuális találkozásai a legritkább esetben lehettek csak izgalmasak - a nők számára.

Ha egyébként meg akarjuk tapasztalni, milyen lehetett egy római villa berendezve, érdemes elmenni az ausztriai Carnuntumba, ott rekonstruáltak egy ilyen épületet, még a fürdőben is van víz, a konyhában meg szalonna, különféle száradó fűszerek: csak ajánlani tudom, nagyon klassz időutazás.

akg359788.jpg

De vissza a tiltott és tűrt szexuális praktikákhoz: aki olvasta Coitus retro című posztomat, annak biztos rémlik még, hogy milyen szeretkezési módokat nem javasolt az Egyház (vagyis annak bizonyos gondolkodói) a jámbor híveknek: vajon akkor Rómában mindent szabadott? Lehetett a nő fölül? (Hát persze, nézzétek csak meg a nyitóképet.) Használtak szexuális segédeszközöket? (Bizony, a dildót már rég kitalálták, és a barátnők egymás között még cserélgették is.) És mit szóltak az orális szexhez, illetve a hármasozáshoz?

fellatio.jpg

Ahogy az ábrázolásokból is kiderül, a fellatio (a fellare = szopni, szívni igéből) természetesnek számított (lásd a fenti olajlámpát), és az sem volt ritka, hogy a rómaiak hárman élvezkedtek egyszerre, de Alberto Angela állítása szerint inkább két férfi és egy nő felállásban, a nők egymás közötti játékát nem nézték jó szemmel...

31630aeaba1f6f8ab98cef4a2cad2a95.jpg

Akárhogy is próbálom elképzelni, egyszerűen képtelen vagyok olyan, amúgy pánszexuális férfiakat magam elé idézni, akik ne élveznék, ha két nő játszadozik az ágyban. Bár a könyvben szó esik leszbikus kapcsolatról is, ez egyáltalán nem számított elfogadottnak, de mint tudjuk, két nő sok mindent művelhet egymással, amiről senki más nem tud, és a történelmet a férfiak írták.

Ami a cunnilingust illeti, arról is maradt fent ábrázolás, de a szerző szerint lehet, hogy ezt csak viccnek szánták... Merthogy az ő véleménye szerint a nő gyönyörének ilyen kizárólagos előtérbe helyezése nem passzol bele a római macsó kultúrába. (Ez a szerző ízléséről is elmond valamit: jó esetben ez a dolog nem csak a nő gyönyörét szolgálja, de ebbe most ne menjünk bele.)

Maga a kifejezés a cunnus=pina és lingo=nyal, kinyal szavakból áll össze, vagyis qui cunnum lingit = aki a pinát nyalogatja. Ha már itt tartunk, az eddig általam finomkodóan fallosznak titulált farok leggyakoribb neve a mentula volt. Érdekes, hogy míg a női nemi szerv hímnemű, addig a férfi nőnemű. Persze más szavak esetében ez nem így van: a penis hímnemű, a vagina nőnemű.

cqkuub4xyaajyur.jpg

De miért lett volna a nyalás idegen a római kultúrától? Ha olyan istennők is megfértek benne, mint a Nagy Anya (Magna Mater) alias Kübelé, aki elvárta a papjaitól, hogy kasztrálják magukat, akkor Baubó, a punciistennő orális tisztelete miért lett volna megvetendő? A római szexualitás nagyon sokféle forrásból táplálkozott (az egyiptomi Ízisz-kultusznak köszönhető átverős sztorit is érdemes felidézni), és a kizárólag nők számára fenntartott szertartásokon egyébként sem tudjuk, pontosan milyen praktikák folytak, mert a titoktartás kötelező volt.

A könyv rengeteg egyéb érdekességgel szolgál: szó esik például az intim szőrtelenítésről is, amelyet az egyiptomiakhoz hasonlóan a római nők is műveltek: ebből is kitűnik, mennyire abszurd múló divatnak tekinteni a csupaszságot. És felbukkan egy megmagyarázhatatlan rejtély: vajon miért ábrázolják a nőket az aktusokat bemutató képeken olyan gyakran melltartóban? (Lásd ismét a nyitóképet.) Alberto azzal a magyarázattal próbálkozik, hogy ezeken a festményeken mindig kurtizánokat mutattak be, és azok fent hagyták a melltartót, hogy a férfi mihamarabb végezzen, ne tereljék el a figyelmét a keblük látványával. Mit mondjak, ez engem nem győzött meg, de várom az ötleteket.

alberto_angela.png

A címben szereplő, kérdésbe foglalt állítással kapcsolatban lehet persze vitatkozni: Angyal Albert azonban biztos benne, hogy a mai olaszokhoz képest az ókori rómaiak többet szexeltek. Mert nem ismerték a bűntudatot. Meg azért is, mert sok volt a prostituált. Hogy a nők számára ezek a sok szexuális aktus mennyi örömet szerzett, azt persze nem tudjuk, de sejthető, hogy aki pénzért és/vagy kényszerből csinálja, az ritkán élvezi.

A bűntudatmentességet azért érdemes lenne eltanultunk a hozzánk bizonyos tekintetben olyan közel álló rómaiaktól, még ha a mennyiség nem is mindig csap át minőségbe.

[Emiatt a poszt miatt kitettem a 18.as karikát, ezt sajnos posztonként nem lehet beállítani, úgyhogy az egész blog így fog megjelenni.]

A bejegyzés trackback címe:

http://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr7512104651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.10. 10:49:12

Nagyon szívesen éltem volna ebben a korban.
Már persze feltételezve, hogy jómódú, szabad férfi vagyok. :-)

Mondjuk egy sikeres orvos Róma belvárosában...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.10. 13:28:11

@α Ursae Minoris: Hát, nőként azért elég sokáig kéne gondolkoznom, hogy milyen státuszban lenne jó nekem. Nagyon ritka lehetett az a fajta élet, amit szívesen vállalnék.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.10. 16:11:14

@Gloria Mundi: Hát, nem könnyű...
Ha esetleg egy gazdag özvegy lennél, jókora földbirtokkal és rengeteg rabszolgával?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.10. 18:37:26

@α Ursae Minoris: Nem szeretem a vidéki életet, és nem vagyok alkalmas rabszolgatartónak. :)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.10. 19:39:44

@Gloria Mundi: Akkor lehet, hogy neked tényleg nem lett volna olyan nagy buli a Római Birodalom.

A posztodban még ezen a részen gondolkodtam el:
"nem sokat kockáztatott, ha ágyba vitte a barátai nejét" - ez tényleg így volt, tényleg ennyire lazák voltak?
Tényleg nem nagyon rágódott azon az átlag római férj, hogy adott esetben a felesége által szült gyereknek ő-e az apja, vagy valaki más a baráti körből?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.10. 19:48:56

@α Ursae Minoris: Nyilván nem volt mindegy, melyik században, és melyik társadalmi osztály tagjaként, de a többi kultúrához képest, ahol a nőket megkövezték ilyesmiért, totál lazák voltak... Számukra nem elsősorban a vér számított, hanem a név. Simán örökbe fogadtak felnőtt korban is, hogy így folytatódjék egy nemzetség neve, ha nem volt vér szerinti örökös, vagy az nem volt alkalmas.
Ha annyira féltékenyek lettek volna, Caesar nem fekszik le a római elithez tartozó összes kortársa feleségével. :) Legalábbis a csinosakkal. Úgy, hogy erről mindenki tudott.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.10. 19:49:28

@α Ursae Minoris: Amúgy várom az ötleteket a melltartós szeretkezés miértjére. :)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.10. 20:03:16

@Gloria Mundi: Az első ötletem az lenne, hogy fétis. Manapság sokan a harisnyára indulnak be, lehet, hogy akkoriban a melltartó volt nagyon izgi a pasiknak.

A második ötletem az lenne, hogy a képek bizonysága szerint a kicsi, feszes mell volt az ideál. Lehet, hogy akinek már csak kicsit is lógott volna a melle, az inkább felvett egy szűk, szoros melltartót, és le sem vette a szex során.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.10. 20:12:36

@α Ursae Minoris: De hát rajzolni olyat rajzolnak, amilyet akarnak... Szóval azt nehezen tudom elképzelni, a nőkre a festők azért tettek melltartót, mert a képzeletbeli nő szégyellte a testét.

Ezt a melltartót persze nem úgy kell elképzelni, mint a mait, sztem meglehetősen bénán nézett ki, így a képekből ítélve, az meg, hogy egy pasi ne akarja látni a partnere mellét, nekem magas. De természetesen ennél sokkal nagyobb furcsaságok is vannak, lásd elkötött láb a kínaiaknál...

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2017.02.11. 00:18:55

Lehet, hogy olyan fél-melltarto volt, amiből kilatszott a cici, de mégis formázta

Jakab.gipsz 2017.02.11. 00:24:39

Talán nem véletlenül rohadt szét a római birodalom, szórakozásból gyilkoltak a látvány kedvéért. A római elit elterelte a nép figyelmét a valóságos nyomorult ki életükről, mindennel amivel csak tehették manipulálták a úgy vezeték a meghódított népeket mint a barmot, miközben önmaguk civilizációját istenítették. Azon vajon e cikk szerzője vajon elgondolkodott-e, hogy miért nem maradt a tudományukból fenn semmi sem, csak a birodalmat túl élt kereszténység és egy holt nyelv, (talán mert Európa igyekezett elfelejteni Rómát). Zsidó-keresztény gyökerekről beszélni pedig sületlenség, nincs ilyen folytonosság, egy isten által képzett különböző világ látásmódot össze zagyválni, ostobaság.

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2017.02.11. 01:31:30

@Jakab.gipsz: Hát... a "tudományuk" elveszése egyáltalán nem biztos hogy a tudás kevésségének az oka :)

Pl. általam mai napig sokat emlegetem, hogy így a 3. évezredben hogyan lehet olyan utat építeni, amilyen hibák a rómaiaknál sem voltak elképzelhetők!
[Domború útfelület, amiről lefolyik a víz, kétoldalt pedig vízelvezető árok.]

A rómaiak útja 1800 évig a legjobbak voltak! [és még ma is képesek vagyunk sokkal rosszabbakat építeni... gondolom a "mészáros stílusú" szakember kiválasztás okán]

De pl. ott a vízvezeték... az hogy később nem építettek és a sötét középkor 'kissé' büdös is lehetett az nem annyira a vízvezeték technikai hibája volt, hanem az azt követő igénytelenségé.

karandash 2017.02.11. 01:56:04

@Jakab.gipsz: az az általad holt nyevnek titulált nyelv ma is az orvostudomány nyelve, meg nyomokban még a jogé. Abból származik az összes újlatin nyelv. Az angol nyelv szókincsének fele is latin eredetű, középkori francia közvetítéssel.
A rómaiak tudomány tekintetében inkább átvették és mesteri szinten alkalmazták a gyakorlatban a tudást. Nem nagy természettudósok, hanem szuper mérnökök voltak.
Meg ki tudja miről nem tudunk, miről nem maradt fenn írásos emlék. Viasztáblákra írott szövegek nem olyan maradandóak.
Hadtudományban, logisztikában, jogban, építészetben, politikaelméletben maradandót alkottak. Nem találták fel az atomerőművet? Na és? Az államberendezkedésük a mai napig példaértékű a nyugati világban. Az USA államberendezkedése se a középkori vagy ókori görög, hanem a római példát követi.

A kereszténység csak egy szakadár zsidó szekta volt, ami jókor volt jó helyen, képes volt a birodalom romjain élősködve egyeduralkodóvá válni. Aztán a rómaiak szabados szexualitásának helyét átvették a beteg keresztény perverziók. Ugyanazokat a figurákat nyomták később is, csak rápakoltak egy csomó tabut, bűntudatot a szexualitásra.

A pedofília is a Római Katolikus egyházban virágzik.
Én a pedofíliát annyira nem ítélem el, ha nincs benne erőszak és kölcsönös vonzalmon alapul, a képmutatást viszont igen. A keresztények pedig igencsak vezetnek minden perverzióban és képmutatásban is.

Bright side of life 2017.02.11. 07:49:37

@Jakab.gipsz:
Ez kissé sommás volt... gondolj pl. a római jogra, amely a mai európai jogrend és jogi gondolkodás alapja, de ha ez túl komoly, nézd meg a Brian életéből a 'Mit adtak nekünk a rómaiak' részt.:)

Bright side of life 2017.02.11. 07:51:48

@karandash:
Azért ez meredek, amit a pedofíliáról írsz.

Makkasz 2017.02.11. 08:29:43

A prostitualt azert visel melltartot, mert amikor mar az otodik ferfi nyalogatja, szopogatja bimbojat az faj neki. Nem bonyolult.

Brix 2017.02.11. 09:04:51

A szabados szex akkor is a jómódú és szabad polgàrok privilégiuma volt elsősorban. A többi ember inkàbb csak "elszenvedte" , vagy kimaradt belőle...Ma sincs ez màsképp: a tàrsadalmi hierarchiàban elfoglalt helyzet nagyban meghatàrozza a szexuàlis életet.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.11. 09:27:27

@Jakab.gipsz: hmm elég jól leírtad a kisz titkárod rendszerét :D

Jakab.gipsz 2017.02.11. 10:13:32

Túl sok kérdést szegeztetek nekem, haladjunk sorjába. Nagy általánosságba, vissza térő hiba amikor csak egyes kiragadott momentumot vizsgálunk a rómaiaknál vagy más történelmi kultúrák esetében, hajlamosak vagyunk a mai ismereteink szerint rácsodálkozni vagy megbotránkozni, hol ott az ókor eberének sziklaszilárd meggyőződései voltak úgy mint nekünk,csakhogy a természet erőiről azt gondolták, hogy azokat Istenek (létező de rejtőzködő) irányítják, de ennek ellenére pontosan olyan jó megfigyelők és probléma megoldók (okosak) logikusan gondolkodók voltak mint mi és számos dolgot ténylegesen nagyobb türelemmel végeztek el mint mi. A különbség a világ-látás módjában volt, például a légiók a parancsnokaikra úgy tekintetek mintha azok az apjuk lett volna, ma ez már elképzelhetetlen, pl, Julius Cézár megbüntetett egy harc közben megfutamodott századot,meg-tizedelték a katonákat, viszont együtt sírt a katonáival. A tizedelés a seregbe a múlt XIX. fenn maradt, de már nem sírtak a parancsnokok. Tehát amikor a múltat kiragadott példákkal felidézzük a kultúrának csak egy kis szeletét mutatjuk ezért roppant félre értelmezhető vagy célzatos manipuláció is lehet, az így elért hatás. Az apa a családfő a saját családjában élet és halál ura volt, a nőket az állam csak azért részesítette védelembe mert belőlük van a gyerek egyébként az asszony állat, mert másképpen gondolkodtak mint a férfiak, stb. Tehát ha valaki össze ollózgat egy posztot, az olyan csak mint amikor a középiskolások sztorizgatnak a saját osztályaikról vagy tanáraikról, rész igazságok koherencia nélküli laza halmaza.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2017.02.11. 10:31:21

@Brix: A társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzet természetesen befolyásolja azt, hogy KIVEL van esélyed szexelni - de az nem hiszem, hogy a hierarchiában lejjebb elhelyezkedő (szegényebb) rétegek kevesebbet szexelnének (a jelenben semmiképp, de vélhetőleg a régebbi időkben sem).
Sőt, szerintem míg a gazdagabb rétegnek több lehetőség nyílt/nyílik a szórakozás egyéb formáira (utazás, cirkusz, lakomák, vadászat...) addig a szegényebbeknek marad a szex (+az alkohol) mint könnyen hozzáférhető, olcsó szórakozás.

Ugyan nem teljesen ugyanez a kérdés, de azért áttételesen kapcsolódik hozzá, hogy arra konkrét kutatási adat van, hogy minél alacsonyabb egy csoport iskolázottsága, annál fiatalabb korban kezdik a szexuális életet.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.11. 10:43:00

@Bright side of life: Egy humortalan, félművelt trollnak próbálod elmagyarázni, hogy mindannyian egyéniségek vagyunk. :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.11. 10:44:31

@Brix: Ez egyáltalán nem állja meg a helyét, semmelyik történelmi korban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.11. 10:45:45

@Makkasz: Érdekes felvetés. Ma is van hasonló gyakorlat? Esetleg tudsz róla?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2017.02.11. 10:48:30

Csak a félreértesek elkerülése végett: ez egy könyvismertető, a szerző újságíró, bibliográfia a könyv végén. Jómagam latin szakos végzettséggel rendelkezem, de a rómaiak szexuális életével külön nem foglalkoztam. Minden állításról nem tudom biztosan, h igaz-e, de ollózásról szó sincs.

Bright side of life 2017.02.11. 11:23:15

Ha valakit eredetiben - azaz magyar fordításban:) - érdekel a téma, javaslom Suetonius, Tacitus, de akár Catullus vagy Horatius műveit, amelyek a késői köztársaság-korai császárkor viszonyait mutatják be vagy későbbről Prokopioszt. Bár minden esetben figyelemmel kell lenni arra, hogy egy-egy történet, jellemzés mögött lejárató szándék is lehet.

Bright side of life 2017.02.11. 11:31:33

@Jakab.gipsz:
' Tehát amikor a múltat kiragadott példákkal felidézzük a kultúrának csak egy kis szeletét mutatjuk ezért roppant félre értelmezhető vagy célzatos manipuláció is lehet, az így elért hatás.'
Általában igaz, de az, hogy az antik Róma szexualitásának bemutatásával valaki valakiket célzatosan manipulál ...
Végül is az, hogy üldözési mániád van, még nem jelenti azt, hogy nem üldöznek...:))

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.02.11. 11:34:25

@Jakab.gipsz:

Nem azért, de tisztában vagy te az "összeollózgatás" és a "könyvismertető" szavak eltérő jelentésével?

Jakab.gipsz 2017.02.11. 12:18:04

@Bright side of life: A célzatos manipuláció nem takar feltétlenül rossz szándékot vagy indulatot, nézzük meg én például miért nem kedvelem a szexelni kifejezést amivel a cikk szerzője ezzel a szófordulattal, indítja mondandóját. Azért nem feltünő mert ugyebár ez egy elfogadott szó fordulat, csakhogy szerintem egy társadalom számára egy ótvaros romboló szófordulat, mert erkölcstelen, nincs benne meg az a kis plusz amit szerelmeskedés alatt értünk. tárgyszerűen szexelni csak a biorobotok szoktak, és össze szexelnek egy kis robotot, néha szándékosan néha véletlenül, amit majd a társadalom szakértők kijavítanak ha rosszul funkcionál.

Jakab.gipsz 2017.02.11. 12:24:17

@eMeL: Így igaz remek mérnökök voltak, szinte az örökké valóságnak építettek, nem volt energia, de volt pénz-ügyi és erkölcsi válságuk, Róma a saját erkölcstelen életmódjába bukott bele, nem kellett az embereknek és az elit, császárostól mérnöki, hadvezéri tudásostul mehetett a feledés homályába. Pusztán a mérnöki flikk-flakk tudás és az építő művészet még egyetlen társadalmat sem mentett meg a pusztulástól.

Jakab.gipsz 2017.02.11. 12:40:48

@karandash: Azt állítod, hogy a mai nyugat számtalan dologban a római birodalom szellemi örököse, én ezzel nem dicsekednék, azért nem mert egy erkölcstelen őrültek által irányított bukott kultúrát nem kellene majmolni. Talán ha megtudnánk haladni, az lenne valami.

Bright side of life 2017.02.11. 12:53:57

@Jakab.gipsz:
Az erkölcsöt megteni a bukás okaként, némileg túlzás. Inkább gazdasági-pénzügyi és katonai okok játszottak közre.
Amúgy a niceai zsinat (325.) óta bevett vallás, majd 380. óta államvallás volt a kereszténység és a római elit helyébe lépőknek pont a római erkölcsökkel volt a legkevésbé bajuk, mivel a maguké sem volt különb.

wolves84lb 2017.02.11. 13:08:13

@Jakab.gipsz: a tudományukból nem maradt fent semmi? Hát a római számok? Hogy csak a legtriviálisabbal bizonyítsam, ezúttal sületlenséget mondtál...a sötét középkor 500 évig elnyomta az addig virágzó és fejlődő európai kultúrát...

Bright side of life 2017.02.11. 13:19:37

@wolves84lb:
A római számokkal igazad van, de a többi a 'ló másik oldala'.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2017.02.12. 09:14:48

@wolves84lb:

A teljes nyugati jogrendszer 80%-a (a büntetőjogtól a családjogig) római alapokon nyugszik.