Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ne higgyétek, hogy megfeledkeztem erről a blogról, csak azért, mert már 10 hónapja hozzátok sem szólok - sokszor álltam neki majdnem az írásnak, de valami mindig közbeszólt - leginkább pénzkereső elfoglaltságok. Most jut egy szusszanásnyi idő, ha az istenek is úgy akarják, és egyelőre egy rövid sztori erejéig feltámasztom tetszhalott állapotából az általatok is annyira kedvelt szexcsatákat.

001.jpg

Az ókori Rómában járunk, a hagyomány szerint Jézus születése utáni 19-ben, Tiberius császár uralkodásának 5. évében, amikor is egy római lovag, bizonyos Decius Mundus igencsak megkívánta egy előkelő honfitársnőjét, az erényes és férjezett Paulinát. Megkörnyékezte mindenféle módokon, ígért neki fűt, fát, bokrot, toronyórát meg aranyláncot, sőt, konkrétan 200.000 drachmát is, mégpedig egyetlen éjszakáért, de a jármbor hölgyet semmilyen módon nem tudta megszerezni. (Hogy az akkori drachmának mennyi lehet a mai vásárlóértéke, és vajon ez milyen arányban áll a Robert Redford által 1993-ban Demi Moore-nak felajánlott egymillió dollárral, azt nem vagyok hajlandó kiszámolni, de ha valaki nagyon ráér és ért az ilyesmihez, megteheti, meg fogjuk köszönni.)

 5398_w.jpg

Mikor Decius barátunk úgy érezte, hogy mindent megtett az ügy érdekében, az ominózus kufirc nélkül pedig már élnie sem érdemes, bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezd, és addig folytatja, míg ki nem leheti ifjonti lelkét - vagy míg a hölgy meg nem szánja egy kiadós szexelés erejéig. Paulina persze hideg maradt, mint a jégcsap, ha Mundus abban reménykedett, hogy az istenfélő hölgy majd pont ettől fog megenyhülni, akkor nagyot tévedett. Egy másik nő azonban nem nézhette tétlenül a dolgot: a lovag apjának szabadosnője (vagyis felszabadított rabszolgája), akit Idének hívtak, és olyan kis tüchtig ügyintéző volt, mint Plautus színdarabjainak fifikás rabszolgái, a fejébe vette, hogy ő végrehajtja a lehetetlent, és kihozza az egész dolgot potom ötvenezer drachmából. Mundus, aki kétszázat is szívesen fizetett volna, persze gondolkodás nélkül kipengette az összeget, és azonnali hatállyal felfüggesztette az éhségsztrájkot.

portrait_of_a_perfect_noblewoman_by_roman_de_la_croix-d6cn490.jpg

Ide nem késlekedett: a HUMINT szokásos módszereivel környezettanulmányt készített az idegesítően erényes célszemélyről, kikérdezte a szomszédokat, a rabszolgákat, meg a piaci kofákat, és meglehetős gyorsasággal rájött, hogy Paulina igencsak buzgón jár az egyiptomi Ízisz istennő szentélyébe, az Iseumba, és órákat tölt el imádságba merülve, miközben többek között Anubisz isten gyönyörű szobrát is bámulja.

temple_isis_production.jpg

Anubisz, ha egy korábbi posztból már nem emlékeznétek rá kristálytisztán, előkelő, a halottak ügyes-bajos dolgaival foglalkozó egyiptomi isten, és legkönnyebben arról lehet felismerni, hogy sakálfeje van. Apja Ozírisz, aki ugyanolyan erényes volt, mint Paulina, és akit ugyancsak megtévesztettek: Nephtüsz istennő a feleségének, Ízisznek a képében mászott be az ágyába és termékenyült meg tőle. (Részletesebben itt olvasható a történet.)

2028425-godsegpt1.jpg

Paulina tehát ennek a zavaros egyiptomi istenbagázsnak a tiszteletében lelte legnagyobb örömét, ahelyett, hogy félig-meddig névrokonommal, Mundus lovaggal hetyegett volna. De a lovag szolgálatába állt Idét ez a nagy vallásos rajongás nem riasztotta el vállalkozása véghezvitelétől, mitöbb, pont ez adta a zseniális ötletet. Gondolta, hiába az antikorrupciós világnap meg az efféle szemfényvesztések, pénz beszél, a kutya illetve a sakál ugat, olyan egyház még a világon nem volt, amely nem örülne némi busás adománynak jármbor hívei részéről. Úgyhogy egy szép napon besétált az Iseumba és felajánlott 50.000 drachmát a megkenhető papoknak, 25-öt előre, 25-öt a terv sikeres kivitelezése után. (Csak tudnám, hol maradt a közvetítői díja, mert az akció sikeres megszervezéséhez azért nem semmi képességek kellettek.)

matron_palla3.jpg

Igazán csekély szívességet kért Ide ezen egyházi személyektől az aranyért cserébe. Konkrétan azt bulizta ki, hogy hitessék el Paulina nemes hölggyel, szentélyük buzgó látogatójával: maga a nagy Anubisz isten vetett rá szemet és szeretné megismerni kívülről-belülről, jó alaposan - természetesen a megszentelt falak között. Paulina úrhölgy majd elalélt a megtiszteltetéstől, hiába, a női hiúságra legalább annyira lehet számítani, mint a bigottságra, de erényes asszony lévén természetesen beavatta férjét, Saturninust is, és csak a beleegyezésével volt hajlandó a sakálfejű isten sürgető kérésének engedni. A hihetetlen az, hogy a férj nagy jámborul még bele is egyezett - ezek szerint ő is buzgó hívő volt, vagy legalábbis annyira óvatos, hogy ne haragítson magára egy istent, ha mégannyira sakálfeje van is.

Paulina tehát kicsinosította magát (na jó, arról, hogy mennyi idejébe telt bevásárolni, barátnőkkel megtárgyalni, mi illik, mi nem egy ilyen alkalomra, és hányszor tépte szét magán sikítozva a legdrágább kelméket, ütlegelte szerencsétlen szolgálólányait, és kergette az őrületbe a fodrászát, külön posztot lehetne írni, de most megkíméllek tőle benneteket), elköszönt férjétől, és újra áldását kérte az istenséggel folytatandó kalandjára (megkapta), majd gyaloghintóba szállt, és a szentélybe vitette magát.

Mundust már reggel óta kiverte a hideg veríték, ha belegondolt, hogy mi lesz, ha Paulina felismeri, de mégiscsak azon aggódott leginkább, hogy a döntő pillanatban nem tud majd istenhez méltóan teljesíteni - bár eddig soha nem hagyta cserben a férfiereje. No de ez mégiscsak különleges alkalom. Ráadásul bosszantotta, hogy a maszkirovka sikeressége érdekében csakis sötétben kerülhet sor a matróna csodálatos beavatására, márpedig Mundus nagyon szívesen gyönyörködött volna Paulina testének látványában is, hiszen az keltette fel az érdeklődését elsősorban, nem a hölgy kedvessége vagy intellektusának ragyogása.

De erről az örömről le kellett mondania: ragaszkodott hozzá, hogy a papok szinte teljesen besötétítsék a légyott céljaira átalakított szentélyt, és csak akkor lépett be Anubisz maszkjában, mikor már sakálorra hegyéig sem látott. Ami elég kényelmetlen dolognak bizonyult, mert elmulasztotta a hely előzetes felderítését, és majdnem orra bukott egy zsámolyban. Egy ilyen esés pedig végzetes lehetett volna, hiszen maga Anubisz csak nem taknyol el a kiválasztott római nemeshölgy előtt, ha épp be akarja avatni az egyiptomi vallás mélységeibe.

gdm_anubis_by_r_omero-d7htc9u.jpg

A légyott azért többé-kevésbé gond nélkül zajlott le, bár Paulina kissé csalódott volt Anubisz méreteit illetően - egy kis római mégsem érhetett fel egy szálfa termetű egyiptomi istenhez, de annyira meg volt illetődve a hatalmas megtiszteltetéstől, hogy engedelmesen kiszolgálta a sakálmaszkos lényt. Mundusnak legalább a férfiasságával  nem akadt semmi problémája, még annak ellenére sem, hogy a lovag majd' megfulladt már a nehéz maszkban, amelyet kénytelen volt a nyakán viselni üzekedés közben. Virradatig tartott a csodálatos szertartás, majd az ál-Anubisz, kihasználva, hogy Paulinát a vad szexcsatáik után elnyomta az álom, kosztümjétől megszabadulva sietve távozott a tett színhelyéről, legalább annyira kimerülten, mint megkönnyebbülve.

egyptian_god_anubis_goddess_bast_157074_586118434732132_110366567_n.jpg

Nem is lett volna semmi baj, ha... Ha mindenki szépen éli tovább világát, Mundus új férjes asszony után néz, Ide folytatja cselszövéseit, Paulina meg továbbra is eljár a templomba, és őrzi kikezdhetetlen erényét.

bastet_and_anubis_by_basilah_amir-d4n4twr.jpg

De a diszkréció nem volt egyik szereplő erőssége sem. A szép Paulina nem bírt leszállni a témáról, és ezentúl minden ismerősét és családtagját az őt ért nagy megtiszteltetés ecsetelésével traktálta, olyannyira kiszínezve az éjszaka történteket, hogy az ál-Anubisz már magára sem ismert. A hölgyike mindaddig dicsekedett csodálatos élményével, hogy hányszor és milyen pózokban, és milyen szenvedélyesen tette őt magáévá az istenség, mígnem egy nap össze nem futott az utcán Decius Mundus-szal.

roma.jpg

A lovag majd' kicsattant az egészségtől, ugyanis teljesen kigyógyult korábbi depressziójából, mitagadás, állítólagos szerelméből is, és roppant ostoba módon megállította az őt észrevenni sem akaró, gőgös Paulinát, aki egyik rabszolgája kíséretében igyekezett az Ízisz-szentélybe. 

- Hová, hová, szép hölgy? - pofátlankodott hősünk.- Ne neheztelj rám, hogy az utadba állok, csak szerettem volna megköszönni, hogy megtakarítottál nekem 200.000 drachmát, pedig szívesen neked adtam volna, hisz tudod. (Pedig a számadás nem stimmel, hiszen 50.000-et mégiscsak ráköltött a kalandra, de ezt persze nem kellett feltétlen Paulina orrára kötni.)

mundus.jpg

A nő egy szót sem értett az egészből, és igyekezett mihamarabb lerázni a szemtelen udvarlót.

- Még mindig nem értetted meg, lovag, hogy semmi esélyed nálam? - kérdezte felháborodva.

- Tévedsz, úrnőm, igencsak alaposan kiélveztem annak a kívánatos testednek minden kis részletét, és boldoggá tesz, hogy - ha hinni lehet a Róma-szerte terjedő pletykáknak -, te is földöntúli gyönyörökben részesültél, mikor Anubisz képében módom volt alaposan ellátni a bajodat, ahogy a férjednek még soha nem sikerült...

Kábé eddig jutott, mikor Paulina tíz körömmel nekiesett, de úgy, hogy még Bastet macskaistennő is csettintett volna, ha látja, bár inkább római módra, a fúriák által honosított férfinyúzó harcmodorban támadott.

furies.jpg

Mire a lovag lefejtette magáról az előkelő római hölgyet, mindketten elég szánalmasan néztek ki, Paulina azonban nem elégedett meg a dulakodás következtében létrejött károsodásokkal, még jobban megszaggatta a ruháit a járókelők kaján örömére, akik ilyenkor előszeretettel gyűlnek össze az őrjöngők körül, és jajgatva rohant egészen hazáig, hogy ott az egészet elmesélje a férjének.

A trükkösen felszarvazott Saturninus meg nem hogy elutazott volna vidékre, amíg a botrány elül, addig kilincselt, amíg bejutott Tiberius császárhoz, aki kapva kapott az eseten, hogy példát statuálhat: leromboltatta az Ízisz szentélyt, a Tiberisbe dobatta az istennő szobrát (meg Anubiszét is biztos), és ami a legfájóbb, szegény papokat és Idét, a fifikás lányt is keresztre feszíttette. Egy füst alatt akkor már betiltotta az összes egyiptomi rítust is Rómában.

tiberius.png

Na, és Mundus, az egész gebasz legfőbb okozója és eredményének élvezője hogyan bűnhődött? - kérdezhetnétek. Hát, ő elég simán megúszta egy száműzetéssel, mert Tiberius szerint a "szerelem" mindenre mentség. Ühüm... Ez egy kicsit gyenge érv.

Eddig a szexbotrány: egy szépséghibája van, hogy nem lehet biztonsággal megmondani, valóban megtörtént-e, vagy csak amolyan ókori urban legend. Egyetlen szerző jegyezte le, mégpedig a nagyon fordulatos életű, és nem éppen jellemszilárdságáról híres Josephus Flavius, aki zsidó hittudósként kezdte Joszéf ben Mattitjáhu néven, lobbistaként folytatta Nero udvarában, belekeveredett a zsidó háborúba és ott hadvezérségig vitte, ravaszul megúszott egy kollektív öngyilkosságot (melynek történetét persze ő maga írta meg), majd római fogságba esett.

wissen-juden-josephus_flavius_ed_stoppard_.jpg

Bibliai druszájához hasonlóan ő is jósként mutatkozott be ellenségei előtt: azaz megjövendölte az őt foglyul ejtő Vespasianusnak és fiának, Titusnak, hogy mindketten római császárok lesznek. Mint tudjuk, vagy, ha még nem, most mondom: a jóslat bevált, és a három imperátort adó Flavius család mindvégig igencsak támogatta a zsidók által árulónak tartott Josephust (aki önmagát soha nem nevezte Flaviusnak, de később így vált ismertté).

J. F. ezt, a csak általa ismertetett, és talán általa kitalált anekdotát egyébként A zsidók története (Antiquitates Judaicae) című könyvében meséli el: arra, hogy Tiberius kiebrudalta az egyiptomi vallás képviselőit, más történetíróktól is tudunk, de a kiváltó okot sehol másutt nem említik.

Ugyancsak érdekes adalék, hogy ez a történet a könyvben a Názáreti Jézusról szóló, nyúlfarknyi kis rész után közvetlenül következik, és létezik olyan vélekedés, miszerint Josephus az egész mesét csak azért találta ki, hogy áttételesen kifigurázza a szeplőtelen fogantatás gondolatát. (Már csak azért is fura, hogy egy ilyen sztori szerepel a könyvben, mert történetesen semmi köze a zsidókhoz.)

De létezik más magyarázat is: meglehet, hogy a római időkben ezekben a szentélyekben valóban tartottak olyan szertartásokat, amelyekben az istenség (vagyis az őt jelképező pap) szexuálisan érintkezett a hívekkel... Végül is a templomi orgiák nem voltak idegenek az ókori vallások egyikétől-másikától. Hogy Anubisznak, mint alvilági istennek köze volt a szerelmi varázsláshoz, azt ez az eredetileg görögül írt opusz is bizonyítja:

Anubisz, a föld, a föld alatti világ és a mennyek istene,
kutya, kutya, kutya...
gyűjtsd össze minden hatalmadat és erődet
Tigerus, Sophia lánya ellen,
vess véget gőgjének, józan eszének és szemérmetességének.
Vezesd el hozzám, a lábam elé,
hogy szerelmi vágytól olvadozzon
éjjel és nappal,mindig csak rám gondoljon... [...]

azt, ami az övé, nekem ajándékozza,
és véghezvigye, amit az asszonyoknak a férfiakkal szemben illik,
és szolgáljon az én szerelmi vágyamnak csakúgy, mint a sajátjának
habozás és szemérem nélkül,
combot combra,
testet testre szorítva,
feketéjét az én feketémhez,
és ez vezessen el minket a legfőbb gyönyörhöz.

(Részlet, saját, hevenyészett ferdítés, Kr. u. IV. sz.)

antike.jpg

Decius Mundus se fogalmazhatta volna meg pontosabban. Nekem ez a kis szerelmi varázsvers, amelyet az Antike Zaubersprüche c. könyvecskében találtam, már sok-sok éve is annyira tetszett, hogy parafrázist írtam hozzá, amelyet itten lehet elolvasni.

Anubisz egyébként továbbra is köztünk van, találkozhatunk vele például a rejtélyes denveri repülőtéren, ahogy ebből a konteó-posztból kiderül, mert az alvilági istenek sose mennek ki a divatból.

Ezzel búcsúzom tőletek, és csak remélem, hogy a következő posztra nem kell annyit várnotok, hogy a most megfoganó gyerekek addigra egy hónaposak legyenek, bár azt olvastam, épp mostanság fogan a legtöbb poronty. 

Pogányul szép téli napfordulós ünnepeket mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr866970873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.12.15. 13:39:57

a posztot még nem olvastam el, de hurrá hurrá hurrá, sálálá és fanfárok!
halleluja, van feltámadás!
na, akkor most elkezdem olvasni :)

nandras01 2014.12.15. 13:58:24

elolvastam. szokás szerint érdekes és jól megírt sztori, a tanulság pedig örökérvényű: az emberek mindig is szerettek dugni :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2014.12.15. 18:30:25

Kár, hogy az álsakálnak nem volt álszakálla!

És gratula a visszatéréshez!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2014.12.15. 20:22:32

@tiboru: Azt reméltem, kiszamolod, mennyit ért az a 200e drachma. ☺

tiboru · http://blogrepublik.eu 2014.12.15. 22:55:57

@Gloria Mundi:

Hát egy római drachma vásárlóereje valahol 1 és 5 mai dollár között mozgott (időszaktól függően), úgyhogy elég szép summa volt az a 200 ezer...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2014.12.15. 23:48:03

@tiboru: Az mindenesetre nyilvánvaló, h Mundus nem értett a nőkhöz.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2014.12.16. 11:17:19

Éljen! Már majdnem feladtam a reményt. Csak így tovább.

Tóthi 2014.12.22. 11:33:52

Köszönöm-köszönöm! :)

Boldog karácsonyt, és sikeres, bejegyzésekben bővelkedő ;) Újévet kívánok!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2014.12.31. 13:49:25

@Rézfánfütyülő fűzangyal: @Tóthi: Köszi, remélem, tényleg gyakoribb lesz a felbukkanásom. :)
BÚÉK
süti beállítások módosítása