Mi köze a fenyőfának egy olyan különös istennőhöz, mint a frígiai/anatóliai Kübelé, akit a rómaiak Magna Materként, Nagy Anyaként tiszteltek, és akinek kultuszához hozzátartozott, hogy papjai saját magukat fosztják meg férfiasságuktól? Ki volt Attisz, és mi köze volt Kübeléhez? Na és hogy kerül egy ennyire masszívan furcsa istennő a maga oroszlánok vontatta kocsijával 1777-ben a világ egyik legkatolikusabb fővárosának, Madridnak a központjába (lásd alább)? Figyelem, ez a poszt érzékenyebb lelkületűeknek nem ajánlott.
A mítosz ősi verziója homályba vész, de álljon itt három, későbbi, kicsit sem unalmas változat, fordított időrendi sorrendben:
1) Mint már annyiszor, Zeusz túltengő férfiasságával kezdődtek a bajok. Pedig épp nem kergetett egyetlen nőt sem, csak valami jólesőt álmodott egy frígiai hegy tetején és a spontán magömlésnek köszönhetően (istensperma sosem vész kárba) létrejött Agdisztisz, akit kritikusabb szemlélők a szörnyeteg kategóriába soroltak, pedig a zord külső, mint annyiszor, most is érző szívet takart.
A hermafrodita, vagyis kétnemű Agdisztisz oly mértékben elborzasztotta a nem toleranciájukról és a másság tiszteletéről elhíresült isteneket, hogy azok kínjukban kasztrálták a szerencsétlent. Elvesztett férfiasságát elásták, de az megtréfált mindenkit: mandulafát növesztett magából, melynek egy ága hamarosan teherbe ejtett egy arra bóklászó nimfát, aki meggondolatlanul a mellei közé tette az ágat. (Hogy a coitus inter mammas ennyire eredményes legyen, az igazán egyedülálló.)
A szűznemzéssel létrejött gyerekről, akit Attisznak neveztek el, anyja lemondott, ami annyit jelentett, hogy kitette az erdőszélre, ahogy ez akkoriban szokás volt, de szerencsére ilyenkor a mitológiában mindig akad egy kecske, aki OKJ-s dajkaképzőt végzett és a pelenkázástól a szoptatásig mindenben ász. Attisz tehát túlélte kalandos gyermekkorát, és olyan gyönyörű srác lett belőle, hogy maga Agdisztisz szeretett bele halálosan - aki ugye ekkorra már "csak" nő volt.
Úgy tűnik, sokat nem javult szörnyűsége attól, hogy lánnyá vált, mert Attisznak bizony nem kellett. Bosszúból a visszautasított ex-hermafrodita megőrjítette szerelme tárgyát és annak apósjelöltjét (mert a lelenc egy igazi királylányt akart feleségül venni), és azok tébolyukban önmagukat kasztrálták - majd ebbe bele is haltak. Agdisztisz megbánta a tettét, és megkérte Zeuszt, hogy konzerválja Attisz holttestét az örökkévalóság számára. (Nem tudom, feltűnt-e, hogy itt Kübelé sehol sincs.)
2) Egy másik verzió szerint Zeusz nem csak úgy, álmában hullajtotta el végzetes magját, hanem egy kősziklát akart meghúzni, aki valójában Kübelé, a sziklaistennő volt: nem csoda, hogy pernahajderünk kevésnek bizonyult a feladathoz... Úgyhogy a sperma a földre hullt, és megszületett hermafrodita szörnyünk. A sztoriban a kasztrálást végrehajtó isten maga Dionüszosz, aki előre megfontolt aljas szándékkal leitatta az áldozatot, majd férfiasságát egy fához kötözte. Mikor a szerencsétlen Agdisztisz felébredt, egy ugrással saját magát kasztrálta. Ebben a változatban nem mandula, hanem gránátalmafa lesz az elárvult hímtagból, és ennek a gyümölcse ejti teherbe Attisz anyját.
A gyönyörű fiatalemberen Kübelé és Agdisztisz veszekednek, de utóbbi az őrületbe kergeti főhősünket, és a végkifejlet hasonlít az első változathoz, még a soha el nem rothadó holttest is benne van, sőt, a halottat az a különc tulajdonság is jellemzi, hogy a kisujja folyton mozog. (Bele se merek gondolni, hogy ez mire jó.)
3) A legjobbat, amelyben semmi szükség Zeusz spermájára, és amely a legközelebb áll az eredeti mítoszhoz, a végére hagytam: Kübelé, minden istenek anyja ezek szerint nem más, mint a hermafrodita Agdisztisz kasztrálás utáni női énje, aki halálosan beleszeret saját volt hímtagjába, na jó, az abból létrejött pasiba, Attiszba. Ráadásul nem is reménytelenül!
A különös pár kellemes időt tölt együtt, de aztán a hímtagból létrejött pasi kicsit sem meglepő módon elindul a saját feje után, és egy másik nőt választ, ráadásul még feleségül is akarja venni. Naná, hogy ezt Kübelé nem tűrheti, és féltékenységi őrjöngésében megtébolyítja a teljes násznépet, majd addig kergeti volt szeretőjét, míg az az erdő közepén egy fenyőfa alatt meg nem adja magának a kegyelemdöfést: levágja saját férfiasságát, majd orvosi segítség és ápolónői végzettséggel rendelkező kecskék jelenlétét nélkülözve belehal a vérveszteségbe.
Kübelé szánja-bánja elhamarkodottságát és térden állva könyörög Zeuszhoz, hogy támassza fel Attiszt, de az aljas módon csak arra hajlandó, hogy konzerválja a holttestet. Más változat szerint (ez már a 4.) Kübelének 3 nap után sikerül feltámasztania volt szerelmét. (Ismerős valahonnan ez a 3 nap utáni feltámadás?) A Nagy Anya Attisz tiszteletére létrehoz egy papi rendet és egy kultuszt, amely félig persze titkos, de annyit tudunk róla, hogy évről évre márciusban öncsonkítással egybekötött szertartásokat végeztek, méghozzá még az ilyesmire egyébként nem igazán vevő Rómában is. (Az eredeti történetben Zeusz biztos nem szerepel, de a "történelemhamisítás" és a mítoszkreálás a régiektől sem állt távol.)
Ahogy írtam a posztot, nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy Almodóvar Mindent anyámról című filmje tulajdonképp erről a mítoszkatyvaszról szól: hiszen van benne hermafrodita (és amúgy AIDS-es) apa, addig szűz anya (egy apáca, aki elkapja a HIV vírust), meg a hermafrodita ex-neje, aki elvesztette a gyerekét és az apáca kisfiát fogja majd felnevelni. A színdarab se maradt el a filmtől, azt is volt szerencsém látni. És micsoda véletlen, pont Almodóvar kedvenc városában, Madridban áll a Kübelé-szobor. Vagy mégse olyan véletlen?
Kübelé tiszteletét az igencsak vesztésre álló rómaiak a II. pun háború idején vezették be egyébként (ez volt a leghíresebb, Hannibal ellen vívott pun háború, i. e. 218–201 között,) mert egy Szibülla-könyvben szereplő jóslat azt sugallta, hogy anyát kell keresniük maguknak. Hiába a nagyon macsóság, azért néha kiderül, hogy ezek a kemény legények is az anyaöl után áhítoznak.
Importálták tehát Magna Matert és a hozzá kapcsolódó furcsa, öncsonkítós papi rendet, majd a római államvallás részévé tették. A szertartásban fontos szerepet játszott a fenyő, amely örökzöld mivoltából fakadóan is a halhatatlanság szimbóluma, és Attisz halálára emlékeztet: és bizony az istenek anyjának nevezett Magna Mater szentélyében is felállították bizonyos napokon, sőt, bizonyos frígiai zeneszerszámokkal még fel is díszítették... És kész is a karácsonyfa előképe.
Noha csak úgy hemzsegnek a kereszténység alapmítoszára emlékeztető elemek (az istenanya egy fiatal férfi holttestével az ölében, mint kép például ugyancsak nagyon ismerős), mindez persze nem azt jelenti, hogy a a Jézus-követők direkt a Kübelé-kultuszból vették át a fenyőállítás szokását, a történet sokkal kacifántosabb, de a fák díszítése és különböző rítusokban való megjelenése nagyon ősi szokás. És az sem véletlen, ha a fenti mítoszváltozatokról az Aphrodité-Perszephóné-Adonisz, illetve az Ozirisz-történet jut eszetekbe. Mert vannak közös pontok bőven.
Ez volt az idei szilveszteri poszt, jövőre újabb hihetetlen szexcsatákkal jelentkezem.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
