Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Több, mint egy éve haldoklik a demokrácia ezen a blogon, gondoltam, ideje forradalmat csinálni, és újra szavazásra bocsátani néhány híres történetet. Végignézve az eddigi voksolásokat, az összes, korábban alulmaradt témát is megírtam már (egy zsarnok már csak ilyen), kivéve egyet. Nos, az most is esélyt kap, két másik sztori mellett. Szavazni március 6. éjfélig lehet, egy IP címről akár 2 jelöltre is. 

Íme, a lista: 

A) Odüsszeusz, a szexi entellektüel

odysseus-and-calypso-1943.jpg

A görög mitológia egyik legérdekesebb pasija - talán még Zeuszon is túltesz. Király, rafkós hadvezér és politikai tanácsadó (olykor amatőr pszcihiáter), férj, aki húsz évig nem látja a nejét, szerető, akit egy nimfa tartott magánál túszként, hajóskapitány, akinek sose elég a kalandokból. Ebben a blogban persze a nőügyeire koncentrálunk.

B) Lót és lányai - avagy horror és vérfertőzés a Bibliában

220px-Anonymous_artist_-_Lot_and_his_daughters_-_Louvre_RF_1185_-_001.pngNoha van jónéhány kemény sztori az Ótestamentumban, azt hiszem, ez viszi a prímet. Itt aztán erősen kell pedáloznia annak, aki elfogadható (értsd, jámbor) magyarázatokat akar adni az emberek és az Úr viselkedésére... Rengeteg megválaszolatlan kérdés, zaftos részlet, logikai bukfenc és persze számtalan zavarba ejtő ábrázolás... Miért pusztította el Isten Szodomát? Miért akarta Lót kiszolgáltatni a lányait a szodomitáknak? Miért kellett Lót nejének sóbálvánnyá változnia? És miért hitték a lányok, hogy az apjukon kívül nem maradt más férfi a világon? 

C) A megkoronázott holttest - Inês de Castro és Péter király sorsüldözött szerelme

ICastro.jpgKirálydráma a XIV. századi Portugáliából, bősz atyával, szerelmes királyfival, titokban elvett hölggyel, vérengzéssel és bosszúval. Shakespeare tollára méltó téma, a luzitán sztorik kedvelőinek (és nem csak nekik).

Ne is mondjátok, tudom, hogy nehéz választani. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr425112170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.03.02. 22:54:51

Arra nem lehet szavazni, hogy milyen sorrendben?:)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.03.02. 23:21:51

@Joszip: Egyelőre van rá esély :)

@Luna Littlewood: Arra nem, kissé bonyolult lenne megoldani :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.03.02. 23:22:31

@Luna Littlewood: Persze örömmel veszem, ha érveltek 1-1 téma mellett, megosztjátok, hogy miért favorizáltok valamit.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.03.07. 07:45:35

Rajt-cél győzelemmel Lót és lányai végeztek az első helyen, köszönöm mindenkinek a részvételt!

Tóthi 2013.03.13. 18:59:54

@Gloria Mundi: Ez olyan igazságtalan! Lót és Odüsszeusz annyira közismertek, végre tágíthatnánk az ismereteinket kevésbé populáris történetekkel, erre szegény morganatikus (?) portugál királynét már vagy sokadszorra leszavazzátok. :)

Frufruska 2013.03.26. 15:28:30

@Gloria Mundi: Kár, hogy nem Odüsszeusz nyert. Pedig irodalom órán dicsekedhettem volna az itt szerzett tudásomra. :) De várom azért Lóték sztoriját-egyháztörire tökéletes esszé.:D

nyauuuuu 2013.03.27. 22:31:46

@Gloria Mundi: Ez örömteli. De a várakozás lassan őrjítő. Egy fél posztocskát esetleg?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.03.28. 13:43:42

@Tóthi: Majd csak sor kerül őrá is, a többi leszavazott is nyert magának posztot :)

@Frufruska: Sztem 1x ő is lesz.

@nyauuuuu: Sorry, elkezdtem már írni, de annyi a meló, rendezkedés most, hogy még nem jutottam a végére. Fél posztot hogyan írjak? :)

Frufruska 2013.03.28. 19:12:50

@Gloria Mundi: Nekem nagyon tetszett Odüsszeusz története, örülök, hogy ő is kap posztot. :)

nyauuuuu 2013.03.28. 22:48:45

@Gloria Mundi: Konkrétan úgy, hogy részletekben publikálod. Volt már folytatásos sztori. Gondoltam, szólok, hogy vagyunk itt páran annyira elvakult rajongóid, hogy darabokban is szívesen olvasunk :).

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2013.03.29. 07:57:22

@Frufruska: Csak ki kell bekkelni :)

@nyauuuuu: Ez az elvakult rajongó-dolog nagyon jólesett, köszi. Egy fél történet is egész poszt, általában azért lesz folytatásos, mert túl sok egy posztnak. De értem én, hogy szívesen olvasnád, tényleg rég volt a szavazás, én is reméltem, hogy összejön előbb a dolog, de az istenek mindenfélét végeznek, amit én nem tervezek :)

nyauuuuu 2013.03.30. 22:08:19

@Gloria Mundi: Wow! Éljen! Hurrá! Már épp motivációs kommentet terveztem neked írni, de így még sokkal jobb! Köszi! Úgy látszik, a nyuszi mégis hoz ajándékot! :)
süti beállítások módosítása