Biztosan emlékeztek rá, mekkora kavarógép volt Aphrodité (Venus - vagy Vénusz, ki hogy szereti) már a saját szerelmi ügyeit illetően is, lévén főállású szexdíva, de láttuk már a gonosz anyós szerepében is, most azonban olyan oldaláról ismerhetjük meg, amely eddig inkább rejtve maradt előttünk.
Hiszen nem csak Erósz-Ámor, az általában kiskamasz alakjában mutatkozó mesterlövész mamája volt, hanem számos más gyermeke is akadt szerteszét a világban (ha azt vesszük, hogy minden partnerétől folyton teherbe esett), többek között Aeneas, aki az istennőnek a lepcses szájú Ankhiszésszel folytatott, nem túl pozitív kimenetelű kalandjából született, és akit arra szemeltek ki az istenek, hogy majd Julius Caesar CV-jében foglaljon el előkelő helyet és biztosítsa a politikai érvényesüléshez szükséges pedigrét, mégpedig sokkal profibban, mint holmi plagizált szakdolgozatok és disszertációk.
Tudom, hogy a trójai háború feldolgozásáig még nem jutottunk el, épp, hogy csak a három istennő Paris zsűrizésével lefolytatott szépségversenyéről és Helené leánykori kalandjairól regéltünk egyet s mást, de azért aki valaha járt középiskolába és/vagy szereti Brad Pittet félmeztelenül látni, annak van némi fogalma arról, hogy mi fán termett Trója, és hogy a görögök miért ostromolták kerek tíz évig (noha a filmben ezt a tíz évet két hét alatt lezavarják). Lényeg a lényeg, a mindenféle furcsa neveken is emlegetett hellének elsősorban a rafkós Odüsszeusz méltán híres falovának köszönhetően beveszik Tróját (alias Iliont), és a helyi lakosságot vagy lemészárolják, vagy rabszolgaként/hadifogolyként elhurcolják.
Egy kis csapatnak azonban a már fent emlegetett Aeneas vezetésével sikerül meglógnia az ostromlott várból, sőt, még a nélkülözhetetlen házi isteneket is magukkal hurcolják, márpedig ők akkoriban fontosabbak voltak a túlélőkészletben, mint az ivóvíz és a bozótvágó kés. Aeneas királyfi nem semmi különleges kiképzésben részesülhetett (lehet, anyjának állandó szeretője, Árész-Mars faragott belőle kommandóst), mert nem csupán az jött össze neki, hogy egy szedett-vedett, asszonyokból és gyermekekből is álló csapatot vezessen ki egy égő és az ellenség által máris elfoglalt városból, hanem mindezt úgy végezte el, hogy vak és/vagy sánta apját is a nyakában cipelte, fiát, Julus Ascaniust pedig kézen fogva vezette (akinek kisfia van, az tudja, hogy ez már magában mekkora kihívás)... A fegyverzete mindenesetre mostohaapja, a Héphaisztosz-Vulcanus-féle cég műhelyéből került elő, akárcsak Akhilleuszé.
Igazán nem szólhatunk semmit, hogy a nagy káoszban csak a feleségére, Creusára nem tudott már megfelelően odafigyelni, ő valahol lemaradt és annak rendje és módja szerint le is mészárolta az ellenség. Aeneas visszament érte, de csak az umbra-ját, a szellemét találta, és az megfelelő utasításokkal látta el a jövőre vonatkozólag. Azért nem semmi, hogy Creusának nem csak ott kellett pusztulnia, de még az a feladat is rá hárult, hogy elmondja: azért tűnt el a színről, hogy a férje facéron kezdhesse újra az életét Itáliában, egy másik nővel. Na, ehhez kell római trójai jellem.
Bizonyos istenek ugyebár mindig a nagy összefüggéseket látják: Zeusz-Juppiter már az egész szépségversenyes történet idején pontosan tudta, hogy a bonyodalomnak a római birodalom megalapításához kell vezetnie, és ezt nem titkolta a kiválasztott előtt sem (majd próbálta volna titkolni, ha egyszer megosztotta Vénusszal), így aztán Aenas megfelelő küldetéstudattal volt felruházva: nem csak arról volt szó, hogy a megmaradott trójaiak túlélését biztosítsa, de új hazát is kellett találnia számukra. (Persze nem mindenki nézte ezt jó szemmel odafönt sem, Héra-Juno például nem elégedett meg azzal, hogy Trója porig égett, jóindulatát átvitte a menekültekre, és ezután Aeneast zaklatta folyamatosan).
Nos, itt lép be a képbe Karthagó. Ugyanis ezt, a később a római történelem számára olyan fontos várost, mit adnak az istenek, éppen ebben az időben alapították, Aeneasék hajója meg pont a közelében vetődött partra egy kiadós és nem véletlenszerű tengeri vihart követően. A csapat eléggé le volt rongyolódva, kifogyott a készletekből, és a folytonos utazást is nagyon megelégelte mindenki, úgyhogy már vágytak egy kis civilizációra, pihenésre, kényelemre, miegymásra. (Itt alább Aeneasék teljes vándorlásának útvonala.)
No, de mindezeket nem olyan könnyű megszerezni ismeretlen, potenciálisan ellenséges területen... Ilyenkor nem árt, ha a vezér jókiállású, nagydumás és lehengerlő. Ezek a tulajdonságok nem is hiányoztak Aeneasból, de ez még korántsem elég egy sikeres akcióhoz. Kell némi felderítés, és a pszichológiai hadviselés szuperfegyverei se ártanak éppen. Ha valakinek Aphrodité az anyukája, azért annak nincs olyan nehéz dolga, például ab ovo hozzáférése van minden földi halandó személyi dossziéjához, és a dossziék nem 1-2 lapból állnak ám... Adott esetben, lévén a manipulálandó személy xx kromoszómájú, Aphroditének tényleg nem volt nehéz kiötleni a megfelelő módszert arra, hogy a potenciális ellenségből tutibiztos szövetségest varázsoljon - legalábbis egy időre.
Karthagó alapítója és királynője egy bizonyos Dido volt ugyanis, akit nemrégiben több családi trauma is ért. Egyrészt a saját bátyja üldözte el a hazájából, másrészt a vele folytatott konfliktusban elvesztette férjét, egyetlen élő rokona maradt, Anna nevezetű húga. Magányos, felelősségteljes munkát végző, férfitámaszt hiányoló fiatal nő - ideális préda egy szerelemistennő számára, aki mindjárt a nehéztüzérséget vonultatta fel szegény Dido ellen. Ad 1, először ködbe burkolta fiacskáját, Aeneast, majd olyan földöntúlian szexivé tette, hogy még egy százéves vénasszonynak is hevesen dobogni kezdett volna tőle a szíve... Ad 2, bevetett egy gyereket (ez is hatásos szok lenni), no, de nem szimplán egy csinos kiscsókát ültetett Dido ölébe, hanem magát Ámort, persze álcázva, Ascanius képében.
Ámor bevetésére azon a fogadáson került sor, melyet Dido a sokat szenvedett Aeneas tiszteletére rendezett: a fő műsorszám pedig a pasi hányattatásainak és hőstetteinek felsorolása volt, a hányattatott saját előadásában. Vergilius két teljes éneket szentel ennek a mesének az Aeneisben, de reméljük, azért enni is tudott a hős kiselőadás közben, mert alaposan ki lehetett éhezve. Ámornak mindenesetre bőven volt ideje és alkalma Dido szívének széttrancsírozására: mire a buli véget ért, és ki-ki félrészegen hazatámolygott a szállására, a szerencsétlen nő agyát teljesen elborították a hormonok.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az újdonsült szerelmes asszony két dolgot tett: 1) egész éjjel hánykolódott, 2) gyorsan megosztotta érzelmeit egyetlen bizalmasával - nem, mintha igazán tanácsot szeretett volna, egyszerűen muszáj volt elmondania valakinek, hogy totál belezúgott a világ legférfiasabb és legtöbbet szenvedett pasijába. Látszólag húzódozott a gondolattól, hogy Aeneas karjaiba vesse magát, mert könnyelmű módon hűséget fogadott férje emlékének, de persze semmi mást nem várt Annától, minthogy az feloldozza a kényelmetlenné vált kötelezettség alól, és mindenféle észérvvel támassza alá azt a döntést, amelyet ő már úgyis meghozott, pusztán érzelmi alapon: a jöttment trójai mesélő márpedig kell neki. Anna tette, amit tennie kellett, és szállította az érveket.
Miközben Aeneas karthagói építkezéseken csevegett helyi szakemberekkel a falazás és a tetőfedés rejtelmeiről (már-már beleélve magát abba, hogy akár Észak-Afrikában is letelepedhetne, minek annyit hajókázni), halandó és halhatatlan nőszemélyek szövögették körülötte a szerelmi pókhálót. Héra átmeneti szövetséget kötött Aphroditével, lepaktáltak annak érdekében, hogy Aeneas és Dido jó helyen legyenek jó, azaz rossz időben, vagyis találjanak egy megfelelő kéglit és hangulatot a szexeléshez. Héra vállalta, hogy lebeszéli Zeuszt a római birodalom megalapításának projektjéről, még nagy lazán ki is jelentette, hogy megvannak a módszerei az ilyen horderejű manipulációra, Aphrodité pedig a hormonok feltuningolásával járult hozzá az összeesküvéshez. Ugyancsak Héra feladata volt a vihartámasztás: ezzel az ősi trükkel sikerült a célszemélyeket kísérőiktől izolálni (ami a testőrökre nézvést elég nagy szégyen), majd egy olyan barlangba vezérelni, ahol a szerelemistennő (prózaibban a nemi hormonok) mindkét szereplő fölött átvehették a teljes irányítást - le is terítették őket alaposan. (Amúgy, ha Aeneasszal egyszerűen közlik, mit várnak tőle, akkor az egész sokkal egyszerűbben ment volna.) Az akció olyan sikeresnek bizonyult, hogy a párocska a későbbiekben civilizáltabb körülmények között többszörösen is megismételte.
Nos, ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nincs az az átkozott Fáma nevezetű bulvárlap, amely kiéhezve vetette magát a palotából és minden más helyszínről érkező zaftosabbnál zaftosabb beszámolókra - volt olyan paparazzo, aki kifejezetten Dido topless strandolásaira koncentrált. A Fáma főszerkesztője lubickolt a részletekben, és gondoskodott róla, hogy a lap néhány példánya Dido korábban kikosarazott kérői kezébe is eljusson. Mert, ha botrány, akkor legyen kövér.
Az egyik kérő, Jarbas nagyon kiakadt, őt ugyanis Dido azzal a mesével utasította vissza, hogy ő többet férfit látni nem akar alsóruhában, pedig a mór úriember csak azért adott egy jó darab földet a menekült királynőnek, mert tetszett neki a szőke kis özvegy... Ehhez képest most a ribanc egy bukott trójai király hatodrangú vejével hetyeg, és még annyi jóérzés sincs benne, hogy titokban csinálja. Márpedig ezt nem lehet csak úgy szó nélkül hagyni. Mivel Jarbas nem kevesebb, mint száz templomban égette az áldozati állatokat egyszerre, és ez a sok mészárszék mind Juppiter megvesztegetésére volt kitalálva (WWF, hol voltál akkor?), hát a főisten se intézhette el egy vállrándítással a nem szűnő szitokáradatot. Nyilván ő is olvasta a bulvársajtót és értesült már a dolgok állásáról és fekvéséről, de úgy gondolta, hagy pár hónapot Aeneasnak az entyempentyemre. Most azonban muszáj volt lépnie, különben azt veszélyeztette, hogy az észak-afrikai hússzállítmányok erősen megcsappannak.
Hívatta szokásos lótifutiját, a már sokszor látott Hermészt (Mercuriust), és dörgedelmes üzenetet bízott rá a dardán királynak címezve: hagyja ott a macáját, és hajózzon be a lehető leghamarabb. Hermész egyenest a díszruhában kőműveskedő Aeneas színe elé röppent, aki majd' szívrohamot kapott a bizarr szárnyas kalap és saru láttán, köpni-nyelni nem tudott, csak hallgatta a letolást, majd a motivációs beszédet. Hermész nem vitte túlzásba az érvelést, miért kéne Aeneasnak azonnal továbbcuccolnia: csupán a személyes és nemzetségi dicsőségvágyra apellált, ami elegendőnek is bizonyult. Főleg, mert Aeneas, mitagadás, közel sem volt annyira oda Didóért, mint a nő érte. Szép volt, jó volt, megvolt, és ennyi.
Azt azért pontosan tudta, hogy a királynő nem ilyen lazán fogja fel a kapcsolatukat, és ha most elébe áll és bejelenti, hogy elhúz, abból botrány lesz. Márpedig itt nem csak arról van szó, hogy egy nő hisztizik egyet, hanem arról, hogy villámgyorsan ráküldheti a testőrségét az imádott férfira, és azt csinálhat a menekültekkel is, amit akar. Vagy csak szimplán beszari volt Vénusz szépséges fiacskája, és nem érzett kedvet a magyarázkodáshoz (nem szokatlan pasik között). Némi agyalás után Aeneasunk úgy döntött, hogy megpróbál titokban meglépni, össze is hívta az embereit és parancsot adott a gályák összegyűjtésére és felfegyverzésére, valamint ivóvíz- és élelmiszer-készletekkel való feltöltésére.
De ahhoz, hogy Didót átverje, korábban kellett volna felkelnie: egyrészt a szerelmes nő azonnal észreveszi a pasi hangulatváltozását, másrészt épp elég kémet foglalkoztatott ahhoz, hogy a készülődés ne maradjon titokban. Szóval Aeneas nem kerülhette el a szakítási nagyjelenetet, és bizony nem úszta meg olcsón. Dido felváltva vádaskodott és könyörgött: ha mennie kell, miért sutyiban készül, mért télen indul neki, mi ez a nagy sietség, meg egyébként is, már praktice összeházasodtak, csak épp papír nincs róla, és ha legalább szülhetne tőle egy gyereket, azzal vigasztalódhatna... Aeneas persze visszadobta a labdát, ő aztán nem tepert Didóért, és házasságról, elkötelezettségről egy szó se esett, egyébként is csak parancsra távozik, nem rohanna sehová, ha rajta múlna, nagyon kellemesen töltötte az időt, de az istenekkel csak nem lehet szembeszállni, ezt még egy nőnek is meg kell értenie, ő maga, Aeneas nem tehet semmiről, na.
Dido persze mindennek elmondta, kezdve azzal, hogy ő rongyos koldusként befogadta, megmentette az életét, úgy tett, mintha elhinné neki, hogy Vénusz fia, de azért ne legyen már ennyire pofátlan, hogy azzal jön, az istenek mással se foglalkoznak, mint az ő boldogulásával, meg a kis csóró Ascanius majdani birodalmának megalapításával, ne hülyítsük már egymást. Mit szaporítsuk a szót, a szakítósdi eldurvult, olyannyira, hogy Dido öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni. Vagyis: nil novum sub sole.
Aeneast nem hatotta meg a dolog, most már nyíltan folytatta a készülődést, mégpedig gyorsított ütemben, mert egyre jobban tartott attól, hogy a királynő erővel tartja vissza. Dido azonban más módszert választott: Annát győzte meg, hogy könyörögjön Aeneasnak, ha elmegy is, várjon még egy kicsit, amíg ő hozzászokik a gondolathoz és belenyugszik az elkerülhetetlenbe. Nem kergeti a tatár görög, az időjárás is elég pocsék, igazán senkinek nem eshet baja attól, hogy még maradnak pár hétig. De a pasi mintha süket lett volna, nem válaszolt semmit. Folytatta a csomagolást.
A sztori vége sajnos nem valami vidám, Dido teljesen bekattan és valóban öngyilkos lesz: máglyát rakat az udvaron, azt hazudva, hogy csak az Aeneasra emlékeztető személyes tárgyakat akarja elégedni, és hosszas, kacskaringós, több évszázadra vonatkozó átkozódások közepette beledől abba a kardba, amit a szeretőjétől kapott. A pasi pedig képes volt mindezt átaludni! Már megint Mercuriust kellett érte küldeni, hogy költse föl, és noszogassa indulásra, mert sose lehet tudni, mikor adja ki Dido vagy valaki más helyette az elfogatóparancsot...
Jól sejtitek, Aeneas végül is épségben kihajózott csapatával Karthagóból. Ex-szeretőjét később még viszontlátta alvilágjárása során, oda is ment hozzá, hogy utólag bocsánatot kérjen a a viselt dolgaiért, de Dido nem állt vele szóba. Latin felvételimen ez volt a beugratós feladat Ritoók prof jóvoltából: mit mondott Dido Aeneasnak az alvilágban? Szerencsére tudtam, hogy semmit. Most már ti is tudjátok, ha esetleg valaki ezt akarná tőletek megtudni egy vallatás vagy egy kvízjáték során, ne habozzatok a válasszal. Ide biggyesztek még egy kis szavazást is a lávsztori kapcsán, kíváncsi vagyok, kinek adtok inkább igazat:
A történet legismertebb feldolgozása egyébként Henry Purcell Dido és Aeneas című operája a XVII. századból, itt egy kis részlet belőle... Ne felejtsetek el lájkolni, ha tetszett a poszt, ezen kívül van flattr-olási lehetőség, Donate gomb és szexshop hirdetés is. Valamint kommenteljetek bátran!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
