Feladom. Azaz: nem adom fel, de ez a téma nem fér bele egyetlen posztba, hiába próbáltam beszuszakolni. Úgyhogy ezúttal az első részt olvashatjátok.
Az időszámítás szerinti első évszázadban járunk. Claudius, e poszt férfi főhőse (hát, szegény, nem volt épp hős kinézetű) ugyan Jézus világrajövetele előtt 10-ben született, de életének jelentősebb részét azért már a jelenleg érvényben lévő időszámítás nulladik éve után abszolválta. Persze ő erről mit sem sejtett, mármint, hogy közben megszületett egy Jézus nevezetű lény, meg fel is nőtt, meg vándortanítóként és csodadoktorként tevékenykedett (valószínűleg működési engedély nélkül), és meg is halt, meg fel is támadt. Nem, erről se Claudius, se az akkor élt emberek túlnyomó többsége nem értesült illetve a legkevésbé sem foglalkoztatta, ami igazán kár ... Ki tudja, a mi életünk időtartama alatt is micsoda események zajlanak, amelyekről nem értesülünk.
Claudius, a későbbi császár ugyanis a világnak egy igen jelentéktelen városában, Rómában, és annak is egy igen jelentéktelen családjában szocializálódott: úgy hívták őket, hogy Iulius-Claudius-dinasztia. Octavianus Augustus hősünk mostohanagyapja volt, ugyanis a vér szerinti nagymamáját, Liviát (jobbra lent) Augustus bácsi úgy vette el feleségül, hogy az épp terhes volt az előző férjétől, de ha a szerelem nagy, akkor az ilyen dolgok is megesnek.
Claudiusról korának és utókorának történészei jó sokmindent összehordtak, és korántsem sine ira et studio (harag és mindenféle hátsó szándék nélkül), ahogy Tacitus szerette önmagáról állítani ... Azt ugye mindenki belátja, hogy egy történész ugyanúgy nem dicsérhet egy korábbi másikat (mert Claudius többek közt történetírással is foglalkozott), mint egy igazi szaki egy korábbi szakit. Csak magasabb körökben az előd ócsárlása nem annyira nyilvánvaló.
Nos, a történészek meg a filozófus Seneca (a szintén jóhírű Nero császár nevelője, majd áldozata) részrehajlást nélkülöző szösszeneteikben leginkább Claudius béna kinézetén és állítólagos butaságán élcelődtek. A mai történetírás (amelynek művelői már nem érzik magukat fenyegetve egy 2000 évvel ezelőtti császártól), a legjobb princepsek egyikeként tartja számon. Főleg Robert Graves két regénye változtatott sokat Claudius megítélésén: ezek gyerekkorom legkedvesebb olvasmányai közé tartoztak.
De ne mélyedjünk el ennyire Claudius történeti megítélésének kérdésében, mert erről a témáról még nagyon sokat tudnánk írni, ti azonban nem ezért kattintottatok ide (és nem is emiatt szavaztatok éppen erre, ha jól sejtem.) Nézzük hát, mit derített volna ki valamelyik zaftos híreket kedvelő bulvárlap a cseppet sem daliás kinézetű, inkább megváltozott munkaképességűnek besorolható császár magánéletéről ... Pontosabban, miféle nők fordulhattak elő vajon egy ilyen nyáladzó, görnyedt, de meglehetősen intelligens, olvasott, nyelveket beszélő és valamennyi politikai érzékkel is rendelkező pasi életében?
Induljunk ki abból a tényből, hogy a nem túl fényes külső és a valószínűleg gyermekbénulásból származó tünetek nem tesznek senkit különösebben magabiztossá, de ha ehhez még az is hozzájárul, hogy a saját anyánk (Antonia: balra lent) ostoba szörnyetegnek tart, és legfeljebb az egyébként nem vérbeli családtagjait szisztematikusan kiirtó nagyanyánk foglalkozik velünk némi szeretettel, azon sem csodálkozhatnánk, ha Claudiusnak egyáltalán nem lett volna kedve a nőkhöz, vagy az élethez, és inkább pszichopata sorozatgyilkossá változik ... (Ami egyébként az ő családjában nem is lett volna nagyon feltűnő, ha a nagymamira gondolunk.)
De nem ez történt. Sőt, ahelyett, hogy a nőket egy életre megutálta volna, azon kevesek közé tartozott, akik e vérzivataros korszakban a férfiak és fiúk társaságát csak kifejezetten szexuális célzat nélkül kereste, márpedig ez egy római császár (illetve korábban simán az uralkodó dinasztia egyik tagja) esetében korántsem magától értetődő. Mit mondjunk: Claudius kifejezetten szerette a nőket, és csak a nőket szerette. Az persze már más kérdés, hogy a nők szerették-e őt.
A tény, hogy életében négyszer nősült, plusz volt korábban két menyasszonya is, akiket végül nem vett el, nem ugyanazt jelenti, mint amit manapság jelentene: vagyis, hogy minimum házasságszédelgővel, esetleg bigámistával, vagy notórius szoknyapecérrel van dolgunk. Hogy szoknyapecér volt, az persze nem kizárható, de hogy nem ellenállhatatlan férfiasságának köszönhetően keringett ennyi nő az életében, az is meglehetősen valószínű.
Nézzük először a befuccsolt menyasszonyokat ... Az első, Augustus egyik dédunokája (az akkor 12 éves Aemilia Lepida), azért nem lett a felesége, mert a politikai helyzet megváltozott (a kislány anyja kegyvesztett lett), és már nem volt kívánatos a frigy. A második jegyes (Livia Medullina) az esküvő napján halt meg hirtelen és titokzatos körülmények között. Minimum gyanús, de ennél többet nem mondhatunk, meg ez különben se a konteo blog.
Végre, 25 évesen a későbbi császár mégiscsak megnősült, sorozatgyilkosnak profi nagyanyja egyik kebelbarátnőjének unokáját, Plautia Urgulanillát vette el, nagy valószínűséggel nem szerelemből, de hát a szerelemből való házasodás akkoriban nem is volt nagy divat. Az egyébként se valami boldog frigy válásba torkollott, mégpedig azért, mert Urgulanilla megcsalta Claudiust, jobban mondva, mert ez a férj számára is kiderült. Egyébként Urgulanilla rovásán nem csak ez volt: sógornőjének meggyilkolásával is gyanúsították. (Hiába, Claudius vonzotta a hűtlen és gyilkos ösztönű nőket, amint ez a továbbiakból is kiderül majd.)
38 évesen nősült újra, megint csak politikai okokból, nem volt ő a maga ura ... Miután Urgulanillától született fia a Tiberius-kegyenc Seianus lányával kötött eljegyzése után nem sokkal meghalt, most maga Claudius házasodott be a Seianus-családba: a kegyenc egyik rokonát, Aelia Paetinát vette el. Mindössze három évig voltak együtt, és egy lányuk született (Claudia Antonia), Seianus bukása miatt (a Fogság elején van róla szó, elég borzasztó leírás kapcsán) Claudius kénytelen volt tőle elválni, de mivel később, a harmadik felesége, Messalina halála után gondolkozott rajta, hogy újra őt vegye el, sejthető, hogy tán ez a házassága sikerült a legjobban mind között. (Aelia volt az egyetlen, aki nem csalta meg, vagy, ha mégis megtette, nem verte nagydobra, sőt, még gyilkolászni se gyilkolászott.)
Most jön a mai poszt csillaga, a minden modern celebet kacagva maga mögé utasító Messalina, aki valamikor 14 és 18 éves kora között kezdte csodás pályafutását. Mindössze 28 (maximum 31) évet élt, így nem sok esztendőt tölthetett finoman szólva paráználkodással, de ami ennél sokkal cikibb, emberek likvidálásával, államellenes összeesküvéssel és hivatali hatalommal való visszaéléssel.
Noha létezik egy 1981-es film, Caligula és Messalina címmel (nem, sajna nem láttam, csak egy nem túl érdekes részletet belőle), szinte semmit nem tudunk arról, hogy Caligula idején mit művelt az akkor serdülő korban lévő leányka. Hogy jóban volt kiscsizmával (a Caligula [=katonai bakancsocska] becenevet a későbbi imperatorra apja, Germanicus katonái ragasztották), az sejthető, és a négy évig uralkodó Caius Caesarról (ez meg a hivatalos neve volt) ugye az hírlett, hogy még a saját húgait is gerincre vágta nem egyszer, valóságos bordélyként üzemeltette a palotát, meg egyebek, csak ezeket a szokásos vádakat a történetírók kábé úgy kezelték, mint a mostani bulvársajtó napszámosai a saját híreiket, vagyis a maiak semmivel se túloznak többet és fantáziájuk végképp alulmúlja egy Suetoniusét vagy egy Cassius Dio-ét ...
Lehet, hogy még maga Messalina, a kicsapongás mesternője (ahogy az 1977-es Messalina: Császárné és kurva című film láttatja) se volt akkora ringyó, mint ahogy mesélik, de abban nem kételkednék, hogy a házastársi hűség és a visszafogottság meglehetősen messze állt a lelkivilágától. Na jó, ha belegondolunk, azt Claudius se remélhette komolyan, hogy az ő fizikuma és kora ellenére a kis felesége majd észre se vesz más pasikat.
Messalina egyébként nem csak felesége, de unokahúga is volt Claudiusnak, és rokonságban állt az egész római elittel, ami mondjuk ezen a szinten nem túl meglepő. Még Claudius véletlen és bohózatba illő császárrá "választása" előtt házasodtak össze (a praetorianusok rángatták elő a 48 éves "nagy túlélőt" egy ajtófüggöny mögül, miután kinyiffantották a teljesen meghülyült Caligulát): tehát mikor Messalina férjhez ment nem túl vonzó nagybácsijához, még nem sejthette, hogy egyszer majd a first lady szerepében tetszeleghet. A fiatalasszony nem nagyon tudott mit kezdeni magával meg a hatalommal, totál zavart személyiség lehetett. Jobb híján azzal szórakozott, hogy pasikat próbált ki egymás után, egyik szeretőjével, Claudius felszabadított rabszolgájával, Narcissus-szal meg állampolgárságot árult. (A római polgárjog akkor annyit ért, mint manapság egy zöldkártya az USA-ba ... De nem, többet, mert szociális juttatásokra is jogosított.)
Állítólag Messalina egy alkalommal érdekes párbajra hívott egy híres római prostit: a kurtizánnak abban kellett versenyre kelnie az imperatrix-szal, hogy melyikük bír több pasival kufircolni egymás után úgy, hogy bele ne fáradjon. (Részlet itt az Én, Claudius című BBC-sorozatból, de ez sajna nem az igazi verseny, csak a szöveg része, és még annak is elég gyenge, azért ezekkel az angol színésznőkkel elég nehéz hitelesen előadatni egy vérbő jelenetet, na, nem is nagyon próbálkoztak vele.) A hivatásos szajha 25 pasi után feladta, Messalina bezzeg folytatta hajnalig, és még mindig nem volt kielégítve, amikor abbahagyta. Szerintem ez igazán szép költői túlzás, mindenesetre sztorinak nem rossz, hozzanak össze jobbat a mai média üdvöskéi.
Azt is mesélik a császárnéról, hogy ha valaki nem tetszett neki (mondjuk, mert nem volt hajlandó ágyba bújni vele, vagy politikai terveit keresztezte), a férjecskéje fülébe duruzsolta, hogy xy biztos összeesküvést sző, ő azt megálmodta, és egyébként is ... Az álmok nem hazudnak. Claudius meg ugyan sajnálkozott, de nem akart ő a végrehajtó hatalom kerékkötője lenni, hogy néz már az ki (tényleg ízléstelen dolog lett volna, na) ...
Messalina egyébként két gyereket szült a férjének, egy fiút (Britannicus), és egy lányt (Octavia), mégpedig igencsak hamarjában egymás után, aztán viszont nem lett terhes többet, vagy a történelem nem tud róla, ami ennyi szerető láttán kissé elgondolkodtató: vagy védekezett valahogy, vagy olyan fertőzést szedett össze, ami meddővé tette, a fene tudja.
Messalina legnagyobb dobását és bukásának történetét, valamit Claudius negyedik feleségének, Agrippinának viselt dolgait a folytatásban mesélem el. Ha valaki talál zaftosabb és hitelesebb Messalina-ábrázolást a filmuniverzummal, ne fogja vissza magát, ossza meg velünk. De tényleg, nem lehetne ebből az anyagból többet kihozni?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
