Legutóbb ott hagytuk abba Aquitániai Eleonóra sztoriját, ahol a legizgalmasabbnak tűnt: a még ifjú, mindössze 30 éves asszonyka két, kínkeservvel és kifejezetten főpapi parancsra összehozott leánygyermek meg
szülése után úgy döntött (életében először a férjével, Lajos királlyal egyetértésben), hogy inkább válik. Akarom mondani, semmisnek nyilváníttatja 15 évet megért házasságát. Eleonóra hagyja a két lányt, de viszi Aquitániát, amelyre így a Francia Királyság mégse teszi rá a kezét ...
Nos, hősnőnk ismét facérként fogta magát, és úgymond hazacuccolt Aquitániába. Ahogy az egy kőgazdag örökösnőhöz illik, egyrészt kivédte két nagyúr emberrablási kísérletét (nem semmi testőrei lehettek), másrészt, ahelyett, hogy hosszan lacafacázott volna holmi társkereséssel, lelki szemeivel körülnézett a piacon, és rábökött az egyetlen, neki megfelelő, partiképes, és a változatosság kedvéért baromi potens pasira, aki eladó sorban volt. Persze szemeztek ők már valamikor, Eleonóra nem akart zsákbacsődört. A szerencsés - vagy szerencsétlen - kiválasztott, akinek hősnőnk mindjárt ukázt is küldött, hogy ekkor és ekkor, itt és itt vegye feleségül, apelláta pedig nincs, Henrik, normandiai herceg volt.
Henrik úgy mellesleg tejfelesszájú kölyökként 11 évvel volt fiatalabb, mint az ex-királyné, de hát mit számít ez egy magabiztos, gyönyörű, harmincas csajnak? Elgondolkodtató még, hogy alapban Henriknek Eleonóra nagyobbik lányát, Máriát kellett volna elvennie, de túl közeli rokonságban álltak (Eleonórával meg nem, mi?), de ennél még pikánsabb, hogy a rossznyelvek szerint hősnőnk Henrik apjával is elég közeli ismeretségbe került valamikor, örömtelen első házassága idején. Aljas rágalmak, természetesen, ilyesminek csak az akkori bulvárlapok buzgó olvasói voltak hajlandóak hitelt adni.
Nos, a frigy, akárcsak hősnőnk első házassága, sebtiben köttetett, felhajtás még annyi se volt, mint Lajossal, de az elkövetkező tizenhárom "jó" évben a párocska úgy gyártotta a gyerekeket, hogy öröm volt nézni - mondjuk ennyi fiú egy jövendő trónra azért kissé sok(nak tűnik): összesen ötöt sikerült összehozniuk, lányból meg hármat. Ha jól belegondolunk, 13 alatt 8 gyerek az annyi, mint kábé másfél évente újabb terhesség, vagyis kilenc hónap terhességre 9 hónap nemterhesség jut, hát, durva. (És ki tudja, volt-e spontán vetélés, halvaszületés, mert azt nem mindig jegyzik fel.) Még jó, hogy nem Eleonóra szoptatta és pelenkázta őket, arra volt épp elég alkalmazottja.
Csak, hogy érzékeltessük, Henrik mennyire termékeny pasi volt (meg az interruptusnak se lehetett nagy híve): nem csak a feleségét ejtette folyamatosan teherbe, hanem a szeretőit is, Eleonóra pedig csak vonogatta a vállát. Gondolom, a kvázi szerzetes Lajos után ez a másik véglet sokkal jobban tetszett neki, és valószínű, hogy ideje saját szeretőre ebben az időszakban már nem is jutott (bár ki tudja ...). Henrik egyik törvénytelen fiát maga Eleonóra nevelte, szóval nem csapott nagy hűhót 
a félrekufircok miatt. Okos asszony volt, legalábbis ebben a kérdésben.
De előreszaladtunk a történetben, mert a párocska élete nem csak gyerekgyártásból állt. Nem sokkal a házasságkötésük után, 1153-ban Henrik, ekkor még csak normandiai herceg, partra szállt Angliában (ez volt a második nekifutása), és olyan ügyesen forgatta a kardot meg a pennát, hogy ukkmukkfukk örökbe fogadtatta magát az aktuális angol királlyal, Istvánnal, aki rendkívül udvariasan már a következő évben ki is purcant, hogy az immár II. Henriknek nevezett új uralkodó és Eleonóra elfoglalhassák a trónt. Nem érdekes? Aki herceghez Aquitánia úrnője férjhez megy, az záros határidőn belül királlyá avanzsál. Valamit tudott ez a nő, de most nem kezdünk összeesküvés-elméleteket gyártani. Tán majd ti, a kommentekben ...
Bármennyire is érdekfeszítő lehetett ez a házasság, tizenhárom év és nyolc kihordott terhesség, nyolc sikeres szülés után valahogy elegük lett egymásból, hiába, úgy látszik, a házasságok akkor sem az örökkévalóság idejére voltak tervezve: a negyvenhárom éves Eleonóra úgy döntött, hogy neki ennyi elég az odaadó feleség és a szülőgép szerepkörből, bedobja a törölközőt, hazaköltözik Poitiers-be. Na, igen, ha az ember lányának van hová hazamennie, és nem azon kell agyalnia, hogy adja el a hitellel terhelt, félig kész házát, kicsit könnyebb a különköltözés. Henrik nem tartóztatta a nejét, ő ekkor (1167-ben) harminckettő volt, hát, még mindig na
gyon fiatalka ...És nőben sose szenvedett hiányt, trónörökös meg tényleg jóval több volt a kelleténél, na.
Gondolhatjuk, hogy Eleonóra tartogatott még meglepetéseket mindenki számára. És nem éppen kellemeseket. Azonnal elkezdett kavarni a nagypolitikában. Először az 1173-ban tizennyolc éves Henrik fiát támogatta férje ellen: a harmincnyolc éves apuka nagyon nem akarta még beadni a kulcsot, a srácnak meg viszketett a tenyere, hiába koronázták meg kétszer is, ő maradt a kishenrik, akiből sose vált szuverén uralkodó, nagyhenrik meg olyan volt, mint az a főnök, aki képtelen delegálni a feladatokat és a hatalmat, mindent ő akar csinálni. A király keménységére jellemző Becket Tamás meggyilkoltatása (1170-ben): korábban puszipajtások voltak, épp Henrik erőltette Becket prímássá való kinevezését abban a reményben, hogy így legalább az egyház miatt nem fog fájni a feje ... Oszt csodálkozott, mikor a bábja pillangót kezdett játszani - még szerencse, hogy manapság nem történhet meg semmi hasonló, m
ert a bábok tudják, hol az ő helyük.
Eleonóra az ex-férjét, VII. Lajost is bevonta a játszmázásba, a francia király egyébként Henrik herceg apósa volt, mert a Kishenrik a király második házasságából származó lányát, Margitot vette el feleségül. Ez persze nem vérfertőzés, de elég érdekes felállás, hiszen Margitnak két féltestvére a férjének is féltestvére volt. (Tudjátok még követni? És ha belegondoltok, az elitek ma is így működnek ...)
A kisebbik Henrik két fivérét, Richárdot (akit később Oroszlánszívűnek aposztrofáltak) és Geoffreyt is megdumálta, hogy apájuk ellen lázadjanak, mert az milyen jó buli, aztán majd osztoznak a koncon, ahogy tudnak ... A projekt nem aratott nagy sikert, és Eleonóra is alaposan ráfaragott: épp, hogy belemelegedett volna a forradalmárkodásba, mikor a férje katonái lekapcsolták. Henrik tizenhat évig tartotta többé-kevésbé kényelmes házi őrizetben (persze nem ott, ahol ő maga is élt ...) Ha belegondolunk, ez három évvel több, mint amennyit házasságban töltöttek el egymás mellett. Karácsonykor általában kapott a királyné eltávot, hogy rendesen megülhesse az ünnepet: egy ilyen családi ös
szeröffenésről szól Az oroszlán télen című darab és az abból készült filmek: az elsőben (1968) Katharine Hepburn, a másodikban (2003) Glenn Close alakítja Eleonórát: szerintem mindkettőt érdemes megnézni, leszedik a keresztvizet ott mindenkiről, családi dráma ezerrel.
Hősnőnk csak második férje halála után szabadult ki a háziőrizetből, 1189-ben: hatvanhét éves volt ekkor, az ember azt gondolná, hogy legfeljebb békés nyugdíjas évekre, kényelmes kolostori visszavonulásra és szent életre áhítozott. Jól tippeltetek: esze ágában se volt. Mivel Kishenrik, aki anno úgy szeretett volna király lenni, időközben egy fertőzésben meghalt, Richárd, az Oroszlánszívű volt a soros a trónöröklésben, és Ricsivel az anyja elég jó kapcsolatot ápolt. Mivel a lovagkirálynak is nevezett, a Robin Hood-ban messiásként várt Richárd uralkodásának tíz évéből összvissz felet töltött Angliában, mert különben vagy a III. keresztes hadjáratot menedzselte, vagy fogságban csücsült német földön (ahonnan az anyja váltotta ki, mint profi túsztárgyaló), esetleg dél-franciaországi birtokain időzött, helyette János öccse és anyja igazgatta az országot. 1199-ben Richárd egy hazai csetepatéban kapott halálos sebébe halt bele.
Így lett hősnőnk azok után, hogy két király felesége volt, még életében két király anyja is: Richárdot Földnélküli János, apjuk egykori kedvence követte a trónon (egy ötödszülött fiútól azért nem kis teljesítmény). Képes volt 77 éves anyját Kasztíliába küldeni, hogy válasszon Lajos, francia király fia számára menyasszonyt, Eleonóra meg ment: mit tegyünk, szeretett utazni, fontoskodni, intézkedni, és ott meg még sose járt ... Aztán a visszaúton megint fogságba esett, csak 1203-ban szabadult. Na, ekkor már végképp elege lett a kalandozásból, beadta a derekát, és kolostorba vonult, apácának. Egy évig bírta.
Ennyi lett volna "röviden" ennek a nem mindennapi nőnek a sztorija. Hogy hány trubadúrt ihletett meg, milyen hatással volt az udvari szerelemnek nevezett őrület alakulására, és hány pasi zúgott bele csak úgy élete során, azt már nem részletezzük, mert a ti türelmeteknek is van határa. Legidősebb lányáról, Máriáról (Marie de Champagne) még biztos lesz szó, ha belevágunk az Artúr-mondakör kusza világának ismertetésébe, úgyhogy nem búcsúzunk végleg ettől a bagázstól, ha valaki emiatt aggódott volna.
Mostantól lehet szavazni a következő poszt témájára ITT!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
