Előző, kissé már régen megjelent posztunkban a népalapítás egyik módját vázoltuk fel: ehhez ugyebár kellett egy ikerpár, néhány átverés, némi kivándorlás, udvarlás, munkaszerződés, és négy darab esküvő, mindig ugyanazzal az unalmas vőlegénnyel. 
Nézzük meg, hogyan kezdtek hasonló projektbe egy kicsit arrébb, Itália közepe táján egy másik leendő nép tagjai.
Érdekes, hogy civakodó ikerpárt itt is találunk: biztosan emlékeztek még Romulusra, és Remusra. Legutóbb, mikor találkoztunk velük (épp 11 hónappal ezelőtt), boldog családi összejövetelt tartottak életfogytos rabságából kiszabadított mamájukkal, meg ritka béna nagypapájukkal, Numitorral, Alba Longa királyával. A srácok, akik Jákobhoz és Ézsauhoz hasonlóan ugyancsak pásztorként szocializálódtak (ez a nem túl stresszes és álmodozásra bőven alkalmat adó foglalkozás az ókorban igen elterjedt volt), miután belekóstoltak egy kicsit a csetepatékba és a hatalomba, úgy érezték, valami világraszóló tettet kell végrehajtaniuk, hiszen nem kisebb személyiség a papájuk, mint maga Mars isten. Így jött képbe a városalapítás című projekt. (Még jó, hogy nem minden juhásznak vannak ilyen ötletei, van, aki csak huszár akar lenni …)
Addig, amíg csak arról van szó, hogy építkezni kell, és lelkes úttörőként ásni a sáncot, még nem is olyan fontos, ki az őrsvezető, de azért előbb-utóbb abbahagyja az ember az ilyen gyermekded lelkendezést, és komolyan felteszi a kérdést: minek sk keccsölni, ha dirigálni is lehet? És dirigálni csak egyedül igazán jó, a mindenbe belepofázó ikertestvérek ilyen esetben csak útban vannak. Romulus is talált rá módot, ho
gy megszabaduljon a sajátjától, szegény Remust azért ütötte agyon ő (vagy politikailag korrektebb változatban egy túlbuzgó építőmunkás), mert a fiú megvetően átugrotta a sáncot (jövendő városfalat), amely már akkor is szentnek és sérthetetlennek volt kikiáltva. Szóval sima hazaárulás esete forgott fenn. És ez milyen jól jött Romulusnak …
A kellemetlenkedő rokonnak persze halála után kijár mindenféle tisztelet, siratás, legenda, hogy miként jelent meg az ittmaradottak álmaiban, és végrendelkezett, a minimum, hogy ha már a nagy dicsőségből kimaradt, legalább alapítsunk az emlékére valami ünnepet, oszt tovább lehet lépni. Így tett Romulus is, a született reálpolitikus, majd folytatta az építkezést. Egyébként se lehet tartós az olyan építmény, amelyet legalább egy jeles személyiség nem tisztel meg a halálával, mint tudjuk. A maffia is csak emiatt betonoz be embereket máig, szép régi népszokás ez, Kőműves Kelemen óta idehaza sem ismeretlen. (A hagyományokat pedig tisztelni kell.)
Nos, el is készült valamennyi a majdani Rómából, a Palatinum -dombot legalábbis szépen körülvették fallal, ez már egész pofás volt. De Romulus, a vezér úgy találta, hogy ez a néhány bugris, akinek ő most parancsolgat, nem elég nagy trupp a népalapításhoz. Mivel pedig nem volt akkora türelme, mint egy sémi ősatya-jelöltnek, és a jelek szerint a szexuális étvágya sem lehetett olyan kitartó, hogy a saját szerszámában bízva akarjon népet létrehozni, modernebb módszerhez folyamodott. Feladott egy jó drága hirdetést a facebook-on a környéken, kábé ezzel a szöveggel:
NÉPALAPÍTÁSI HIRDETÉS
Csavargók, bűnözők, szökött rabszolgák, zárt osztályról meglépett elemek, kábszeresek, és idült alkoholisták! Akartok egy fiatal, dinamikus csapat tagjai lenni? Egy majdani világbirodalom ősatyáiként bevonulni a történelembe? Érdekel benneteket az örökös háborúskodás? Szeretitek a kihívásokat, a kocsmai verekedéseket? Ha nem tudjátok, mit kezdjetek az életetekkel, gyertek hozzánk! Itt mindenki megtalálja a számítását. Munkaterápia, rehabilitációs programok. Házépítési támogatás! Örökölhető római polgárjog! Jelentkezés önéletrajz nélkül, személyesen a Capitolium-domb melletti tölgyfaligetben.
Az ötlet egész jól sült el, mert egyhamar megtelt a menedékhely, vagy menekülttábor, ahogy tetszik, de érdekes módon csak pasikkal, pedig a hirdetésben nem diszkriminálták a nőket, úgy explicite … Na jó, lehet, hogy a szövegezés nem volt tök
életes, és az útszéli khm, lányok nem érezték úgy, hogy a világbirodalom-alapítási projektben őket is szívesen látnák.
Mikor már az építkezésen úgy-ahogy túlvoltak (persze, csak átmenetileg, mert az ilyesminek sosincs vége), leosztották egymás között, hogy kik lesznek a kiváltságos csoport, vagyis a szenátus tagjai (magyarul: Romulus, az egyszemélyi vezér saját hatáskörben kinevezte őket), meghoztak néhány fontos törvényt, például arról, hogy csak a király száguldozhat szolgálati Audival kocsival a városfalakon belül, és tizenkét testőr vagyis lictor jár neki kíséretül, de nehogy 150 centinél magasabbak legyenek már, mert akkor a kis Romulus eltörpül közöttük, szóval, mikor ezeket a főbenjáró kérdéseket sikerült tisztázni, és mindenki tudta, hogy hol a helye, eszükbe jutott, hogy jé, valami hiányzik. Nem, nem a foci! Nem a sör, és még csak nem is a szomszédok kinyiffantása! (Utóbbi majd jön úgyis nemsokára.) Hanem a szex!
Népet alapítani nők nélkül mégsem fog menni, akármilyen jó ötletnek is tűnt az elején. Egyrészt hamar kihalnának, és nem tarthatják fel magukat örökké a bevándorlás segítségével, másrészt meg szép a fiúszerelem, de azért mégse az igazi. Igen ám, de most honnan a búbánatból szerezzen e
gy ilyen szedett-vedett kompánia tisztességes feleségnek-való anyagot? Mert az szép, hogy nekik nincs pedigréjük, de a nőknek legyen mán. Lehetőleg rendes családból származzanak, és az se árt, ha még szüzek. Na ja, végül is egy nagy nép ősanyái lesznek, vagy mifene.
Romulus összehívta a vezetőit szenátust, és nagy viták után, amelyek jegyzőkönyvei nincsenek a kezünkben, pedig milyen érdekes lenne, hány napirendi pontban trágyálták a kérdést, eldöntötték, hogy diplomáciai útra terelik a problémát. Követeket küldenek a szomszédokhoz, hogy kössenek szövetséget Rómával, oszt adják a lányaikat feleségül a római ifjakhoz meg vénebbekhez, mert ugye nem csak huszonévesek voltak a csavargók között. Szép beszédet is betanítottak a követeknek, aminek az volt a lényege, hogy emberek vagyunk, ne nézzetek le minket, csak, mert nincs még törzskönyvünk, majd szerzünk nevet magunknak, velük az istenek, és ehhez hasonlók. A
szónoklatok mégse sikerültek valami jól, mert mindenütt két lábbal rúgták seggbe a követeket, és azt az életképes ötletet adták útravalóul, hogy nyissanak a rómaiak nők számára is menekülttábort, majd lesznek menyasszony-jelöltek bőséggel.
Mit gondoltok, belenyugodtak hőseink ebbe a kosárba? Á, dehogy. Nem olyan fából voltak faragva. De nem ám az volt az első gondolatuk, hogy uccu neki, rohanjuk le a szomszédainkat, majd zsákmányolunk elég nőt. Nem csak kardot meg lándzsát rázni tudtak a rómaiak, hanem trükközni is. Nagy bulit rendeztek, állítólag Neptunus tiszteletére, bár Rómának nincs is tengerpartja. Mindegy, a lényeg úgyis az, hogy legyen sör, virsli, meg kocsiverseny. Aki látta a Ben Hurt, az tudja, miről beszélek. Mi ahhoz képest egy AS Roma-Lazio meccs? Bár akár azt is megrendezhették volna ott, helyben.
A Neptunus-bulira meghívtak mindenkit, elsősorban persze a családos, eladósorban lévő lányokkal rendelkező apákat, pereputtyal együtt, mert a kocsiversenyeket a nők is legalább olyan szívesen bámulják, mint a pasik, talán nem kell ecsetelnem, miért is. Jöttek tehát a szomszédos városok lakói az ingyencirkuszra, mert az még a bugrisoktól is jólesik, meg az isteneket sem illik megsérteni, ugyebár. A rómaiak meg villantottak, mint a gödöllői kastély EU-elnökség idején, csak 
azért is megmutatták, hogy tudnak ők rendezvényt szervezni (pedig hostessek nem is voltak köztük), meg kajákat felszolgálni, körbevezették a vendégeket a városban, összebarátkoztak velük, szóval úgy tettek, mintha totál civilizáltak és szalonképesek lennének.
De ez persze mind csak álca volt, része a nagy tervnek! Az ifjak és idősebbek már alig várták, hogy Romulus tollászkodni kezdjen a palástjával, mert az volt a jel, akkor lehetett támadni. Konkrétan, ki-ki akkor ragadhatta derékon az általa kiszemelt leányzót (még szerencse, hogy ekkoriban a hajadonok megfelelő dress code-dal segítették potenciális elrablóik feladatát), és igyekezhetett a tömegben utat fúrni magának, hogy minél előbb hazajuttassa a zsákmányt.
Akárhogy is, ez azért nem valami logikus. Próbáltatok már egy tömött színházból kijutni? Ugye, hogy nem igazán sikerül villámgyorsan, főleg, ha a kísérőtök még teljes erőből rúgkapál is, mert mondjuk baromira nincs kedve 
veletek tartani. (Példának okáért: mert még meg szeretné nézni, hogy ki nyer azon a nyomorult kocsiversenyen, basszus!) Hát, nem tűnik valami kivitelezhető akciónak, pedig a rómaiak a későbbiekben nagyon penge stratégáknak bizonyultak (nagy átlagban, persze). Az ilyen „ragadjuk ki a tömegből a széplányt” című projektek Tarzan vagy Pókember-féléknek szoktak sikerülni, akik a levegőből jönnek, és oda is térnek vissza. De erről nincs szó a sztoriban.
Akárhogy is volt, a tömeges leányrablás első etapja sikerrel zárult, ugyanis a csajokat elhurcolták, a fogadás miatt összeszedett pénz a bukmékereknél maradt (ki törődött most azzal), az apák, anyák meg nemhogy végigkutatták volna a római házikókat, hogy megkeressék a lányaikat (akit egyszer már elraboltak, annak úgyis mindegy), hanem nagy felháborodásukban hazarohantak, és mindjárt gyűlésezni kezdtek, hogy most mit csináljanak. (Jegyezzük meg, azért biztos akadt olyan anya, aki még irigyelte is a lányát, 
mert milyen romántrikós dolog, ha így kezdődik egy szerelem …)
A legenda úgy szól, hogy Romulus végigjárta emberei házait, hogy megvigasztalja az elrabolt hajadonokat, felesleges jajveszékelni, ruhát tépkedni meg még kevésbé, ugyanis még nem létezik olyan bevásárlóközpont, ahol utána újakat lehetne beszerezni, márpedig az ember a mézesheteiben ne legyen legalább szakadt, és ne járjon otthonkában, ha egy mód van rá … Ilyen és hasonló vigasztalásokkal szolgált a drágalátos Romulus, aki persze nem maga rabolt nőt, neki úgy rabolta az egyik embere: a szabin csajszit Hersiliának hívták, és ennél sokkal többet nem is sikerült megtudni róla, gyerekszülésben például a jelek szerint nem állított fel rekordokat …
A szabin és egyéb illetékességű asszonykák (mert elég hamar azok lettek a meglehetősen kiéhezett férjek jóvoltából) lassan belenyugodtak a sorsukba, kiderült, hogy a szedett-vedett népségből azért vannak egész jó kiállású pasik is, akik a sok építkezéstől szépen megizmosodtak, és még a rehabilitált szenvedélybetegek is kezelhetőek. Itt véget is érhetne a történet, de persze lesz még folytatás, remélhetőleg hamarost!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
