Annyi szidást kaptam múltkor a sztori hirtelen megszakításáért, hogy amint időm lehetővé tette, megírtam a folytatást. Meg fogjátok látni, hogy akár három részes is lehetne a történet, szóval hosszú poszt lesz, de ti akartátok így.
Ott hagytuk abba, hogy Psziché, az immár kismama-állapotban leledző szépség, aki eddig még a szeretője kisujját sem pillanthatta meg, végre eljutott odáig, hogy túltegye magát a szigorú tiltáson (a férfiak előszeretettel eszelnek ki ilyen tiltásokat, lásd még: soha ne nyiss be az ikszedik szobába, soha ne kérdezősködj a volt nőimről, soha ne küldj sms-t, soha ne hívj fel, satöbbi), és egyik kezébe olajmécsest vett, oszt rávilágított az óriás kígyónak fantáziált célszemélyre (azaz Ámorra), miközben a másik kezében szúró-vágó eszközt tartott készenlétben.
Nyilván nem lep meg senkit, hogy utóbbi rendeltetésszerű használatára végül is nem került sor, ugyanis a kigyúrt, és meglehetősen jóképű, szárnyas isten azonnal, még öntudatlan állapotban meggyőzte a nem mellesleg tőle magától várandós kismamát arról, hogy legjobb lesz a gyilkolászás helyett sürgősen szerelembe esni, főleg, mert a kíváncsi nőci még a nyilát is kipróbálta, vajon szúr-e, vagy csak játékboltban vett kínai termék, kizárólag gyerekek használatára. (Fegyverszakértő olvasóim szörnyülködését már most hallom …) Ja, igen, szúrt.
Annyi esze sem volt az asszonykának, hogy gyorsan eloltsa azt a világítótestet, nehogy lebukjon, inkább még nézegette egy ideig a meztelen pasit, aztán rá is vetette magát, mert bizonyos várandós nők elég hamar beindulnak egy ilyen látványtól, de addig ficergett rajta, addig vonaglott ide-oda, hogy kicsöppent …, na nem a nyála (lehet, hogy az is, ezt nem tudjuk), hanem a rossz helyen letett mécsesben lévő olaj, mégpedig egyenest Ámor aranyszínű, kívánatos bőrére. Mennyire más lett volna a sztori, ha Psziché zseblámpát alkalmaz …
Ámor persze azonnal felpattant, mint akinek cigarettával égetik a talpát, és annyira borzasztónak találta, hogy a szeretője kíváncsi volt a fizimiskájára, hogy huss, kiröpült az ablakon, bár a kis nőcske még belekapaszkodott a lábába, de nem voltak túl jó állapotban a karizmai (kötélmászásnál biztos sunnyogott), így aztán leperecelt a földre. Ezek után Ámor nem a hogyléte felől érdeklődött (mégicsak egy várandós nőről van szó), hanem hosszú prédikációt tartott arról, hogy mennyire jó akart ő lenni ehhez a csajhoz, és a nő mennyire elcseszte az egészet, majd eltűnt, úgymond égési sebét nyalogatni. Mint minden háromágú lény, akár isten, akár halandó, ő is eszméletlenül tudott szenvedni, ha úgymond betegnek érezte magát, és ilyenkor rendjénvalónak találta, hogy élete szerelmével ne kommunikáljon, sőt, hagyja a jó büdös francba. Fáradt szárnycsapásokkal reppent be egyenest anyukája, a féltékeny Aphrodité ágyába, de a jóságos anyuci persze sehol sem volt, éppen wellness kúrát tartott valamelyik tengerparton.
Mindenesetre Fáma olyan hamar széthordta a sztorit, hogy még a twitteren se terjedt volna sebesebben, így a világ végén lábát lógató Pán isten is teljesen képben volt, mikor megpillantotta az ostoba Pszichét, amint totálisan elázva (de nem illumináltan) kivánszorgott a folyópartra egy félresikerült öngyilkolászási kísérletet követően. A jó öreg Pántól a kis nő azt a tanácsot kapta, hogy ne adja még fel, lepényhal, tessék küzdeni, tisztára, mintha Csernus doktor osztotta volna az észt.
Psziché, ahogy már eddig is épp elégszer láttuk, meglehetősen befolyásolható személyiség volt, úgyhogy mindjárt elhitte, hogy azt köll csinálni, amit mondanak neki, és elkezdett küzdeni. Ez úgy nézett ki elsőre, hogy hosszas gyaloglásra indult, mert az várandós nők számára kifejezetten ajánlott. Puszta véletlenségből az egyik nővére országába sikerült elsőre eljutnia, és mindjárt el is újságolta neki, hogy nem ám kelgyó vagy szörny az ő szeretője (ex, de ez részletkérdés), hanem maga Ámor isten. Na, csak ez kellett a nővérnek, ahogy a hugicája kitette a lábát a palotájából, hegymászó felszerelést vett, és felhágott arra a csúcsra, ahonnan Pszichét ragadta el a Zephír még a sztori elején. Biztos totál megzavarodott szegény pára, de komolyan meg volt róla győződve, hogy minden hegymászó csajjal ugyanez történik menetrendszerűen. Hát, nem ez történt. Mikor kitárta a karját és fennhangon a szelek uráért kiáltott, majd ugrott, annak nem „Superman megmenti Lois Lane-t” című giccses jelenet lett a vége, hanem egy hatalmas bukta, és gerinctörés. Nővér N1 elintézve.
Ahogy ez már mesékben lenni szokott, a nővér N2 hajszálpontosan ugyanazt a marhaságot csinálta, mint a N1, az ismétléstől megkíméllek benneteket. Ámor persze előre megjósolta, hogy majd kinyiffannak, de ez Pszichét a legkevésbé sem rendítette meg, ő csak azért vándorolt, hogy megtalálja égési sebében vergődő kedvesét. Igen, ez a csodalény még mindig ott kucorgott az anyja ágyán, és nyögött!
Az anyuka nem fiacskája betegségével foglalkozott (pedig egy JÓ ANYA kötelessége ez lett volna), hanem azon szívta fel magát, hogy Ámor nem teljesítette a feljebbvalója parancsát, és ahelyett, hogy lealázta volna a kis Pszichét, inkább beleszeretett, gerincre vágta, és még nagyanyává is tette őt, az örökifjú szerelemistennőt, ami különösen felháborító. Olyan alpári stílusban osztotta ki a drágalátos, párezer éves kissrácot, hogy még egy echte halaskofa is nagyot csettintett volna, ha hallja. Ámor persze egy szót se szólt a szitokzuhatagra, mert ilyenkor egy pasinak kuss van, ha nem akar még rosszabbul járni. Aphrodité nagy dirrel-durral telekürtölte az egész Olimposzt a botrány hírével, nem mintha nem olvasott volna már mindenki úgyis a sztoriról a helyiérdekű bulvárújságban, és ne rágták volna le róla az utolsó csontot is, de biztos, ami sicher.
Miközben Psziché Ámor után kajtatott, Aphrodité Pszichét próbálta felhajtani, csak Ámor nem csinált az égadta világon semmit a nyögdécselős heverészésen túl. A szépséges kismama épp egy templom közelébe jutott, mindjárt be is slisszolt, hátha ott találja a szeretőjét. Ámor persze sehol, de elég nagy kupleráj az igen, a parasztok nem raktak rendet aratás után, a jólélek meg elkezdett takarítani. (Fészekrakó ösztön, ezt így hívják.) Démétér ugyan díjazta ezt a buzgalmat, hisz az ő szentélyéről volt szó, de arról már tudni se akart, hogy menedékjogot adjon Pszichének, akit egyébként ő tájékoztatott arról, hogy meg kéne húznia magát valahol, mert Aphrodité épp a két szeme kikaparását tervezi, és nem szokott az ilyesmivel tréfálni.
Szegény Pszichécske, eddig csak a szerelmi bánat gyötörte, most már az életéért is rettegett, hát tett egy próbát Héránál, hátha az menekült státuszt ad neki, úgyse nagyon bírják egymás Aphroditével az ominózus szépségverseny óta … De Héra is két lábbal rúgta ki, nem nagyon volt kedve ujjat húzni a felpaprikázódott istennőtárssal, meg hogy vette volna ki magát, hogy pont ő nyújt menedéket valami csajnak, amikor már annyi sikeres hajtóvadászat volt a háta mögött? Ió, például, na, az klassz üldözés volt, a kistehén alaposan megjárta, ha még emlékeztek rá.
Aphrodité időközben megunta, hogy egyedül és GPS nélkül próbálja megtalálni a „menyét”, befogatott, és egyenest Zeusz papához reptette magát, hogy kölcsönkérje tőle az istenek joly jockerét, Hermészt, mert az embervadászatot professzionálisabb módon akarta megszervezni. Pontos személyleírást adott a halottkísérő, marhatolvaj és szárnyas útikalauz szerepét egyaránt tökéletese
n alakító istennek, aki a maga részéről elfogatóparancsot írt alá, és saját hangúlag hirdette ki, hogy a gonosztevő Psziché kézrekerítését elősegítő állampolgár busás jutalomban részesülhet, nevesítve és összegszerűen jogosult lesz 7 azaz hetes darab puszira és egy hosszú, édes, és naggyon fincsi nyelvescsókra Aphrodité jóvoltából (nemre, korra, bőrszínre és szexuális orientációra való tekintet nélkül)! Most mondjátok meg, lehet ennek a kilátásba helyezett jutalomnak ellene állni?
Mindjárt akadt is fejvadász, aki elkapta Pszichét, mégpedig Érintkezés nevezetű: a hajánál fogva hurcolta Aphrodité elé a kismamát, aki időközben eléggé lerongyolódott, de azért még mindig sokkal klasszabb nő volt, mint amit a törvény megenged. Gyengébb idegzetű olvasóim ugorják át a következő két bekezdést, mert ezekben meglehetősen gyomorforgató családon belüli erőszakról lesz szó, amelynek kies hazánkban még mindig nem sikerült leírni a pontos tényállását.
Miután Aphrodité verbálisan bántalmazta a „menyét”, aki persze nem is a menye, csak az agyalágyult fia ócska ágyasa, még két szolgálójával, Búskomorsággal és Keserűséggel jól meg is verette, kész csoda, hogy az asszonyka nem vetélt el. (Ugye, nem feledtétek, hogy a pasija mindeközben még mindig az egyetlen piszlicsáré égési sérülésével volt elfoglalva?) A szerelemistennő pribékjei kipróbálták a fogvatartott személyen a fizikai kényszerítés minden, általuk ismert módozatát, 
majd további parancsig visszavonultak, és úrnőjükre hagyták a csesztetést.
Az egy további kiadós verés és ruhaszaggatást követően megelőlegezte a Hamupikőke történetét, mert egy csomó különböző gabonaszemet válogattatott szét Pszichével, aki persze nem sk abszolválta a feladatot, hanem hangyák segítettek rajta. A második próba aranygyapjas juhszőrszál beszerzése volt, ezt egy folyó nádasa tanácsának segítségével sikerült végrehajtania a lánynak, bár eredetileg újfent öngyilkos akart lenni (a jelek szerint ez idő tájt a vízbefúlásos változatot részesítette előnyben, de valahogy sose jött neki össze.) Aphrodité persze mindig azt hitte, hogy az ő édes fiacskája húzza ki a csávából a szeretőjét, pedig az a kisujját se mozdította. Ahogy az lenni szokott, harmadik próbát is ki kellett állni, ez pedig abban állt, hogy Psziché szerezzen a Sztüx, a halálfolyó vizéből egy korsónyit. Most Ámor régi haverja, a sasmadár vetette be magát a lány érdekében, így ezt a parancsot is sikerült teljesítenie.
Egy tisztességes népmesében elég lett volna három próba, de ezúttal nem tisztességes népmesével van dolgunk, meg Aphrodité amúgy is magasról lesajnálta az effajta műfaji szabályokat, úgyhogy jött az utolsó feladat, ez annyira tipikusan női, hogy külön fogjátok élvezni. A szerelemistennő egyenest a Tartaroszba küldte a kislányt, hogy hozzon az alvilág királynőjétől, Perszephónétól (akivel egykor Adoniszon veszekedett Aphrodité, emlékeztek még rá?) valami szépítő kencét, mert ő, a mintaanya teljesen belecsúnyult Ámorka ápolásába. Milyen szerencsénk van, hogy manapság elég leugrani a közeli drogériába, ha hasonló gondjaink adódnak. Psziché még csomagolóanyagot is vitt, mert akkoriban a környezetvédelem elsődlegesnek számított, és a kencéket nem műanyag-dobozban tárolták.
Hősnőnk régi szokásához híven megint öngyilkos akart lenni, bár ebben most kivételesen volt logika: a Tartaroszba való eljutás így garantált, de az nem retour, csak odaút. Mivel már unta a vízbefúlásos
változatot, ezúttal egy tornyot választott, de az se hagyta, hogy levesse magát belőle, inkább elmondta neki, hogy miként juthat az Alvilágba kinyiffanás nélkül. Ennek részletezését most kihagyom, lényeg az, hogy Psziché csodák csodájára valóban minden utasítást követett (ki se néztük volna belőle), és a szépségkencés szelencével szerencsésen visszajutott az élők birodalmába. Na, akkor már nem bírta tovább. Egy nő szelencével a kezében? És nem fogja kinyitni? Ugye, hogy hihetetlen?
A kenőcsös sztori persze átverés volt, épp az volt az egész próbatétel célja, hogy Psziché halálos álomba zuhanjon, mert a szelencét ideggázhoz hasonlatos anyaggal töltötték fel. A lányt ez persze totál kiütötte. De nem lenne mese a mese, ha itt érne véget. A sebéből végre magától is felépült Ámor épp jókor tért a betegállományból, hogy leszedje az álmot a szeretőjéről. Végre, csinált valamit! Háromszoros hurrá!
Ha már lendületben volt, mindjárt felugrott Zeusz atya palotájába is egy kis protkóért, mert ha az ember nem bír a saját anyjával, fordulhat még az atyaúristenhez, esetleg az segít. Előadta a tényállást, és arra kérte a főmuftit, hogy parancsnoki szóval vessen véget anyja nevetséges ámokfutásának. Zeusz levágott egy kis prédikációt arról, hogy Ámor hányszor húzta őt csőbe (rálőcsölte az összes nőügyét, mintha azok csakis azért történtek volna, mert Cupido nem tud a nyilának parancsolni), aztán nagy kegyesen megnyugtatta a srácot, hogy majd intézkedik a kiakadt Aphrodité megzabolázása érdekében.
Tudjátok, mit tett? Akár Márk királyt látnánk, vezetői értekezletet, akarom mondani, istengyűlést hívott össze, mégpedig súlyos pénzbün
tetéssel sújtva a meg nem jelenőket: meg is lett a foganatja, senki nem mert hiányozni. Zeusz egyszemélyi vezetőként egyszerűen közölte, hogy milyen döntésre jutott: Ámor feleségül veszi Pszichét, Aphrodité meg jó képet vág a dologhoz, és, hogy ne kelljen a mésalliance miatt pampognia, Zeusz istennővé teszi a kismamát. Lakodalom, esküvő, istenavatás, egyéb unalmas ceremóniák következtek, majd a gyerek is megszületett, és az ősmagyar Gyönyörűség nevet kapta a kereszteletlenségben.
Eddig tartott a mai mese, aki meg az allegorikus értelmezést hiányolja, mármint a lélek (psziché) a szerelem (ámor) felé való vándorlásának ecsetelését, annak üzenem, hogy nem feledkeztem meg róla, de ez nem az a blog, ahol ilyesmit fejtegetünk (na jó, maximum kommentben). Jöhetnek a hozzászólások, ne fogjátok vissza magatokat! Különösen, ha a WANTED plakáton találtok valami kivetnivalót, osszátok meg velem. Előre is köszönöm.
Még néhány megjegyzés: Az Aranyszamárban (teljes szöveg itt) az istenek római nevei szerepelnek, tehát Aphrodité: Venus, Zeusz: Juppiter, Héra: Juno, Hermész: Mercurius, Perszephóné: Proserpina, Démétér: Ceres. Különösen ajánlom figyelmetekbe a 6. könyvben Venus kirohanását, nagyon jó anyósábrázolás ...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
