Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Félretéve a bonyolult mitológiai sztorikat és a hosszasan kígyózó lovagregényeket, ma egy középkoriasan szűkszavú ibériai eredetmondát mesélek el. Nem kell sok nevet megjegyezni, és visszalapozni az előző részekre. Pihentető lesz, ígérem. Éppen hőséghez illő.

Basszus, én vaddisznót akarok lőni, nem szarvast!

Volt egyszer egy jóvágású nemes úr, bizonyos Diego (vagy Diogo: modernkori druszájáról itt olvashattok pikánsakat), akire ugyan nem bíztak semmiféle dél-amerikai válogatottat, de gyors döntésekre és hirtelen fellobbanó lelkesedésre azért ő is hajlott. Egy nap elment vadászni, mert akkoriban nem valami sok szabadidős tevékenység kínálkozott, és egyébként is övé volt az erdő, annyi állatot lőhetett, amennyit csak akart, illetve amennyit sikerült neki. Aznap tulajdonképpen vaddisznóval álmodozott, de beérte volna egy nyúllal is. Valaki  aztán keresztülhúzta a számításait.

Van valami probléma? Nem bírjátok a másságot, vagy mi az ábra?

Mégpedig egy hang, amely nem átallott énekelni a hajnali óra szent csöndjében. Hogy lehet vadászidényben fennhangon kántálni? Diego felhorkant. Na, majd rendreutasítja a neveletlen teremtményt, aki így elijeszti a potenciális zsákmányállatokat. A csendháborító egy szikla tetején ücsörgött, lógatta a lábát, és olyan jó nő volt, hogy a kis Diego teljesen kifeküdt. Ha manapság a metrón látná meg hősünk ezt az istennőt, egy kukkot sem merne szólni. De amikor az a szerencsés helyzet áll elő, hogy a saját erdőnk közepén botlunk egy ellenkező nemű valakibe, akire azonnal ráugranánk, nem is kérdés, hogy megszólítjuk. Vagyis Diego számára nem volt kérdés.

Szóváltásukat a legnagyobb jóakarattal se nevezhetnénk intellektuálisan igényesnek vagy informatívnak. A pasi annyit kérdezett, hogy „hát, te ki vagy?”, mire a nő annyit felelt, hogy: „jó családból származom”, ami a göncei alapján hihetőnek tűnt, bár ezzel a tulajdonképpeni kérdésre nem válaszolt. Ha jól dekódolom a párbeszédet, Diego barátunk olyan nagyon nem is akarta tudni, ki is pontosan a leányzó, mert onnan, ahol ácsorgott, vagyis alulról, belátott a csaj hosszú szoknyája alá, és kiszúrta, hogy van egy kis bibi: semmi különös, a szexuális hovatartozás szempontjából a hölgyike rendben lévőnek tűnt, csak egyik lába bizonyult némiképp szokatlannak. Konkrétan pont úgy nézett ki, mint egy kecskéé.


Vajon meddig kecskeszerű a lába? Combig? Vagy afölött is? És depilálja? Hú, muszáj megtudnom!

Diego azonban nem volt szívbajos. És túlságosan nagy katkó sem, valljuk meg őszintén, pedig ez a XI. században a keresztény Ibéria területén nem önkéntes sportnak számított. Hiába verte a fejébe a várkáplán, hogy erdő közepén feltűnően csinos hölgyekkel nem ismerkedünk, főleg, ha kilóg a kecskelába, mert az ördög patás állat (és egyébként is, ki tudja, milyen nemi betegségeket hordoz egy ilyen jószág vagyis rosszaság), hősünk nem totojázott sokáig, tett egy ajánlatot. Tisztességes férfiú lévén azonban nem egyszeri kufircot akart, hanem annak intézményesített és sorozatos változatát, kizárólagossági joggal. Vagyis feleségül kérte a kis testi hibás nőszemélyt, miután értésére adta, hogy ahol ücsörög, az az ő külön bejáratú erdeje, vagyis van mit a tejbe aprítania. A kecskelábú, akinek a neve, ha egyáltalán volt neki, sose derült ki, cseppet sem csodálkozott ezen a fordulaton. Nem kért gondolkodási időt, és nem várta el, hogy Diego megküzdjön érte, vagy brilliánsokkal díszített jegygyűrűt húzzon az ujjára. Egyetlen feltételt szabott a házasságnak: hogy leendő férje nem vethet keresztet.

Gyengébbek kedvéért itt ez a közérthető piktogram. Mit NEM szabad csinálni a kecskalábú csajszi környezetében.

Hősünk megvonta a vállát, tán, ha a káromkodásról kell lemondania, nehezebben viseli, de így nem jelentett gondot számára a szokatlan feltétel. Mivel pedig keresztvetés nélkül templomi esküvőre nem gondolhattak, bizonyára valami pogány rítus szerint keltek egybe, vagy csak úgy összefeküdtek minden ceremónia nélkül. Szexuális életükről nem sokat tudunk, pedig érdekes elképzelni, milyen hatással lehetett Diegóra a pata. És a fényes fehér szőrrel ékes lábszár? A comb? Esetleg fétis vált belőle? Vagy a bátor vadász igyekezett nem tudomást venni a szokatlan végtagról? (Tessék találgatni.)

Szülni se a hagyományos módon szoktam, de a helyemben ki ne választaná ezt a fájdalommentes változatot, ha egy mód van rá?

Az az egy biztos, hogy a párocskának két gyermeke született, egy fiú, akinek tudjuk a nevét (Enheguez), meg egy lány, akinek nem, de azért volt neki is, csak nem jegyezték fel. A kis család békében éldegélt, egyetlen keresztvetés nélkül, lám, semmi szükségük nem is volt rá évekig. Aztán egy nap a derék Diego lőtt egy vaddisznót, és hazavitte. Nos, annyit kell még tudnunk a szokásaikról, hogy a  család hímnemű tagjai az asztal egyik oldalán, a nőneműek pedig a másikon ültek mindig, a kutyák meg az asztal alatt marakodtak a maradékon, meg a gyerekek által sutyiban ledobált koncon. A gyerekek imádják etetni a kutyákat, főleg, ha nekik nem ízlik valami.

 


Egy jólnevelt kutya vár a sorára. Egy okos meg megszerzi magának a kaját.

Így lakmároztak hát, mikor a kecskelábú nőszemély szukája össze nem veszett Diego szukájával, és előbbi át nem harapta az utóbbi torkát. Hiába, a szukák nem bírják egymást, főleg, ha valami K betűvel kezdődő dolog, mondjuk kaja vagy kan a vita tárgya. Diego sok mindent látott már életében, de ez a kutyagyilkosság kicsit megfeküdte a gyomrát, és tiszta reflexből keresztet vetett, meg a Szűzanyát emlegette.

Sejthetitek: ezt nem kellett volna. Kecskelábú asszonykája egy szó veszekedés, szemrehányás, válással való fenyegetőzés nélkül megragadta a két gyereket, és már ment is volna velük a pokolba, vagy bosziországba, de Diegónak sikerült legalább a kis Enheguezt kiszedni a karmai közül (nem csak patája volt ennek a nősténynek, de karmai is). A kislány azonban repült az anyjával együtt a várablakon át, seprűvel vagy anélkül, arról már nem szól a történet.



Azért nehéz lehetett mindennap elmenni a várkápolna mellett szegény hősünknek keresztvetés nélkül.

Diego meg se próbált utána menni., igaz a vadászrepülő kiképzést se kapta meg korábban. Egyszerű észjárású, de okos pasi volt, tudta, hogy ezzel a nővel vagy démonnal vagy boszorkánnyal, a fene tudja, pontosan mivel, nem lehet egyezkedni. Meg a szenvedély sem volt már olyan izzó köztük pár év házasság után, ki tudja. Azért bármily szexi egy kecskeláb, arra is rá lehet unni.

Egy igazi kecselábra nem lehet ráunni, ezt én mondom nektek. Ne érjétek be gyenge utánzatokkal.

A család két férfitagja magára maradva élt hát attól fogva, érdekesebb napokon az apa vadászgatott vagy mórokat koncolt fel nagy szorgalmasan, hátha ledolgozza a démonnal való szexelésből fakadó hátrányát, és még kap egy esélyt a paradicsomra kerülésre. A kisfiú felcseperedett, fegyverforgató korba került, apája meg mindenfélére megtanította, amit csak tudott, nyilván arra is, hogyan törjön borsot az arabok orra alá. Aztán egy nap Diegónak nem sikerült tökéletesen a borstörés, és fogságába került, Toledóba. Akkoriban a mai Ibériai-félsziget nagy része bizony Mohamed buzgó követőinek uralma alatt senyvedett. Vagyis dehogy senyvedett, egész jól megvolt, ami azt illeti, a mórok ebben az időszakban higiéniában és liberális hozzáállásban egyaránt kenterbe verték a keresztényeket.


Ha Diego ilyen helyen raboskodott,  igazán kár volt kiszabadítani.

Enheguezt azonban nem hatotta meg, hogy apája tán többet fürdik a tömlöcben, mint odahaza (ez egyébként valószínűtlen is volt), és a fejébe vette, hogy ő biza kiszabadítja. Először is a földijeihez fordult, rokonokhoz, szomszédos uraságokhoz, de azoknak annyi kedvük volt öngyilkos túszszabadító merényletet tervezni, mint naponta lecsutakolni. Úgyhogy mindjárt kijelentették: ez teljesen lehetetlen vállalkozás lenne, csakis természetfölötti segítséggel működhet, azt meg ugyebár a srác anyukájától lehet remélni. Menjen csak fel Enheguez a hegyekbe, és keresse meg a Kecskelábú nőszemélyt.

A képen tisztán látszik, hogy a kislány is örökölte a kecskelábat, és hogy depilálásról szó se lehetett. Nincs az a kozmikus, aki elvállalná, jegyzem meg ...

Ezek szerint tehát mindenki sejtette, hogy merre lófrál az elvált asszonyka. Nem ám a pokolban tanyázik, hanem a hegyekben. Fiacskája el is indult, és hamar megtalálta: anyja régi szokása szerint egy szikla tetején ücsörgött, és pontosan tudta, hogy kamasz gyermeke nem udvariassági látogatásra jött, nem is a hugicája egészsége felől akar érdeklődni (pedig igazán megtehette volna), hanem az apja kiszabadításához kér segítséget.

Mivel a Kecskelábú cseppet sem neheztelt volt férjére, és a fiacskáját is szerette, hisz jóravaló nőszemély volt, akárhogy is nézzük, mindjárt ajándékozott a gyereknek egy csodalovat, akit Pardallónak hívtak (mecsoda disznóság, a lónak bezzeg van neve, csak a nőknek nincs). Ahogy a mesékben lenni szokott, ez a paripa tudott röpülni, és ráadásul a feltankolásáról és karbantartásáról se köllött gondoskodni, teljesen környezetkímélő fejlesztésnek bizonyult. Se zaba, se pia, se patkolás, és a lovacska életfogytig tartó hadiszerencsét is biztosított a gazdájának.



Felhívom a figyelmedet arra, hogy amit anyád tanácsol, az tiszta állatkínzás, én igenis akarok enni meg inni. Még jó, hogy a szexet nem tiltotta meg a boszorkája.

Ami az apaszabadítást illeti, annak a forgatókönyvét is kidolgozta a Kecskelábú, nem volt benne semmi bonyolult, még fegyvert se kellett hozzá használni, csak odalovagolni Toledóban a ház kapuja elé, ahol Diego senyvedett, besétálni, kézen fogni, és valahogy felügyeskedni a paripára. Az egészben tán ez volt a legnehezebb feladat, mert az öreg kissé elhagyta magát.

Most azért se mutatom meg, kecskelábam van-e. Derítsétek ki, ha akarjátok!

A srác meg pontosan azt csinálta, amit az anyja kitalált, mert jó gyerek volt, és nem akart hősködni.

A papa kiszabadult, és még élt nehány évet, aztán minden a fiára hagyott, aki egy harcos nemzetség őse lett.

Ha tehát kecskelábú asszonyszemélyt találnátok valami erdőség közepén, csak bátran szólítsátok le, attól, hogy nem különösebben díjazza a keresztvetést meg az imádságot, még jó lehet az ágyban és egyebütt is. Nyári kalandnak esetleg? Most már a papok se nagyon szólnak bele. Hm. Vagy mégis?

Meglehet, hogy nyári szünetet tartok, de ha mégis módom lesz rá, azért jelentkezem augusztusban. Pihenjetek sokat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr332162912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2010.07.21. 17:52:12

Ennek most úgy nem értem a lényegét. Nincs csattanó. Mitől eredetmítosz? Kiknek az eredete? Lehet, hogy csak azért nem rétem, mert nem vagyok otthon annak a területnek a mondavilágában, de jópofa történet, csak vártam volna valami fordulatot. Miért nem bírta a kecskelábú nő a keresztvetést?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.21. 20:16:02

@Ms. Mazsola: Oké, jogos, hiányzik egy mondat, ez egy nemesi család eredetmondája. A kecskelábú asszonyt lehet tündérnek, boszorkánynak, kárhozott léleknek, vagy az ördög megtestesülésének látni, az eredeti sztori (a XI. sz.-ból való) ezt homályban hagyja, csak utalás-szerűen jelenik meg, h természetfölötti figura. Van egy romantikus (XIX. sz.-i) verziója Alexandre Herculano tollából, ott mindenféle plusz hozzáköltés alapján a kecskelábú asszony egy 100 éve tévelygő kísértet, aki azért kárhozott el, mert megcsalta a férjét, és a drága férj, mikor erre rájött, lemészárolta, gyónás nélkül meghalni pedig kárhozattal egyenlő. Ezek után a kísértet tévelyeg az erdőben, és olykor összeáll egy pasival. De az eredeti történet szűkszavú, és csak annyit mesél, amit én itt előadtam.
Nemtom, milyen csattanót vártál volna :)
De örülök, h megint kommentelsz.

NAR 2010.07.22. 22:01:52

Tiszta animal szex, fúj :-) Van egy elgépelés(?), kozmikus kozmetikus helyett.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.22. 22:06:45

@NAR: Nem elgépelés, ez is szleng :) Nem is animálszex, csak 1 lába volt kecske, a többi része állítólag nőből :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.07.22. 23:07:31

Jó pihenést neked (már ha tudsz rá időt szakajtani...)

Csuri / Bariildi 2010.07.23. 22:18:52

A csattanó télleg elmarad, olyan normális vége kerekedett, amit ezeknél a sztoriknál, enyhén szólva, nem szoktunk meg.
De ezt nem kritikaként mondom, csak csatlakozom az előttem szólóhoz :)
Gratulálni viszont két dologhoz is szeretnék: 1. hogy Gloria megállta hogy egyfejezetes sztorit tárjon a nagyérdemű elé :)) 2. hogy ilyen melegben egyáltalán képes volt írni valamit, mitőbb nem is akármit: a szokott jó stílust tartva.
Szünet lesz?
meddig?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.24. 10:16:43

@Csuri / Bariildi: Éppen ezért időzítettem mostanra ezt a rövid sztorit, mert bonyolítani nekem se volt energiám.
Ha még utazás előtt sikerül írnom valamit, akkor lehet, h augusztusra időzítek egy sztorit, de nem ígérek semmit. Biztos a szeptemberi visszatérés. Bár illendő lenne megünnepelni az 1 éves szülinapot.

vén betyár 2010.07.28. 11:08:43

Szokásos: színvonalas, szellemes, színes, szép.
Magyarnótában megénekelt módozata:
Ennek a kislánynak szőrös a lába szára
Mondtam az anyjának, sűrűn borotválja.
Azt mondta a kedves édesanyja,
Hogy ő nem borotválja,
Akinek a tökét böki, hát, ne feküdjön rája!

vén betyár 2010.07.28. 11:10:45

Ez aranyos, az elsőt visszautasította, mert eredetileg úgy volt, hogy a LÁBA SZÁRA egybeírva.De jó!:D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.07.28. 15:54:51

@vén betyár: Sorry, az én hibám, már nekem is visszautasított teljesen ártatlan összetett szavakat emiatt :)
Honnan a francból szeded te ezeket a nótaszövegeket? :P
süti beállítások módosítása