Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az árral szemben úszva én csakazértse a választásokról fogok írni.



Mint már pár poszttal korábban említettem, a blog elmúlt fél éves. 2009. augusztus 8-án indítottam be, úgyhogy február 8-án volt hat hónapos, azóta már a 8-at is betöltötte. Elmulasztottam, hogy statisztikákkal kedveskedjem nektek, pedig biztos leginkább azt szeretnétek olvasni, de voltak jobb ötleteim is. Vasárnap viszont nick-névnapomat ünnepeltem, gondoltam, jó alkalom ez is némi számadásra. Ezúttal a képekhez nem írok szöveget, egy a közös bennük, a Gloria mundi címet viselik, vagy címük tartalmazza ezt a szóösszetételt.


Nézzük hát a főbb mutatókat:

Az indulás óta eltelt több mint 8 hónapban 49 poszt született, ez az 50., igaz, volt ebben szolgálati közlemény, kreatív blogger díj átadása-átvétele, illetve más blog ajánlása is, amit nem tekinthetünk valódi posztnak, de maradjunk annál, hogy ez az 50., és már ezért is ünnepelni kell.

Az eddigi legaktívabb hónap 2009 októbere volt 10 poszttal, a három legkevésbé aktív hónap 4-4 poszttal a tavalyi augusztus, december és az idei január. Ami azt jelenti, hogy eddig a minimum havi 4 poszt, hozzávetőlegesen heti egy poszt ritmusa jellemezte a blogot, legtöbb esetben azonban gyakrabban jelentkeztem.

Gyakran kerültek a posztok index címlapra. Noha egyesek szerint ez a blogok számára kétes dicsőség, mert elkezd a blogger a tömegeknek játszani, és bulvárosodni, remélem, úgy ítélitek, hogy nem volt érezhető minőségromlás.

Itt mellékelem az utóbbi időszak statisztikáját diagramm formátumban:



Ha jól számolom, 32 alkalommal került a blog címlapra, ami a nem „igazi” 3 posztot leszámítva 69,6%-os, vagyis majdnem 70%-os arányt jelent.


Ami az eddigi össz-látogatószámot vagyis IP számot illeti (mivel egyazon számítógépet többen is használhatnak, de egyazon ember több számítógépet is, ez persze nem egzakt), a statisztika azt mutatja, hogy eddig 205.777 olvasó tette tiszteletét a blogon.
A 2009. szeptember 17-én telepített ClustrMaps szolgáltatás adatai szerint (ha rákattintotok a blog jobb oldalán látható térképre, az egész listát megnézhetitek) 115 országból látogattátok meg a szexcsatákat. Az élen persze Magyarország áll, a második Nagy-Britannia, a harmadik Németország, a negyedik Románia, az ötödik úgy általában Európa (gondolom, laptopok, amelyeket nem sikerül pontosan lokalizálni), 6. helyen áll az USA, 7. Szlovákia, 8. Ausztria, 9. Franciaország, 10. Írország, a többit nem sorolom.


Az eddigi legjobb nap 2010. március 12. volt, mivel az akkori poszt (A hadisten, a Vesta-szűz meg a partidrog) másnap is címlapon maradt (több, mint 24 órán keresztül), összesen 19.896-an kattintottak rá. Ezen a két napon az oldalletöltések száma 24.000 fölött volt. Második helyezett a január 2-án megjelent Priaposz(t), szintén a két nap összegét tekintve 13.298 olvasóval, 18.000 feletti oldalletöltéssel.


A blogot új poszt nélküli napokon általában 100-150 olvasó keresi fel, a szex/csaták közösségnek jelenleg 28 tagja van, noha van, aki ismétli önmagát …


Megfigyelésem szerint a kommentek száma nem hozható összefüggésbe az olvasószámmal vagy az oldalletöltésekkel, sőt, a posztok minőségével sem. Nem mondhatnám, hogy a blogot agyonkommentelnétek, az eddigi legtöbb kommentet, 80-at a Coitus retro poszt kapta, mert kiverte a biztosítékot bizonyos embereknél és vitát gerjesztett. Külön köszönöm azoknak, akik eddig rendszeresen vagy olykor-olykor hozzászóltak, mert az olvasószám nem minden, nekem is fontos a pozitív visszacsatolás. Vagy a negatív. Ha azt érdemlem ...

Jelenleg három sorozat fut párhuzamosan:

1) Trisztán és Izolda (eddig 9 poszt)
2) A Brünhilde nevével fémjelzett Nibelung-sztori (eddig 6 poszt)
3) Romulus és Remus (eddig 3 poszt)

Ígéretemhez híven nem kezdek új sorozatba, ameddig valamelyiket ezek közül le nem zárom.


Itt pedig következzék az eddigi összes poszt listája, időben visszafelé haladva, ahogy a blog logikája követeli. Ne haragudjatok, de ezeket most nem linkelem be mind, ha nagyon akarjátok, szerintem megtaláljátok bármelyiket. Az archívumban érdemes keresni, ahol hónapokra lehet rákattintani.

2010.04.04.: Meghalni, feltámadni, szaporodni – a húsvétról másképp
2010.03.30.: Népfelkelés? Forradalom? Puccs? (Romulus+Remus: 3. rész)
2010.03.23.: Nőstényfarkas vagy altesti munkásnő? A szoptatós dajka rejtélye
2010.03.12.: A hadisten, a Vesta-szűz, meg a partidrog
2010.03.08.: Posztajánló: Delila, az első kémnő
2010.03.06.: KREATÍV BLOGGER VÁNDORDÍJRA JELÖLTEK
2010.03.01.: Visszatérés a hatalomba: Kriemhilde, Isten és Attila ostora
2010.02.22.: Erkölcsös gyilkos, szexéhes nők (Bellerophón)
2010.02.10.: A varázskutya, az óriás, és a nagy visszatérés (Trisztán akcióban)
2010.02.05.: Kolostorok, zsinatok, merényletek (Abélard+Héloïse)
2010.02.03.: Tanár, diák, döngetés és frusztra (Abélard+Héloïse)
2010.02.01.: A tetem, az özvegy és a kincs (A Brünhilde-saga folytatása)
2010.01.26.: Izzó vas vagy ballonkabát? A félrelépés jutalma (Trisztán-sorozat)
2010.01.19.: Ixión kereke, Héra klónja – avagy kivel szexelt a mitológia nehézfiúja?
2010.01.11.: Coitus retro és társai – avagy a szex, az Egyház, meg az Inkvizíció
2010.01.02.: PriaPosz(t) egy igen hosszú szerszámról és tulajdonosáról
2009.12.23.: Mikulás kontra Jézuska: kié a karácsony, és egyáltalán?
2009.12.21.: Istensperma nem vész kárba
2009.12.14.: Brünhilde bosszúja avagy egy politikai gyilkosság forgatókönyve
2009.12.07.: Emberek, meghalna valaki helyettem? – Admétosz és Alkésztisz (2. rész)  
2009.11.29.: Emberek, meghalna valaki helyettem? – Admétosz és Alkésztisz (1. rész)
2009.11.24.: Véres ágyjelenet a királyi hálóban (Trisztán és a középkori wellness)
2009.11.20.: Mint a király fenn, a fán – avagy Trisztán és Izolda amatőr színielőadása
2009.11.14.: Pygmalion és az Aphrodité-szobor – Avagy a türelem szexet terem
2009.11.10.: Kriemhilde kitálal, Brünhilde begurul - avagy a Nibelung-átok újratöltve
2009.11.05.: Akinek Aphrodité is megvolt – avagy az indiszkréciónak nyögés a vége (2)
2009.11.02.: Akinek Aphrodité is megvolt – avagy az indiszkréciónak nyögés a vége (1)
2009.10.30.: A Trisztán-féle megfigyelési ügy – avagy Óvakodj a törpétől!
2009.10.27.: Szolgálati közlemény (felhívás)
2009.10.26.: Adonisz két istennő között – avagy egy szépfiú karrierje (2)
2009.10.23.: Adonisz két istennő között – avagy egy szépfiú karrierje (1)
2009.10.21.: Vőlegény a kampón, bunyó az ágyban: Brünhilde küzdelmei
2009.10.19.: Brünhilde, a sportlady – avagy dopping és ellendopping a Nibelungoknál
2009.10.15.: A nőrabló és a szobatárs: Trisztán és Izolda újabb kalandjai
2009.10.12.: Lüszisztraté - A bazinagy görög szexsztrájk
2009.10.07.: Merénylet az erdőben (a nászéjszaka szerves folytatása)
2009.10.05.: Ugorj be helyettem a nászéjszakámon! - 2.0
2009.09.30.: Ugorj be helyettem a nászéjszakámon! - 1.0
2009.09.28.: Szépségverseny és korrupció: így mulat egy trójai cowboy - 2. rész
2009.09.25.: Szépségverseny és korrupció: így mulat egy trójai cowboy - 1. rész
2009.09.21.: Zeusz, aki mindenkit learat – 5. rész
2009.09.16.: Aphrodité, az isteni szajha - 3. rész
2009.09.12.: Aphrodité, az isteni szajha - 2. rész
2009.09.07.: Aphrodité, az isteni szajha – 1. rész
2009.09.03.: Zeusz, aki mindenkit learat – 4. rész
2009.08.30.: Zeusz, aki mindenkit learat – 3. rész
2009.08.12.: Zeusz, aki mindenkit learat – 2. rész
2009.08.09.: Zeusz, aki mindenkit learat - 1. rész
2009.08.08.: Miről szól ez a blog?

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr801914749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Old Man 2010.04.13. 08:15:17

Köszöntelek az 50. alkalmából, köszönet az izgalmas, szép és tartalmas posztokért!Külön kellemes meglepetés a kimutatás.
Az meg külön öröm, ha nem kell eljárni a könyvtárba, hanem személyesen felkeres időnként a kicsit kócos, szeleburdi de mégis csinos, talpraesett kis könyvtároslány!

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.04.13. 09:30:25

Gratula az 50-hez. :) EZ az egyik kedvenc netes olvasmányom.

vén betyár 2010.04.13. 09:32:45

@Old Man: ... és milyen jó olvasnivalókat hoz!Köszönet a körösztszülőknek is, nélkülük soha nem találtam volna meg ezt a blog-ot.
Még sok ilyet kérünk!
Köszönettel!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.13. 10:20:25

@Old Man: Direkt a kedvedért raktam most fel a képét :)
@lunanyuszi: Új avatar? Nocsak ...
Köszi a dicséretet, mint mindig.
@vén betyár: Éljenek a körösztszülők :)

Old Man 2010.04.13. 11:21:20

@Gloria Mundi: Köszönöm a kedves megtiszteltetést, nagyon jólesik!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.13. 16:48:14

@Old Man: Megint megnézném azt a filmet, olyan jót lehet rajtani borzongani meg nevetni :)

Old Man 2010.04.13. 16:59:15

@Gloria Mundi: Meg jó lenne annyival fiatalabbnak lenni... :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.13. 17:25:40

@Old Man: Én kb 10 éves koromban láttam félig, épp szilveszterkor vetítették, de nem bírtam az izgalmakat, és levittem a kutyát :P Annyira fiatal nem szeretnék lenni :)

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2010.04.13. 22:23:34

Juj, először én is halálra izgultam magam, az albinótól meg egyenesen féltem.

@Gloria Mundi: Jaja, meguntam a régit, ez meg olyan jó röhögős :)

Csuri / Bariildi 2010.04.13. 23:00:35

Gratulálok!!!!
Nagyon szép eredmény, és kitartásból csillagos ötös.
A címlap nagyon sok, de tényleg nem ez kell legyen a leitmotiv, különösen mert már sokx megegyeztünk, hogy nincs egyenes arányban a minpőséggel. Másképp: nem a legjobban sikerült posztokat teszik ki, még azonos blogból sem.
Te csak csináld, hadd művelődjünk nevetve. Én legalábbis ezt teszem a posztjaid segítségével.

Old Man 2010.04.14. 03:40:09

@Gloria Mundi: Igen, itt csapódtam be, mert én pont 10-15 évvel idősebbnek gondoltalak a film megtekintésének idején.

vén betyár 2010.04.14. 03:49:47

@Csuri / Bariildi: Egyetértőleg csatlakozom.
Kialakult egy nagyon stabil, kitartó olvasógárda - mint amilyen a szerző!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.04.14. 10:13:16

Gratula, gratula, gratula.

Az utóbbi időben egy kicsit visszavonultam ugyan a kommenteléstől, de a szexcsatákat (és ezt a blogot) továbbra is szeretem :-)

Még, még, még!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.14. 22:47:59

Drágák vagytok. Lesz még, még, még :)
süti beállítások módosítása