Az volt a kívánságotok, írjak valami habkönnyűt, meg nyuszisat, meg szexelőset, igaz, Romulusék suhanc létükre eddig a szexelésben nem jeleskedtek, és már 3 poszt óta róluk van szó.
Adjak egy kis gyorstalpalót Romuluséknak? De simogatni nem hagyom magam.
Vajon kíváncsiak-e az emberek arra, hogy mi a francnak simogatják agyon a csóró nyuszikat (jaj, de cuki, de 2 hónap múlva nem tudunk mit kezdeni vele, megy a fazékba vagy a nyársra, csak a kölyök meg ne tudja), minek festenek tojást, és miért issza le magát fél Magyarország a locsolkodásnak nevezett össznépi büdösítés mámorában? … Különös népszokások tömkelege, látszólag köszönő viszonyban sincsenek az ünnep vallási részével, vagyis Jézus feltámadásával. Pedig mégiscsak van valami összekötő kapocs.
Lehet, hogy sokak számára újdonság, amit mondok, de Jézus nem az első és egyetlen meghaló és feltámadó isten a mitológiában. Olyannyira nem, hogy inkább azt mondanám, az utolsó, bár meglehet, hogy valaki bemutat egy nála fiatalabbat, lehet jelentkezni. (Jó, Elvis nem ér, mert ő állítólag meg se halt.)
Egyébiránt effajta któnik
us (földhözragadt vagy alvilági) istenről már volt is szó: Adonisz ide tartozik, bizony, pedig ki se néznénk belőle, hogy isten volt. A mitológia egy bizonyos szakaszában pedig az volt szegény. Csak aztán vált a megszokott pimasszá. Mithraszról is regéltünk már, épp a karácsony kapcsán. Lehet válogatni.
Miért nem tudtok modernizálódni és krasznaja moszkvát venni?
Vágjunk a közepébe, és jöjjön egy naggyon durva meghalós-feltámadós sztori, amelyben kicsit világosabbá válik, mi köze a hollónak az íróasztalhoz, vagyis a któnikus istennek a nyuszikához meg a vízkölnipazarló öntözéshez.
Volt egyszer az egyiptomi mitológiában egy szép nagycsalád, négy testvérrel, akiket Ozirisznek, Ízisznek, Szethnek és Nephtüsznek hívtak. Egy fiú, egy lány, egy fiú, egy lány. Mit csinálnak a fiútestvérek általában? Ölik egymást. Igaz, jobb esetben csak képletes értelemben. A mitológiában gyakran szó szerint. (Nem akarom lelőni a poént, de Alba Longa-i ikreink se fogják együtt megélni a nyugdíjas kort.)
Én lennék itten a jófiú. Tulajdonképp nem is csinálok semmit, minden csak történik velem, nagyrészt hullaként. Teljesen el vagyok nyomva Ízisz mellett.
Egyiptomi uralkodócsaládokban fiú és lánytestvérek ölik is, meg ölelik is egymást (főleg a Ptolemaidák, de az már hellenizmus, nem is igazi egyiptomiak). Itt történetesen Ozirisz és Ízisz, illetve Szeth és Nephtüsz alkotott párt. Nem kellett nekik társkeresőkön tipródni, végeláthatatlan randik sorozatát lebonyolítani, már az anyaméhben beleszerethettek életük párjába. Kényelmes, ugye? Bár izgalmasnak nem nevezném.
Mint minden istennek a mitológiában, ennek a négynek is bonyolult evolúciós históriája van, amelytől megkímélünk benneteket, csak annyit jegyezzetek meg rövid cv-ként Oziriszről, hogy olyan névtelen pásztoristenként kezdte, aki nyája védelmében hal meg, és a földben eltemetve mégiscsak tovább él, volt gabonaisten, vagyis termékenységfelelős (ismerős a jelkép? a magnak meg kell halnia, hogy új életre keljen), és az alvilág királya. Párezer év alatt szép karriert futott be, egészen a Varázsfuvoláig.
Tudod milyen az, amikor a pasid folyton hullának tetteti magát? Még a gyerekcsináláshoz is úgy kell bele életet lehelni ...
Ozirisz tehát élt-éldegélt, mint Egyiptom királya a legokosabb istennek tartott Ízisszel az oldalán (az istennő az égvilágon mindenért felelt az egyiptomi mitológiában, mint egy profi menedzser asszony, címei között szerepel a szerelemistennő, tengeristennő, a nap anyja, a nyugati ég istennője, fővarázslónő, sat-sat), és minden rendben is lett volna, ha nincs az ellendrukker párocska. Nephtüsz egy alkalommal például, tudván, hogy Ozirisz olyan hűséges, mint egy sokgyermekes katolikus családapa, Ízisz-hasonmásként állított be a bátyóhoz (mivel ikrek voltak, meglehet, hogy annyira nem is kellett erőlködnie a megtévesztéssel), aki jól megölelgette, megpuszilgatta, és egyebeket is csinált vele, mert a szép Nephtüsz úgy teherbe esett, mint a sicc. (Ilyen hasonmás-sztorink is volt már, és lesz is ...)
Nem volt valami kellemes hír szegény Nephtüsznek, hogy útban a baba, hiszen az anyaméhtől neki szánt férje, Szeth sajna pszichopatának született. Pszichopaták nélkül persze elég nagy gondban volnának nem csak a pszichiáterek és krimiszerzők, de a mitológia kiötlői is, de a feleségek valahogy nem tartják kellemesnek a társaságukat, főleg, ha mástól terhesek. Noha a genetikai teszt még nem volt feltalálva, Nephtüsz tartott tőle, hogy Szethet nem tudja átvágni (bár a terhességet sikerrel eltitkolta előle), így a kisistent kitette a pusztába. (Jaj, ezek a kitett gyerekek, tele van velük a mitológia! Ennyi lelencet egy rakáson!)
Nem, a Piroska farkasa nem rokonom, és a nagyanyját se faltam fel. Nem látjátok, hogy sakálfejem van?
Persze ez az istenpalánta sem itt végezte, volt, aki megtalálja: Ízisz nagynéni észrevette nővérkéje állapotját, és sejtette, mit tervez, mikor pedig elérkezett a szülés ideje, nyomozó kutyafalkájával nekiindult megkeresni a gyerkőcöt. Meg is találta, fel is nevelte, majd elindította a karriercsinálás rögös útján. A sakálfejű Anubiszból a halottak stewardja és a balzsamozók védnöke lett. (Egy valamirevaló egyiptomi isten a halottas bizniszben érdekelt.)
De ne ugorjunk előre az időben, miközben Ízisz Anubisz keresésével foglalkozott, Szeth hatalmas bulit rendezett, kihasználva, hogy nővérek nincsenek a láthatáron. A buli előtt titkosszolgálati módszerekkel megszerezte Ozirisz pontos testméreteit (magasság, súly, derékbőség), és kellemes meglepetést készített számára: egy koporsót! Az eszem-iszom, dínomdánom megkoronázásaként előhozatta a csinos luxuskoporsót, és nagy kegyesen kijelentette, hogy akire passzol, az megtarthatja magának.
Ingyen koporsó? A hülyének is megéri.
Mivel az egyiptomiak élnek (meg inkább halnak) mindenért, ami temetkezés, úgy álltak sorba a vendégek, mint a nők a Hamupipőkében a cipőpróbához. Szethnek szerencséje volt, a társaságban nem akadt Oziriszhez hasonló méretű csóka, így nem kellett odaadnia másnak a drága holmit. Mikor aztán Ozirisz is befeküdt a ládába, Szeth gyorsan rácsapta a fedelet, és jól bezárta, majd markos szolgák segítségével behajította a Nílusba.
Csusszanj bele, hátha épp passzentos.
Ízisz visszajött az Anubisz-keresésből, erre indulhatott a férje-fivére holtteste után … Igazi hippi életet élt, annyi időt töltött vándorlással és keresgéléssel, ami pedig a vízihullák jellemzőit illeti, nem mondhatnánk, hogy kellemes feladatot választott magának. Szeth persze nem véletlenül hajította a Nílusba a holttestet: nem a független egyiptomi bíróság ítéletétől félt (nincs holttest, nincs gyilkosság), hanem Ízisz varázserejétől.
Ízisz hosszú évek múltán megtalálta a koporsót, és hazaszállíttatta, hogy rendesen eltemettesse, hisz az egyiptomiak szemében a temetés a lehető legnagyobb buli, olyannyira, hogy bizonyos fáraók egyesek szerint még földönkívülieket is bevetettek, mikor a piramisaikat felhúzták. Ízisz dugdosta a koporsót, ahogy csak tudta, de Szeth kémeit nem lehetett átverni, a pszichopata gyilkos megtalálta áldozata hulláját.
Pár falat Oziriszből ínyenceknek ...
Gyenge idegzetűek ne olvassák tovább! Mert az egy dolog, hogy valaki kinyiffantja a bátyját. Még az is elmegy, hogy a holttestet bedobja a folyóba. De egy több éves vízihulla ezer, azaz 1000 darabra trancsírozása, na, az már túl sok. Még egy profi helyszínelő is zölden támolygott volna ki ennek a jelenetnek a láttán.
Az 1000 darabot Egyiptom 1000 pontján szórta szét a kedves Szeth, gondolván, hogy így végre nyugta lesz a bátyustól, de Ízisz nem az a fajta nőszemély volt, aki visszaretten a kihívásoktól. Meg ketyegett a biológiai órája is … Megint elindult keresgélni, és addig ment, amíg meg nem talált 999 testrészt. Az ezredik nem lett meg, de hát senki sem lehet tökéletes, még ez az asszonyszemély sem … Érdekes, de nem az jutott eszébe, hogy végre eltemesse a halálában sokat megélt szerencsétlen Oziriszt, á, nem! Feltalálta a három dimenziós kirakós játékot.
És hol van ez az ezer darabtól, kolléga! De valahol csak el kell kezdeni a gyakorlást!
Most ismét csak nagykorú felügyelete mellett kibírható jelenet következik. Ízisz ugyanis varázstudományával úgy feltámasztotta a férjecskéjét, hogy mindjárt lezavart vele pár menetet, pedig sokéves vízihullaság és feldaraboltság után tán még egy igazi pasinak se a szex lenne az első gondolata. De ha egy nő teherbe akar esni, uraim, akkor nincs kegyelem. Hulla vagy nem hulla, teljesíteni kell. Főleg, ha csak egyetlen nap áll rendelkezésre. Sajnos Ízisz se volt akkora varázsló, hogy 24 órán túl életben tudta volna tartani a szerencsétlen férjecskéjét, de addig legalább kihasználta az időt.
Abszolút öntudatos anyaként kifejlesztettem a természetes szülés új módját. Szülőágy helyett a pasi múmiája is megteszi.
Ízisz sikeresen teherbe esett, és később az ismét hullamerev Ozirisz testén szülte meg Hóruszt. A srácot sikeresebben dugdosta Szeth elől, mint korábban férje tetemét, úgyhogy a fiú később ki tudta hívni a pszichopatát párbajra. Egyesek szerint ő győzött, mások szerint a meccs x eredménnyel zárult, mindenesetre Hórusz Egyiptom királya lett, Ozirisz meg a túlvilágon uralkodott tovább (valahogy élt is, meg nem is, nem ezt hívják zombinak?) Szethnek maradt a sivatag, pedig annyira rühellte.
Eddig a feltámadós isten sztorija, de még mindig nem világos, mi köze ennek a nyuszikához? Minden a termékenységgel függ össze. Vagyis a szaporodással, a szexszel. A szent király, ebben az esetben Ozirisz feldarabolása nem csupán pszichopata mánia. Az ókori ember felfogásában a király teste varázserővel rendelkezik, ez a hiedelem egyébként még a középkorban is él. A feldarabolás és a termőföldön való szétszóratás, a vérrel öntözés mind-mind a termékenység növelését célozza. És itt jön be a sok termékenységi szimbólum, a nyuszi, például. Már az egyiptomi mitológiában is az volt, és azóta sem romlottak a mutatói. Nem véletlen, hogy a Playboy is nyuszikként prezentálja a csajokat. Nem azért, mert az annyira cuki, hanem, mert a nyulakról köztudomású, hogy nem élnek éppenséggel önmegtartóztató életet.
Az igazit akarod simogatni, vagy engem?
A locsolás se lóg ki a sorból, persze ne a finomkodó, gagyi kölnis változatra gondoljunk, hanem az eredeti, jó kis megfázásos fürdetésekre. Megint csak a termékenység növelését célzó nemes hagyomány, és minden egyéb magyarázat már későbbi, a keresztény rítusba beszuszakolt erőltetés (minthogy az asszonyokat, akik Jézus feltámadásának hírét hozták, vízzel próbálták lenyugtatni, vagy elzavarni … esetleg vízágyúval?) …
Nos, ez nem volt habkönnyű, de legalább valamelyest kapcsolódott a témához, és szex is akadt hébe-hóba.
Szép húsvétot mindenkinek!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
