Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Adott egy pocakos öregember, aki lassan, komótosan, de igen magabiztosan átveszi a világuralmat a karácsonynak is nevezett téli napfordulós ünnep fölött, amelyet egy időben, a világ bizonyos tájain (Európa, Közel-Kelet) más szereplők uraltak. Köztük egy Jézus nevezetű csecsemő. A téli napforduló, mint tudjuk, az az időpont, amikor a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal, a nyári napforduló meg épp az ellentéte. (Akkor van Szent Iván éj, szintén sok népszokással megtűzdelve.)

Ez nem én vagyok, ez csak a plüss-változatom. Tudjátok, merchendising.


Ezúttal sok szexet nem ígérhetek, de némi csatát azért igen, ha nem is vérre menőt … Maga az ötlet, hogy erről írjak, életem egyik legmulatságosabb kabaréjelenet-élményének köszönhető. Nem láttátok, az tuti , a portugál tévében követték el 1997-ben (portugáliai olvasóimnak mondom, hogy Herman José egyik programjában). Tudni kell hozzá, hogy a portugálok számára a Mikulás meglehetősen idegen figura (hiába katolikusok, ez a szent ott soha nem játszott szerepet), ők csak a Pai Natal-t, a Karácsonyapót ismerik, francia mintára, és kizárólag karácsonykor ajándékoznak. Katolikus népek lévén azonban valahogy nem fér a fejükbe, hogy mi van akkor a Jézuskával.

Mintha olyan könnyű feladat lenne heverészni meg nyújtózkodni. Hát, nem.

A kabaréjelenetben bíróság előtt a Karácsonyapó a pelenkás Jézuskával vitázik. Utóbbinak természetesen szőke paróka van a fején (a Jézuska ezen árja ábrázolásáról itt is olvashattok). Az apó azzal érvel, hogy ő gürcöl, ő viseli el a rénszarvasok bűzét, ugrál mindenféle kéménybe, ráadásul igazán sok energiát befektetett már az imidzsébe, hogy egy üdítőital márka „arca” legyen, miközben az akkor 1997 éves gyerkőc egész idő alatt csak heverészik és nyújtózkodik … A bíró végül is úgy dönt, hogy mivel a Télapó nem létezik, az érvei fabatkát se érnek, Kisjézus viszont épp elég idős már ahhoz, hogy megcsinálja a jogosítványt, és maga szállítsa ki az ajándékokat a címzetteknek.


Pedig mindent bevetettem, még piros sipkám is volt, meg nagy konyhakésem. Hát nem szégyen, hogy egy pelenkás csecsemő ütött ki a nyeregből?

Ne higgyük persze, hogy a Jézus nevezetű csecsemő az első volt ebben a téli napfordulós  vetélkedőben, konkrétan a december 25-ös időpontot szülinapja számára valószínűleg az iráni eredetű Mithrásztól, a sötétség bikáját legyőző napistentől orozta el (ami annyira nem is meglepő, mert mindkét istenfigura a meghaló és feltámadó istenek táborába tartozik, ezekből van még egy pár), akinek kultusza  a kereszténységgel egy időben örvendett igen nagy népszerűségnek, főleg a római hadsereg tagjai körében! Valami nagyon katonás-macsós vallás lehetett, kár, hogy alig tudunk róla valamit. A misztériumvallások alapban titkos társaságokként működtek, kiváló konteo-alapanyag lehetne belőlük, de azt hiszem, előbb fogok róluk én írni. Majd emlékeztessetek rá, el ne felejtsem!


Nekünk egy igazi, macsós vallás kell, mindenféle rendfokozatokkal meg titkos küldetésekkel, hogy ne legyen nagyon unalmas. Férfias játékok, ha értitek, mit akarunk mondani.


OFF:
Az a vallás, amely a nőket kizárja, meglehetősen ügyetlen politikát folytat, merthogy a nők hagyományosan jobban érdeklődnek a kultuszok iránt, és szebben is díszítenek templomokat, akár saját magukkal, akár virágokkal és felajánlott ékszerekkel … Orgiákat is bajosabb egynemű hívőkkel rendezni (bár nem lehetetlen), és a szakrális prostitúció se képzelhető el asszonynépek nélkül (a régebbi vallások még igencsak nagy teret biztosítottak a bujálkodásnak, ahogy ezt minden szexcsata-olvasó tudja). Arról nem is beszélve, hogy utánpótlás nélkül nehéz évezredekre tervezni.

Na, de térjünk vissza a pocakos öregemberre és a csecsemőre.


Kisbaba, ajándék, miegymás, és engem nem emleget senki? Miért olyan rossz a sajtóm az utóbbi időben?

A később Megváltóként, Felkentként, vagyis Krisztusként (Krisztus nem Jézus második keresztneve, természetesen) ünnepelt vallásalapító a hagyomány szerint egy hajléktalanszállóvá átalakított istállóban látta meg a napvilágot, anyja minden bizonnyal a természetes szülés híve volt, mert az, hogy a betlehemi egyes számú szülészeti klinikán kéne szállást keresniük, valahogy nem jutott eszébe. Az apa, aki ugye csak úgy volt apa, hogy azt harmadik személy közölte vele mély álmából felébresztve (azért ez nem semmi helyzet lehetett), úgyis beszámíthatatlan volt a vajúdás óráiban, mint egyébként a vér szerinti apák is, legtöbbször. Sőt, még a taxisofőrök is, ahogy magam tapasztaltam.

A XIII. században még így képzelték. Semmi vörös sipka, semmi colás üveg ...

A pocakos öregemberben egy bizonyos myrai Nikolaoszt tisztelhetünk, a III-IV. század fordulóján élt a mai Törökországban, olyan jámbor volt, hogy szerdánként és péntekenként (böjti napokon) már csecsemőként is csak egyszer szopott naponta (anyukája legnagyobb örömére, gondolom, mert a fennálló időben  biztos üvöltött), sőt, első fürdetéskor mindjárt lábra állt (hát, jó későn fürdethették meg szegényt) ... Ilyen cv -vel felnőttként csakis püspök lehetett belőle.

Válogatott tettei közé sorolhatjuk, hogy egy zsinaton felpofozta egyik kollégáját, amit már alapban a javára kell írnunk, de leginkább arról lett híres, hogy három nővért megdobott némi pénzmaggal, na nem azért, hogy megvegyék a vonatjegyet Moszkvába, hanem, hogy ne a testükből kelljen megélniük szegényeknek. Tevékenykedett még helyszínelő-halottfeltámasztóként, elrabolt gyerek visszavarázslójaként, tengeri viharok lecsendesítőjeként is (csupa plágium), és szennyezte egy kicsit a környezetet, mikor kivágatott egy ártatlan olajfát, mert az Artemisznek vagyis Dianának volt szentelve.


Na, legalább ezt a karodat nem vágta ketté a darabolós gyilkos, így könnyebb lesz a válladhoz illeszteni.


De hogy került Nikolaosz-Mikulás a karácsony közelébe?

Miklóst december 6-án ünnepelték, Jézust kezdetben január 6-án, vízkeresztkor (az epifánia nevű ünnep Jézus Jordánban való megkeresztelkedésére utal, bár ezt keresztelésnek nevezni meglehetősen abszurd, csak a magyar nyelvben van köze a kereszt szóhoz), aztán ez, mint már fentebb említettem, átkerült december 25-re.  Mindenki megvolt a maga kis vagy nagy ünnepével békében, a drága püspök úr a világért se zavart volna be Jézusnak, ott toporgott már épp elég nagyszakállú öreg a jászol körül, bár a három keleti bölcs valószínűleg már egy örökmozgó rosszcsont kissrácnak hordta az ajándékot, nem valami passzívan heverésző csecsszopónak. Csak belegondoltam, hogy hová dugták a szülők Jézuska elől a drága holmikat, mert én alig győzöm kicselezni a saját, majdnem három éves fiamat ...


Ezek az ajándékok nagyon-nagyon értékesek. Jobb, ha beteszitek egy széfbe, aztán majd akkor adjátok oda a gyereknek, ha nagykorú lett.

Az egész dolog az ajándékok miatt lett ilyen zavaros. Miklós megajándékozta a lánykákat, a bölcsek megajándékozták a kisdedet, a rómaiak a szaturnáliákon össze-vissza ajándékoztak, meg szerepet cseréltek (ez az egyik legszimpatikusabb ünnepük, mikor a rabszolgák urat játszhattak, és ez is december végére esett), vagyis az év végén valahogy ajándékozási láz lepi meg az emböröket, és ennek nem tudnak ellene állani. Persze nem véletlenül van ez a nagy bőségmánia pont ilyenkor, a régiek is érezték, hogy a sötétség rosszat tesz a hangulatuknak, mielőtt végleg depibe süllyednének, inkább megünneplik, hogy minden évben sikerül megállítani az éjszaka terjeszkedését.


Na, majd adok én neked, kis rabszolgalány, ha elmúlnak az ünnepek. Mi az, hogy rápaskolsz a fenekemre?

A nagy kavarás Mikulás és Jézuska között a német nyelvterületen ment végbe, merthogy a németek és csatolt részeik, svájciak, hollandok, effélék, nagyon ráértek vallást újítani meg össze-vissza kaszabolni egymást miatta. A XVI. századig a gyerekeket két külön napon lepték meg, a december mellett ott volt még az ártatlan gyermekek napja, a december 28. is. Pont karácsonykor nem is ajándékozott senki semmit.

De akkor jött a nagy reformátor, tézisgyártó és kiugrott szerzetes, Luther, aki kitalálta, hogy minek ide szentkultusz, ha már annyira ajándékozni akarnak a népek, akkor tegyék ezt december 25-én. És lőn … Persze a katolikusok azért december 6-án is ajándékozgattak, mert abból sose elég, meg mikor pihennének, ha csökkentenénk, és nem növelnénk az ünnepek számát? (A protestánsok szeretnek dógozni, a kaotikusok meg ünnepelni. Ennek hosszútávon például olyan eredményei lettek, hogy az angolok és a hollandok gazdagodtak meg abból, amit a spanyolok meg a portugálok szedtek össze, de ez persze korántsem ilyen egyszerű, és nem ennek a posztnak a témája.)

Követelem, hogy a Mikulásünnepet töröljék el! Túl sok gyerekem van, nem bírom anyagilag azt a rengeteg ajándékot.

A december 25-höz azonban aligha illett a nagyszakállú bácsi, merthogy mégiscsak Jézus volt a főszereplő, viszont egy magatehetetlen, még alig látó csecsemőre ráfogni, hogy nagyüzemben hozza az ajándékokat, nem hangzott valami plauzibilisen, így aztán bevetették az angyalkákat, akik Erósz/Cupido/Ámor egyenes ági leszármazottainak látszottak (puttók, amorettók, egyebek), puritánabb időkben egyre több ruhanemű került rájuk, idősebbek is lettek, és kizárólag szőke parókát kezdtek hordani. Pedig mennyi logika van abban, ha hideg fejjel elgondoljuk, hogy az ad ajándékot, akinek szülinapja van, nem pont fordítva? A szőke parókáról már nem is beszélve ...


Kikérem magamnak, ez nem paróka. Én természetes szőke vagyok.

Mivel Magyarország elsősorban a német kultúrából táplálkozik, nálunk is hasonló folyamatok zajlottak, mint odaát, tehát maradt a Mikulás december elején, Jézuska karácsonykor. A reformátusok persze nem kértek a nagyapószerű képződményből, és külön utálták, hogy mikor Horthy nevenapján hálaadást kellett tartani, azt a látszatot keltették, hogy ők mikulásoznak. Tényleg, Horthyt ünnepelni mégiscsak sokkal nemesebb és fennköltebb dolog, nem igaz?

A szocializmus legalább akkora csapást mért az igazi Mikulásra, mint a nemzetközi kapitalizmus. A szocializmusban tiltani kezdték a Mikulás szót, helyette Télapó került forgalomba, akit az orosz mesealak, Gyed Maróz ihletett. Északi tájakon persze mindenütt létezik effajta manó, valami miatt mostanság a lappföldi finn Mikulást tartják Európában az igazinak. Pedig ez az úgynevezett Joulupukki teljesen máshonnan származik, szó szerint Yule-bakkecskét jelent (a Yule is téli napfordulós ünnep), és a germán Thor isten állataként tisztelték. Úgy egyébként, természetesen termékenységszimbólum. Szóval a szex már megint itt van, hiába próbáltam kihagyni. Ki tudja, mi lapul vagy inkább nem lapul a lappföldi Bakkecske-bácsi kabátja alatt? És még gyerekek közelébe invitáljuk ...


Mondtam, kislány, hogy amíg szolgálatban vagyok, nincs szex.

Sokszor mondják, hogy a Mikulás jelenlegi, nyilván nem végleges formáját a Coca Cola-reklámok határozták meg, ebben is van valamennyi igazság, bár az ábrázolásmód főbb jegyei már korábban megjelentek. Az egyre groteszkebb, kissé pedofil kinézetű, olykor seggét riszáló, olykor erkélyekre csimpaszkodó manófigura igencsak elterjedt, és egyre inkább elszakad mindenféle mitikus háttértől, miközben mesék tömkelege hivatott a gyerekekbe sulykolni, hogy a Télapó igenis létezik … Na, de miféle Télapó? Vagy úgyis mindegy?

Jézuska visszaszorult a templomokba és a katolikus családok nappalijába. A pocakos öreg elorozta az ünnepét, szekularizálta az egészet, és nyakon öntötte valami cukros mázzal … De így legalább nem kell egyáltalán se kereszténynek, se vallásosnak lenni ahhoz, hogy nyugodt lélekkel halálra vásároljuk és halálra együk magunkat decemberben. A gazdaság igencsak megsínylené, ha a piros sipkás öregúr eltűnne a színről. És valami úgyis lenne helyette. Valami mindig van, mert ilyenkor ünnepelni kell. Úgyhogy a karácsonyutálók ne reménykedjenek semmiben ...


Hová kéne eltűnnöm? Mi az, hogy ne legyen többé karácsony? Vagy Mikulás? Vagy akármi?

Még egy érdekességet azért még említek: a spanyolok  ugyanis se nem a Mikulással, de nem Jézuskával hozatják az ajándékokat a gyerkőcöknek. És valójában nekik van leginkább igazuk. Az ajándékozás január 6-án, Vízkeresztkor, vagyis a Háromkirályok ünnepén történik, és a cuccokat maguk a napkeleti bölcsek vagyis, ahogy ők nevezik, los reyes magos (a máguskirályok) hozzák, mégpedig egyenest Afrikából ám! Tevéken utaznak a sivatagon át, a spanyol királyi tévé egyenes adásban közvetíti is a bevonulásukat (őket bezzeg nem zsuppolják vissza a kies Afrikába, mint a bevándorló szerencsétlenek nagy részét …)


Így gyerekjáték illegálisan bejutni az EU-ba. Ha nem üres kézzel jössz, nem zsuppolnak vissza.

A Jézuskát arannyal, tömjénnel és mirhával megajándékozó Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt egyébként (akik életükben nem láthattak gyereket, hogy ilyen cuccokkal voltak képesek megjelenni) név szerint csak az apokrif, tehát az Újszövetségbe be nem került Tamás-evangéliumban említik. Német nyelvterületen és persze idehaza a katolikusok január 6-án nem ajándékoznak, hanem házszentelnek, a bejárati ajtó fölé írják krétával vagy szénnel az évszám első két tagját, aztán a népi hiedelem szerint a három király neveinek kezdőbetűit (de valójában a Christus Mansionem Bendicat mondat kezdőbetűit), majd az évszám utolsó két tagját. Jövőre ez így fog kinézni: 20+C+M+B+10. Sokan inkább ebben, és nem a méregdrága biztonsági berendezésekben bíznak ...

És én hogy maradhattam ki ebből a posztból? Már elnézést, de az egész Mikulás-hókuszpókusz fabatkát se ér nélkülem. Ugye, gyerekek???

Az egész ünnepkörről és főszereplőiről persze még végtelen hosszan lehetne mesélni, de most itt abbahagyom, majd kommentekben kiegészítetek úgyis, ha van kedvetek. Egyébként meg javaslom, hogy mi is vezessük be a spanyol szokást, és a Mikulás meg a Jézuska után még a három napkeleti bölcstől is kérjünk valami ajándékot, mert abból ugye sose elég … A gond csak az, ha ezen mitikus figurák helyett mindig nekünk kell beszerezni mindent. Esetleg tarthatunk szaturnáliákat, és csicskáztathatjuk a főnökünket, ha van … Persze abban a reményben, hogy szilveszterkor úgyis berúg, és azt hiszi majd, hogy álmodta az egészet.

Csak próbáljátok jól érezni magatokat, akármit és akármikor is ünnepeltek! Vagyis: ne ünnepeljetek senkivel, akihez nincs közötök. Hogy ez elkerülhetetlen? Én is tudom. De kívánni azért lehet ...

A bejegyzés trackback címe:

http://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr71616620

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kokakola Mikulás - az üzlet, az üzlet 2010.01.02. 18:22:45

Szerintem a Mikulás után már Istenkére és Jézuskára is ráfélne egy kis multinacionális dizájnmódosítás. Isten lehetne például IBM kék. Tévézés közben természet és ismeretterjesztő filmeket szoktam alaphelyzetben nézni. Ez azt jelenti, hogy számítógép...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 10:00:46

Szórakoztató és informatív összefoglaló volt, köszönet érte!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.23. 10:04:44

@tiboru: Szívesen :) Semmi kekeckedés a Mithrász-kultusz kapcsán?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.23. 10:06:15

Ez jópofa, feltették a friss és forróba, pedig azt hittem, a Helló, karácsony-ba fogják ... Ki érti ezt?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 10:09:35

@Gloria Mundi:

Nem, egészen korrekt jellemzését adtad, már amennyire ismerem. Tótawé kolléga egyik vesszőparipája a Mithrász-kultusz, ahonnan a kereszténység elég sokat merített.

A római katonák tényleg csípték; jó sok Mithrász-szentélyt ástak ki minden olyan helyszínen, ahol a légiók huzamosabb ideig táboroztak.

Olvastam valahol, hogy az egyik kedvenc szimbolikus szobruk egy bikát ábrázolt, amelynek heréje felé egy skorpió nyújtja a fullánkját (vagy mijét). Ez mondjuk durva dolog a bikával szemben; az állatvédők biztosan bojkottálnák a Mithrász-ünnepeket.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 10:11:12

@Gloria Mundi:

Az Indexen is kint voltál még 10 perccel ezelőtt.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.23. 10:26:39

@tiboru: Már a bikaáldozat miatt is bojkottálnák az állatvédők :) De nem volt elég jól kitalálva a kultusz, ezért elvérzett, mint a bikájuk ...
Jé, tényleg kint voltam?
Látom, te megint darázsfészekbe nyúltál a lemillel, ömlenek a kommentek ... :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 10:29:59

@Gloria Mundi:

Ebben az országban több a biztonságpolitikai szakértő, mint a szexcentrikus mitológia-buzi :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 11:06:50

@Gloria Mundi:

Oké, akkor inkább úgy mondom, hogy több embernek van véleménye a karabahi konfliktusról vagy a kubai hadseregről, mint Admétoszról vagy Brünhildéről.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.23. 12:02:38

@tiboru: Talán. De az is elképzelhető, h azok, akiknek a politikáról van véleményük, aktívabb internet-felhasználók. :) Nem tudom elhinni pl, hogy a halál témáról (Admétosz) ne lenne mindenkinek vmilyen véleménye. De lehet, h túl személyes, és nem akarja megosztani a nagy nyilvánossággal ...

Csuri / Bariildi 2009.12.23. 12:41:11

Gloria,
érdekes volt az összefoglalód, mert mi már annyira készen csomagolva kapjuk a Mikluást-Télapót-Jézuskát et co., hogy azt hisszük ez örök időktől fogva így volt, oszt kiderül hogy az egész nagyon is esetleges.
A zárómondataid élénk helyeslést váltottak ki belőlem :) Szerintem mások is így gondolják, de milyen dolog mán ilyet mondani a nagy mindenkitkötelezőszeretni időszakban....
Ennye :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.23. 12:44:16

@Csuri / Bariildi: Furcsa, h a kommentedet be kellett engednem, pedig beléptél a közösségbe ... Így automatice meg kéne jelennie.
Nekem bármiféle kötelező dolog bűzlik, de főleg az olyanok, amiket nem lehet akaratlagosan befolyásolni. Márpedig szeretni kényszerből nem lehet, se jól érezni magunkat. A karácsony a nagy képmutatás ünnepe nevét is kaphatná :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 13:17:49

@Gloria Mundi:

_hevesen bólogat az utolsó mondat olvastán_

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 13:21:10

@Gloria Mundi:

És Csuri/Bariildi avatarja sem látszik a kommenteknél; valamit biztosan elszúrt a kis lüke :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 13:22:04

@tiboru:

Megvan: szerintem nem kötötte össze az indapasszát a nickjével.

vén betyár 2009.12.23. 13:36:47

@Gloria Mundi: Igazi karácsonyi ajándék,
köszönet érte!

lunanyuszi (törölt) · http://lunanyuszi.blogspot.com/ 2009.12.23. 21:32:55

Ez jo volt. A lengyeleknel Mikulas jon. Raadasul ketszer egy evben. Egyszer december 6-an, egyszer meg karacsonyra.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.23. 23:01:54

Az amorettóról nekem mindig egy mandulaízű olasz likőrféleség ugrik be. Ennyit a klasszikus műveltségemről.

fülemile 2009.12.24. 08:30:55

Érdekes és szórakoztató összefoglaló, csak egy dologban javítanám ki a szerzőt: a népi vélekedéssel ellentétben a házszentelő sor, amit az ajtó fölé írnak, nem a három királyok nevéből jön, hanem Krisztuséból, és így a betűk is mások: 20+C+M+B+10

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.24. 08:36:02

@fülemile: Ennek nem néztem utána valóban, csak emlékeimből táplálkoztam, és Ausztriában volt benne részem, a kolostorban, ahol éldegéltem. Ott valóban C az első bötű. De hogy van ez feloldva? Christus - ami ugye nem név, és aztán? MB? Megnéztem: Christus Mansionem Benedicat. Vagyis Krisztus megáldja ezt a házat. Köszi a kiegészítést, így teljes :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.12.24. 11:36:37

@Gloria Mundi:
@fülemile:

Biztosan igazatok van, de én határozottan emlékszem gyermekkoromból, hogy apám szülőfalujában karácsony tájékán igenis G-M-B betűk voltak krétával felvésve a bejárati ajtók fölé.

És még a tiszteletes úr is azt mondta (igen, református település), hogy ez a Gáspár-Menyhért-Boldizsár rövidítése.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.24. 13:29:12

@tiboru: Ez nagyon érdekes, egyrészt, h reformátusok is csinálják, másrészt, hogy a 2 verzió együtt igaz. Én is úgy emlékszem, h az osztrák apácák a 3 királyt említették, nem pedig a latin szöveget. A hivatalos egyházi (katolikus) változat mellett, gondolom, sokkal elterjedtebb a nemhivatalos. :)

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.12.24. 18:21:04

Nagyon tetszik, hogy kicsit személyesebb lett a poszt :-D Mi történt a taxiban, hogy tudod, pánikolnak a szüléstől a sofőrök? Csak nem ott igyekezett ki a 3 éves?
A GMB-t én is Gáspár-Menyhért-Boldoizsárnak tudtam, igaz, nem paptól szereztem az infot, csak valahogy így hagyományozódott át a kolletktív családi tudatban.

Latz von W. 2009.12.24. 18:24:28

Nagyon érdekes és szórakoztató írás volt, tetszik! Küldöm is tovább az ismerőseimnek. :)
Boldog karácsonyt!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.24. 21:10:06

@Gloria Mundi: Saját magamat javítva: Christus Mansionem Benedicat természetesen nem kijelentő mód: Krisztus áldja meg ezt a házat! Mentségemre legyen mondva, hogy miközben ezt írtam, nem volt épp nyugi körülöttem, egyébként se sűrűn van :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.24. 21:14:13

@Ms. Mazsola: A kisebbik születése előtt volt a taxis sztori. Egy barátnőm jött taxival, lent megvártak, a ház előtt, én már vajúdva lecuccoltam, a taxis sztem attól a tudattól, h egy vajúdó nőt fog szállítani, teljesen berezelt (átkozott amcsi filmek, ahol úgy néz ki mindig, h az utolsó pillanatban rohannak a nők a szülőszobára!), és az első kereszteződésnél, ahol be kellett fordulni, eltévesztette a direkciót, majdnem szembe hajtott a forgalommal. Szerencsére már késő este volt, alig autózott vki. De emlékszem, h a kórházba kuncogva sétáltam be a barátnőmmel :)
Persze vannak hős taxisok is, mint legutóbb, akinek a kezébe született a baba vmelyik parkolóban :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.24. 21:16:28

@:: Latz ::: Egy Boavista-rajongó, azt a mindenit! Anno én is az voltam, úgy 2003 körül, amikor jól ment nekik :) Fekete párducok ... Azóta inkább biztosabb sárkányra teszek (F. C. Porto) ...
Ez már nagyon OFF, de kikívánkozott :)

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.12.24. 21:57:52

@Gloria Mundi: Nem semmi! :-D Nagyon laza, hogy betaxiztál a kórházba, holott nyínyózó mentővel is mehettél volna :-D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.24. 22:04:43

@Ms. Mazsola: Soha nem jutna eszembe mentőt hívni. Az 1. szülésnél is taxival mentem :) Sztem azt lehet érezni, h gyorsan akar-e jönni a gyerek, legtöbbször még órákig elvajúdgat az asszonyember, amíg túl van rajta, minek a nagy sietség? :)
Sorry, h ennyire személyes lett, de tán a téma annyira nem meglepő, tekintve, h a karácsony is szülésről-születésről szól :)
Mazsola, nem elköszöntél tőlünk 2 napja? :) Örülök, h még szenteste is itt kavarsz :)

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.12.24. 22:55:48

@Gloria Mundi: Nekem tetszik, hogy személyesebb a bejegyzés. Most csak azért érek rá ennyire netezni, mert kidőlt a család az egy nap alatt bevitt hónapokra elegendő kalóriaadagtól.

Latz von W. 2009.12.26. 18:08:40

@Gloria Mundi: No, hát ez remek! Mindig örülök, amikor Boavista-szimpatizánsokba botlok. :) A lényeg, hogy maradtál a városon belül - inkább a Porto, mint a lisszaboniak! :D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.12.27. 16:36:52

@:: Latz ::: Portóhoz kötődöm, valszeg azért maradtam városon belül :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.01.02. 18:25:06

Szerintem a Mikulás után már Istenkére és Jézuskára is ráférne egy kis multinacionális dizájnmódosítás. Isten lehetne például IBM kék.

-ezt már eléggé régen írtam.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.06.11. 17:49:22

A Télapó-eredet ügyében érdemes elolvasni Pratchett Hogfather-jét is (nem jelent még meg magyarul). Ott is leírja, hogyan keletkezett a (Korongvilágon vadkanhúzta szánon járó) figura az eredeti télistenségből, akinek napfordulókor biztos, ami biztos alapon vadkant áldoztak. Persze, a könyvben épp ki akarják nyírni az öreget (mert ott is vannak, akik utálják), de ez nem gond, mert a Halál beugrik helyette, inasa mint krampusz segít, az unokája meg kinyomozza, mi történt, és jól ellátja a rosszfiúk baját. A Halál-regények amúgy is vinnyogva röhögősek, annyira aranyos, és mindig segít az embereknek, meg időnként ághágja a szabályokat. Be is tud rúgni, de rengeteg pia kell hozzá.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.06.11. 18:17:01

@Donna Anna: Köszi. A korongvilág jól hangzik. Te most egyben olvasod az eddigi termést?

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.06.12. 21:57:09

@Gloria Mundi: Jaja, mostanra már végeztem... a Nibelungok csaltak ide (naná, wagneres vagyok) de aztán végigmentem mindenen. Fene gondolta, hogy pl. a Trisztán ilyen vicces, pedig emlékszem erre, olvastam az eredetit regényféleséget, de ott bezzeg nem részletezték Marke esetét a szúnyogokkal...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.06.12. 22:29:43

@Donna Anna: A Nibelungokkal még nem is végeztem :( És Trisztánékkal sem. Az utolsó részek hiányoznak még. Milyen eredeti regényféleségre gondolsz? Olyan, h eredeti, tkp nincs is.