Előző posztunkat azzal fejeztük be, hogy Márk király, a megcsalt férj mintapéldánya újfent meggyőzte magát arról, hogy őt nem szarvazzák fel, és szeretett unokaöccsének visszaadta a királyi hálótermekbe bejárást biztosító belépőkártyát, ami egyet jelentett azzal, hogy Trisztán a továbbiakban a felségekkel egy szobában alukálhatott, meg piheghetett napközben, ha nagyon kimerült a nehéz fizikai munka után. (Ne tessék nevetni, ez komoly!)
Lányok, nem tűnnétek el egy fél órára a hálóból, amíg fogadom a kedvenc zenetanáromat?
Márk persze egy kis nyugalmi időszakot követően már megint azon kezdett agyalni, hogy valahogy csapdát kéne állítani a kedves rokonnak és az asszonynak (a szokásos áskálódók és összeesküvők folyamatos noszogatásának nehéz volt ellenállni), és az a zseniális ötlet jutott eszébe, hogy az egészségügyet állítja saját sötét céljai szolgálatába, vagyis egy kis otthoni wellness-hétvégét szervez háza népének, az ön- és szüzesség-feláldozó Brangänét és kedvenc szarkeverő kertitörpénket, Melot-t is beleértve.
Na végre, visszakaptam a belépőkártyámat! Ha ezt felmutatom, jár megint az ingyenkaja a menzán.
De ne gondoljátok ám, hogy a palota fürdőjébe rendelte a kor leghíresebb masszőrét vagy természetgyógyászát, esetleg apró termetű távol-keleti szépségeket bérelt fel a nemes társaság dögönyözésére és egyéb természetű kényeztetése céljából, á, nem. A középkori wellness csúcsa az érvágás volt. Lehetett volna még a köpölyözést is választani, édes, cuki kis vérszívó piócák közreműködésével, de Márk jobban szerette a kést.
Itt helye lenne egy kiadós, és hátborzongató orvostörténeti fejtegetésnek a galénoszi nedvtanról és a vérvétel különféle módozatairól, de a részletektől ezúttal megkíméllek benneteket, elég az hozzá, hogy az előkelő páciensek kényelmesen elhelyezkedhettek ágyikójukban, és mint egy országos véradó akción, karjukat nyújthatták a szakavatott személyzetnek (fürdőorvosnak, borbélynak, vagy aki éppen vállalta a felelőtlenséget), majd jobb volt, ha behunyják a szemüket (már a páciensek, nem az egészségügyisek …) Ugyanis ekkor lendült támadásba a speciálisan erre a célra szerkesztett, ércsappantónak nevezett kínzóeszköz, mely a könyökhajlatban megbújó, mit sem sejtő vivőérre csapott le kettős élű és hegyes pengével.
Nem azt mondtam, hogy a heréimet pumpálja, asszonyom!
Ugyan mit kezdtek azzal a sok vérrel akkoriban? Három életet nem mentettek meg, az tuti. A vérnek akkor volt csak kereskedelmi és eszmei értéke, ha szűzi testből folydogált, ami esetünkben maximum Melot törpével kapcsolatosan merülhetett volna fel, mert az ő viselt dolgairól nem szól a sztori, de inkább arra hajlok, hogy ha más nem, hivatásos hölgyek azért az ő vérállapotjáról is jó ideje gondoskodtak már. Ami a szűzi és nemesi vért illeti, azt a hiedelem szerint elsősorban a leprások gyógyításában lehetett hasznosítani, mert a lepra okát a vér tisztátalanságában keresték, vagyis leprás az lett, aki olyan súlyos bűnt követett el, mint például a menstruáló nővel való szégyentelen kufircolás. Úgyhogy csak módjával, kedveseim, sose lehet azt tudni!
Adj vért és ments meg egy leprást!
Térjünk azonban vissza Trisztánékra, akik egyetlen leprás meggyógyítását sem tűzhették ki célul maguk elé: mikor felcser épp elég vért kifolyatott már királyi pácienseiből, szépen bebugyolálta a sebüket, oszt lehetett pihenni az elsötétített hálóban naphosszat, államügyek, sporttevékenység és mindenféle zajos mulatság el volt felejtve … Igazi, kellemes ejtőzés, üde színfolt az intrikákkal és ostoba vádaskodásokkal, meg életveszélyes találkákkal tarkított udvari élet stresszes hétköznapjai után. Tartott pedig az ejtőzés vagy három napig. A harmadik nap reggelén Márk csendben felöltözött és intett Melot-nak, hogy itt az idő, tűnjenek el laudesre (hajnali zsolozsmára), de mielőtt elhagynák a közös hálót, a törpe szórja körül liszttel a királyi ágyikót, ahol Márk Izoldát hagyta. Ha valaki (hé, valaki!) odaslisszolna, később könnyűszerrel azonosíthatnák lábmérete alapján, bár olyan sok gyanúsítottal egyébként sem kellett számolni.
Ne pazarolj már a liszttel, Melot, tudod, mennyibe kerül egy véka? Na, azért ...
Márk és törpe balra el. Brangäne, a drága lány (na jó, nem lány, de majdnem mindenki úgy tudta, hogy az) megint nyitott szemmel járt a világban és speciel a hálóban is, ezért azonnal észrevette, hogy a padló fehér porral van tele. Mivel a kokain akkoriban még nem terjedt el széles körben, ráadásul akkor se a padlóra szórták volna, ha ismerik (még egy királyi hálóban sem), illetve péklegények sem zaklatták az utóbbi időben, arra a kézenfekvő következtetésre jutott, hogy valaki itt Old Shatterhandként lábnyomokra vadászik.
Ha Márk nem olyan sóher, egy igazi fürdőházba viszi a családot, ami egy mai wellness központ és szwinger klub kellemes ötvözeteként képzelhető el, némi kupleráj beütéssel. Figyeljük meg, hogy a külvilágot se zárták el a kellemes látvány elől!
Odaslisszolt a szendergést színlelő Trisztánhoz, akinek az ágya a királyi nyoszolyától nem messze helyezkedett el, és megsúgta neki, hogy most nem lenne célravezető kihasználni az alkalmat, és bebújni Izoldácska takarója alá. Trisztánt hiába csapolták meg, neki bizony buzgott a vére, mikor észrevette, hogy a király elpályázott (három napja döglődött már a kívánatos szeretőjétől 1 méterre úgy, hogy hozzá se érhetett), és a gutaütés kerülgette, mikor meghallotta, hogy nem használhatja ki az alkalmat.
Izolda! Jövök! Hol a fenében vagy?
Nem nyughatott, óvatosan felállt az ágyban, és körülnézett. Még nem pirkadt meg, de már derengett némi fény, a lisztet ő is látta a padlón. Izolda ágyához tehát a padlóra lépve nem közeledhet. És ha ugrana? Osztott-szorzott, felidézte a hajítás meg az ugrás fizikáját (biztos ilyen is van …), szokás szerint küldött egy fohászt az égiekhez, akik nyilván támogatólag tekintettek házasságtörő üzelmeire, ha eddig nem bukott le, és hoppá, ugrott egy nagyot.
Amint látjuk, a középkorban a távolugrás különböző válfajait előszeretettel gyakorolták a fiatalok. Sportos népség voltak, nem a számítógép előtt punnyadtak állandóan, mint a lusta bloggerek …
Maga az ugrás egyébiránt jól sikerült, vagyis Trisztán átjutott Izoldácska ágyába, az egyetlen problémát az jelentette, hogy felszakadt a sebe, amit a csappantóval vágtak rajta. Ennek következtében seperc alatt úgy összevérezte a lepedőt, az ágyneműt, és Izoldácska hálóingét, hogy a mosónők hosszan átkozták őket az elkövetkezendő napokban. Hogy mi minden történt a csuron vér ágyikóban, azt mi nem tudhatjuk, ha már úgyis összevérezték, akár más nedveket is kifolyathattak, minden mindegy alapon, de simogatás, csókolózás meg siránkozás, hogy most mi lesz, biztos volt, szokás szerint.
Még jó, hogy sötét volt a hálóban, mert ezt a látványt még Izolda se bírta volna elviselni ...
Trisztán a véres jelenet után visszaugrott a saját ágyába, amelyet persze ugyancsak összemocskolt alaposan, de hát még életében nem kellett a saját ruháit kimosnia (jön még kutyára dér!), így nem azon agyalt reggelig, hogy melyik mosószappan márka a legjobb. Meg honnan tudta volna, hogy minél hamarabb be kell áztatni a cuccot, mielőtt a vér beleszárad, illetve, hogy az aceton, a közhiedelemmel ellentétben, nem oldja, hanem rögzíti a vért. A vér ifjú hercegünk számára nem a nagymosás kontextusában bírt jelentőséggel.
A laudesről visszatérő Márk mindjárt a padlót vizslatta, de a lisztben nem esett kár, egy fia lábnyomot nem tudott felfedezni. Amikor azonban odalépett az ágyhoz, azt hihette volna, hogy valami amatőr vámpír járt ott, és ahelyett, hogy lenyelte volna a vért, inkább mindent bespriccelt vele. Mindenesetre nem volt egy szívderítő látvány, ahogy az a szép fehér ágynemű meg a nő kinézett. Mindjárt rá is dörrent a szendergést tettető Izoldára, hogy ugyan mi történt vele, de Izoldácska a maga ravasz módján addigra már gondoskodott róla, hogy a saját sebe is felszakadjon, lehet, hogy az intenzív tornagyakorlatok, amelyeket Trisztánnal végzett, ennek a célnak tökéletesen megfeleltek.
Felszakadt a sebem, még az orrom vére is eleredt, kell neked vércsappantó wellness hétvégét rendezned, ahelyett, hogy fürdőházba vinnél minket!
Márk persze Trisztán ágyát is vizsgálat tárgyává tette, hasonló disznóólat talált. Na, szép, mondhatom, a mosónőknek fizethetem a túlórát … Bizonyítani viszont már megint nem bizonyított semmit, ami felettébb bosszantotta. Ezért aztán érdemes volt pocsékolni a lisztet, meg hajnalok hajnalán laudesre rohanni, amikor alhatott volna délig …
Na, majd én megmondom a tutit a király házasságáról. Meg a tiétekről is! Én aztán nem vagyok finnyás, benézek a lepedők és a hálóingek alá, akár véresek, akár nem!
A füstölgő király ekkor úgy érezte, hogy a probléma megoldása érdekében egy think tankot, vagyis más meglett és begyöpösödött idősebb hímnemű emberpéldányokat kell egy helyen összegyűjtenie. Az effajta díszes konferenciát akkoriban a zsinat névvel illették, és különösképpen fontos médiaeseménynek számított, mert magas rangú egyházi személyek és pöffeszkedő politikusok vettek rajta részt, hogy ostoba ítéleteket hozzanak az erkölcs és Isten nevében … A zsinat lefolyásáról és eredményéről azonban egy következő posztban számolunk majd be.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
