Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szorgalmas és hűséges olvasóink minden bizonnyal már alig várják, hogy kiderüljön,  Melot-nak, a gonosz kertitörpének, a hivatásos téglának és szarkeverőnek sikerült-e a meló, vagyis be tudta-e bizonyítani urának, Márk királynak, hogy a felesége, Izolda  meglehetősen szabadon értelmezi a házastársi hűség fogalmát. Mint legutóbb szóltunk róla, Melot Izolda királyné bizalmasának adta ki magát Trisztán előtt, hogy a szokott randihelyre, a forráshoz csalja mindkettejüket, majd rohant az erdőbe Márk királyhoz. Az ugyanis már kiderült, hogy Márk csak a saját szemének hisz, vagy még annak se.

Nem úgy értettem a téglát, Trisztán! Ezért kár volt lerombolni a palotát!


A király, mint valami jó fülest kapott éhenkórász paparazzo, ha Diana hercegnőről érkezett híradás, mindjárt lóra pattant és száguldott a forráshoz, hogy még az éj beállta előtt jó megfigyelőállást találjon magának, meg persze a törpének. A forrásnál egyetlen olajfa állt, hát muszáj volt arra felkapaszkodniuk, ami főleg a törpének esett nehezére. Nyögött, nyivákolt, elátkozta a sorsát, míg a király nagy kegyesen fel nem tolta a fára. Aztán Márk egyre vaskosabb szarvacskái akadtak bele az ágakba: a rossznyelvek szerint ugyan lófülei voltak, majdnem, mint Midász királynak (neki meg kellett elégednie a szamárfülekkel), de valójában csinos kis szarvacskákról lehetett csak szó, amelyek növekedését Izolda serkentette nagy szorgalommal. Mikor a két kukkoló végre felkászálódott, és elfészkelődött a lombok között, a király kussot rendelt ell. 

Én tán itt maradnék a gomba alatt, de felséged felmászhat a fára ...

Elképzelhetjük, hogy ilyenkor nagyon unalmasan telik az idő, pisilni kell, viszket az ember orra, jönnek a szúnyogok … (Ahogy ezt leírtam, megjelent a kezemen egy szúnyogcsípés … Ennyire azonosulok a hőseimmel, csak, hogy lássátok!)

Közben leszállt az éj, a két leskelődőt agyoncsípték a rovarok, minden testrészük fájt, és a pokolba kívánták az egész marhaságot, de a törpe nem mert mozdulni a király miatt, a király meg a törpe miatt …

Végre megjelent Trisztán, vagyis odasettenkedett a forráshoz. Nézett balra, nézett jobbra, nézett hátra, előre, lefelé, felfelé, a nem fényszennyezett, ezért csillagos égre (manapság az ilyet külön díjazzák, akkoriban csak megvonták a vállukat, csillagos ég, az is valami?) ... Csak a fára nem nézett a jóember, persze, mert minek nézett volna, nem madárfészket keresett, és lesifotósok sem sűrűn zaklatták addig. Betette a forrás vizébe a szokásos gallyakat (a kódot, hogy tiszta a levegő, kislány, lehet jönni randira), oszt bámult a vízbe, ahogy a szerelmesek szokták. Bámult, bámult, az idő lassan telik ilyenkor, állni látszék, a gallyak lassan úsznak, a lányok lassan szépítkeznek … És épp sütött a hold.


Te, Izolda, szerinted ez a hülye Márk tényleg azt hiszi, hogy nem vesszük észre?


A holdnak köszönhette (mert mesterséges megvilágítás nem volt), hogy meglátta a két balek árnyékát. Majdnem felkiáltott, de gyorsan leállította magát, és elkezdett zakatolni az agya. Be is rezelt alaposan, mert nem tudhatta, hogy Izolda is észreveszi-e majd a két árnyékot. Milyen jól jött volna neki egy mobil, hogy sms-t küldjön. Most gondoljátok meg, mennyi marhaságtól megkímélhette volna magát minden korok mindenféle korú szerelmespárja, ha előbb feltalálják ezt a ketyerét.

De a régi szép időkben veszélyesen szerettek élni az emberek, a szerelmespárok főként. Azért legalább az a vigaszuk megvolt, hogy imádkozhattak. Úgyhogy Trisztán hirtelen nagyon buzgón elkezdett imádkozni (ez mindig olyankor jutott az eszébe neki is, amikor nyakig ült a szarban) …

Neee ... Visszaadom a zenetanári diplomámat, ha tovább kell hallgatnom ezt a borzalmat!

Megérkezett Izolda, rohant volna a pasijához, nem látta már előző éjjel óta, hosszú idő az … De Trisztán ahelyett, hogy kitárta volna a két karját, akár a tékozló fiú apja, mikor kisebbik gyermeke előkerült a moslékból, csak állt, mint a cövek. A holdfényben még azt is látni lehetett, hogy erősen forgatja a szemét, de ennél nagyobb gesztust nem mert tenni. Izolda lassított, kezdett agyalni, mint szerelmes nőhöz illik, hogy mi lehet, Trisztán szakítani akar? Ráunt? Más csajt szedett össze? Nem tetszett legutóbb a hárfajátéka?  (Vagy esetleg a fuvolázás?) Megkukult? Miért nem mond semmit?

Azért őt se ejtették a fejére, lenézett a fűre, és lám, három árnyékot vett észre. Márpedig Trisztán ugye csak egyet tud vetni egyszerre, akármilyen klassz pasi is. Konklúzió: két jómadár ül a fán, és nagyban kukkolja őket. Nem nehéz kitalálni, kik, és milyen célból kászálódtak fel oda. Izoldát is kerülgette a frász, de nem szólt semmit, megtanulta, hogy tízig kell számolni, mielőtt az ember hülyeségeket kezd beszélni.

Én ártatlan vagyok. A folt itt, a ruhámon nem az, aminek látszik.

Trisztán kezdett el dumálni, hogy megadja a témát, amelynek alapján nem volt nehéz kamaradarabot rögtönözniük (anno, mikor még mester és Izolda felállásban viszonyultak egymáshoz, gyakorolták is a pszichodráma műfaját). A két, többé-kevésbé amatőr színész klasszikus stílusban előadta a méltatlanul bántott és ártatlanul vádolt herceg illetve királyné szerepét, hosszú monológokkal és olyan pofátlanul jámbor kiszólásokkal, hogy a törpe majd' leesett a fáról, mert pontosan tisztában volt a helyzettel. Márk király viszont élvezettel hallgatta, és olykor még a rohadt szúnyogokról is megfeledkezett.

Az előadás tartalma nagyjából abban állt egyébként, hogy Trisztán siránkozott Izoldának, Márk mennyire igazságtalanul vádolja mindenfélével, pedig ugye köztük az ég világon semmi, főleg bűnös vonzalom nincs (mi az a bűn, egyébként is?), még csak nem is bírják egymást, egyenesen utálkozva szokták egymás arcán felejteni a szemüket … Izolda legyen már olyan kedves, hogy ennek a zsigeri utálatnak fittyet hányva mégis kérje meg a férjecskéjét, ne cseszegesse Trisztánt legalább egy hétig, amíg össze nem cuccol, mert úgyis le akar lépni az udvartól, elege van. Izolda persze egyre azt hajtogatta, hogy semmi köze az egészhez, nem ártja bele magát, és így is mekkora szívességet tett, mert randiznia se szabadna Trisztánnal, ő meg eljön éjnek évadján, még mi lehet ebből …


Izolda, még egy kicsit több jámborság, több szemforgatás, nagyobb átélés, tudod, ahogy gyakoroltuk!

Az előadás végeztével ki-ki ment a maga dolgára, a szerelmesek persze rendkívül csalódottan, mert elmaradt a csodás entyempentyem, amire számítottak, ráadásul egyáltalán nem voltak biztosak abban, hogy megússzák szárazon, és Márk beveszi a maszlagot. De Márk bevette. Lekászálódott a törpével együtt a fáról, és visszatért főhadiszállására, az erdőbe, az úton pedig természetesen jól lecseszte a kisnövésű titkosügynököt, hogy mit vádaskodik össze-vissza, és miért nem gondoskodik szúnyogriasztóról.

Másodkézből eladásra kínáljuk ezt a szép, letisztult formákkal ékes, dizájnos, divatos sisakot, nejük által ilyen-olyan módon felszarvazott urak számára. Lepje meg vele halálos ellenségét, megunt legjobb barátját, üzleti vetélytársát! Kis befektetéssel garantáltan biztosíthatja magának a megajándékozott örök és nem szűnő gyűlöletét. Amíg a készlet tart!


Dolga vagyis megfigyelési akciója végeztével a király berekesztette a vadászatot, és hivatalosan is visszatért az udvarba, őt már repesve váró neje szoknyája mellé, alá  ... De nem elégedett meg azzal, amit saját fülével hallott, szokása szerint keresztkérdésekkel igyekezett a feleségét zavarba hozni, mi csináltál, merre jártál, láttad-e az unokaöcsémet, satöbbi. Izolda persze szóról szóra azt ismételte el neki, amit a forrásnál előadott premieren rögtönzött. Márk meg volt elégedve, megint elhitette magával, hogy mindenki hazudik, kivéve az ő ártatlan báránykája, meg az unokaöccse, a szegény, akit mindenki ki akar túrni az udvartól.

Drága öcsém,megcsapollak egy kicsit, hogy ne legyen benned túl nagy a vérbőség, ha a nejemet zenélni tanítod. 

Trisztán nem utazott sehová, ellenben ismét belépőkártyát kapott a királyi hálótermekbe és ott folytatta Izoldával, ahol azelőtt, vagyis beugrált az ágyába, hempergőzött vele és mindenféle kellemetességeket művelt, amíg megint el nem szakadt a cérna … De ez már egy másik poszt tárgya lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr1001535017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuri / Bariildi 2009.11.20. 21:46:23

Izoldáról újfent megállapítom, hogy megéri a pénzét, Márkról meg, hogy úgy köll neki.
Ez a rész újfent nagggyon édes volt!
Néha azt hiszem, hogy csak te találod ki ezeket a cirkalmakat a sztorihoz, h fára másztak meg hasonlók - aztán odateszel illusztrációt...
Akkor mégsem csak a te bő fantáziád szüli a részleteket???? :))))

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.20. 22:28:24

@Csuri / Bariildi: Ilyen jókat nem tudok kitalálni :) A fáramászás olyan, mint a futás, szégyen, de hasznos :) Szerencsére a régiek szerették az ilyesmit ábrázolni is, hogy alátámasszák mindazt, amit elmesélek. Köszönet nekik. Meg azért is, hogy olykor annyira kétértelműen vagy sokértelműen tudták illusztrálni a sztorikat.

NAR 2009.11.20. 23:04:10

Eléggé amatőr megfigyelők lehettek Márkék, ha egyből kiszúrta őket mindkét megfigyelt...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.21. 09:42:16

@NAR: Amatőrök voltak, persze. Bár egy olajfa ágai között elbújni nem feltétlen egyszerű. Ha süt a Hold ...

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.11.21. 17:15:32

Nem kevés lélekjelenlét kellhet az ilyen rögtönzéshez... A fáramászós dombormű nagyon jó :-)

stokkür 2009.11.23. 13:34:33

Gloria, grat! Néhány zenei aláfestést nem csatolnál? ;)
Rosszul tippelek, ha jókedvű pedagógusnak gondollak?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.23. 19:47:40

@Ms. Mazsola: Azért gyakorolták a pszichodrámát :) Hogy váratlan helyzetekben tudjanak gyorsan reagálni.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.11.23. 19:50:27

@stokkür: Hú, zenei aláfestés ... Hát, ehhez nem értek annyira. Már így is rengeteg időmet veszi el a blog, a képkeresés is hosszadalmas ... Talán, ha nagyon sok időm lesz és nagyon kézenfekvő, h mit kéne beidézni.
Nincs tanári diplomám, inkább az a "nem középiskolás fokon" való tanítás fekszik :) Egyébként tanítottam egy kicsit gimiben is, egyetemen is. De csak kicsit.
süti beállítások módosítása