Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Olvastunk már különös nászéjszakáról, mikor Izoldáról és Márkról volt szó, de ami Brünhildével történt, az talán még megdöbbentőbb – ha akarjuk mulatságosabb (bár következményei már korántsem azok).

Most már csak kibekkelem a nagy őt ...


A valkűrökről szinte mindenki hallott, legalábbis azt szokás róluk tudni, hogy lovagolnak, és lovaglásuk zenei megjelenítését olykor amcsi helikopterek vietnami támadásának (Apokalipszis most), olykor Bujtor István Piedone-imitációjának alátámasztására használják a filmesek.

Erre a Wagner-zenére esik legjobban a gyilkolászás, most mit tegyünk?
 


Ha egy nőre azt mondják, hogy egy Brünhilde, az viszont nem valami hízelgő bóknak számít (ha valakinek eddig kétségei lettek volna), bár ebben a Brünhildét operaszínpadokon megjelenítő énekesnők testméreteinek nagyobb szerepe van, mint az eredeti germán mítosznak: ott ugyanis az említett nőszemély nem kövér, nem nehézkes, és nem szétfolyó. Épp az ellenkezője.


Na, én aztán nem fogok távolugrani, még csak az kéne! Nincs benne a szerződésemben.


Csak egy apró figyelmeztetés: a középkori Nibelung-ének cselekménye nagyban eltér a Wagner-rajongók által ismerttől, ahogy azt már a Trisztán-sztori kapcsán is láthattuk, és mi szokásunkhoz híven a középkori legendát vesszük alapul.

Brünhilde izlandi királynő volt, aki a maga nemében ugyan szépségnek számított, de kicsit több tesztoszteron lehetett benne a kelleténél, egy mai szexvizsgálaton tuti nem ment volna át, ha a sportteljesítményét nézzük. (Állítólag ez a nagy tesztoszteron-túltengés csak addig jellemezte, amíg el nem vesztette a szüzességét, attól fogva normális nőnek számított.) Azt vette a fejébe, hogy csak olyan pasihoz megy férjhez, aki őt némely atlétikai számokban le tudja győzni, ezek pedig a következők voltak: kőhajítás, távolugrás és dárdavetés.

Neked megsúgom, hogy kedvem lenne már más csődörön is lovagolni ...
 

Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a pasik felszívták magukat és csak azért is nekivágtak Izlandnak meg a versenyzésnek, mert hogy veszi az ki magát, hogy egy csaj bármiben jobb legyen, mint ők. Akinek persze volt elég esze, még azelőtt meglógott, mielőtt a harmadik versenyszámra is benevezett volna, ugyanis a teljes vereség fejvesztést is jelentett, mégpedig nem átvitt értelemben. (Ez is visszaköszön egy rakás népmesében.)

Ez a nő azonban a maga idejében Szergej Bubka-szerű jelenség lehetett, úgyhogy nem sokat kellett erőlködnie, sorozatban nyerte volna az aranyérmet, ha nem ő maga lett volna amúgy is a versenyszervező. Így csak a kérők kinyiffantásában lelhette örömét, de ez egy idő után mégiscsak unalmassá válik. Csak várt, csak várt az igazira, aki majd legyőzi. Mert titokban azért reménykedett benne, hogy akad ilyen csodalény, még egy Brünhilde se arról álmodozik, hogy örök életében szűz maradjon.

Vértben még jobb vagyok, de nem engedik a versenybírák, hogy prezentáljam.
 

Egyetlen lovag létezett abban az időben, akinek esélye lehetett Brünhildét kenterbe verni, mégpedig Siegfried. Róla az akkori média, vagyis a vándorénekesek sokasága folyamatosan tudósította az érdeklődőket, meg azt is, akinek tele volt  a hócipője az egésszel, viszont nem csaphatta le a kobzost, hogy kussoljon már. Hogy őszinték legyünk, a csapból is ő folyt volna, ha lett volna vezetékes víz, és ez sokak csőrét bántotta. Például azokét, akik szintén szerettek volna a csapból folyni (de ahelyett, hogy csatornázással értek volna el világhírt, lovagi tornákon törték össze magukat).

Ha valaki megint Siegfriedről meg a nyomi sárkányáról kezd dalolászni, nem állok jót magamért!


Siegfriedről áruljunk el annyit, hogy Trisztánhoz hasonlóan sárkányölő vitéz volt, noha nem nő miatt vetemedett erre a hőstettre, hanem némiképp prózai indok vezérelte: ő akart lenni a legcelebebb celeb (akkoriban ezért még tenni is illett valamit), úgy egyébként meg a Nibelung-kincsre szerette volna rátenni a kezét. Mellőzzük most a kincs történetének elbeszélését, a lényeg az, hogy átok ült rajta, bárki is jutott a birtokába, az előbb-utóbb alaposan ráfaragott. De ahogy ez lenni szokott, senki le se fütyülte az átkot – utóbbi legnagyobb szerencséjére, hisz áldozatok nélkül ki hallott volna róla egyáltalán? Egy jó átoknak illik tekintélyes vérfürdőt rendeznie néhanapján, hogy legyen miről tudósítania a médiának.

Siegfried tehát, amint elég sok tesztoszteron halmozódott fel a testében, hogy ne bírjon magával, és mindenképp önveszélyes dolgokat kelljen művelnie, elindult sárkányt ölni. E gyilkolászás olyan jól sikerült, hogy a sárkány kiömlött vére még sebezhetetlenné is tette (akárcsak Akhilleuszt a Léthe vize), noha nem tökéletesen: mikor a sárkányvérrel teli gödörben dagonyázott, a hátára hullott egy falevél, és az a hely kimaradt az áldásból. (Mindig ez van az ilyen sebezhetetlenségi sztorikkal. Akhilleusznak vajon melyik testrésze maradt ki a fürdetésnél?)

Legközelebb wellness fürdőbe megyek, ott maximum sárban kell dagonyázni.


De ne hagyjuk Brünhildét magára, hisz már régóta vár a nagy ő-re, aki majd legyőzi, sőt, már nevet is adott a nagy ő-nek, aki nem lehet más, mint Siegfried. A sárkányölő meg is jelenik Izlandon, Brünhilde máskor metszően hideg pillantása és szíve kezd felmelegedni, egészen nőnek néz ki úgy hirtelen, de az öröme nem sokáig tart, ugyanis Siegfried nem nevez be a versenyre, csak kibicnek jött: a kérő egy másik, bizonyos Gunther, a burgund király.

Hogy jutott eszébe Gunthernek, hogy nekiindul megvívni a királynővel? Civilizációs átok (ez olykor rosszabb, mint holmi istenektől származó jóslat): ugyanis ezt a királyfit is arra tenyésztették, hogy mindig mindenben a legjobb akarjon lenni, akkor is, ha esélye nincs rá. Ugyan tisztában van vele, hogy Siegfried mindenben übereli, hiába alacsonyabb rangú nála, a külvilágnak bizonyítani akarja, hogy ő a jani.


Siegfried dizájnos sárkány-páncélzatában fixírozza Kriemhildét.


Gunther szerencséje, hogy Siegfried már rég a fejébe vette, hogy feleségül veszi  barátja szüzességi fogadalmat tett hugát, Kriemhildét (valamiféle fogadalmat kell tenni az ember lányának, ha tisztességes hőst remél kérőként), és le akarja kötelezni Gunthert, hogy az rádumálja a dologra a hugicát (aki egyébként magától is szép szemeket mereszt a sárkányölő hősre – hiába, a sárkánygyilkolászás mindig kifizetődő extrém sport volt).  

Brünhilde pipás, mert nem Siegfried akarja legyőzni, de az egész küldöttség azzal eteti, hogy a sárkányölő csak Gunther csicskása, még a lova kantárját is ő tartja, hogy jönne már ahhoz, hogy egy királynőt akarjon feleségül venni? Brünhilde beveszi a maszlagot, Guntherrel kapcsolatban pedig meg van győződve, hogy simán legyőzi, ez nem is kérdés. Egy percig se esik kísértésbe, hogy megkönnyítse a kérő dolgát.

Hol van már az a malomkő, csak nem hagytátok ott Toldi Miklósnál?


Siegfried azonban ott van a láthatatlanná tevő sipkában, hogy doppingszerként működjék. A sebezhetetlenségen túl ugyanis még ezzel a technikai kütyüvel is rendelkezik: a sipkának azon kívül, hogy láthatatlanná tesz, még van egy kellemes mellékhatása, 13 férfiember erejét kölcsönzi annak, aki felturbózza magát vele (mondhatnánk, így bezzeg könnyű celebnek lenni). Gunther úgy megbukna egy doppingvizsgálaton, mint a sicc (már, ha az illegális segítők jelenlétét ki lehetne mutatni a vizeletből), de mivel az ellenőrzés slendrián (szexvizsgálat sincs), ki-ki azt veti be, amije van.

Már a versenyben használandó eszközök helyszínre szállítása is nagy logisztikai feladatot jelent, a követ (valószínűleg ez is malomkő volt, mint amivel Toldi Miklós dobálózott, ha felhúzták) tizenkét embör cipeli a pályára, a dárda meg megvan vagy ötven kilós. Először a dárdavetés kerül sorra, Gunther majd összecsinálja magát, mikor meglátja a királynőt teljes díszben (aranyvértezet meg hasonló divatholmik), de egy hang megnyugtatja, nincs gáz, Siegfried bácsi segít. Gunther csak tátogjon, meg imitálja a dobást.

Edzőtáborban a valkűrök, élen Brünhildével.


A második versenyszám a kőhajítással egybekötött távolugrás, mégpedig teljes vértezetben. Próbáljuk meg ezt elképzelni! Először is egy bazinagy (malom)követ kell úgy elhajítani, hogy lehetőleg ne üssön agyon túl sok nézőt, oszt utánapattanni, mint a gumilabda, de még annál is messzebbre, mint amennyire a követ hajítottuk. (Hogy ez fizikai képtelenség, főleg nekifutás nélkül, az mellékes.) Csak kíváncsiságból felteszem a kérdést: vajon mekkorát tudna ugrani egy mai távolugró vértben? Becsléseket kommentekben várok.

Brünhilde új egyéni csúcsot állít be ebben a különös sportágban (javasolhatnánk olimpiai számként való alkalmazását), és tutibiztos abban, hogy senki nem tudja überelni.  Gunther nem is tudná, persze, de a láthatatlan Siegfried mindent megold. Ilyen furcsa távolugró stílust se látott még a világ, de akkoriban efféle kicsinységekkel nem foglalkoztak. A királynő szívja a fogát és gyanakszik ezerrel, de Gunther teljesítményét nem tagadhatja le a szurkolók előtt. A lesajnált Gunther győzött, legalábbis a látszat ez. Nincs óvás, nincs diszkvalifikáció, és Brünhildét köti az esküje, készülődhet a menyasszonyi ruhával.

Hogy mi történt még az esküvő előtt, és hogyan alakult a nászéjszaka, arról a folytatásban szólunk. Addig is hallgassatok Wagnert és gyakoroljátok a kőhajigálást meg a távolugrást, de csak óvatosan!

A bejegyzés trackback címe:

https://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr881458232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kanda 2009.10.19. 11:37:08

Jó cikk, csak egy kérdésem van:
Ki az a Kriemhilde?
Gunther huga, vagy ki?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.10.19. 12:01:32

@Kanda: Jogos a kérdés, már ki is egészítettem a szöveget. Gunther huga, igen. Még nagy szerepet fog játszani.

Mérges gomba 2009.10.19. 12:40:25

no ez azt hiszem a másik sztori a trisztán és izolda sztori mellett ami nem jön be anniyra:) (pláne ugye hogy a másik verziót ismerem, a csipkerózsika álmot alvó brünhildével és bájitalkavarás meg félre"kufirc" (miket beszélek, szerelmes szemek meregetése) ilyenek) enniy egy szereplőre jutó bénázás és ráfaragás ritkán látni:D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.10.19. 12:51:15

@Mérges gomba: Még várd ki a folytatást :) Sztem a nászéjszaka azért tartogat érdekességeket. A másik verzió se rossz, de tényleg alapvetően különbözik.

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.10.19. 14:43:38

Már tudom miért haltak ki sárkányok! Az orvvadászok (Siegfried és Trisztán)leöldösték őket patakzó vérükért, hogy azt eladhassák a feketepiacon luxus-sérthetetlenségi szerként. :-D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.10.19. 14:50:59

@Ms. Mazsola: Trisztán tuti nem, mert ő alig bírt elvonszolódni a sárkány hullája mellől, annyira legyengítette a szörny nyelve :) De lehet, h az egy másik fajta sárkány volt. Vagy csak senkinek nem jutott eszébe megfürdeni a vérében.

NAR 2009.10.19. 23:01:32

Vajon Siegfried ment a nászéjszakára is ura helyett teljesíteni (vagy csak besegíteni - elég nagy étkűnek tűnik ez a nő két lovagnak is) vagy ott már ment egyedül is Gunthernek?

Egyébként én tuti messzebbre ugrok, mint amilyen messzire malomkövet hajítok :-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.10.19. 23:07:06

@NAR: Majd kiderül a 2. részből :) Nagyon szokatlan nászéjszaka ígérkezik, az tuti.
Hát, nem tudom, sztem aki malomkövet tud hajítani, az messzebbre nem ugrik, de ezt nem lesz módunk kipróbálni, attól tartok ...

antifeminin 2009.10.22. 23:08:30

nagyon vicces, nagyon informatív, nagyon mai átiratú, egyszóval, vagy szerkezettel: kiváló stílus. kérdés, h. meglátták-e egymásban a nagy őt? erről nem szól a fáma?

Csuri / Bariildi 2009.10.23. 18:56:51

Sose tuttam, kifene ez a Brünhilde, aki Hilde-ileg névrokon. Valami negatívum nálam is társult hozzá, és stimmt: én is egy nagydarab, otromba, vastagderekú nőszemélynek képzeltem. Sose hittem vóna, hogy ekkora sportlédi volt....
Ami a dobálózást- ugrálást illeti: malomkő eldobálózás nulla, ahhoz képest kicsit nagyobbat ugrok....

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.10.23. 19:46:12

@antifeminin: Már Siegfried és Brünhilde? A másik mítoszváltozatban ők egy pár, de ebben semmi közük egymáshoz, illetve Brünhilde sztem beleesik Siegfriedbe, de az valóban csak Kriemhildét szereti. Brünhilde Gunther iránt pedig inkább csak haragot és megvetést érez. Gunther részéről sem beszélnék szerelemről, inkább presztízskérdés számára, h megszerezze a nőt, és akkor is ragaszkodik hozzá, mert nem tehet mást, amikor már rég megbánta, h belekezdett az egészbe.
süti beállítások módosítása