Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A világ első szépségversenye. Pucér (isten)nők, kies táj, szakértő zsűri, szokásos korrupció. Minden, ami egy szépségversenyhez kell.


Emlékszünk még Árészra, a hadistenre? Volt neki egy ikertestvére, Erisz, aki a viszály , a harag, a hamis eskü és egyéb nyalánkságok istennőjeként vált közismertté. Nem véletlen, hogy ez a két gyermek Héra méhéből csusszant elő, volt kitől örökölniük a kötözködő természetüket. (Bár vannak források, melyek szerint Erisz családfája másképp néz ki, ezekkel most ne foglalkozzunk.)

Vigyázat, jövök!
Oszt nincs bocsánat!

Erisz persona non gratának számított mindenütt, ahol nem egymás kibelezése és eltaposása volt a főcél (szerintem a magyar parlament bármelyik ülésén díszvendégként bántak volna vele), vagyis házibulikon, lakodalmakon és hasonló, a békés együttélést szolgáló összeröffenéseken… A fene érti, miért, de a házigazdák általában amnéziásoknak mutatkoztak a vendéglista összeállításánál, ha az E (epszilon) betűhöz értek. (Rémlik valami hasonló népmeséből is? Na, melyikből?)

Péleusznak és Thetisznek, Akhilleusz jövendő szüleinek esküvője is Erisz nélkül zajlott - egy ideig … Mert titokban mégsem lehetett megtartani egy olyan banzájt, amelyre nem a fél, de az egész Olimposz, valamint minden közép- és alsó kategóriájú isten hivatalos. Erisz persze begurult … Lehet, hogy jobb lett volna meghívni, mert akkor meg lehetett volna úszni egy jóízű kis csihi-puhival, némi anyagi kárral tetézve. (Bár a mitológiában nincs mi lett volna ha ... Egyébként is magasabb körökben döntöttek az ügyben.) Így azonban elindult a kezdetben aprócska aranyalmának látszó lavina. Az aranyalmán egyetlen szó állt: a legszebbnek. Jaj.

Nem hívtatok meg, szarháziak? Akkor tessék, itt a nászajándékom!

Meg kell hagyni, Erisz értette a dolgát. Rátapintott a nők gyenge pontjára, ami Hófehérkének is annyi bonyodalmat okozott … Tükröm, tükröm, ki a legszebb … Csak a mitológiában nem a tükör, hanem Párisz, a nyikhaj pásztorfiú, egyébként álruhás királyfi mondja meg a tutit. Miért pont ő? Egyrészt, mert Zeusz nem volt olyan hülye, hogy döntést hozzon az ügyben, pedig elsőre őt kérték fel e megtisztelő szerepre. Másrészt, mert Párisz szépségének híre eljutott az Olimposzig, ami, tekintve, hogy egy  falu bikája-szerű marhapásztorról van szó, elég jó marketinges munkát feltételez. Harmadrészt, mert az istenek baromira unták már eseménytelen életüket, és úgy döntöttek, hogy kreálnak egy casus belli-t a görögöknek, hogy lerohanhassák Tróját, amely már túl régen prosperált. De ne szaladjunk előre, egyelőre élvezzük a szépségversenyt.

 

Ki nem gurul be, ha nem hívják meg egy ilyen szexpartira? Lakodalom, na persze ...

Miután megszületett a döntés, hogy kit kell felkérni zsűrinek, Hermész, akivel Aphrodité kukkolása közben már találkoztunk, az istenek Hajtás-Pajtásaként a mai futárokéhoz képest cseppet sem kevéssé idétlen öltözékben odafarolt a marháit és szemeit legeltető cowboy, Párisz elé, és felkérte a zsűrielnökségre.

A fiatalember ugyan nem tudta, de ő Trója királyának, Priamosznak teljesen törvényes fiacskája, csak születése után kitették a szűrét, mert Hekuba, az anyja, rosszat álmodott. Akkoriban egy rossz álom elég ok volt ilyen radikális megoldásokhoz, igaz, az abortusztechnikákat még nem tökéletesítették eléggé. A gond az, hogy egy gyereket csak úgy kitenni általában nem célravezető rossz álmok, hátborzongató jóslatok és egyebek fennforgása esetén: a jövő ugyanis már rég elkezdődött és  menetrendszerűen valóra is válik (l. még Oidipuszt, akire szintén sort kerítünk majd).

Balra: a Mikulásnak tűnő Zeusz melegebb éghajlatra küldi a három istennőt, keressenek más balekot a szépségversenyükhöz. Jobbra: Párisz elfogadja  a felkérést, de csak azzal a feltétellel, hogy pucéron vonulnak fel előtte. A marha(pásztor).


Párisz úgyis unta már a marhákat és a nem túl pallérozott pásztorlánykák társaságát, akik közül egyet, egy forrásnimfát, Oinónét feleségül is vett. Minden szívfájdalom nélkül elfogadta a zsűrielnökséget, és elkezdődhetett a világ első szépségversenye, amelyre, ó, jaj, árnyékot vetett a korrupció.

Athéné, te mivel próbáltad megkenni? Nekem azzal az ócska szöveggel jött, hogy megvesztegethetetlen, de egy szavát sem hiszem.

De nézzük a résztvevők listáját. Ki merészelt egyáltalán benevezni? Hogyhogy nem volt egyértelmű, hogy Aphrodité érdemli meg az aranyalmát? Mert bizony nem volt egyértelmű. Meg kellett mérettetnie magát Hérával, Zeusz boldogtalan és agyba-főbe csalt feleségével, (házasságukról többször is írtunk már) meg a főpernahajder örök szüzességet fogadott leányával, Pallasz Athénével. Vagyis: adott egy szexistennő, egy megkeseredett családanya (féltékeny feleségbe oltva) és egy militáns szűz, aki elsősorban férfias játékokban leli kedvét. Lehet fogadni, ki a legesélyesebb.

Maguk a résztvevők sem voltak annyira meggyőződve saját szépségükről, hogy csakis arra hagyatkoztak volna, ezért a legősibb módszerhez folyamodtak, amely a zsűrik nehéz feladatát megkönnyíteni hivatott: a vesztegetéshez. Lehet szebben is mondani: ajándékot helyeztek kilátásba, ha a kedves és szakavatott egyszemélyes zsűri rájuk szavaz. Még az ajándékok listája is rendelkezésünkre áll, pedig nem holmi tolltartókról meg népművészeti tárgyakról volt szó.

Hölgyeim, kérem kövessék Aphrodité jó példáját, és vetkőzzenek!


A tudósítások szerint a versenyzők nem estélyiben és nem is fürdőruhában, hanem természetesen pucéron vonultak fel a szigorú ítész szeme előtt, de nem együtt, hanem egymás után, mintegy bizalmas légkörben mutatták meg magukat. Normális esetben halálos ítélettel ért fel egyetlen istennő meztelen állapotban való megfigyelése is, nemhogy háromé! De Párisz túlélte. Mitöbb, válogathatott köztük.

Először természetesen Héra jelent meg a színen. Nem lehetett hozzászokva a meztelen vonuláshoz (talán külön gyakorolta is otthon), hiszen férjét, Zeuszt is csak ritkán csábította el, más meg szóba sem jöhetett nála. Valószínűleg mindjárt a tárgyra tért: egész Ázsia feletti hatalmat kínált Párisznak. A pásztorfiú udvariasan meghallgatta, csodálta szépségét, de nem tartóztatta a kelleténél tovább: mosolyogva elbocsátotta, mondván, hogy majd értesíti az eredményről. Héra nyilván tajtékzott, és már ekkor megbánta, hogy egyáltalán belement a dologba.

A lepleket is, mindent. Ne legyenek szégyenlősek!


Rangsorban a következő Pallasz Athéné volt. Nagy küzdelembe kerülhetett neki, hogy levesse a ruháit, hiszen már születésekor is teljes fegyverzetet viselt, amely azóta nem gyakran került le róla. Szűz és harcos nőszemély lévén nem szokott hozzá a férfiak előtti meztelenséghez. Járása inkább katonás, mint kecses, bár ő is gyakorolt egy kicsit, titokban, és bosszankodva. Minek ez neki egyáltalán? És, ha ő a legszebb? Nem annál nagyobb kár érte, hogy senki nem a szépségéért szereti és tiszteli? Párisz természetesen őszintén csodálta és meghallgatta az ajánlatát, amely az istennőhöz illően katonai természetű volt: Párisz diadalt arathat minden fegyveres konfliktusban. Hümmögés, viszontlátásra, értesíteni fogjuk, kérem a következőt.

A kis Erósz (Cupido) anyja, Aphrodité érdekében lobbizik.

Aphrodité nem véletlenül maradt utolsónak. Egyrészt ráért. Másrészt tudta, hogy az utolsó benyomás a legmaradandóbb. Egyébiránt sem voltak nagy kétségei a győzelmet illetően, hisz meztelenkedésben, vonulásban és csábításban nálánál profibb nem létezett. De azért még rátett egy lapáttal. Nagylelkűen lemondott arról, hogy viselje varázsövét, amely teljesen ellenállhatatlanná tette (igaz, versenytársai is tettek rá megjegyzéseket, hogy nem  sportszerű, ha doppingol). De! Bevetett minden mást. Csábos vonulást, szívdöglesztő nézést, némi csípőmozgást, táncot, végül odalépett a zsűri elnökéhez, és búgó gerlehangon odasúgta, hogy ő mit tud felajánlani úgymond bónuszként.
- A legszebb földi asszonyhoz mit szólnál? Megfelel?

A verseny kimeneteléről a következő posztban írunk. Addig is lehet a pucér istennőket tanulmányozni és élvezkedni.

A bejegyzés trackback címe:

http://szexcsatakanno.blog.hu/api/trackback/id/tr521403647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Csuri / Bariildi 2009.09.25. 10:10:30

Csak egy baja van ennek a mitologizálásnak (meg nekem....): töméntelen sok név van, és állandóan összekeverem őket. Itt ez a három nő. Most akkor a kerekfenekű Héra, vagy az az egybederekú??? Ja, hogy a képek is bekavarnak....
Az mindenesetre továbbra is trend, hogy mindenkinek kicsi a melle. Hm.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 11:28:28

@Csuri / Bariildi:

Hát meg kell hagyni: egyikük sem egy Lolo Ferrari...

Mérges gomba 2009.09.25. 12:03:31

hmm volt anno egy huszadik század elejéről való (feltehetően szimbolista) kép, ahol szintén Párisz ítélete volt a téma, csak sajna lövésem sincs ki lehett a festő, minden esetre ott emlékeim szerint mai értelemben véve is jó nők voltak...hmhm...asszem a Belvederében láttam
a képekhez fűzött kommentárok meg zseniálisak:D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 12:05:59

@Csuri / Bariildi: Nem mindegyik képen derül ki, melyik melyik, de a legmeztelenebb Aphrodité szok lenni (és mellé olykor odafestik a fiacskáját, Cupidót - szárnyas kissrác -, Héra kísérőállata a páva, Athénét meg sisak vagy egyéb vértezet jellemez. Ha nincsenek ilyenek, lehet találgatni, csak úgy :)
Nem tudom, melyik képen kerekfenekű, melyiken egybederekú :) Kéne kislexikon vmelyik posztban az eddigi személyekről?

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.09.25. 14:30:51

Háhá, ezt már nagyon vártam :-D Tulajdonképpen Páris a hibás! Hülye hím, miért pont a leggagyibb ajándék kellett neki, ha egyszer a ,,legszebb halandó férfi" címmel büszkélkedve amúgy is megkaphatott volna akárkit... Ja, és akkor sem tudtak (arany)almát harmadolni, ejnye :-D

karc77 2009.09.25. 14:58:09

Pallasz Athéné nem bölcsességet ajánlott?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 15:08:06

@Ms. Mazsola: Sztem a másik 2 istennő volt ügyetlen, mert kézzel meg nem fogható dolgokat ajánlottak egy pásztornak, aki ahhoz volt szokva, h bikavidalokon tündököljék (úgyis mindenkit lepipált), meg őrizze a csordát. Egyébként később, mikor visszafogadták a szülei, akkor se érdekelte se a hatalom, se a háborúskodás. Nem királyi hercegként nevelkedett, na :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 15:09:30

@Gloria Mundi:

A kislexikon jó 5let, persze csak ha folyamatosan frissül; akár külön posztként is helye lenne itt, a blogon.

És ki kellene használni a net adta lehetőséget, vagyis minden poszt végén el kell helyezni a szótárra (kishatározóra, lexikonra) mutató linket.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 15:10:20

@karc77: Azt is ígérte, h ő lesz a legszebb, meg a legokosabb, igen, de 1) legszebb már úgyis volt, 2) okosságot sztem nem lehet utólag adományozni ... Már akkor eljátszotta ezt az okosság-dolgot, mikor elvállalta a zsűri szerepét. De a sztorihoz hozzátartozik ez is, köszi a kiegészítést.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 15:12:11

Mondjuk én az Ázsia feletti hatalmat választottam volna, különös tekintettel a szénhidrogén-tartalmú altalajkincsekre.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 15:12:25

@tiboru: Köszi az ötleteket. Akkor majd ezt is összehozom :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 15:14:20

Csak most látom, hogy ismét címlap, grat!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 15:16:00

@Gloria Mundi:

Vagy oldalt kéne elhelyezni, állandó oldalcikként, hogy mindig kéznél legyen.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 15:22:24

@tiboru: Na neee, azt hittem, neked a háborúkban való győzelem kéne! :) Bár nem tudom, hogy lehet vki Ázsia ura, ha nem győzedelmes minden konfliktusban ... Á, ezek az ígéretek sztem elég kamuízűek voltak. Az esélytelenek nagyszájúsága :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 15:25:41

@tiboru: Igen, oldalt, csak azt nem tudom, hogy kell, de majd kiderítem :) Bár direkt nem akartam lexikonpótló lenni, de a jelek szerint muszáj vmit alkotnom ...

nevetőharmadik 2009.09.25. 15:53:22

Én csak azt nem értettem soha ebben a történetben, hogy miért nem a menyasszonynak adták oda az aranyalmát. Egy esküvőn végülis mindig a menyasszony a legszebb, ha húsztonnás is.

Puncskocka 2009.09.25. 16:09:13

Király a bejegyzés! Grat a címlaphoz!
Jó volt!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 16:31:51

@nevetőharmadik: Nem tudtam, h mindig a menyasszony a legszebb, ez hol van törvénybe foglalva? :) Egyébként azok még nem voltak ilyen civilizált népek, h szemforgatón lemondjanak egy aranyalmáról, ha van esélyük megszerezni. Ordítottak, toporzékoltak, mint a kisgyerekek. Brutálisan törtettek, és nem sokmindent fojtottak magukba :) Különösen az istenek nem hódoltak be holmi civilizációs vívmányoknak, mint udvariasság, nagylelkűség, stb

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 16:52:07

@Gloria Mundi:

Most őszintén: ha én isten lennék, leszarnám az egészet és kurvára nem igyekeznék azon, hogy például ne káromkodjak, mint ahogy ebben a szájbavert percben is teszem.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 17:36:37

@tiboru: Leket, h tkp isten vagy, csak eddig nem jöttél rá? Egyéb árulkodó jelek?

csapajev 2009.09.25. 18:00:56

Igen, én is azt gyanítom, hogy a Glóriamundi a Jóisten, és kicsit bánt is, hogy aki ilyen állásban van, az káromkodik.
Akárhogy is, remélem, hogy én közeli viszonyban vagyok vele, és már a folytatást is tudom: Párisz becsületes, mint egy magyar honatya és mint Obivankenobi, nem enged a kísértésnek, különben is leginkább a munkáját szereti, szóval a birkákat, úgyhogy nem osztja ki az 1. díjat, csak a többit (ezt itt nem soroljuk fel), tehát nem is lett semmiféle trójai háború, és nem volt holdra szállás se.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.25. 19:54:04

@csapajev:

Hát a holdraszállással kapcsolatban tényleg felmerülnek bizonyos kérdőjelek

konteo.blog.hu/2008/12/21/az_apollo_11_holdraszallasa

a trójai háborúról meg még fotosoppolt felvételek sincsenek, mint az Apolló 11-ről.

Amúgy Glória nem káromkodott; szerintem nem is tud.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2009.09.25. 20:36:51

@csapajev: @tiboru: Párisz marhákat és nem birkákat legeltetett :) Gloria Mundi meg nem a Jóisten, káromkodni nem sűrűn szokott, de azért tud. A holdraszállás nekem mindig gyanús volt :)